meggyújtja a csillagszórókat
eldúdolja a csendes éj-t és a pásztorok, pásztorok...-at
gyertyát gyújt, és hosszan bámulja a megsárgult, visszapöndörödött szélű képet, amelyen vidám fiatal nő ölében egy nevető kisfiú szélforgóval játszik
felhúzza a zenélő karácsonyfadíszt (O, Tannenbaum), a még legtöbb részén fényes, kék gömböt, melyben apró, tüskés henger forog körbe acélfésű-lemezek alatt
kibontja az ajándékot, amelyet a zsakbamacska.hu oldalon rendelt - ez a webhely az egyedül ünneplők kedvéért kedves karácsonyi meglepetésekről gondoskodik
kezébe veszi a pohár sherryt, leoltja a villanyt - csak a fenyőre aggatott díszégők világítanak
odaáll az ablakhoz, lassan kortyolja az italt, és bámul kifelé a ráérősen pelyhedző hóesésbe, nézi a belvárosi háztetőket, milliónyi hasonszőrű társára gondol, azokra, akik megízlelték már a szeretet ünnepének igazi hangulatát,
de most be kell érniük kevesebbel
2011. december 28., szerda
ráléptem egy útra, melyen nem volna szabad haladnom
pedig nem kell hozzá nagy intelligencia, hogy lássam, hova vezet
rajta járok, izgalommal, verejtékezve, de ahelyett, hogy visszafordulnék, haladok tovább
vagy inkább a vesztembe
miért van az, hogy az ember olyasmit próbál tenni, amiről tudja: hülyeség?
belemegy valamibe a józan esze ellenére?
szenvedély(betegség)
megpróbálni átkelni a túlpartra egy délibáb-hídon, amit magam vetítettem oda....
jesszus.
update: már leraktam a poharat. szinte teljesen
rajta járok, izgalommal, verejtékezve, de ahelyett, hogy visszafordulnék, haladok tovább
vagy inkább a vesztembe
miért van az, hogy az ember olyasmit próbál tenni, amiről tudja: hülyeség?
belemegy valamibe a józan esze ellenére?
szenvedély(betegség)
megpróbálni átkelni a túlpartra egy délibáb-hídon, amit magam vetítettem oda....
jesszus.
update: már leraktam a poharat. szinte teljesen
2011. december 27., kedd
mentális nyelv az,
amelyen gondolkodunk.
különbözik a beszélt nyelvtől.
a fordítás nem egyszerű, de ha bárkivel közölni kívánunk valamit, szükségszerű.
persze az elég kiábrándító, amikor látod, hogy nem tudod szavakkal megfelelően kifejezni a gondolataidat.
ebben az a vigasztaló, hogy a gondolataid milyen szép tartalmasak.
és az a szomorú, hogy mennyire analfabéta vagy abban, hogy nyelvi eszközökkel ezt a sokszínűséget megközelítsd.
javaslom, hogy írjál blogot, mert akkor gyakorolhatod ezt.
Bár lehet, hogy éppen azt fogod begyakorolni, hogyan kell olyasmit elgondolni, aminek szavakkal való visszaadása már nem haladja meg az erődet.
Akkor most próbálkozzunk vagy se?
Ha alkotni akarsz, keresd meg a magad válaszát.
Ez a blog magáért beszél...
különbözik a beszélt nyelvtől.
a fordítás nem egyszerű, de ha bárkivel közölni kívánunk valamit, szükségszerű.
persze az elég kiábrándító, amikor látod, hogy nem tudod szavakkal megfelelően kifejezni a gondolataidat.
ebben az a vigasztaló, hogy a gondolataid milyen szép tartalmasak.
és az a szomorú, hogy mennyire analfabéta vagy abban, hogy nyelvi eszközökkel ezt a sokszínűséget megközelítsd.
javaslom, hogy írjál blogot, mert akkor gyakorolhatod ezt.
Bár lehet, hogy éppen azt fogod begyakorolni, hogyan kell olyasmit elgondolni, aminek szavakkal való visszaadása már nem haladja meg az erődet.
Akkor most próbálkozzunk vagy se?
Ha alkotni akarsz, keresd meg a magad válaszát.
Ez a blog magáért beszél...
Abszolút-e a tudomány? Abszolút-e a matematika?
Abban az értelemben, hogy bármilyen lehetséges galaxisban, sőt, világegyetemben ugyanez a fizika, kémia stb. lenne érvényes.
A fizika nyilván nem.
Ez alatt lehet azt is érteni, hogy fejlődik, eszméi, tételei, sőt, még axiómái is időről-időre változnak. A különféle világképek váltják egymást: geo- majd heliocentrikus Naprendszer-felfogás, konkurens kozmológiai elméletek, klasszikus majd kvantummecahnika, relativitáselmélet.
De én most nem erre gondolok.
Hanem arra, hogy a fizikai törvények halmaza a különböző lehetséges világegyetemekben vajon nagyrészt átfedő lenne, avagy ellenkezőleg: elgondolható-e majdnem diszjunkt (vagy legalábbis jelentősen eltérő törvény-halmaz).
Vegyünk néhány példát. A fény jelen ismereteink szerint határsebesség, legalábbis semmit nem találtunk, ami ezt cáfolná, sőt, megerősítőleg hat, hogy fontos és pontos előrejelzések tehetők ebből a posztulátumból kiindulva. Ezt a példát nem tartom olyan jónak, egyrészt azért, mert még mindig sokan kétségbe vonják, hogy a tételt elég meggyőzően támasztják-e alá a kísérletek, másrészt, mert érezzük, hogy fontos ugyan, de valami ennél alapvettőbre vagyunk kíváncsiak.
Vegyük a gravitációt, azt a jelenséget, amely a NEE (Nagy Egyesített Elmélet) kezéből rendre kicsúszik. Jelen fogalmaink szerint gravitáció VAN, és lennie is kell. A négy alapkölcsönhatás egyike.
(És létezik a másik három: elektromágnesség, gyenge kölcsönhatás és erős kölcsönhatás.)
Kérdőjelezzünk meg, mondjuk, valami ilyesmit. Tegyük fel, hogy nincs gravitáció.
Nem tudom megmondani, mi minden származnék ebből, de nem találok olyan érvet, ami miatt azt érezném, hogy a gravitáció elkerülhetetlen, abszolút szükségszerű, nélküle világegyetem nem létezhet. Akár tömegek közti vonzóerőnek, akár térgörbületnek tekintem, lehetséges, hogy van olyan univerzum, ahol nincs tömegvonzás, következésképp valószínűleg tömeg sincs, elképzelhető, hogy ehelyett valami más összeköttetés létezik az anyag alkotóelemei között (most felteszem, hogy anyag azért van, vagy legalábbis hullámok vannak, amelyek sűrűsödése anyagnak tekinthető), mondjuk valami szuperhúrok, szuperbránok, de olyanfajták ám, amelyek nem rendelkeznek egyszersmind gravitáció-szerű tulajdonságokkal, például nem érvényesülnek bármely két pont között.
Azt sem tudom megmondani, hogy egyáltalán létezhet-e ilyen jellegű világegyetem - biztosra veszem, hogy jelentősen különbözne a miénktől - és hogy le lehet-e vonni bármiféle épeszű következtetést egy ilyen rendszerről, tehető-e megfigyelés benne, következtethetünk-e bármely jellemzőjére.
A fizikusok nem tartanak elképzelhetetlennek olyan rendszereket, amelyekben nem az általunk ismert fizika működik. A Nagy Bumm előtti világ, illetve a különféle szingularitások (pédául a fekete lyuk belseje) is ilyen környezetek. Nem mondanak viszont róla semmit, nem tartják tudományos szempontból értelmesnek spekulálni, elintézik annyival, hogy erről nem nyilatkozunk. (Jó lenne legalább egy sci-fi novellában körbetáncolni ezt a témát, majd írok egyet.)
És ha a fizika nem abszolút, akkor a többi természettudomány - mint a fizikával közvetlen leszármaztatási kapcsolatba hozható tudás - szintén nem lehet abszolút érvényű.
Egy kivételt említhetünk csak: a matematikát. (tágabb értelemben: a filozófia egyes területeit)
még ha a fizika más világokban, szingularitásokban másképp nézne is ki, úgy érezzük, a matematika, mely alig-alig támaszkodik a külvilág megfigyelésére; mely szinte teljes egészében - de a lényegesebb vonásait illetőleg mindenképpen - elménk terméke; melyet gondolatainkkal és gondolkodásunkkal teremtettünk, akkor is érvényes marad, ha a megfigyelhető, megfigyelendő világ alapvetően más.
Ha összeadok két halmazt, az eredmény halmaz valamifajta uniója lesz a kiindulókénak. Még ha trükkösen definiálom is a műveleteket, például valamilyen feltételfüggő elnyelési tulajdonsággal előidézem, hogy az unió hol így, hol úgy viselkedik, és bizonyos esetekben az egész akár kevesebbé is válhat a részek összegénél, akkor is olyan rendszert kapok, amely a jelen matematikai gondolkodásmóddal - ha nem most, majd a jövőben - leírható, megfogalmazható, vizsgálható.
Míg a fizika sérülékenységét és ideiglenességét erősen sejtjük, ugyanígy kézzelfoghatóan érezzük a matematika felxibilitását és univerzális voltát is.
Hogy bármilyen lenne is egy világegyetem, képesek lennénk gondolkodni róla, és a benne megfigyelhető, róla állítható jellegzetességekről tudnánk kijelentéseket tenni, törvényeket, szabályszerűségeket megfogalmazni. Egy absztrakt rendszert kialakítani a leírására. Ezt nevezzük matematikának.
Ha jobban belegondolok, ez tulajdonképpen az ember mentális nyelvének egy struktúrált, absztrakt összetevője, vetülete. Ha nem csak nekünk van mentális nyelvünk, hanem más élőlényeknek is, akkor ők is rendelkezhetnek a saját matematikájukkal.
Maradjunk az általunk ismert legfejlettebbnél, az emberinél.
Minden vizsgálódásunk alapjaként elfogadunk bizonyos posztulátumokat, mint például az ok-okozat (kauzalitás) elvét, vagyis hogy az ok megelőzi az okozatot, vagy bizonyos logikai univerzalitásokat, sőt, speciális esetként még a kivételeket is szabatosan tudjuk definiálni.
Amire elménk képes, megismerés, belátás, felfogás terén, ahhoz a mostani matematikánk illeszkedik, azzal egybecseng. Úgy érzem, elménk képességei és az emberi matematika (mely tudomány és az általa leírható dolgok kölcsönösen meghatározzák egymást) között ekvivalencia áll fenn.
Ha ez így van, abból viszont szükségéképpen következik, hogy képtelenség még elképzelnem is konkrétan olyasmit, ami kilóg ebből a rendszerből, hiszen akkor találnék egy elmekonstrukciót (a példámat), amely nem írható le (akár jövőbeni) emberi matematikával, és az előző sejtésemet ez azonnal cáfolná.
Ezennel szíves kihívást intézek blogom minden (egy-két) olvasójához: küldjetek akármilyen vad ötleteket, olyan jelenségeket, amelyek egy alternatív világegyetemben létezhetnek, de amit nem lehet emberi matematikával megfogalmazni.
Én pedig majd megkísérlem ezt. Egy feltétel van, azért némi konkértum legyen benne, hogy ne csupa komolytalanság legyen ez a játék. Nem ér például olyat mondani, hogy van a wreqwrqwe-jelenség, amelynek egyetlen és legfontosabb tulajdonsága, hogy nem lehet emberi matematikával megfogalmazni. Az ilyen tautológiát és a konstruált paradoxonokat kizárjuk, csak "értelmes" feladványokkal gyertek. Egyébként ezt a példát a wreqwrqwe-jelenségről szintén megközelíthetjük a matematika (filozófia) segítségével, amikor logikai vagy hamazelméleti kategóriákba sorolom vagy tautológiának nevezem.
Ezzel pedig elérkeztünk a poszt kérdésének megválaszolásához is.
A matematika pont annyira univerzális, amennyire az elménk az. Akárhány dimenziós, akármilyen komplexitású is a lehetséges világegyetemek összessége, elménk megismerő képességének korlátain belül a matematikánk univerzális. Akármilyen más fizikai törvényeket tapasztalnánk is, szilícium alapú életet, visszafelé múló időt, amit észlelni és felfogni képesek lennénk, arról a mostani (arra épülő) matematikával tennénk megállapításokat.
(Persze most én csúszom a tautológia szakadékába)
Még az is lehet, hogy vannak olyan világok, amelyekben az ilyen típusú matematika és logika teljesen fals, és totálisan idegen gondolkodásmódot használnak.
Ezekről a világokról azonban nem csupán nem tehetnénk semmiféle megállapítást, de még csak nem is észlelnénk, sőt, elképzelni sem tudnánk őket.
A fizika nyilván nem.
Ez alatt lehet azt is érteni, hogy fejlődik, eszméi, tételei, sőt, még axiómái is időről-időre változnak. A különféle világképek váltják egymást: geo- majd heliocentrikus Naprendszer-felfogás, konkurens kozmológiai elméletek, klasszikus majd kvantummecahnika, relativitáselmélet.
De én most nem erre gondolok.
Hanem arra, hogy a fizikai törvények halmaza a különböző lehetséges világegyetemekben vajon nagyrészt átfedő lenne, avagy ellenkezőleg: elgondolható-e majdnem diszjunkt (vagy legalábbis jelentősen eltérő törvény-halmaz).
Vegyünk néhány példát. A fény jelen ismereteink szerint határsebesség, legalábbis semmit nem találtunk, ami ezt cáfolná, sőt, megerősítőleg hat, hogy fontos és pontos előrejelzések tehetők ebből a posztulátumból kiindulva. Ezt a példát nem tartom olyan jónak, egyrészt azért, mert még mindig sokan kétségbe vonják, hogy a tételt elég meggyőzően támasztják-e alá a kísérletek, másrészt, mert érezzük, hogy fontos ugyan, de valami ennél alapvettőbre vagyunk kíváncsiak.
Vegyük a gravitációt, azt a jelenséget, amely a NEE (Nagy Egyesített Elmélet) kezéből rendre kicsúszik. Jelen fogalmaink szerint gravitáció VAN, és lennie is kell. A négy alapkölcsönhatás egyike.
(És létezik a másik három: elektromágnesség, gyenge kölcsönhatás és erős kölcsönhatás.)
Kérdőjelezzünk meg, mondjuk, valami ilyesmit. Tegyük fel, hogy nincs gravitáció.
Nem tudom megmondani, mi minden származnék ebből, de nem találok olyan érvet, ami miatt azt érezném, hogy a gravitáció elkerülhetetlen, abszolút szükségszerű, nélküle világegyetem nem létezhet. Akár tömegek közti vonzóerőnek, akár térgörbületnek tekintem, lehetséges, hogy van olyan univerzum, ahol nincs tömegvonzás, következésképp valószínűleg tömeg sincs, elképzelhető, hogy ehelyett valami más összeköttetés létezik az anyag alkotóelemei között (most felteszem, hogy anyag azért van, vagy legalábbis hullámok vannak, amelyek sűrűsödése anyagnak tekinthető), mondjuk valami szuperhúrok, szuperbránok, de olyanfajták ám, amelyek nem rendelkeznek egyszersmind gravitáció-szerű tulajdonságokkal, például nem érvényesülnek bármely két pont között.
Azt sem tudom megmondani, hogy egyáltalán létezhet-e ilyen jellegű világegyetem - biztosra veszem, hogy jelentősen különbözne a miénktől - és hogy le lehet-e vonni bármiféle épeszű következtetést egy ilyen rendszerről, tehető-e megfigyelés benne, következtethetünk-e bármely jellemzőjére.
A fizikusok nem tartanak elképzelhetetlennek olyan rendszereket, amelyekben nem az általunk ismert fizika működik. A Nagy Bumm előtti világ, illetve a különféle szingularitások (pédául a fekete lyuk belseje) is ilyen környezetek. Nem mondanak viszont róla semmit, nem tartják tudományos szempontból értelmesnek spekulálni, elintézik annyival, hogy erről nem nyilatkozunk. (Jó lenne legalább egy sci-fi novellában körbetáncolni ezt a témát, majd írok egyet.)
És ha a fizika nem abszolút, akkor a többi természettudomány - mint a fizikával közvetlen leszármaztatási kapcsolatba hozható tudás - szintén nem lehet abszolút érvényű.
Egy kivételt említhetünk csak: a matematikát. (tágabb értelemben: a filozófia egyes területeit)
még ha a fizika más világokban, szingularitásokban másképp nézne is ki, úgy érezzük, a matematika, mely alig-alig támaszkodik a külvilág megfigyelésére; mely szinte teljes egészében - de a lényegesebb vonásait illetőleg mindenképpen - elménk terméke; melyet gondolatainkkal és gondolkodásunkkal teremtettünk, akkor is érvényes marad, ha a megfigyelhető, megfigyelendő világ alapvetően más.
Ha összeadok két halmazt, az eredmény halmaz valamifajta uniója lesz a kiindulókénak. Még ha trükkösen definiálom is a műveleteket, például valamilyen feltételfüggő elnyelési tulajdonsággal előidézem, hogy az unió hol így, hol úgy viselkedik, és bizonyos esetekben az egész akár kevesebbé is válhat a részek összegénél, akkor is olyan rendszert kapok, amely a jelen matematikai gondolkodásmóddal - ha nem most, majd a jövőben - leírható, megfogalmazható, vizsgálható.
Míg a fizika sérülékenységét és ideiglenességét erősen sejtjük, ugyanígy kézzelfoghatóan érezzük a matematika felxibilitását és univerzális voltát is.
Hogy bármilyen lenne is egy világegyetem, képesek lennénk gondolkodni róla, és a benne megfigyelhető, róla állítható jellegzetességekről tudnánk kijelentéseket tenni, törvényeket, szabályszerűségeket megfogalmazni. Egy absztrakt rendszert kialakítani a leírására. Ezt nevezzük matematikának.
Ha jobban belegondolok, ez tulajdonképpen az ember mentális nyelvének egy struktúrált, absztrakt összetevője, vetülete. Ha nem csak nekünk van mentális nyelvünk, hanem más élőlényeknek is, akkor ők is rendelkezhetnek a saját matematikájukkal.
Maradjunk az általunk ismert legfejlettebbnél, az emberinél.
Minden vizsgálódásunk alapjaként elfogadunk bizonyos posztulátumokat, mint például az ok-okozat (kauzalitás) elvét, vagyis hogy az ok megelőzi az okozatot, vagy bizonyos logikai univerzalitásokat, sőt, speciális esetként még a kivételeket is szabatosan tudjuk definiálni.
Amire elménk képes, megismerés, belátás, felfogás terén, ahhoz a mostani matematikánk illeszkedik, azzal egybecseng. Úgy érzem, elménk képességei és az emberi matematika (mely tudomány és az általa leírható dolgok kölcsönösen meghatározzák egymást) között ekvivalencia áll fenn.
Ha ez így van, abból viszont szükségéképpen következik, hogy képtelenség még elképzelnem is konkrétan olyasmit, ami kilóg ebből a rendszerből, hiszen akkor találnék egy elmekonstrukciót (a példámat), amely nem írható le (akár jövőbeni) emberi matematikával, és az előző sejtésemet ez azonnal cáfolná.
Ezennel szíves kihívást intézek blogom minden (egy-két) olvasójához: küldjetek akármilyen vad ötleteket, olyan jelenségeket, amelyek egy alternatív világegyetemben létezhetnek, de amit nem lehet emberi matematikával megfogalmazni.
Én pedig majd megkísérlem ezt. Egy feltétel van, azért némi konkértum legyen benne, hogy ne csupa komolytalanság legyen ez a játék. Nem ér például olyat mondani, hogy van a wreqwrqwe-jelenség, amelynek egyetlen és legfontosabb tulajdonsága, hogy nem lehet emberi matematikával megfogalmazni. Az ilyen tautológiát és a konstruált paradoxonokat kizárjuk, csak "értelmes" feladványokkal gyertek. Egyébként ezt a példát a wreqwrqwe-jelenségről szintén megközelíthetjük a matematika (filozófia) segítségével, amikor logikai vagy hamazelméleti kategóriákba sorolom vagy tautológiának nevezem.
Ezzel pedig elérkeztünk a poszt kérdésének megválaszolásához is.
A matematika pont annyira univerzális, amennyire az elménk az. Akárhány dimenziós, akármilyen komplexitású is a lehetséges világegyetemek összessége, elménk megismerő képességének korlátain belül a matematikánk univerzális. Akármilyen más fizikai törvényeket tapasztalnánk is, szilícium alapú életet, visszafelé múló időt, amit észlelni és felfogni képesek lennénk, arról a mostani (arra épülő) matematikával tennénk megállapításokat.
(Persze most én csúszom a tautológia szakadékába)
Még az is lehet, hogy vannak olyan világok, amelyekben az ilyen típusú matematika és logika teljesen fals, és totálisan idegen gondolkodásmódot használnak.
Ezekről a világokról azonban nem csupán nem tehetnénk semmiféle megállapítást, de még csak nem is észlelnénk, sőt, elképzelni sem tudnánk őket.
kozmológiai elméletek
címmel tartott nemrégiben egy fizikus előadást a falunkban.
A Nagy Bumm-elméletet ismertette, hozzátéve, hogy a modern felfogás szerint ez, és a hozzá kapcsolódó egyéb teóriák (kvantum színdinamika, szuperhúr-elmélet és a többi) bizony elég jó magyarázatnak bizonyultak.
Egy megdöbbentően érdekes és egy érthetetlen dolog is megmaradt bennem. Ezek összefüggnek.
(Persze, laikusként nem biztos, hogy mindenre jól emlékszem, és mivel laikusokhoz beszélt, lehet, hogy ő is egyszerűsített)
Kezdjük az érdekessel:
A világegyetem egyre gyorsuló ütemben fúvódik fel. Minden galaxis mindegyik mástól egyre gyorsabban távolodik. Hogy ez a gyorsulás hogyan lehetséges, arra a klasszikus fizika látszólag nem ad választ. (Rossz) hasonlatként elhangzott, hogy a mazsolás muffin sülése közben a mazsolaszemek egyre távolodnak egymástól, ámde a példa azért vacak, mert míg a muffin esetében a távolodási folyamatot gondolatban megfordítva (vagyis időben "visszajátszva") meghatározható egy "közzépont", ahonnan a mazsolák elindultak, ahonnan szerteröppentek, addig a galaxisok esetében ilyen nincs. Nem határozható meg egy olyan eredet-pont, ahonnan a robbanás szétlökte az anyagot, ami úgy lenne elképzelhető, mint egy csillagszóró izzó kis közepe. Az általam rossznak nevezett példával az a baj, hogy hagyományos 3D-s, klasszikus fizikai gravitációs szemléletünkhöz kötődik.
Valahogy így működik:
Adott egy nagy, 3D kooridnáta-rendszerbeli világegyetem, benne kicsi izzó gesztenye, egyszer csak Baaang!, kipukkad, záporozik a sok részecske mindenfelé, összeállnak, sűrűsödnek, anyaggá alakulnak, repülnek tovább, mint ki jól végezte dolgát, és ezt látjuk magunk körül most. Ámde egy ilyen kezdőlökés után a klasszikus modellben a gravitáció fékezné a mozgást, a "középpontba" húzná vissza az anyagot, a hőmérséklet csökkenésével, világítással, szétsugárzással energia veszne el, a mozgás lassulna.
De ennek épp az ellenkezőjét mutatják a megfigyelések, a tágulás sebessége nő.
Ebből több dolog is következhet: az emergiamegmaradás érvénytelensége, a megfigyelések pontatlansága, vagy a legkézenfekvőbb, azaz hogy a 3D kooridnátájú középpontos robbanási modell itt nem jó közelítés.
A fizikus magyarázata hasfelmetszően izgalmas volt.
Nem találunk hétköznapi analógiát 3D-ben, de absztrahálhatunk alacsonyabb dimenziókról, mert ott van ilyen példa.
Kezdjük 1D-ben. A kör kerületén (maga a kör 2D objektum, de a kerülete csak vonal) jelöljünk ki néhány pontot. Ha felfújjuk a kört (növeljük a sugarát) a pontok egymástól úgy távolodnak, hogy közöttük nem található kitüntetett helyzetű, a távolodás minősége mindenfelé egyenletes. Nincs "középpont".
Ennek kétdimenziós megfelelője egy 3D objektum kétdimenziós burka, egy lufi (vagy gömb) felülete. Felfúváskor bármely két pont távolsága nő, de úgy, hogy a felületen nem találhatunk kitüntetett pontot, amitől mindenki más mint középpontól távolodik. FIGYELEM! A gömbön mint testen van ilyen pont, a gömb középpontja, de a gömbfelületen nincs.
Az absztrakciós lépés: a galaxisok távolodásának modellje egy 4D hipergömb 3D burka. A 3D-ben nincs ilyen kitüntetett pont, de 4D-ben ilyen lehetne a hipergömbi középpont.
Az ősrobbanáskor (a világ kezdetén) egy zérushoz közelítő sugarú 4D hipergömb 3D felülete alkotta az univerzumot, a felfúvódás azóta is tart, mi mint 3D megfigyelők ezt a "felszínt" észleljük.
Szép és elegáns, nem igaz?
Na, akkor most lássuk az érthetetlent.
Az ősrobbanás kiindulópontjaként megjelölt zérus sugarú 4D hipergömb tágulni kezd. A (3D) hipergömb-felszín minden irányban egyenletesen tágul. A világegyetem tágulni kezd, valami (sugárzás? anyag?) keletkezik (az ezt magyarázó folyamatokat nem ismerem, most fogadjuk el, hogy így van).
Hangsúlyozom: EGYENLETESEN. Ebben a modellben nincs se kitüntetett irány, se kitüntetett pont. Minden egyforma. Ekkor azonban a tágulásnak, amelyet manapság a galaxisok egymástól való távolodásaként észlelünk, az elemi részek/hullámok egyenletes, izotróp távolodásaként kellene jelentkezni, és minden tömegpont/hullámhegy teljesen gömbszimmetrikusan helyezkedne el.
Mi okozta a legcsekélyebb eltérést ettől a hibátlan szimmetriától? (Mert ha van eltérés, akármilyen pici is, az már generálhat egy olyan folyamatot, amelyben a tökéletes egyenletesség felborul, és elindulhat egy csomósodás-sűrűsödés-ritkulás, amely anyag, tömeg, testek, csillagok, galaxisok létrejöttéhez vezet.)
De hogyan foghatjuk meg a kezdeti szimmetriasértést? Mi ennek az oka?
Ez bizony ellentmondani látszik a "minden irányban egyforma" tételnek.
Kérdésemre a fizikus eltűnődött, és azt mondta, a magyarázat a kvantumfluktuáció.
Bár ezt nem értettem, és nem is ismerem, feltételezem, hogy a véletlen hullámfüggvény-beli szerepe okozhat olyan eltéréseket, amelyek felülbírálják a determinisztikus modellből származó valóban soha fel nem boruló és tökéletes szimmetriát.
A Nagy Bumm-elméletet ismertette, hozzátéve, hogy a modern felfogás szerint ez, és a hozzá kapcsolódó egyéb teóriák (kvantum színdinamika, szuperhúr-elmélet és a többi) bizony elég jó magyarázatnak bizonyultak.
Egy megdöbbentően érdekes és egy érthetetlen dolog is megmaradt bennem. Ezek összefüggnek.
(Persze, laikusként nem biztos, hogy mindenre jól emlékszem, és mivel laikusokhoz beszélt, lehet, hogy ő is egyszerűsített)
Kezdjük az érdekessel:
A világegyetem egyre gyorsuló ütemben fúvódik fel. Minden galaxis mindegyik mástól egyre gyorsabban távolodik. Hogy ez a gyorsulás hogyan lehetséges, arra a klasszikus fizika látszólag nem ad választ. (Rossz) hasonlatként elhangzott, hogy a mazsolás muffin sülése közben a mazsolaszemek egyre távolodnak egymástól, ámde a példa azért vacak, mert míg a muffin esetében a távolodási folyamatot gondolatban megfordítva (vagyis időben "visszajátszva") meghatározható egy "közzépont", ahonnan a mazsolák elindultak, ahonnan szerteröppentek, addig a galaxisok esetében ilyen nincs. Nem határozható meg egy olyan eredet-pont, ahonnan a robbanás szétlökte az anyagot, ami úgy lenne elképzelhető, mint egy csillagszóró izzó kis közepe. Az általam rossznak nevezett példával az a baj, hogy hagyományos 3D-s, klasszikus fizikai gravitációs szemléletünkhöz kötődik.
Valahogy így működik:
Adott egy nagy, 3D kooridnáta-rendszerbeli világegyetem, benne kicsi izzó gesztenye, egyszer csak Baaang!, kipukkad, záporozik a sok részecske mindenfelé, összeállnak, sűrűsödnek, anyaggá alakulnak, repülnek tovább, mint ki jól végezte dolgát, és ezt látjuk magunk körül most. Ámde egy ilyen kezdőlökés után a klasszikus modellben a gravitáció fékezné a mozgást, a "középpontba" húzná vissza az anyagot, a hőmérséklet csökkenésével, világítással, szétsugárzással energia veszne el, a mozgás lassulna.
De ennek épp az ellenkezőjét mutatják a megfigyelések, a tágulás sebessége nő.
Ebből több dolog is következhet: az emergiamegmaradás érvénytelensége, a megfigyelések pontatlansága, vagy a legkézenfekvőbb, azaz hogy a 3D kooridnátájú középpontos robbanási modell itt nem jó közelítés.
A fizikus magyarázata hasfelmetszően izgalmas volt.
Nem találunk hétköznapi analógiát 3D-ben, de absztrahálhatunk alacsonyabb dimenziókról, mert ott van ilyen példa.
Kezdjük 1D-ben. A kör kerületén (maga a kör 2D objektum, de a kerülete csak vonal) jelöljünk ki néhány pontot. Ha felfújjuk a kört (növeljük a sugarát) a pontok egymástól úgy távolodnak, hogy közöttük nem található kitüntetett helyzetű, a távolodás minősége mindenfelé egyenletes. Nincs "középpont".
Ennek kétdimenziós megfelelője egy 3D objektum kétdimenziós burka, egy lufi (vagy gömb) felülete. Felfúváskor bármely két pont távolsága nő, de úgy, hogy a felületen nem találhatunk kitüntetett pontot, amitől mindenki más mint középpontól távolodik. FIGYELEM! A gömbön mint testen van ilyen pont, a gömb középpontja, de a gömbfelületen nincs.
Az absztrakciós lépés: a galaxisok távolodásának modellje egy 4D hipergömb 3D burka. A 3D-ben nincs ilyen kitüntetett pont, de 4D-ben ilyen lehetne a hipergömbi középpont.
Az ősrobbanáskor (a világ kezdetén) egy zérushoz közelítő sugarú 4D hipergömb 3D felülete alkotta az univerzumot, a felfúvódás azóta is tart, mi mint 3D megfigyelők ezt a "felszínt" észleljük.
Szép és elegáns, nem igaz?
Na, akkor most lássuk az érthetetlent.
Az ősrobbanás kiindulópontjaként megjelölt zérus sugarú 4D hipergömb tágulni kezd. A (3D) hipergömb-felszín minden irányban egyenletesen tágul. A világegyetem tágulni kezd, valami (sugárzás? anyag?) keletkezik (az ezt magyarázó folyamatokat nem ismerem, most fogadjuk el, hogy így van).
Hangsúlyozom: EGYENLETESEN. Ebben a modellben nincs se kitüntetett irány, se kitüntetett pont. Minden egyforma. Ekkor azonban a tágulásnak, amelyet manapság a galaxisok egymástól való távolodásaként észlelünk, az elemi részek/hullámok egyenletes, izotróp távolodásaként kellene jelentkezni, és minden tömegpont/hullámhegy teljesen gömbszimmetrikusan helyezkedne el.
Mi okozta a legcsekélyebb eltérést ettől a hibátlan szimmetriától? (Mert ha van eltérés, akármilyen pici is, az már generálhat egy olyan folyamatot, amelyben a tökéletes egyenletesség felborul, és elindulhat egy csomósodás-sűrűsödés-ritkulás, amely anyag, tömeg, testek, csillagok, galaxisok létrejöttéhez vezet.)
De hogyan foghatjuk meg a kezdeti szimmetriasértést? Mi ennek az oka?
Ez bizony ellentmondani látszik a "minden irányban egyforma" tételnek.
Kérdésemre a fizikus eltűnődött, és azt mondta, a magyarázat a kvantumfluktuáció.
Bár ezt nem értettem, és nem is ismerem, feltételezem, hogy a véletlen hullámfüggvény-beli szerepe okozhat olyan eltéréseket, amelyek felülbírálják a determinisztikus modellből származó valóban soha fel nem boruló és tökéletes szimmetriát.
2011. december 19., hétfő
midőn meghaltam
elmúlt a fájdalom
és bársonyos, zöld pázsiton sétáltam
nem túl távol büszke, délceg hegyek kéklettek
langyos szellő sodort felém madárcsicsergést és ibolyaillatot
a táj hívogató volt és barátságos
megkönnyebbülés és határtalan derű töltött el
tudtam, hol vagyok.
Isten jelenlétét éreztem mindenütt
elindultam a néma gerinc felé
fáradtság nélkül kaptattam az emelkedőn
tudtam, bár száz évig is magányosan vándorolhatok
végül meglelem, akit keresek
mit számít az idő, ami itt már nem múlik soha, csakis telik
minden perccel egyre ismeretlenebbé fakuló fogalom
ŐT akartam elsőként megtalálni,
és aztán majd sorra a többieket
egyetlen dologban feltétlen biztos lehetsz, ha majd te is átkelsz a nagy vízen
sosem hagy el, örökké hű társad lesz a remény
és bársonyos, zöld pázsiton sétáltam
nem túl távol büszke, délceg hegyek kéklettek
langyos szellő sodort felém madárcsicsergést és ibolyaillatot
a táj hívogató volt és barátságos
megkönnyebbülés és határtalan derű töltött el
tudtam, hol vagyok.
Isten jelenlétét éreztem mindenütt
elindultam a néma gerinc felé
fáradtság nélkül kaptattam az emelkedőn
tudtam, bár száz évig is magányosan vándorolhatok
végül meglelem, akit keresek
mit számít az idő, ami itt már nem múlik soha, csakis telik
minden perccel egyre ismeretlenebbé fakuló fogalom
ŐT akartam elsőként megtalálni,
és aztán majd sorra a többieket
egyetlen dologban feltétlen biztos lehetsz, ha majd te is átkelsz a nagy vízen
sosem hagy el, örökké hű társad lesz a remény
2011. december 15., csütörtök
két szomorúság
van.
az egyik puszta önsajnálat. gyakran érzem/csinálom.
nem becsülöm sokra.
a másik különbözik ettől.
a lét sivár vonásainak átélése, a magányba lényegülés, az individualizmus kiteljesedése.
egyszersmind reménymegelőző állapot, és emiatt felemelő.
egy művész szenvedése akkor hasznos, ha mint térképész feltárja a keserűségek mocsarát, és az utána jövő generációknak útikalauzt nyújt.
őket már szinte irigylem.
az egyik puszta önsajnálat. gyakran érzem/csinálom.
nem becsülöm sokra.
a másik különbözik ettől.
a lét sivár vonásainak átélése, a magányba lényegülés, az individualizmus kiteljesedése.
egyszersmind reménymegelőző állapot, és emiatt felemelő.
egy művész szenvedése akkor hasznos, ha mint térképész feltárja a keserűségek mocsarát, és az utána jövő generációknak útikalauzt nyújt.
őket már szinte irigylem.
2011. december 13., kedd
nem igaz
hogy akit szeretnek, örökké él a földön
de az igaz, hogy akit nem szeretnek, könnyebben megbetegszik
nem igaz, hogy ha szeretsz valakit, akkor mást már nem tud átölelni a szíved
(gondolj csak feleségre+anyára+nővérre+leányra+unokahúgra+nagymamára+nőbarátra, hogy csak a legnyilvánvalóbbat említsem)
de az igaz, hogy az elhagyott szív fogékony rá, hogy a benne szakadt űrt hamar betöltse
nem tudom, igaz-e, vagy hamis hogy: vannak abszolút igazságok (köszönjük, Gödel, hogy most már nem kell emiatt túl sokat keseregnünk)
de azt tudom, hogy én szeretnék hinni a jóban.
de az igaz, hogy akit nem szeretnek, könnyebben megbetegszik
nem igaz, hogy ha szeretsz valakit, akkor mást már nem tud átölelni a szíved
(gondolj csak feleségre+anyára+nővérre+leányra+unokahúgra+nagymamára+nőbarátra, hogy csak a legnyilvánvalóbbat említsem)
de az igaz, hogy az elhagyott szív fogékony rá, hogy a benne szakadt űrt hamar betöltse
nem tudom, igaz-e, vagy hamis hogy: vannak abszolút igazságok (köszönjük, Gödel, hogy most már nem kell emiatt túl sokat keseregnünk)
de azt tudom, hogy én szeretnék hinni a jóban.
olyan tűnékeny vagy
ha megjelensz, azonnal megragadnálak
mert ha késlekedem, máris továbbállsz
és ki tudja, mikor s hogyan láthatlak újra?
jelenléted feldob, mint semmi más
elmém élesebb, kreativitásom buzog
és mikor távol vagy tőlem,
folyton csak rád gondolok.
hiába is küzdök, szellemem fogoly, rabod.
percről percre nem várok másra
mint hogy újra meg újra meglepj,
s itt legyél, és akkor gyönyörködhetem benned - és magamban.
mert ha késlekedem, máris továbbállsz
és ki tudja, mikor s hogyan láthatlak újra?
jelenléted feldob, mint semmi más
elmém élesebb, kreativitásom buzog
és mikor távol vagy tőlem,
folyton csak rád gondolok.
hiába is küzdök, szellemem fogoly, rabod.
percről percre nem várok másra
mint hogy újra meg újra meglepj,
s itt legyél, és akkor gyönyörködhetem benned - és magamban.
2011. december 8., csütörtök
magányos harcos
1.
- Nevetésed olyan hangos,
Reszket tőle az épület;
Szemedet csak akkor törlöd,
Ha kacagva ontod a könnyeket.
2.
Ha megkérdezem, mesélj, mi újság,
Vállat rántasz, hogy:
- Jól vagyok;
Mit mondhatnék egy olyan világban,
Hol az emberek - farkasok?
- Nevetésed olyan hangos,
Reszket tőle az épület;
Szemedet csak akkor törlöd,
Ha kacagva ontod a könnyeket.
2.
Ha megkérdezem, mesélj, mi újság,
Vállat rántasz, hogy:
- Jól vagyok;
Mit mondhatnék egy olyan világban,
Hol az emberek - farkasok?
refr:
- A magányod csak páncél,
Vele véded a szívedet,
A vértedet úgy levenném...
Hadd érintselek meg!
3.
- Mindenki vágyik a társakra...
- De könnyen elvész a bizalom,
Ha egyszer pofára ejtenek -
Én többé ezt nem hagyom!
4.
- Ha mernék még szeretni...
- Hát merjél, kérlek, kedvesem!
- Csukott szemmel téged követni...
- Fogd bátran az én kezem!
refr:
- A magányod csak páncél,
Vele véded a szívedet,
A vértedet úgy levenném...
Hadd érintselek meg!
5.
- A vértem, tudod, hozzám nőtt,
Testemnek része már.
Elkönyveltem: az életben
Tiszta szív rám nem vár.
6.
- Az enyém sem makulátlan,
De neked így is odaadom,
Ha el mered fogadni,
Az mindkettőnknek jutalom.
refr:
Mert a magányod csak páncél,
amivel védted a szívedet,
A vértedet most leveszem.
Tiéd vagyok, csak a tied.
2011. december 7., szerda
Mmm-orális kérdés
Orális szex: genitáliák és lingus/labea intenzív és prolongált kontaktusa orgazmus intentiójával
Morális szex: penetrált coitus exercitusa civis vagy ecclesialis permissio után, humán reproduktio intentiójával
Morális szerelem: socialis consensussal adequat emocionalis relatio egy dominus és egy femina között.
Orális szerelem: szenvedélyes csókolózás
Morális szex: penetrált coitus exercitusa civis vagy ecclesialis permissio után, humán reproduktio intentiójával
Morális szerelem: socialis consensussal adequat emocionalis relatio egy dominus és egy femina között.
Orális szerelem: szenvedélyes csókolózás
2011. december 6., kedd
In the bathroom
Give me your knife.
I want to see as my mirror-image licks the blade.
Blood runs out on his tongue.
Thanks God it's not my blood!
I want to see as my mirror-image licks the blade.
Blood runs out on his tongue.
Thanks God it's not my blood!
Love
I was traveling my way of lone pilgrimage.
She accompanied me along the path.
"May I join you?", she asked.
I looked her up and down. She had freckled face and a slightly oversized fat ass.
Both disgusted me.
I continued my march, she followed me taking my reaction as affirmative.
A long journey we traveled, a long one.
She was talking, I was quiet.
Alas, she awakened something inside me.
Something I had never experienced before.
She was talking to me, not for herself.
She was asking me and expected that I react.
Though I never said a word, she received my answers.
We arrived at a junction. The road branched to North and West.
I headed West. She halted, as if she would not want to be with me any more.
I stopped, turned back and stared at her.
She smiled and slowly approached me.
"Do you want me to go with ya?", she laughed.
I wanted that. That was my only desire.
But words escaped me as usual.
She read my thoughts. For a long time, she had been reading them.
We continued to travel together - the quiet and the talkative.
I like freckles. I love slightly oversized fat asses.
She accompanied me along the path.
"May I join you?", she asked.
I looked her up and down. She had freckled face and a slightly oversized fat ass.
Both disgusted me.
I continued my march, she followed me taking my reaction as affirmative.
A long journey we traveled, a long one.
She was talking, I was quiet.
Alas, she awakened something inside me.
Something I had never experienced before.
She was talking to me, not for herself.
She was asking me and expected that I react.
Though I never said a word, she received my answers.
We arrived at a junction. The road branched to North and West.
I headed West. She halted, as if she would not want to be with me any more.
I stopped, turned back and stared at her.
She smiled and slowly approached me.
"Do you want me to go with ya?", she laughed.
I wanted that. That was my only desire.
But words escaped me as usual.
She read my thoughts. For a long time, she had been reading them.
We continued to travel together - the quiet and the talkative.
I like freckles. I love slightly oversized fat asses.
2011. november 28., hétfő
I always believed in
myself.
No one else did, but I.
I was absolutely sure. I knew I had brilliant ideas.
Original ideas.
That I heard or saw from no other.
My inner world was complete and wonderful.
I had no chance to attend fancy schools.
The district public one was destined to provide me with ultimate education.
I looked for a righteous job.
I started as french fries assistant at Mandy's.
With 20 years of hard work and devotion I became sandwich manager.
The highest possible rank in one's carreer at Mandy's.
Today, I fry the steak, cut the bagel, lay the lettuce and vegetable slices, neatly order the components, and finally...
(almost finally, to be more accurate)
... I pick up my specially designed dressing "pen", fill it with salad dressing as ink, be it ketchup, mayonnaise, mustard or peanut, and draw a 3-minute portrait over the steak. Each portrait is unique and volatile.
Finally I place the upper half of the bagel on the top.
The customers usually enjoy the taste.
Little do they know they are chewing con-temporary paintulpture.
No one else did, but I.
I was absolutely sure. I knew I had brilliant ideas.
Original ideas.
That I heard or saw from no other.
My inner world was complete and wonderful.
I had no chance to attend fancy schools.
The district public one was destined to provide me with ultimate education.
I looked for a righteous job.
I started as french fries assistant at Mandy's.
With 20 years of hard work and devotion I became sandwich manager.
The highest possible rank in one's carreer at Mandy's.
Today, I fry the steak, cut the bagel, lay the lettuce and vegetable slices, neatly order the components, and finally...
(almost finally, to be more accurate)
... I pick up my specially designed dressing "pen", fill it with salad dressing as ink, be it ketchup, mayonnaise, mustard or peanut, and draw a 3-minute portrait over the steak. Each portrait is unique and volatile.
Finally I place the upper half of the bagel on the top.
The customers usually enjoy the taste.
Little do they know they are chewing con-temporary paintulpture.
2011. november 24., csütörtök
három elmenés - 3
Állok a parton, a dorongra támaszkodom.
A csoport szedelőzködik.
K kezében lámpás, hangosan magyaráz.
A csoport köréje gyűlik.
Biztonságot ad.
Komfortérzetet.
Nekik.
Mindannyiuknak nyilvánvaló, hogy közéjük tartozom.
Hogy velük tartok.
Nekem nyilvánvaló, hogy nem tartozom közéjük.
Hogy egyedül megyek.
Szükségem volt rájuk.
Szükségem volt K-ra.
Megtanított rá, hogy ne féljek.
Hogy a leginkább a félelemtől kell tartanom.
A csoport szorosan K mellé tömörül.
Mindenki kezében sápadt fényű gyertya.
A mocsárból rossz szagú pára szivárog körénk.
Néhányan köhögnek.
K szava hangosabb, mint valaha.
Szeretem K-t.
Segítségét akkor is sokra tartom, ha most elszakadásban vagyok.
A kérdezi: - Nem jössz?
- Menj előre. Mindjárt indulok én is - felelem.
A megfordul, és felzárkózik az útra kelő csoporthoz.
Nem nézek hátra, nem pillantok rájuk.
A mocsárba bámulok.
Önbizalomtól duzzadva, izgatottan gondolok rá, milyen kalandokba vágok most, teljesen egyedül.
Azzal az útbaigazítással felvértezve, amit eddig kaptam.
Elengedve K kezét, aki vezetőm volt mostanáig.
Kipróbálva magamat.
Felmérve és felvállalva a kockázatot, hogy esetleg alkalmatlan vagyok a feladatra, és a megpróbáltatások végül elpusztítanak.
Nem félek.
Bizsergés, az van.
Gombóc a torokban, az van.
Remegés a térdben, az van.
Lehunyom a szemem, befelé koncentrálok, összeszedem magam.
Majd rögtön kinyitom megint, farkasszemet nézek a köddel.
Elfújom a gyertyát, és leteszem.
Nem lesz rá szükség.
Én megtettem a magamét, ha a sorsom úgy akarja, sikerrel járok.
Vállamra lendítem a vándorbotot, és halálos nyugalommal elindulok.
A csoport szedelőzködik.
K kezében lámpás, hangosan magyaráz.
A csoport köréje gyűlik.
Biztonságot ad.
Komfortérzetet.
Nekik.
Mindannyiuknak nyilvánvaló, hogy közéjük tartozom.
Hogy velük tartok.
Nekem nyilvánvaló, hogy nem tartozom közéjük.
Hogy egyedül megyek.
Szükségem volt rájuk.
Szükségem volt K-ra.
Megtanított rá, hogy ne féljek.
Hogy a leginkább a félelemtől kell tartanom.
A csoport szorosan K mellé tömörül.
Mindenki kezében sápadt fényű gyertya.
A mocsárból rossz szagú pára szivárog körénk.
Néhányan köhögnek.
K szava hangosabb, mint valaha.
Szeretem K-t.
Segítségét akkor is sokra tartom, ha most elszakadásban vagyok.
A kérdezi: - Nem jössz?
- Menj előre. Mindjárt indulok én is - felelem.
A megfordul, és felzárkózik az útra kelő csoporthoz.
Nem nézek hátra, nem pillantok rájuk.
A mocsárba bámulok.
Önbizalomtól duzzadva, izgatottan gondolok rá, milyen kalandokba vágok most, teljesen egyedül.
Azzal az útbaigazítással felvértezve, amit eddig kaptam.
Elengedve K kezét, aki vezetőm volt mostanáig.
Kipróbálva magamat.
Felmérve és felvállalva a kockázatot, hogy esetleg alkalmatlan vagyok a feladatra, és a megpróbáltatások végül elpusztítanak.
Nem félek.
Bizsergés, az van.
Gombóc a torokban, az van.
Remegés a térdben, az van.
Lehunyom a szemem, befelé koncentrálok, összeszedem magam.
Majd rögtön kinyitom megint, farkasszemet nézek a köddel.
Elfújom a gyertyát, és leteszem.
Nem lesz rá szükség.
Én megtettem a magamét, ha a sorsom úgy akarja, sikerrel járok.
Vállamra lendítem a vándorbotot, és halálos nyugalommal elindulok.
2011. november 23., szerda
a mai DLM mítingen
M levénezett
L lefaszozott
D levénfaszozott
mindannyiuknak igaza volt.
L egyébként már megint megdöbbentett. A kis művész.
D már megint nem döbbentett meg. A kis zseni.
M-et már megint megdöbbentettem. A kis csupaszív.
L lefaszozott
D levénfaszozott
mindannyiuknak igaza volt.
L egyébként már megint megdöbbentett. A kis művész.
D már megint nem döbbentett meg. A kis zseni.
M-et már megint megdöbbentettem. A kis csupaszív.
2011. november 22., kedd
három elmenés - 1 és 2
1.
- Három feladat van az é... - mondta Nagyapa. Görcsösen köhögni kezdett, meg kellett állnia. Letörölte a szájáról a vért. - Az életben. Ezek pedig: Létezés. Tudás. Érzés. Én mindháromra megtaláltam a magam válaszát. Nem tudlak másra megtanítani. Más lényegesre. Nekem viszont már nem hiányzik ez a kínlódás. Inkább megyek.
- Ne, Nagyapa, kérlek... - nyögtem erőtlenül. Dühösen legyintett, azzal a dühös elszántsággal, amelyet ősei éreztek, amikor rabszolgaságuk ellen lázadni kezdtek. Így lázadt ő most az ellen, hogy tétlenül várja, amíg a rák végképp felemészti. Kinyitotta az ablakot. Magasan volt, méter fölötti parapetszinttel, széles könyöklővel. A régi bérházak nyolcadik emeletein nem is számíthatsz másra. Megpróbált felmászni rá, de gyenge volt.
- Segíts már! - förmedt rám. Sírva fakadtam, de négykézlábra ereszkedtem. Nehezen lépett fel a hátamra, onnan a párkányra. Felálltam. Ott kapaszkodott az egyik ablakszárnyban. Kint esett. Ködös novemberi délután volt. Odalent türelmetlenül dudáltak a dugóban rekedt autósok.
Beszívta a brooklyni szmogot. Elmosolyodott.
- Gyönyörű időnk van. Isten veled.
2.
Figyelj, előre kérlek, ne haragudj, de tényleg.
Olyan sok szép dolgot és jó dolgot csináltunk együtt.
Igazán jó volt veled. Én értékellek, tudod?
De van úgy, hogy valami már elmúlik, érted te ezt?
Szerintem érted, vagy legalábbis érzed.
Barátok vagyunk még, ugye?
Fontos, hogy azért még mindentől függetlenül barátok legyünk.
De ki kell mondanom, hogy ez nekem így már nem jó.
Nem, nem felel meg így.
Ez nekem már túl kevés.
Ez nekem már túl sok.
- Három feladat van az é... - mondta Nagyapa. Görcsösen köhögni kezdett, meg kellett állnia. Letörölte a szájáról a vért. - Az életben. Ezek pedig: Létezés. Tudás. Érzés. Én mindháromra megtaláltam a magam válaszát. Nem tudlak másra megtanítani. Más lényegesre. Nekem viszont már nem hiányzik ez a kínlódás. Inkább megyek.
- Ne, Nagyapa, kérlek... - nyögtem erőtlenül. Dühösen legyintett, azzal a dühös elszántsággal, amelyet ősei éreztek, amikor rabszolgaságuk ellen lázadni kezdtek. Így lázadt ő most az ellen, hogy tétlenül várja, amíg a rák végképp felemészti. Kinyitotta az ablakot. Magasan volt, méter fölötti parapetszinttel, széles könyöklővel. A régi bérházak nyolcadik emeletein nem is számíthatsz másra. Megpróbált felmászni rá, de gyenge volt.
- Segíts már! - förmedt rám. Sírva fakadtam, de négykézlábra ereszkedtem. Nehezen lépett fel a hátamra, onnan a párkányra. Felálltam. Ott kapaszkodott az egyik ablakszárnyban. Kint esett. Ködös novemberi délután volt. Odalent türelmetlenül dudáltak a dugóban rekedt autósok.
Beszívta a brooklyni szmogot. Elmosolyodott.
- Gyönyörű időnk van. Isten veled.
2.
Figyelj, előre kérlek, ne haragudj, de tényleg.
Olyan sok szép dolgot és jó dolgot csináltunk együtt.
Igazán jó volt veled. Én értékellek, tudod?
De van úgy, hogy valami már elmúlik, érted te ezt?
Szerintem érted, vagy legalábbis érzed.
Barátok vagyunk még, ugye?
Fontos, hogy azért még mindentől függetlenül barátok legyünk.
De ki kell mondanom, hogy ez nekem így már nem jó.
Nem, nem felel meg így.
Ez nekem már túl kevés.
Ez nekem már túl sok.
My lucid dreams
Z, aki okos volt, és erősen vonzódott az ezoterikához, tanított meg a kreatív alvásra.
- Te irányítod - mondta. - Az történik, amit te akarsz. Nem sodródsz, hanem tervezel, teremtesz. Ha akarod, szárnyakat növeszthetsz. Ha akarod, lélegezhetsz a víz alatt, gyorsabban száguldhatsz a fénysebességnél, együtt lehetsz Cindy Crawforddal, behatolhatsz egy atommagba, elnökké választhatnak, vagy visszautazhatsz az időben.
- A technika - magyarázta Z - a következő: ébrenlétben kell gyakorolni, és amikor csak tudod, minden észlelt dologról meg kell indokolnod, miért bizonyítja az, hogy épp ébren vagy. Például felnézel a napra, és megjegyzed, hogy ma augusztus 3-a van, ezen és ezen a helyen kell állnia, mérete szokásos, színe, hőmérséklete valós és a többi, és konklúzióként mindig azzal zárd le: tehát most ébren vagyok. Ha ez a vizsgálódás ösztönöddé válik, álmodban is előtolakszik, és ugyanígy elemzel mindent ébren látható és álmodható szempontból. Álmodban pedig találkozol majd olyasmivel, ami nem felel meg a fizikai törvényszerűségeknek. Mivel bevezetted, szokásoddá tetted az elemző kontrollt, az ilyen esetekben majd kikövetkezteted, hogy álmodsz éppen. És be fog következni egy hatalmas ugrás: átveheted az irányítást. Azt mondod, igen, most álmodom, és az történik, amit csak akarok.
És nagyon hamar eljön az idő, hogy minden álmod a szándékaid szerint alakul.
Z elmélete teljesen elvarázsolt. Elképzeltem, ahogy komoly problémákat oldok meg álmomban, ahogy titkos, ám lehetetlen vágyaimat kiélhetem - a kedvenc álmom a repülés, szárnyak nélkül, csak az akaratommal, mint Superman, vagy mint a nevetőgáz segítségével a Banks gyerekek Mary Poppins uzsonnáin.
Nagyon sokat szenvedtem, folyton koncentrálnom kellett, hogy gyűjtögessem magamban az ébrenlét bizonyítékait, és mindig el is mondtam: tehát ébren vagyok. De az álomban nem jött semmi. Aludtam, mind a bunda, ébredés után pedig bambán próbáltam felidézni, mi történt "odaát". Persze mindhiába, szinte azonnal elfelejtettem mindent, egy-egy foszlány jó, ha megmaradt.
Z-t folyton azzal nyaggattam, hogy segítsen továbblépnem.
Csak mosolygott, és figyelmeztetett, hogy ne vigyem túlzásba.
Elfelejtettem megkérdezni, ő bír-e ezzel a képességgel.
De Z már nincs velünk. Gyorsan és váratlanul távozott körünkből.
Mégsem adtam fel. Megszállottként gyakoroltam tovább. Arra azért büszke vagyok, hogy eközben szociális mimikrimet tökélyre fejlesztettem: beszélgetés, sőt munka közben is folytattam a gyakorlást, és a környezetem semmit sem vett észre.
Ez a tudathasadásos állapot Z távozása után kilenc hónappal hozta meg gyümölcsét.
Pontosan emlékszem, hogy egy őzet üldöztem álmomban, az őz átugrott egy ötméteres sövényen, én pedig utána, és ekkor: - itt egy sövény van, szép zöld, az évszaknak megfelelő, sűrű levélzet, tehát ébren vagyok. Öt métert ugrom, tehát... ekkorát nem tudok ugrani, tehát álmodom. TEHÁT ÁLMODOM! Nagyot dobbant a szívem, a fájdalomra is emlékszem meg az eufóriára is, ez pontosan a sövény fölött történt, zsugorpózban, felhúzott térdekkel, összekulcsolt kézzel repültem éppen, és ekkor megállt a világ. Kimerevítettem magamnak álomfilmemet, és beültem a rendezői székbe. Kényelmesen, határtalan magabiztossággal. Álomvilágom teremtő isteneként. Végtelen hatalmam teljes tudatában, egyetlen tizedmásodperc alatt megvilágosodva.
Mindez igen gyorsan zajlott le.
Kizökkenéskor az ember rendszerint felébred, vészhelyzeti reakciónk ez. De én tudtam, ha most bármi kiragad ebből az állapotból, soha többé nem tudom elérni ezt a fázist. Azonnal döntöttem: Alva maradni! És azt akartam, igen, ez a legjobb szó, mert ezt sulykoltam magamban: AKAROM!, hogy őzzé alakuljak, őzbakká, a másik őz meg sutává. És folytattuk az üldözést.
Egyre közelebb kerültem, a suta érezte, hogy nem menekülhet, boszorkányköröket írt le, én belementem a rituáléba, és a kör közepén... és közben átalakítottam magunkat, én ölelkeztem és a csajom, és aztán külső kameraállásba váltottam, majd endoszkópra, vergődő farkcsapásokkal áramlásban úszkáló sejtecskékre kapaszkodtam, és vissza a pár férfitagjára, egészen a szétbontakozásig.
Fergeteges volt.
És felemelő.
Egy világ, amelyben én vagyok a korlátlan úr.
Ettől kezdve persze függővé váltam.
Egyetlen hét alatt teljesen mesterévé lettem a módszernek.
Ez nem vicc. Egy évig gyakorolsz, nincs eredmény.
Majd még egy hét, és mindent meg tudsz csinálni.
Z azonban egy apróságról elfelejtett tájékoztatni.
Egy egészen pici, de kritikus jelentőségű dologról.
Ha luciddream mesterré válsz, soha többé nem leszel képes normálisan aludni.
Nincs álomtalan, pihentető szendergés. Mély, megnyugvást hozó durmolás. Sötétbe merülés, nemlátás és új létre kelés.
Minden pillanat, amit "odaát" töltesz, teljesen igénybe vesz szellemileg. Feldob ugyan, de kimerít. Mint az extasy. Nem szabadulhatsz tőle. Az élménytől függővé is válsz, de a másként viselkedés ki is kopik az eszköztáradból.
Újabb egy hét múlva a végkimerülés szélén álltam. Nem tudtam egészségesen funkcionálni.
Megszűnt képességem a valós és a képzelt közötti különbségtételre, kábán jártam, mint a begyógyszerezett, képtelen voltam önállóan közlekedni, csak a motorikusan rutinná vált mozdulatok sikerültek, értelmesen megszólalni is nehezemre esett.
És mihelyt ledőltem, kezdődött minden elölről.
De az élmény mindezért kárpótolt, és átrendeződött a két létsík prioritása; mert két külön állapotban léteztem, az ébrenlét álomszerű volt és ködös, csak homályos benyomásokat jelentett, az alvás élénk és pörgő, ezerszer annyi információt és élményt szereztem, mint korábban ugyanennyi valós idő alatt.
Ó igen, a bekattanásom utáni tizenhatodik nap éjjelén kómába estem.
Észleltem, ahogy a szomszédasszony kihívja a mentőket, bevisznek a kórházba, gépre tesznek, fejcsóválva széttárják a kezüket meg hasonló badarságok.
Megjelent egy törpe, egy mesebeli törpe, hétrőfös szakállú, csákányos, lámpásos, piros sipkás törpe, és leült elém.
- Tudod, ugye, hogy nem mehetsz vissza addig, amíg erről le nem mondasz?
- Nem tudsz nekem újat mondani - ásítottam -, hiszen te is én vagy. Mindaz, amit mondasz, önreflexióm extraprojekciója. Uncsi.
A törpe eltűnt.
Egy latexruhás topmodell lépegetett felém. Körbefordítgattam párszor, mielőtt hagytam megszólalni.
- Mégse kéne ezt csinálnod - búgta. Naná, hogy a kedvenc hangszínemen. Kezdtem izgalomba jönni.
- Elmeséljem, mit gondolok erről az egészről? - kérdezte. Körbesétált, komótosan kezdte kigombolni a ruháját. - Itt jobb neked, és mindig az történik, amit akarsz. - Ledobta a felsőjét. Persze, hogy tökéletes volt. Lassan ringatta a csípőjét, és folytatta a privát táncot. - Szerintem helytelen, amit teszel. Minden olyan kiszámítható, magától értetődő, de mégiscsak egyedül vagy. Mindenen uralkodsz, ám sehol egy szabad akarattal rendelkező szereplő.
Közben, már teljesen pucéran, az ölembe ült. Előre-hátra hullámzott. Átadta magát az érzésnek.
- Vissza kéne menned.
- Csend.
- Meghalsz, ha itt maradsz.
- Most élek csak igazán.
- Illúzióföldön akarod bevégezni?
- Itt minden megfelelő. Odakint csak lúzer vagyok.
- Ezt elsősorban te mondod magadnak. Csak az számít, ahogyan te éled meg ezt. Itt is csak a te véleményed számít. Tulajdonképpen gyáva vagy. Megvetlek.
Felháborított a viselkedése. Ellentmond a szajha! Másrészt nekem már úgyis jó volt. Egy kést álmodtam a kezembe, és leszúrtam.
Sokáig gondolkodtam eztán. Idegesített a csaj véleménye. Elszántam, hogy bebizonyítom neki: érek valamit komoly versenyhelyzetben is.
- - -
Az ébredés cseppet sem ment könnyen. Az nem működött, hogy pusztán elhatározom: vége. Benti idő szerint hetekig küzdöttem, de nem ismertem a szabadulás módszerét.
Rájöttem, már tökéletesen tisztában vagyok az álom tényével és jellemzőivel. Elhatároztam, hogy összezavarom magamat, mint luciddream-korszakom előtt, amikor nem tűnt fel alvás közben, hogy illúziók világában tartózkodom. Hasonlóan nehéz korszakot éltem meg, mint az első fázis tanulásakor.
De ahogy egyre jobbá váltam, a motivációm is növekedett. Kezdetben igen könnyen estem vissza, és ez hátráltatott. Aztán egy-egy kellemetlenül sikerült teremtés rávilágított saját univerzumom hibáira. És belső idő szerint egy év alatt, ami a reális időskálán is heteket jelentett, sikerült.
Nem észleltem már a biztos jeleket, minden zavaros volt, és aztán egyszer csak elsötétült a színpad.
De nem haltam meg.
Felébredtem.
Az orvosok nem győztek csodálkozni.
Hat hétig voltam kómában, miközben minden vegetatív funkcióm alapvetően működött.
Csak én tudtam, mi okozta, és mi szüntette meg.
Ez volt az én saját kis titkom, amiről senki nem tudhatott.
Eddig.
- - -
Hallasz, ugye? Tudom, hogy hallasz.
Egyike vagy a sorstársaimnak. Segíteni akarok.
Hogy neked hamarabb sikerüljön kilépni onnan.
A magányból. Ahol minden tökéletes, de mindennek ellenére egyedül vagy.
Hívlak magunk közé, akik már megszabadultunk.
Engedd, hogy kivezesselek sötéten fénylő börtönödből.
Most pedig elmondom lépésről lépésre, mit kell tenned...
- Te irányítod - mondta. - Az történik, amit te akarsz. Nem sodródsz, hanem tervezel, teremtesz. Ha akarod, szárnyakat növeszthetsz. Ha akarod, lélegezhetsz a víz alatt, gyorsabban száguldhatsz a fénysebességnél, együtt lehetsz Cindy Crawforddal, behatolhatsz egy atommagba, elnökké választhatnak, vagy visszautazhatsz az időben.
- A technika - magyarázta Z - a következő: ébrenlétben kell gyakorolni, és amikor csak tudod, minden észlelt dologról meg kell indokolnod, miért bizonyítja az, hogy épp ébren vagy. Például felnézel a napra, és megjegyzed, hogy ma augusztus 3-a van, ezen és ezen a helyen kell állnia, mérete szokásos, színe, hőmérséklete valós és a többi, és konklúzióként mindig azzal zárd le: tehát most ébren vagyok. Ha ez a vizsgálódás ösztönöddé válik, álmodban is előtolakszik, és ugyanígy elemzel mindent ébren látható és álmodható szempontból. Álmodban pedig találkozol majd olyasmivel, ami nem felel meg a fizikai törvényszerűségeknek. Mivel bevezetted, szokásoddá tetted az elemző kontrollt, az ilyen esetekben majd kikövetkezteted, hogy álmodsz éppen. És be fog következni egy hatalmas ugrás: átveheted az irányítást. Azt mondod, igen, most álmodom, és az történik, amit csak akarok.
És nagyon hamar eljön az idő, hogy minden álmod a szándékaid szerint alakul.
Z elmélete teljesen elvarázsolt. Elképzeltem, ahogy komoly problémákat oldok meg álmomban, ahogy titkos, ám lehetetlen vágyaimat kiélhetem - a kedvenc álmom a repülés, szárnyak nélkül, csak az akaratommal, mint Superman, vagy mint a nevetőgáz segítségével a Banks gyerekek Mary Poppins uzsonnáin.
Nagyon sokat szenvedtem, folyton koncentrálnom kellett, hogy gyűjtögessem magamban az ébrenlét bizonyítékait, és mindig el is mondtam: tehát ébren vagyok. De az álomban nem jött semmi. Aludtam, mind a bunda, ébredés után pedig bambán próbáltam felidézni, mi történt "odaát". Persze mindhiába, szinte azonnal elfelejtettem mindent, egy-egy foszlány jó, ha megmaradt.
Z-t folyton azzal nyaggattam, hogy segítsen továbblépnem.
Csak mosolygott, és figyelmeztetett, hogy ne vigyem túlzásba.
Elfelejtettem megkérdezni, ő bír-e ezzel a képességgel.
De Z már nincs velünk. Gyorsan és váratlanul távozott körünkből.
Mégsem adtam fel. Megszállottként gyakoroltam tovább. Arra azért büszke vagyok, hogy eközben szociális mimikrimet tökélyre fejlesztettem: beszélgetés, sőt munka közben is folytattam a gyakorlást, és a környezetem semmit sem vett észre.
Ez a tudathasadásos állapot Z távozása után kilenc hónappal hozta meg gyümölcsét.
Pontosan emlékszem, hogy egy őzet üldöztem álmomban, az őz átugrott egy ötméteres sövényen, én pedig utána, és ekkor: - itt egy sövény van, szép zöld, az évszaknak megfelelő, sűrű levélzet, tehát ébren vagyok. Öt métert ugrom, tehát... ekkorát nem tudok ugrani, tehát álmodom. TEHÁT ÁLMODOM! Nagyot dobbant a szívem, a fájdalomra is emlékszem meg az eufóriára is, ez pontosan a sövény fölött történt, zsugorpózban, felhúzott térdekkel, összekulcsolt kézzel repültem éppen, és ekkor megállt a világ. Kimerevítettem magamnak álomfilmemet, és beültem a rendezői székbe. Kényelmesen, határtalan magabiztossággal. Álomvilágom teremtő isteneként. Végtelen hatalmam teljes tudatában, egyetlen tizedmásodperc alatt megvilágosodva.
Mindez igen gyorsan zajlott le.
Kizökkenéskor az ember rendszerint felébred, vészhelyzeti reakciónk ez. De én tudtam, ha most bármi kiragad ebből az állapotból, soha többé nem tudom elérni ezt a fázist. Azonnal döntöttem: Alva maradni! És azt akartam, igen, ez a legjobb szó, mert ezt sulykoltam magamban: AKAROM!, hogy őzzé alakuljak, őzbakká, a másik őz meg sutává. És folytattuk az üldözést.
Egyre közelebb kerültem, a suta érezte, hogy nem menekülhet, boszorkányköröket írt le, én belementem a rituáléba, és a kör közepén... és közben átalakítottam magunkat, én ölelkeztem és a csajom, és aztán külső kameraállásba váltottam, majd endoszkópra, vergődő farkcsapásokkal áramlásban úszkáló sejtecskékre kapaszkodtam, és vissza a pár férfitagjára, egészen a szétbontakozásig.
Fergeteges volt.
És felemelő.
Egy világ, amelyben én vagyok a korlátlan úr.
Ettől kezdve persze függővé váltam.
Egyetlen hét alatt teljesen mesterévé lettem a módszernek.
Ez nem vicc. Egy évig gyakorolsz, nincs eredmény.
Majd még egy hét, és mindent meg tudsz csinálni.
Z azonban egy apróságról elfelejtett tájékoztatni.
Egy egészen pici, de kritikus jelentőségű dologról.
Ha luciddream mesterré válsz, soha többé nem leszel képes normálisan aludni.
Nincs álomtalan, pihentető szendergés. Mély, megnyugvást hozó durmolás. Sötétbe merülés, nemlátás és új létre kelés.
Minden pillanat, amit "odaát" töltesz, teljesen igénybe vesz szellemileg. Feldob ugyan, de kimerít. Mint az extasy. Nem szabadulhatsz tőle. Az élménytől függővé is válsz, de a másként viselkedés ki is kopik az eszköztáradból.
Újabb egy hét múlva a végkimerülés szélén álltam. Nem tudtam egészségesen funkcionálni.
Megszűnt képességem a valós és a képzelt közötti különbségtételre, kábán jártam, mint a begyógyszerezett, képtelen voltam önállóan közlekedni, csak a motorikusan rutinná vált mozdulatok sikerültek, értelmesen megszólalni is nehezemre esett.
És mihelyt ledőltem, kezdődött minden elölről.
De az élmény mindezért kárpótolt, és átrendeződött a két létsík prioritása; mert két külön állapotban léteztem, az ébrenlét álomszerű volt és ködös, csak homályos benyomásokat jelentett, az alvás élénk és pörgő, ezerszer annyi információt és élményt szereztem, mint korábban ugyanennyi valós idő alatt.
Ó igen, a bekattanásom utáni tizenhatodik nap éjjelén kómába estem.
Észleltem, ahogy a szomszédasszony kihívja a mentőket, bevisznek a kórházba, gépre tesznek, fejcsóválva széttárják a kezüket meg hasonló badarságok.
Megjelent egy törpe, egy mesebeli törpe, hétrőfös szakállú, csákányos, lámpásos, piros sipkás törpe, és leült elém.
- Tudod, ugye, hogy nem mehetsz vissza addig, amíg erről le nem mondasz?
- Nem tudsz nekem újat mondani - ásítottam -, hiszen te is én vagy. Mindaz, amit mondasz, önreflexióm extraprojekciója. Uncsi.
A törpe eltűnt.
Egy latexruhás topmodell lépegetett felém. Körbefordítgattam párszor, mielőtt hagytam megszólalni.
- Mégse kéne ezt csinálnod - búgta. Naná, hogy a kedvenc hangszínemen. Kezdtem izgalomba jönni.
- Elmeséljem, mit gondolok erről az egészről? - kérdezte. Körbesétált, komótosan kezdte kigombolni a ruháját. - Itt jobb neked, és mindig az történik, amit akarsz. - Ledobta a felsőjét. Persze, hogy tökéletes volt. Lassan ringatta a csípőjét, és folytatta a privát táncot. - Szerintem helytelen, amit teszel. Minden olyan kiszámítható, magától értetődő, de mégiscsak egyedül vagy. Mindenen uralkodsz, ám sehol egy szabad akarattal rendelkező szereplő.
Közben, már teljesen pucéran, az ölembe ült. Előre-hátra hullámzott. Átadta magát az érzésnek.
- Vissza kéne menned.
- Csend.
- Meghalsz, ha itt maradsz.
- Most élek csak igazán.
- Illúzióföldön akarod bevégezni?
- Itt minden megfelelő. Odakint csak lúzer vagyok.
- Ezt elsősorban te mondod magadnak. Csak az számít, ahogyan te éled meg ezt. Itt is csak a te véleményed számít. Tulajdonképpen gyáva vagy. Megvetlek.
Felháborított a viselkedése. Ellentmond a szajha! Másrészt nekem már úgyis jó volt. Egy kést álmodtam a kezembe, és leszúrtam.
Sokáig gondolkodtam eztán. Idegesített a csaj véleménye. Elszántam, hogy bebizonyítom neki: érek valamit komoly versenyhelyzetben is.
- - -
Az ébredés cseppet sem ment könnyen. Az nem működött, hogy pusztán elhatározom: vége. Benti idő szerint hetekig küzdöttem, de nem ismertem a szabadulás módszerét.
Rájöttem, már tökéletesen tisztában vagyok az álom tényével és jellemzőivel. Elhatároztam, hogy összezavarom magamat, mint luciddream-korszakom előtt, amikor nem tűnt fel alvás közben, hogy illúziók világában tartózkodom. Hasonlóan nehéz korszakot éltem meg, mint az első fázis tanulásakor.
De ahogy egyre jobbá váltam, a motivációm is növekedett. Kezdetben igen könnyen estem vissza, és ez hátráltatott. Aztán egy-egy kellemetlenül sikerült teremtés rávilágított saját univerzumom hibáira. És belső idő szerint egy év alatt, ami a reális időskálán is heteket jelentett, sikerült.
Nem észleltem már a biztos jeleket, minden zavaros volt, és aztán egyszer csak elsötétült a színpad.
De nem haltam meg.
Felébredtem.
Az orvosok nem győztek csodálkozni.
Hat hétig voltam kómában, miközben minden vegetatív funkcióm alapvetően működött.
Csak én tudtam, mi okozta, és mi szüntette meg.
Ez volt az én saját kis titkom, amiről senki nem tudhatott.
Eddig.
- - -
Hallasz, ugye? Tudom, hogy hallasz.
Egyike vagy a sorstársaimnak. Segíteni akarok.
Hogy neked hamarabb sikerüljön kilépni onnan.
A magányból. Ahol minden tökéletes, de mindennek ellenére egyedül vagy.
Hívlak magunk közé, akik már megszabadultunk.
Engedd, hogy kivezesselek sötéten fénylő börtönödből.
Most pedig elmondom lépésről lépésre, mit kell tenned...
2011. november 14., hétfő
szerelmi hipergúla
Mottó: a szerelemnek több arca van
(Az első lovagban mondja Guinevere / a csodás Julia Ormond alakításában /: Love has many faces. I may look on you differently, but not with less love.)
tekintsük az ABCDE hipergúlát.
A szerelmes B-be.
B szereti A-t, de nem szerelmes belé.
B C-be szerelmes.
C nem szerelmes B-be, de szereti.
C tud A-ról.
A nem tud C-ről.
C szereti D-t.
C úgy tudja, hogy D szereti C-t.
D nem tud B-ről.
B tud D-ről, de nem szereti.
E szereti B-t.
B azt hiszi, hogy szereti E-t.
E tud A-ról.
A tud E-ről, de nem szereti.
E szereti C-t.
C kedveli E-t.
B is szereti E-t.
E kedveli D-t.
D nem szereti E-t.
D és A nem tudnak egymás létezéséről.
- - -
ugye, hogy nem is bonyolult?
(Az első lovagban mondja Guinevere / a csodás Julia Ormond alakításában /: Love has many faces. I may look on you differently, but not with less love.)
tekintsük az ABCDE hipergúlát.
A szerelmes B-be.
B szereti A-t, de nem szerelmes belé.
B C-be szerelmes.
C nem szerelmes B-be, de szereti.
C tud A-ról.
A nem tud C-ről.
C szereti D-t.
C úgy tudja, hogy D szereti C-t.
D nem tud B-ről.
B tud D-ről, de nem szereti.
E szereti B-t.
B azt hiszi, hogy szereti E-t.
E tud A-ról.
A tud E-ről, de nem szereti.
E szereti C-t.
C kedveli E-t.
B is szereti E-t.
E kedveli D-t.
D nem szereti E-t.
D és A nem tudnak egymás létezéséről.
- - -
ugye, hogy nem is bonyolult?
2011. november 9., szerda
souris souris petit soursi
Marion s'a appellé le souris parse que elle a perdu son dent quelque jours avant
Je veux dormir.
Pour quoi c'est toujour mon premier intention: dormir? Je ne sais pas.
Science a aucune chance de le savoir.
Rien ne vas plus.
Gonzeaux ou sansgonzeaux?
Je veux dormir.
Pour quoi c'est toujour mon premier intention: dormir? Je ne sais pas.
Science a aucune chance de le savoir.
Rien ne vas plus.
Gonzeaux ou sansgonzeaux?
ambivalencia
hogy lehet egyszerre valami és az ellenkezője is igaz?
ha ugyanabban az axiómarendszerben maradunk, akkor ezt paradoxonnak hívják.
Az élet azonban nem pusztán formális logika.
A nyelv végképp nem az.
Megfogalmazhatunk hétköznapi módon olyan állításokat, amelyek látszólag ellentmondások, de érezzük róluk, hogy van bennük némi igazság. Ettől lesznek például humorosak.
...
Minél csúnyább egy nő, annál több sminket használ.
Minél több sminket használ egy nő, annál szebb.
ergo:
Minél csúnyább egy nő, annál szebb.
...
Persze itt vonatkoztatási rendszert váltottunk.
az első állításban globális (az összes nőre vonatkozó), a másodikban lokális (egy adott nő önmagához képesti fejlődéséről nyilatkozó) kontextussal dolgozunk.
az ember például bizonyos dolgokat egyszerre szeret is meg nem is.
most azt kell megvizsgálnom, hogy mely esetekben van szó paradoxonról, és mely esetekben kánonról.
ha ugyanabban az axiómarendszerben maradunk, akkor ezt paradoxonnak hívják.
Az élet azonban nem pusztán formális logika.
A nyelv végképp nem az.
Megfogalmazhatunk hétköznapi módon olyan állításokat, amelyek látszólag ellentmondások, de érezzük róluk, hogy van bennük némi igazság. Ettől lesznek például humorosak.
...
Minél csúnyább egy nő, annál több sminket használ.
Minél több sminket használ egy nő, annál szebb.
ergo:
Minél csúnyább egy nő, annál szebb.
...
Persze itt vonatkoztatási rendszert váltottunk.
az első állításban globális (az összes nőre vonatkozó), a másodikban lokális (egy adott nő önmagához képesti fejlődéséről nyilatkozó) kontextussal dolgozunk.
az ember például bizonyos dolgokat egyszerre szeret is meg nem is.
most azt kell megvizsgálnom, hogy mely esetekben van szó paradoxonról, és mely esetekben kánonról.
2011. november 4., péntek
Gonzóban vagyok
úgy hívják a bűnöst: villányi cabernet franc.
egy vallomással tartozom: szeretlek, villányi cabernet franc.
nem tisztáztuk a nemedet, akkor most bumbi vagyok? (nincsenek bumbi-kifogásaim)
nézzétek az ég madarait, mondja éppen assisi szent ferenc a napfivér holdnővérben
zeffirelli milyen érzelemdús filmeket készített, rám a rómeó és júlia nagyon hatott, de ez a film is, nem kétséges, assisi jelentős személyiség - és jelentős szent - volt, zeffirelli értelmezését akkor is érdemes megismerni, ha a film maga a 70-es években készült, és talán ritmusa, megoldásai már elavultnak tűnnek, de egy nagy formátumú rendező gondolatai - az adott technikai szint megvalósítását és a zsánereket kiiktatva - nagyon tanulságosak, nagyon bölcsek és nagyon érdekesek lehetnek.
Figyeljétek a régi mestereket.
azt mondhatom, talán ez igaz is, hogy bár a világ technikailag halad, a mesterek saját koruk szintjén kimagaslóak, és a megvilágosodás felé vezető - korról korra más technikát igénylő - úton bizony legelébb tartanak.
figyeljétek őket, tanulmányozzátok őket.
ez nem hiábavaló ez szilárd meggyőződésem.
most a pápa megcsókolja assisit.
vajon miért? ezt gondold végig. léted alapkérdése ez kell legyen. vajon miért?
et si tu maitrise cette question - et seulemenet á ce moment - peut tu esperer d'approcher quelque chose d'importance. Au moins j'y croix.
Bisous,
ni moi ni personne
egy vallomással tartozom: szeretlek, villányi cabernet franc.
nem tisztáztuk a nemedet, akkor most bumbi vagyok? (nincsenek bumbi-kifogásaim)
nézzétek az ég madarait, mondja éppen assisi szent ferenc a napfivér holdnővérben
zeffirelli milyen érzelemdús filmeket készített, rám a rómeó és júlia nagyon hatott, de ez a film is, nem kétséges, assisi jelentős személyiség - és jelentős szent - volt, zeffirelli értelmezését akkor is érdemes megismerni, ha a film maga a 70-es években készült, és talán ritmusa, megoldásai már elavultnak tűnnek, de egy nagy formátumú rendező gondolatai - az adott technikai szint megvalósítását és a zsánereket kiiktatva - nagyon tanulságosak, nagyon bölcsek és nagyon érdekesek lehetnek.
Figyeljétek a régi mestereket.
azt mondhatom, talán ez igaz is, hogy bár a világ technikailag halad, a mesterek saját koruk szintjén kimagaslóak, és a megvilágosodás felé vezető - korról korra más technikát igénylő - úton bizony legelébb tartanak.
figyeljétek őket, tanulmányozzátok őket.
ez nem hiábavaló ez szilárd meggyőződésem.
most a pápa megcsókolja assisit.
vajon miért? ezt gondold végig. léted alapkérdése ez kell legyen. vajon miért?
et si tu maitrise cette question - et seulemenet á ce moment - peut tu esperer d'approcher quelque chose d'importance. Au moins j'y croix.
Bisous,
ni moi ni personne
Miért hiszek a horoszkópban?
Hagyjatok azzal, hogy áltudomány
hagyjatok azzal, hogy nem lehet csupán 12-féle karakter
hagyjatok azzal, hogy az aszcendenst a kutya sem ismeri pontosan, a születés, (ami legalább negyedórát tart, és nem egyértelmű melyik testrésznek kell áthaladni a képzeletbeli rajtvonalon, és akkor még a fogantatás versus születés dilemmába bele se fogtunk) időpontját csak hozzávetőlegesen jegyzik fel, szóval 12 zodiákus 12 aszcendenssel az 144 jellem, ennyibe kéne hétmilliárd embert kategorizálni, szóval ne mondjatok nekem ilyeneket, befogom a fülem.
Ez 144 útvonalterv, amelyektől el lehet térni, ha akarunk, és általában akarunk, de engem nem érdekelnek az érvek. minden érv hülyeség.
Én azért hiszek a horoszkópban, mert HINNI AKAROK!!!
AKAROK!!!
ennél erősebb szó nincs. tudni akarom, mitől félhetek, és mi az a jó, amit - még mielőtt bekövetkezik - magam elé vizualizálva százszor is átélhetek. Legyen az siker, pénz, szerencse, érzelem.
Nem kell bekövetkezzen, hisz az csak egy pillanat lenne.
a lényeg, hogy várhassam.
A várakozás alatt többször átélem majd, és az olyan jó! Feldob, és minden alkalommal olyan hormonkoktél árasztja el az agyam, amitől függök. amire vágyom. Hoci nekem neurotranszmitterek, hoci, hoci.
ti nem tudjátok, egy szilárd hittel magam elé vetített (kvázi megvalósult) világegyetem-verzió mekkora trip. Csak jól kell setupolni.
adjatok már egy nőklapjáááát...
hagyjatok azzal, hogy nem lehet csupán 12-féle karakter
hagyjatok azzal, hogy az aszcendenst a kutya sem ismeri pontosan, a születés, (ami legalább negyedórát tart, és nem egyértelmű melyik testrésznek kell áthaladni a képzeletbeli rajtvonalon, és akkor még a fogantatás versus születés dilemmába bele se fogtunk) időpontját csak hozzávetőlegesen jegyzik fel, szóval 12 zodiákus 12 aszcendenssel az 144 jellem, ennyibe kéne hétmilliárd embert kategorizálni, szóval ne mondjatok nekem ilyeneket, befogom a fülem.
Ez 144 útvonalterv, amelyektől el lehet térni, ha akarunk, és általában akarunk, de engem nem érdekelnek az érvek. minden érv hülyeség.
Én azért hiszek a horoszkópban, mert HINNI AKAROK!!!
AKAROK!!!
ennél erősebb szó nincs. tudni akarom, mitől félhetek, és mi az a jó, amit - még mielőtt bekövetkezik - magam elé vizualizálva százszor is átélhetek. Legyen az siker, pénz, szerencse, érzelem.
Nem kell bekövetkezzen, hisz az csak egy pillanat lenne.
a lényeg, hogy várhassam.
A várakozás alatt többször átélem majd, és az olyan jó! Feldob, és minden alkalommal olyan hormonkoktél árasztja el az agyam, amitől függök. amire vágyom. Hoci nekem neurotranszmitterek, hoci, hoci.
ti nem tudjátok, egy szilárd hittel magam elé vetített (kvázi megvalósult) világegyetem-verzió mekkora trip. Csak jól kell setupolni.
adjatok már egy nőklapjáááát...
egyetemista koromban
a Moszkván (ma Széllká) körülvett egy krisnás.
akármerre sasszéztam, elémugrott.
kénytelen voltam meghallgatni.
valami szektafőnök guru könyvét akarte nekem ajándékozni.
elfogadtam
asszem ezret adtam adományként
a könyv még ma is megvan
a címe az, hogy könnyű utazás más bolygókra
bakker, én is fogok írni egy ilyen című könyvet, és ötszá-ért árulom majd a kilenc sárkány pijacon
és nem lesz benne, csak egy mondat: "Íme a megoldás a más bolygókra irányuló könnyű utazáshoz!"
és a másik oldalon egy fénykép lesz, rajta egy polack vörösbor
:-P
ötszá a tudás. egy dala ötszá. szok dala hálomszá.
akármerre sasszéztam, elémugrott.
kénytelen voltam meghallgatni.
valami szektafőnök guru könyvét akarte nekem ajándékozni.
elfogadtam
asszem ezret adtam adományként
a könyv még ma is megvan
a címe az, hogy könnyű utazás más bolygókra
bakker, én is fogok írni egy ilyen című könyvet, és ötszá-ért árulom majd a kilenc sárkány pijacon
és nem lesz benne, csak egy mondat: "Íme a megoldás a más bolygókra irányuló könnyű utazáshoz!"
és a másik oldalon egy fénykép lesz, rajta egy polack vörösbor
:-P
ötszá a tudás. egy dala ötszá. szok dala hálomszá.
Bolyai János találmánya
lenyűgöz.
nem győzök csodálkozni.
és még csak tizenéves volt!
és senki nem értette meg, de most már értékelik.
majd 200 év kell ehhez.
egy salamoni, nagy sándori bölcsességgel ér fel, amit megfogalmazott.
nagyszerű a mű, de ha tudni akarod, mi a legnagyszerűbb benne, elég, ha a címet s alcímet elolvasod.
ha matematikus vagy, tudod, miről beszélek, bár nem biztos, hogy egyetértesz velem.
ha nem vagy az, akkor bocs. ez a poszt merő rébusz neked, attól tartok.
de nem baj, egy kofiért cserébe elmesélem szívesen ;-)
nem győzök csodálkozni.
és még csak tizenéves volt!
és senki nem értette meg, de most már értékelik.
majd 200 év kell ehhez.
egy salamoni, nagy sándori bölcsességgel ér fel, amit megfogalmazott.
nagyszerű a mű, de ha tudni akarod, mi a legnagyszerűbb benne, elég, ha a címet s alcímet elolvasod.
ha matematikus vagy, tudod, miről beszélek, bár nem biztos, hogy egyetértesz velem.
ha nem vagy az, akkor bocs. ez a poszt merő rébusz neked, attól tartok.
de nem baj, egy kofiért cserébe elmesélem szívesen ;-)
Mi lenne velem, ha te nem lennél?
Szeretem nézni barna fürtjeidet
könnyed és vidám mozgásodat
a harmóniát, ami belőled árad
és néha a bosszúságot is
meg hallgatni a magyarázataidat akármiről
és hogy néha szinte hadarsz
Nem vitás, hogy szeretlek
Mi lenne velem nélküled?
Jólesik hallgatni
ha valami számodra érdekesről mesélsz
látni a lelkesedésedet
és gyönyörködni látványodban,
és nézni, hogy mennyire okos vagy
és szemedben néha huncut kajánság csillan
olyan vásottság, amit ritkán, de magaménak érzek
Szeretlek, tudod.
Mi lenne velem, ha te nem lennél?
honnan áradna belém a derű?
Ha meglátom mosolyodat, meghallom a nevetésedet,
ahogy kacagsz egy számodra mókás történeten
ráébredek, milyen szép is lehet az élet.
Már az is csoda, hogy láthatlak.
És néha mélyen a szemembe nézel,
elovadok, hát persze.
Mert, nyilvánvaló neked is, szeretlek.
Mi lenne velem nélküled?
Nem ismerném, mi az élet.
A léted maga bizonyítja, hogy boldogság létezhet,
mert egy-egy pillanatra a közeledben lenni
az már felér egy létnyi örömmel.
Néha így képzelem, így érzem.
máskor a bosszúságaim lekötnek,
és nem tudom értékelni jelenléted csodás ajándékát.
Tudod, hogy így van.
Nem tagadhatom.
Nem is akarom.
Az igazság az, hogy szeretlek.
könnyed és vidám mozgásodat
a harmóniát, ami belőled árad
és néha a bosszúságot is
meg hallgatni a magyarázataidat akármiről
és hogy néha szinte hadarsz
Nem vitás, hogy szeretlek
Mi lenne velem nélküled?
Jólesik hallgatni
ha valami számodra érdekesről mesélsz
látni a lelkesedésedet
és gyönyörködni látványodban,
és nézni, hogy mennyire okos vagy
és szemedben néha huncut kajánság csillan
olyan vásottság, amit ritkán, de magaménak érzek
Szeretlek, tudod.
Mi lenne velem, ha te nem lennél?
honnan áradna belém a derű?
Ha meglátom mosolyodat, meghallom a nevetésedet,
ahogy kacagsz egy számodra mókás történeten
ráébredek, milyen szép is lehet az élet.
Már az is csoda, hogy láthatlak.
És néha mélyen a szemembe nézel,
elovadok, hát persze.
Mert, nyilvánvaló neked is, szeretlek.
Mi lenne velem nélküled?
Nem ismerném, mi az élet.
A léted maga bizonyítja, hogy boldogság létezhet,
mert egy-egy pillanatra a közeledben lenni
az már felér egy létnyi örömmel.
Néha így képzelem, így érzem.
máskor a bosszúságaim lekötnek,
és nem tudom értékelni jelenléted csodás ajándékát.
Tudod, hogy így van.
Nem tagadhatom.
Nem is akarom.
Az igazság az, hogy szeretlek.
2011. november 2., szerda
pink mood blue mood - bipolar monologue
V1. i wake up at six and hop in my boots
i am full of plans and determination
i run 'round the blox and get my shower
a brand new young man enters the mall
my mall
my tall-wall mall
Chorus: Thats a pink mood my friend i swear its worth it
Thats a pink mood whatever may come
Thats a pink mood and i feel stronger than ever
Unless as usual it fades to blue
V2. she comes to my shop at ten as always
she gets her regular coffee
her friends chitchat 'round her and i stand there gazing
the slim figure disappear again in the mall
my mall
my tall-wall mall
Chorus: Thats a pink mood my friend i swear its worth it
Thats a pink mood whatever may come
Thats a pink mood and i feel stronger than ever
Unless as usual it fades to blue
V3. She comes to have lunch at the fast thai
She is with friends and i dont dare contact her
Day after day i encourage myself
but this is not that day yet not in this mall
my mall
my tall-wall mall
Chorus: Thats a pink mood my friend i swear its worth it
Thats a pink mood whatever may come
Thats a pink mood and i feel stronger than ever
Unless as usual it fades to blue
V4: I wait her at the coffee shop in the evening
She shows up every now and then
But even if she happens to come by
She never never looks at me at all
at all,
at all, at all
Chorus: Its a blue mood my friend it was not worth it
A blue mood is an inverse of that pink
The blue is getting darker and darker
nothing is tall at all, i think
deeper and deeper i sink
oh-oh why's the world but blue and pink
i am full of plans and determination
i run 'round the blox and get my shower
a brand new young man enters the mall
my mall
my tall-wall mall
Chorus: Thats a pink mood my friend i swear its worth it
Thats a pink mood whatever may come
Thats a pink mood and i feel stronger than ever
Unless as usual it fades to blue
V2. she comes to my shop at ten as always
she gets her regular coffee
her friends chitchat 'round her and i stand there gazing
the slim figure disappear again in the mall
my mall
my tall-wall mall
Chorus: Thats a pink mood my friend i swear its worth it
Thats a pink mood whatever may come
Thats a pink mood and i feel stronger than ever
Unless as usual it fades to blue
V3. She comes to have lunch at the fast thai
She is with friends and i dont dare contact her
Day after day i encourage myself
but this is not that day yet not in this mall
my mall
my tall-wall mall
Chorus: Thats a pink mood my friend i swear its worth it
Thats a pink mood whatever may come
Thats a pink mood and i feel stronger than ever
Unless as usual it fades to blue
V4: I wait her at the coffee shop in the evening
She shows up every now and then
But even if she happens to come by
She never never looks at me at all
at all,
at all, at all
Chorus: Its a blue mood my friend it was not worth it
A blue mood is an inverse of that pink
The blue is getting darker and darker
nothing is tall at all, i think
deeper and deeper i sink
oh-oh why's the world but blue and pink
"a van és a nem-van egy" KOAN
a lét és a nem-lét nem különbözik
a különböző és az egyforma ugyanazt jelentik
a nyelv és a gondolat egyaránt alkalmatlanok a lényeg megragadására
a nem-mond és nem-gondol is éppen annyira alkalmas
koanba zárva minden bölcsesség
aki bezárta, ostobaságát zárta oda
aki kinyitja, bár nyitja nincs,
csak zagyvaságot szabadíthatna ki
de a koan léte, születése pontja
új bölcsesség forrása,
aki bezárta, bölcsebb, igazabb lett
és aki nem olvassa, nem fejti, nem gondolja,
százszorozza és százfelé csillapítja tudását
a különböző és az egyforma ugyanazt jelentik
a nyelv és a gondolat egyaránt alkalmatlanok a lényeg megragadására
a nem-mond és nem-gondol is éppen annyira alkalmas
koanba zárva minden bölcsesség
aki bezárta, ostobaságát zárta oda
aki kinyitja, bár nyitja nincs,
csak zagyvaságot szabadíthatna ki
de a koan léte, születése pontja
új bölcsesség forrása,
aki bezárta, bölcsebb, igazabb lett
és aki nem olvassa, nem fejti, nem gondolja,
százszorozza és százfelé csillapítja tudását
- Szeretsz?
susogta felfelé, úgy bámulva rám, mint a borjú, ahogy rémisztően kitátja száját a tőgy alatt, azzal fenyegetve, hogy azonmód bekapja és megharapja a legnagyobb bimbót.
Szellemszemeimmel látni véltem, ahogy pillái alól sűrű gőzzel felpárlik az elérzékenyültség.
- Szeretlek.
- Őszintén? - tudakolta.
- Őszintén - hazudtam. Pontosan annyit számított nekem ez a lány, mint a gyufaszál, amellyel meggyújtottam a cigimet, öt perccel azelőtt, hogy beléptem a lakása ajtaján.
De meg akartam huppantani, és ezért most alakoskodnom kellett.
Csókra csücsörítette kis, piros száját.
Gyengéden mellkasomra vontam a fejét, azt a kis buta fejét. Takarta a tévét. Épp a kedvenc reklámom ment, a csodálatos Cindy Crawforddal.
Meghatottan hátranyúlt, kioldotta a melltartóját, és levette a blúzát.
Engedelmességétől ellágyultam. Kedvem lett volna vállon paskolni, vagy megvakargatni a füle tövit.
Sóhajtottam egyet, leguggoltam, és lehúztam a bugyiját.
Szellemszemeimmel látni véltem, ahogy pillái alól sűrű gőzzel felpárlik az elérzékenyültség.
- Szeretlek.
- Őszintén? - tudakolta.
- Őszintén - hazudtam. Pontosan annyit számított nekem ez a lány, mint a gyufaszál, amellyel meggyújtottam a cigimet, öt perccel azelőtt, hogy beléptem a lakása ajtaján.
De meg akartam huppantani, és ezért most alakoskodnom kellett.
Csókra csücsörítette kis, piros száját.
Gyengéden mellkasomra vontam a fejét, azt a kis buta fejét. Takarta a tévét. Épp a kedvenc reklámom ment, a csodálatos Cindy Crawforddal.
Meghatottan hátranyúlt, kioldotta a melltartóját, és levette a blúzát.
Engedelmességétől ellágyultam. Kedvem lett volna vállon paskolni, vagy megvakargatni a füle tövit.
Sóhajtottam egyet, leguggoltam, és lehúztam a bugyiját.
ő meg én
két világ.
érdekes és vonzó ellentét.
melyet híd nem köthet össze soha.
csak a túlpartról integet bármelyikünk.
kíváncsiságunk megmarad.
feszültséget kelt.
de nincs kisülés.
vigyázz, nehogy rövidre zárd,
mert a túláram kiolvaszt belőled minden életet.
érdekes és vonzó ellentét.
melyet híd nem köthet össze soha.
csak a túlpartról integet bármelyikünk.
kíváncsiságunk megmarad.
feszültséget kelt.
de nincs kisülés.
vigyázz, nehogy rövidre zárd,
mert a túláram kiolvaszt belőled minden életet.
hol jársz most
selyem hajad a szélben libben
lábad alatt hajlik a fű
pillangók, méhek, madarak szállnak
mosolyod béke, csupa derű
lenge ruhádban lassan megfordulsz
néma zenére zajlik a tánc
örök az összhang, örök a tavasz
nincs földi kín, evilági lánc
lábad alatt hajlik a fű
pillangók, méhek, madarak szállnak
mosolyod béke, csupa derű
lenge ruhádban lassan megfordulsz
néma zenére zajlik a tánc
örök az összhang, örök a tavasz
nincs földi kín, evilági lánc
2011. október 30., vasárnap
Sündéj
Elkezdődött a sünidő. Az őszi.
A gyerekek iskola helyett itthon vannak, kis tüskés barátaik, Balázs, Dorottya, Adorján, Demeter, Tihamér, Piroska és Aladár rothadt körtével tömésével foglalkoznak.
Az emberek vasárnap az utcára vonulnak. Tiltakozni a napfény árának emelése miatt.
Felhangzik a sípszó, a térre begördülnek a vízágyúk. Kinyitják a csapot. A pajzsok mögül kisuhogó gumibotok módszeresen osztják a nyugdíjasokat és a nőket. Halk, kéjes nyögdécselés a szerencsések részéről, akik elég közel tudtak tolakodni. Gyenge, ám határozott napsütés permetezi langyos sugarakkal a nép arcát.
Valahol egy vuki vonyít.
Szép, novemberi Sün-day.
A gyerekek iskola helyett itthon vannak, kis tüskés barátaik, Balázs, Dorottya, Adorján, Demeter, Tihamér, Piroska és Aladár rothadt körtével tömésével foglalkoznak.
Az emberek vasárnap az utcára vonulnak. Tiltakozni a napfény árának emelése miatt.
Felhangzik a sípszó, a térre begördülnek a vízágyúk. Kinyitják a csapot. A pajzsok mögül kisuhogó gumibotok módszeresen osztják a nyugdíjasokat és a nőket. Halk, kéjes nyögdécselés a szerencsések részéről, akik elég közel tudtak tolakodni. Gyenge, ám határozott napsütés permetezi langyos sugarakkal a nép arcát.
Valahol egy vuki vonyít.
Szép, novemberi Sün-day.
2011. október 28., péntek
psychedelic cacophony
hagyjatokbékén
olyanúgyseleszcsakAZután
mostmindenkicserbenhagyfaszamostmársejtemmitérezmarvin
elhúznakénülökaszarban
McSzokottérzésmármintaszaréshogyénvagyokaleghülyébbfasz
semmisemmivelnemkapcsolódikdeazösszefüggésekhálójaakkorisvanhaláthatatlan
fejembenkisszínesköröktáncolnakvégesmegszámlálhatószuperpozíciódominánsszínazöld
négydimenziósakcióspotenciáldiagramsárgazöldkombó
azaszéphogyabszolútnemahiperbolikuseztnemértiksokantesemértedmajdelmesélemakkor
bipoláristranzisztorbipolárisszindrómaakkorvantranzisztorszindrómaistalán
azalgebraimódszerekátvihetőkeszavakraazmárszóalgebralenne
példáulaztállítomegycsupormézjobbegycsuporszarnálegycsuportkiemelemmaradegycsuportmézjobbaszarnálésezigaznaktűnik
látodiréneznincsebbensemmiérdekesinkábbszánalmas
álmosvagyokálmoskrónikusálmosságkimerülünklemerülünkelmerülünk
deakolbászfesztiválahovamariannlevidorimegyazjóhiszenvanottpálinkaispáleszpáleszkisszívem
áztasseláztasselgyereszeress
olyanúgyseleszcsakAZután
mostmindenkicserbenhagyfaszamostmársejtemmitérezmarvin
elhúznakénülökaszarban
McSzokottérzésmármintaszaréshogyénvagyokaleghülyébbfasz
semmisemmivelnemkapcsolódikdeazösszefüggésekhálójaakkorisvanhaláthatatlan
fejembenkisszínesköröktáncolnakvégesmegszámlálhatószuperpozíciódominánsszínazöld
négydimenziósakcióspotenciáldiagramsárgazöldkombó
azaszéphogyabszolútnemahiperbolikuseztnemértiksokantesemértedmajdelmesélemakkor
bipoláristranzisztorbipolárisszindrómaakkorvantranzisztorszindrómaistalán
azalgebraimódszerekátvihetőkeszavakraazmárszóalgebralenne
példáulaztállítomegycsupormézjobbegycsuporszarnálegycsuportkiemelemmaradegycsuportmézjobbaszarnálésezigaznaktűnik
látodiréneznincsebbensemmiérdekesinkábbszánalmas
álmosvagyokálmoskrónikusálmosságkimerülünklemerülünkelmerülünk
deakolbászfesztiválahovamariannlevidorimegyazjóhiszenvanottpálinkaispáleszpáleszkisszívem
áztasseláztasselgyereszeress
2011. október 15., szombat
needlessness complex
Worse than inferiority complex, ~ not only makes the patient feel less valuable than others, it makes her/him feel totally useless.
Though clinical pathology does not describe thoroughly ~, partially because it is a relatively new syndrome, more and more people account on the problem.
The symptoms are various but there is a common cornerstone: imaginary conditions of being ignored, feeling hopeless and purposeless in life, depressed and feeling empty as if a hollow was dug in the stomach. Why exactly the stomach is still unresolved but accounts typically coincide in that symptom.
One could easily deduce the cause of this problem not having been described until recent times. Just like panic desease, these modern problems cannot develop under circumstances when one's mind is busy struggling for the everyday needs. Ironically enough, in that sense, a hard life is more convenient than one with less difficulties.
Needlessness complex is typical in modern welfare societies. Weak or missing social relationships, patterns of alienation, continuous questioning of traditional values and religion all contribute to the complex.
Typical patients live alone, have a less challenging job or are unemployed, do not pursue hobbies, and have no close relatives or friends.
The natural human self-defense mechanisms try to overcome the problem in:
a. the patient is building relationships, joining clubs, groups of some similarity to her/himself, in extreme cases military or political organizations
b. the patient is trying to endulge in some meaningful activities
In literature, we can find the complex described in two opposite situations. Douglas Adams's Zaphod Beeblebrox avoids a trap of the feeling of extreme needlessness thanks to a secret agent who replaces the trap with one that represents extreme importantness. This is an ironic representation of ~.
The other, dark depiction in Goten Valiz's 'Cause no one did need me', is about M. a young man who drifts from a harmless character towards becoming a murderer purely because of his quest for being accepted and needed.
The latter can be read here: link
(it is not available in other languages but Hun.)
The complex is assumed to be meme-infectious and its proliferation is estimated to be in the two-digit magnitude.
Though clinical pathology does not describe thoroughly ~, partially because it is a relatively new syndrome, more and more people account on the problem.
The symptoms are various but there is a common cornerstone: imaginary conditions of being ignored, feeling hopeless and purposeless in life, depressed and feeling empty as if a hollow was dug in the stomach. Why exactly the stomach is still unresolved but accounts typically coincide in that symptom.
One could easily deduce the cause of this problem not having been described until recent times. Just like panic desease, these modern problems cannot develop under circumstances when one's mind is busy struggling for the everyday needs. Ironically enough, in that sense, a hard life is more convenient than one with less difficulties.
Needlessness complex is typical in modern welfare societies. Weak or missing social relationships, patterns of alienation, continuous questioning of traditional values and religion all contribute to the complex.
Typical patients live alone, have a less challenging job or are unemployed, do not pursue hobbies, and have no close relatives or friends.
The natural human self-defense mechanisms try to overcome the problem in:
a. the patient is building relationships, joining clubs, groups of some similarity to her/himself, in extreme cases military or political organizations
b. the patient is trying to endulge in some meaningful activities
In literature, we can find the complex described in two opposite situations. Douglas Adams's Zaphod Beeblebrox avoids a trap of the feeling of extreme needlessness thanks to a secret agent who replaces the trap with one that represents extreme importantness. This is an ironic representation of ~.
The other, dark depiction in Goten Valiz's 'Cause no one did need me', is about M. a young man who drifts from a harmless character towards becoming a murderer purely because of his quest for being accepted and needed.
The latter can be read here: link
(it is not available in other languages but Hun.)
The complex is assumed to be meme-infectious and its proliferation is estimated to be in the two-digit magnitude.
Haldoklott
de nem mondta meg senkinek.
Később, amikor már nem volt mit tenni, csak várni, a felesége kérdőre vonta.
Nem akartam, hogy bármi is változzon.
Ez volt a fő érve.
Nem hittem benne, hogy a kezelések megmentenek.
Azt viszont tudtam, hogy végig csak szorongtok majd, te meg a gyerek, nem megyünk el sehova, nehogy ez vagy az történjen velem. Az életünk onnantól kezdve lett volna pokol, hogy közlöm a hírt.
Most már jártányi erőm sincs; éppen elég most elkezdeni a keserű napokat.
De hátha még lehetett volna valamit tenni. Az orvostudomány... sírdogált az asszony.
Egyszer eljön az idő úgyis. Amíg lehet, éljünk teljesen és jól, kihasználva minden pillanatot.
Mint a bridzsben, ahol az a feladatod, hogy a legjobbat hozd ki a leosztásból. Nem mindig lehet szanaduval mindent besöpörni, de ha ügyesen használod, amit kaptál, mégis boldog lehetsz.
Így gondoltam a hátralevő évekre.
Nem volt-e édes minden perce? Vigasztalta a könnytől maszatos arcú nőt.
Fogták egymás kezét.
Fájt az a sok kaland, élmény és lehetőség, ami közös jövőjükből már örökre kiradírozódott.
És aztán elkezdték számba venni, mi mindenben volt részük együtt.
Egészen meghitten, a körülményekhez képest boldog hangulatban nosztalgiáztak.
Fényképeket nézegettek.
Nevettek. A férfinak még egy vicc is az eszébe jutott.
Aztán bejött az eutanázor. A nő felállt. Megpróbálta elfojtani a zokogását, ám mégis el kellett fordulnia, míg az orvos bekötötte az infúziót. Aztán erőt vett magán, és nézte az urát.
Az eutanázor kiszólt, és bejött a rendőr meg a közjegyző. Felállították a kamerát.
A közjegyző feltette a szokásos kérdéseket, a beteg jól hallhatóan felelt.
Kezébe adták a kapcsolót.
A férfi kinyúlt az asszony felé, és utoljára megszorították egymás kezét.
A férfi megnyomta a gombot.
20 percbe telt, míg lefolyt az infúzió. Mindannyian némán álltak.
Végül az orvos ellenőrizte a fekvőt, és bólintott.
Az asszony homlokon csókolta a halottat, és míg kifelé botorkált, elmosolyodott; öröm töltötte el amiatt, hogy végül sikerült megtalálnia a szekrény alján férje kedvenc nyakkendőjét, az elefántmintásat, és hogy abban indulhatott el az útra, ahogy kívánta.
Később, amikor már nem volt mit tenni, csak várni, a felesége kérdőre vonta.
Nem akartam, hogy bármi is változzon.
Ez volt a fő érve.
Nem hittem benne, hogy a kezelések megmentenek.
Azt viszont tudtam, hogy végig csak szorongtok majd, te meg a gyerek, nem megyünk el sehova, nehogy ez vagy az történjen velem. Az életünk onnantól kezdve lett volna pokol, hogy közlöm a hírt.
Most már jártányi erőm sincs; éppen elég most elkezdeni a keserű napokat.
De hátha még lehetett volna valamit tenni. Az orvostudomány... sírdogált az asszony.
Egyszer eljön az idő úgyis. Amíg lehet, éljünk teljesen és jól, kihasználva minden pillanatot.
Mint a bridzsben, ahol az a feladatod, hogy a legjobbat hozd ki a leosztásból. Nem mindig lehet szanaduval mindent besöpörni, de ha ügyesen használod, amit kaptál, mégis boldog lehetsz.
Így gondoltam a hátralevő évekre.
Nem volt-e édes minden perce? Vigasztalta a könnytől maszatos arcú nőt.
Fogták egymás kezét.
Fájt az a sok kaland, élmény és lehetőség, ami közös jövőjükből már örökre kiradírozódott.
És aztán elkezdték számba venni, mi mindenben volt részük együtt.
Egészen meghitten, a körülményekhez képest boldog hangulatban nosztalgiáztak.
Fényképeket nézegettek.
Nevettek. A férfinak még egy vicc is az eszébe jutott.
Aztán bejött az eutanázor. A nő felállt. Megpróbálta elfojtani a zokogását, ám mégis el kellett fordulnia, míg az orvos bekötötte az infúziót. Aztán erőt vett magán, és nézte az urát.
Az eutanázor kiszólt, és bejött a rendőr meg a közjegyző. Felállították a kamerát.
A közjegyző feltette a szokásos kérdéseket, a beteg jól hallhatóan felelt.
Kezébe adták a kapcsolót.
A férfi kinyúlt az asszony felé, és utoljára megszorították egymás kezét.
A férfi megnyomta a gombot.
20 percbe telt, míg lefolyt az infúzió. Mindannyian némán álltak.
Végül az orvos ellenőrizte a fekvőt, és bólintott.
Az asszony homlokon csókolta a halottat, és míg kifelé botorkált, elmosolyodott; öröm töltötte el amiatt, hogy végül sikerült megtalálnia a szekrény alján férje kedvenc nyakkendőjét, az elefántmintásat, és hogy abban indulhatott el az útra, ahogy kívánta.
A haldoklás öt fázisa
1.Tagadás
Ez nem történik meg, nem velem, tévedés. Biztos, hogy tévedés.
2. Düh
Miért történik ez velem, mikor nem szolgáltam rá? Micsoda igazságtalanság; valaki borzasztó mulasztást követett el!
3. Alku
Mától leszokom, adakozom, hasznos és nélkülözhetetlen része leszek a létnek, csak még egy kis időt adj, csak utoljára még felnevelem, megírom, létrehozom, megmentem, átélem...
4. Depresszió
Rettenetes. Nagyon kibabráltak velem. Sosem tudom már megtenni, pedig olyan fontos lett volna. Már nem láthatom. Nincs ennél szomorúbb dolog.
5. Elfogadás
Én is meghalok.
Mint mindenki, aki él.
De addig, míg itt vagyok, nem vesztegetem az időt hiába, hasznosan töltöm el, ami hátravan.
És amikor üt az óra, átmegyek abba a létformába, ahol Einstein, Mozart, Arany és Puskás Öcsi vannak.
Ahol megannyi ősöm vár türelmesen, és ahová követnek majd azok is, akiktől itt búcsút veszek.
Ez nem történik meg, nem velem, tévedés. Biztos, hogy tévedés.
2. Düh
Miért történik ez velem, mikor nem szolgáltam rá? Micsoda igazságtalanság; valaki borzasztó mulasztást követett el!
3. Alku
Mától leszokom, adakozom, hasznos és nélkülözhetetlen része leszek a létnek, csak még egy kis időt adj, csak utoljára még felnevelem, megírom, létrehozom, megmentem, átélem...
4. Depresszió
Rettenetes. Nagyon kibabráltak velem. Sosem tudom már megtenni, pedig olyan fontos lett volna. Már nem láthatom. Nincs ennél szomorúbb dolog.
5. Elfogadás
Én is meghalok.
Mint mindenki, aki él.
De addig, míg itt vagyok, nem vesztegetem az időt hiába, hasznosan töltöm el, ami hátravan.
És amikor üt az óra, átmegyek abba a létformába, ahol Einstein, Mozart, Arany és Puskás Öcsi vannak.
Ahol megannyi ősöm vár türelmesen, és ahová követnek majd azok is, akiktől itt búcsút veszek.
2011. október 11., kedd
míg karateedzésen voltam,
ellopták az öltözőből a vadonatúj Nike edzőcipőmet.
Ebben nem is az a legrosszabb, hogy a cipőre fél évig gyűjtögettem.
22ezer volt, szívtam a fogam, de annyira beleszerettem már rég, hogy mégis kiadtam rá ezt a kisebb vagyont.
(mennyi sört lehet inni ilyen sok pénzből...)
és akkor jöttek a csirkefogók, állítólag az ablakon keresztül - bukóablak - hatoltak be, ezt mondták a rendőrök, hogy behatoltak, esküszöm, a zaklatott lelkiállapotom dacára nevethetnékem támadt, behatolt, mintha valami szenvtelen igazságügyi orvosszakértő írna le egy nemi aktust, végül is tekinthetem annak, elvették erőszakkal az öltöző betörő-szüzességét, ez tény, behatoltak a liliomtipró szemetek, és meglovasították a divatos Nike cipőmet.
Szóval a legrosszabb nem a pénz.
Az a legrosszabb, hogy azt a cipőt még nem hordtam eleget.
Az a cipő még nem volt igazán az enyém.
Még csak fel se próbálhattam úgy istenigazából, nemhogy nem volt alkalmam ráunni.
Egyszer hordtam mindössze, a boltban fizetés után rögvest kicseréltem, a szakadt előző tornacipőmtől búcsút vettem, és iktattam a legközelebbi kukába, és esküszöm, olyan boldogan lépkedtem benne, mint amilyen feldobott egy új szerelmes - annak ellenére, hogy épp most adta ki az utamat a nőm, na ez megint megér egy estét, hogy elmeséljem, de most a cipő foglalkoztat legerősebben, mert az mégiscsak váratlan volt, értehetetlen, erkölcstelen, és mert igazán szíven ütött.
Én nem tudom, kinek mit jelentenek a cipők.
Nekem általában nem sokat, de van úgy, egy-két darabbal, megjegyzem, nem csak cipők, hanem másfajta apróbb tárgyak, egy teló, egy mp3-lejátszó, egy könyv, egy tárca, bármi, ami megtetszik, és utána napokig csak rágódom, hogy meg kéne venni, szóval az ilyesmi úgy fogva tartja a gondolataimat, mint egy nő, egy szerelem, és a hasonlat nem is erőltetett, mert tényleg úgy éreztem magam, legalábbis Nikével, hogy a lassú birtokbavétel, a fokozatos felfedezés izgatott várakozása, apró örömök, halk sikkantások teljes kavalkádját ígérte nekem ez a cipő, és most tessék, valaki másé.
Aki nem ismeri a féltékenység poklát, az nem értheti, miről beszélek.
Ha meglátnám a csukát a tolvajon, félek, hogy leütném, letaglóznám, kinyiffantanám, fejbe vágnám valahogy. De a bíróság ilyen esetekben nem alkalmazza a szerelemféltést enyhítő körülményként.
Jövök ki a dojóból, nyúlnék a cipőmért, hűlt helye. Elég gyorsan ráébredtem, mi a helyzet, üvölteni akartam, de a karate önuralomról szól elsősorban, nem illett volna semmiféle kirohanás a hely szelleméhez.
A rendőrök helyszínelése sem tartott sokáig, de engem még hamarabb elengedtek. Az épület egy városszéli tanyán áll, mezítláb lépkedtem kifelé az úton.
Október van, sütött a hideg a betonból, a rücskös felületen a kövek szanaszét vágták a talpamat, de a hangulatom volt a legfagyosabb. Csillagtalan éjszaka volt, a holdat felhők takarták, sápadt fénye alig nyújtott világosságot. Óvatosan botorkáltam a kocsiig - kétszáz méterre van a parkoló -, lassan, de belülről gyilkos hangulatban. Ha valaki most hozzám ért volna, biztosan kihúzza a gyufát.
Ritkán vagyok agresszív, de akkor válogatás és gondolkodás nélkül ütök, rosszul jár, aki a közelemben tartózkodik.
Egyre csak a cipő színe, formája, az anyaga, az illata - új cipőnek olyan sajátos, lábszagmentes, ragasztó-, oldószer- és festékillata van - ezek jártak a fejemben, hol düh fojtogatott, hol sírás kerülgetett, de már a kocsinál jártam. Nyitnám, de a kulcs nem volt a zsebemben. Márpedig kabáton kívül semmit nem vittem. Cipő és kabát: ennyi volt nálam. A kabát zsebébe megy a kulcs. Mindig így szoktam, ez már automatizmus.
Kis híján kiborultam. Megint a hely szelleme mentett meg, karatésként képes voltam uralkodni magamon.
Mögöttem léptek csikordultak a murván. sarkon perdültem, persze felhasította a bőrömet valami odahajított söröskupak, mert miért is ne hasította volna fel, és azonnal ütöttem. Ököllel az arcába.
Az illető elterült. A halvány lámpafényben felismertem, hogy a sensei az. Feltápászkodott, és megrázta a fejét.
- A kulcsod kiesett a zsebedből, azt hoztam utánad. Kicsit hülye vagy, ugye, tudod?
Azzal sarkon fordult, és elment.
Sokáig bámultam a kezemben tartott kulcsra.
Ebben nem is az a legrosszabb, hogy a cipőre fél évig gyűjtögettem.
22ezer volt, szívtam a fogam, de annyira beleszerettem már rég, hogy mégis kiadtam rá ezt a kisebb vagyont.
(mennyi sört lehet inni ilyen sok pénzből...)
és akkor jöttek a csirkefogók, állítólag az ablakon keresztül - bukóablak - hatoltak be, ezt mondták a rendőrök, hogy behatoltak, esküszöm, a zaklatott lelkiállapotom dacára nevethetnékem támadt, behatolt, mintha valami szenvtelen igazságügyi orvosszakértő írna le egy nemi aktust, végül is tekinthetem annak, elvették erőszakkal az öltöző betörő-szüzességét, ez tény, behatoltak a liliomtipró szemetek, és meglovasították a divatos Nike cipőmet.
Szóval a legrosszabb nem a pénz.
Az a legrosszabb, hogy azt a cipőt még nem hordtam eleget.
Az a cipő még nem volt igazán az enyém.
Még csak fel se próbálhattam úgy istenigazából, nemhogy nem volt alkalmam ráunni.
Egyszer hordtam mindössze, a boltban fizetés után rögvest kicseréltem, a szakadt előző tornacipőmtől búcsút vettem, és iktattam a legközelebbi kukába, és esküszöm, olyan boldogan lépkedtem benne, mint amilyen feldobott egy új szerelmes - annak ellenére, hogy épp most adta ki az utamat a nőm, na ez megint megér egy estét, hogy elmeséljem, de most a cipő foglalkoztat legerősebben, mert az mégiscsak váratlan volt, értehetetlen, erkölcstelen, és mert igazán szíven ütött.
Én nem tudom, kinek mit jelentenek a cipők.
Nekem általában nem sokat, de van úgy, egy-két darabbal, megjegyzem, nem csak cipők, hanem másfajta apróbb tárgyak, egy teló, egy mp3-lejátszó, egy könyv, egy tárca, bármi, ami megtetszik, és utána napokig csak rágódom, hogy meg kéne venni, szóval az ilyesmi úgy fogva tartja a gondolataimat, mint egy nő, egy szerelem, és a hasonlat nem is erőltetett, mert tényleg úgy éreztem magam, legalábbis Nikével, hogy a lassú birtokbavétel, a fokozatos felfedezés izgatott várakozása, apró örömök, halk sikkantások teljes kavalkádját ígérte nekem ez a cipő, és most tessék, valaki másé.
Aki nem ismeri a féltékenység poklát, az nem értheti, miről beszélek.
Ha meglátnám a csukát a tolvajon, félek, hogy leütném, letaglóznám, kinyiffantanám, fejbe vágnám valahogy. De a bíróság ilyen esetekben nem alkalmazza a szerelemféltést enyhítő körülményként.
Jövök ki a dojóból, nyúlnék a cipőmért, hűlt helye. Elég gyorsan ráébredtem, mi a helyzet, üvölteni akartam, de a karate önuralomról szól elsősorban, nem illett volna semmiféle kirohanás a hely szelleméhez.
A rendőrök helyszínelése sem tartott sokáig, de engem még hamarabb elengedtek. Az épület egy városszéli tanyán áll, mezítláb lépkedtem kifelé az úton.
Október van, sütött a hideg a betonból, a rücskös felületen a kövek szanaszét vágták a talpamat, de a hangulatom volt a legfagyosabb. Csillagtalan éjszaka volt, a holdat felhők takarták, sápadt fénye alig nyújtott világosságot. Óvatosan botorkáltam a kocsiig - kétszáz méterre van a parkoló -, lassan, de belülről gyilkos hangulatban. Ha valaki most hozzám ért volna, biztosan kihúzza a gyufát.
Ritkán vagyok agresszív, de akkor válogatás és gondolkodás nélkül ütök, rosszul jár, aki a közelemben tartózkodik.
Egyre csak a cipő színe, formája, az anyaga, az illata - új cipőnek olyan sajátos, lábszagmentes, ragasztó-, oldószer- és festékillata van - ezek jártak a fejemben, hol düh fojtogatott, hol sírás kerülgetett, de már a kocsinál jártam. Nyitnám, de a kulcs nem volt a zsebemben. Márpedig kabáton kívül semmit nem vittem. Cipő és kabát: ennyi volt nálam. A kabát zsebébe megy a kulcs. Mindig így szoktam, ez már automatizmus.
Kis híján kiborultam. Megint a hely szelleme mentett meg, karatésként képes voltam uralkodni magamon.
Mögöttem léptek csikordultak a murván. sarkon perdültem, persze felhasította a bőrömet valami odahajított söröskupak, mert miért is ne hasította volna fel, és azonnal ütöttem. Ököllel az arcába.
Az illető elterült. A halvány lámpafényben felismertem, hogy a sensei az. Feltápászkodott, és megrázta a fejét.
- A kulcsod kiesett a zsebedből, azt hoztam utánad. Kicsit hülye vagy, ugye, tudod?
Azzal sarkon fordult, és elment.
Sokáig bámultam a kezemben tartott kulcsra.
2011. október 5., szerda
Három női sex-appeal / Three female sex-appeals
/*2011. nyár*/
Nem a melle, a feneke, a haja számít.
Az első és legfontosabb, hogy szeressen. Hogy érezzem, fontos vagyok neki, érdeklem.
Hogy úgy tudjon rám nézni.
A második a szeme.
Hogy sugározzon. Vonósugár.
Hogy mosolyogni tudjon. Ha harmóniát kell teremteni.
Hogy tüze legyen - tiszta tüze. Felszító, nem pusztító.
A harmadik a gondolatai.
Nem kell, hogy arra gondoljon, amire én, hogy úgy legyen okos, ahogy én, hogy egyetértsen velem, hogy mindig értsen engem.
Legyenek gondolatai.
Néha legyen érdekes. Néha kiszámíthatatlan.
Képes legyen meghallgatni. Képes legyen elvárni, hogy meghallgassam.
Képes legyen közbevágni. Képes legyen rá, hogy én közbevághassak.
Képes legyen megérteni. Képes legyen értetlenkedni.
Érezzen. Éljen.
Mit számít, kicsi-e a melle vagy nagy? Szűk a feneke vagy széles? Selymes a bőre vagy érdes?
Szeplős, anyajegyes?
Az őrangyalodat, bármilyen bőrbe bújik is, felismered.
- - -
Boobs, butts, hair - unimportant.
The first thing what does matter is that she loves me. I have to feel I am important to her, she is interested in me.
That she could look at me with that look.
The second is her eyes. That they have that special attractive radiation. A tractor beam.
That they are able to smile. If I need harmony.
That they have that sparkle - the pure glow. The kindleing flavour, not the destroying one.
The third one is her thoughts.
I don't need her to think the same as me, to be smart the way I am smart, to agree with me or to always fully understand me.
I need her to have thoughts.
Sometimes:
To be interesting. Or unpredictable.
Capable to listen to me. Capable to expect me to listen.
Capable to interrupt. Capable to let me interrupt her.
Capable to understand. Capable not to understand.
To feel. To be vivid.
Does it matter at all if her tits are small or big? Whether her bottom is wide or narrow? If her skin is silk-soft or rather coarse? If she has freckels or birthmarks?
Your guardian angel she is.
No matter what disguise she wears - you will recognize her.
Nem a melle, a feneke, a haja számít.
Az első és legfontosabb, hogy szeressen. Hogy érezzem, fontos vagyok neki, érdeklem.
Hogy úgy tudjon rám nézni.
A második a szeme.
Hogy sugározzon. Vonósugár.
Hogy mosolyogni tudjon. Ha harmóniát kell teremteni.
Hogy tüze legyen - tiszta tüze. Felszító, nem pusztító.
A harmadik a gondolatai.
Nem kell, hogy arra gondoljon, amire én, hogy úgy legyen okos, ahogy én, hogy egyetértsen velem, hogy mindig értsen engem.
Legyenek gondolatai.
Néha legyen érdekes. Néha kiszámíthatatlan.
Képes legyen meghallgatni. Képes legyen elvárni, hogy meghallgassam.
Képes legyen közbevágni. Képes legyen rá, hogy én közbevághassak.
Képes legyen megérteni. Képes legyen értetlenkedni.
Érezzen. Éljen.
Mit számít, kicsi-e a melle vagy nagy? Szűk a feneke vagy széles? Selymes a bőre vagy érdes?
Szeplős, anyajegyes?
Az őrangyalodat, bármilyen bőrbe bújik is, felismered.
- - -
Boobs, butts, hair - unimportant.
The first thing what does matter is that she loves me. I have to feel I am important to her, she is interested in me.
That she could look at me with that look.
The second is her eyes. That they have that special attractive radiation. A tractor beam.
That they are able to smile. If I need harmony.
That they have that sparkle - the pure glow. The kindleing flavour, not the destroying one.
The third one is her thoughts.
I don't need her to think the same as me, to be smart the way I am smart, to agree with me or to always fully understand me.
I need her to have thoughts.
Sometimes:
To be interesting. Or unpredictable.
Capable to listen to me. Capable to expect me to listen.
Capable to interrupt. Capable to let me interrupt her.
Capable to understand. Capable not to understand.
To feel. To be vivid.
Does it matter at all if her tits are small or big? Whether her bottom is wide or narrow? If her skin is silk-soft or rather coarse? If she has freckels or birthmarks?
Your guardian angel she is.
No matter what disguise she wears - you will recognize her.
2011. október 4., kedd
nyelven lékek
Amikor a páncélos hüllők letették végre a fegyvert, megszületett a
TEKNŐSBÉKE.
...
Végre megérkezett a szupergyors műanyagautó, hogy leváltsa a lomha acél és alumínium kasztnikat. Ez is bizonyítja, hogy meghaladható a
FÉMSEBESSÉG.
...
Ha egy buddhista szerzetes okosan meditálva dudorászik, úgy hívom:
ZENÉSZ
...
G.B. Shaw, a híres tollforgató, korának egyik legokosabb embere volt. Magyarul is tanult, szerette nyelvünk kifejező erejét. Tudná-e vajon értékelni, ha az utókor így nevezné: Shaw, a
PEN-ÉSZ?
...
Lemenjek egy levesre, vagy beérjem egy palack vízzel? Ez számomra
LÉKÉRDÉS
...
TEKNŐSBÉKE.
...
Végre megérkezett a szupergyors műanyagautó, hogy leváltsa a lomha acél és alumínium kasztnikat. Ez is bizonyítja, hogy meghaladható a
FÉMSEBESSÉG.
...
Ha egy buddhista szerzetes okosan meditálva dudorászik, úgy hívom:
ZENÉSZ
...
G.B. Shaw, a híres tollforgató, korának egyik legokosabb embere volt. Magyarul is tanult, szerette nyelvünk kifejező erejét. Tudná-e vajon értékelni, ha az utókor így nevezné: Shaw, a
PEN-ÉSZ?
...
Lemenjek egy levesre, vagy beérjem egy palack vízzel? Ez számomra
LÉKÉRDÉS
...
2011. szeptember 30., péntek
Mit tanultam az íróiskolában?
Hát, sok mindent mondott Kriszta is meg a többiek is, de három lényeges tanulsággal tértem haza a kurzusról.
Először is, ha író akarsz lenni, legyél olvasó is.
(kicsit hajlok rá, hogy ezt most elmagyarázzam, átfogalmazzam (pl. a művész ismerje meg az eszközöket, a befogadói oldalt satöbbi, de a minor tanulságok között az is szerepelt: ne légy szószátyár, rímelve arra, hogy a kevesebb több. néha nehéz megállni a késztetést.)
Jó olvasásélményeket gyűjtöttem. Általában egymás műveit is élveztük. Meg az elemzéseket.
Másodszor, az írás sok-sok újraírás.
Volt két érdekes szituációs gyakorlat, ezt most nem részletezem, de érdekes volt megízlelni, milyen a szerkesztői munka. Jövendő íróknak tanulság: mindig jól jön egy külső, elfogulatlan (legalább némileg hozzáértő) szem. Ha azt mondja, a levesbe vele, ne ragaszkodj hozzá!
Harmadszor pedig, és ez a legfontosabb, nem csak a zsenik alkothatnak.
Ha szeretnél valamit létrehozni, csináld. Ne foglalkozz azzal, a kánont éneklők hogy értékelik majd. Szánalmas az, ha valaki magát becsmérli (ha sz*r a műved, úgyis szidják majd elegen, egyébként meg nagyon fárasztó ez az álszerény hozzáállás). Különben sem ez a lényeg. Add bele, amit tudsz, dolgozz rajta, amíg csak találsz finomítani valót, aztán hadd élje az életét. Profitól hallottam, hogy az alkotás folyamata maga az alkotás legnagyobb jutalma.
Az olvasók egy része úgyse fogja szeretni, és kész. Nem is kell mindenkinek írni, alkotni.
Ha élvezed, csináld.
Magadért.
Először is, ha író akarsz lenni, legyél olvasó is.
(kicsit hajlok rá, hogy ezt most elmagyarázzam, átfogalmazzam (pl. a művész ismerje meg az eszközöket, a befogadói oldalt satöbbi, de a minor tanulságok között az is szerepelt: ne légy szószátyár, rímelve arra, hogy a kevesebb több. néha nehéz megállni a késztetést.)
Jó olvasásélményeket gyűjtöttem. Általában egymás műveit is élveztük. Meg az elemzéseket.
Másodszor, az írás sok-sok újraírás.
Volt két érdekes szituációs gyakorlat, ezt most nem részletezem, de érdekes volt megízlelni, milyen a szerkesztői munka. Jövendő íróknak tanulság: mindig jól jön egy külső, elfogulatlan (legalább némileg hozzáértő) szem. Ha azt mondja, a levesbe vele, ne ragaszkodj hozzá!
Harmadszor pedig, és ez a legfontosabb, nem csak a zsenik alkothatnak.
Ha szeretnél valamit létrehozni, csináld. Ne foglalkozz azzal, a kánont éneklők hogy értékelik majd. Szánalmas az, ha valaki magát becsmérli (ha sz*r a műved, úgyis szidják majd elegen, egyébként meg nagyon fárasztó ez az álszerény hozzáállás). Különben sem ez a lényeg. Add bele, amit tudsz, dolgozz rajta, amíg csak találsz finomítani valót, aztán hadd élje az életét. Profitól hallottam, hogy az alkotás folyamata maga az alkotás legnagyobb jutalma.
Az olvasók egy része úgyse fogja szeretni, és kész. Nem is kell mindenkinek írni, alkotni.
Ha élvezed, csináld.
Magadért.
chaos +2
Na most gyorsan lapozz tovább.
Ez a poszt csak nekem érdekes :-P
Az ember alakul, változik.
Régen Rend voltam. Rend+3-+4. Szülői nyomásra? Ki tudja...
Vagy bizonytalanságból, kisebbségi komplexusom enyhítésére, hogy fogást találjak a világon?
Már egy ideje eltávolodóban vagyok a Rendtől.
Káosz +2 inkább.
Felszabadít, vagy csak szimplán érdekes? Az ok nem számít.
A Káosz sajátossága, hogy kevésbé ragaszkodik a magyarázathoz, a "Tudni"-hoz.
Csak megtapasztal, megél.
Most elég ez.
Ez a poszt csak nekem érdekes :-P
Az ember alakul, változik.
Régen Rend voltam. Rend+3-+4. Szülői nyomásra? Ki tudja...
Vagy bizonytalanságból, kisebbségi komplexusom enyhítésére, hogy fogást találjak a világon?
Már egy ideje eltávolodóban vagyok a Rendtől.
Káosz +2 inkább.
Felszabadít, vagy csak szimplán érdekes? Az ok nem számít.
A Káosz sajátossága, hogy kevésbé ragaszkodik a magyarázathoz, a "Tudni"-hoz.
Csak megtapasztal, megél.
Most elég ez.
2011. szeptember 26., hétfő
Szép mosolyod, Mariann
Rubik-kockán megcsillan,
Leülnek a vendégek
Szájuk tátják, figyelnek.
Sziporkáznak csillagok,
Égen a hold felragyog,
S csodáljuk mindannyian
Milyen szép díszes a RaM!
Leülnek a vendégek
Szájuk tátják, figyelnek.
Sziporkáznak csillagok,
Égen a hold felragyog,
S csodáljuk mindannyian
Milyen szép díszes a RaM!
Híres tudós Dori-szan
Fejében sok okos tan
Bérét - így alkudta ki -
Miben kapja? sushiban.
Haikukat szavalok
Két espressot kavarok.
Romanesco karfiolt
fraktálostul bekapok!
Bérét - így alkudta ki -
Miben kapja? sushiban.
Haikukat szavalok
Két espressot kavarok.
Romanesco karfiolt
fraktálostul bekapok!
2011. szeptember 19., hétfő
harcok, játszmák
tudod, hogy szeretlek
de minek az állandó háború
a játszmák, a víadal?
ha jobbra mennék s te balra
miért hogy magad felé húzol?
Nem magadhoz...
Pedig úgy odabújnék
halkan szuszogva,
orrom öledbe fúrva
feledve harcot, játszmát
ételt és világot
csak beszívni bőröd illatát
szembehunyva elképzelni
egy csendes mezőt
az égen némán bárányfelhők úsznak
új meg új formákkal pantomimot játszva nekünk
mi a fűben fekszünk, s halkan nevetünk
de minek a játszma, minek a harc?
ezt vakkantom mindig, de nem érted...
de minek az állandó háború
a játszmák, a víadal?
ha jobbra mennék s te balra
miért hogy magad felé húzol?
Nem magadhoz...
Pedig úgy odabújnék
halkan szuszogva,
orrom öledbe fúrva
feledve harcot, játszmát
ételt és világot
csak beszívni bőröd illatát
szembehunyva elképzelni
egy csendes mezőt
az égen némán bárányfelhők úsznak
új meg új formákkal pantomimot játszva nekünk
mi a fűben fekszünk, s halkan nevetünk
de minek a játszma, minek a harc?
ezt vakkantom mindig, de nem érted...
2011. szeptember 12., hétfő
A bűvös kocka
nem csak azért volt nagy találmány, mert a szerkezet és a rejtvény lenyűgöző.
Ez szükséges, de nem elég.
Az benne a legzseniálisabb, hogy világsikert és milliárdost faragott a cuccból.
'iába a világszenzációs ötlet (ilyenekből van azért rogyásig), felfuttatni, beérlelni, lekommunikálni, kiépíteni...
Ez a nagy truváj, éljen és 'alleluja.
Rubik duplán zseniális, és a példája követendő.
'a tudsz valamit, csinálsz egy nagy dolgot, megeléged'etsz azzal, 'ogy né'ány 'averod megbámulja és bambán tapsikol.
De ez még nem zseniális.
Azért kell kalapot emelnünk, 'a egy ötletnek sikerül megágyaznunk, 'ogy utat tör'essen az érvényesülés felé.
'ajrá, kalandra fel, feltalálók!
Ez szükséges, de nem elég.
Az benne a legzseniálisabb, hogy világsikert és milliárdost faragott a cuccból.
'iába a világszenzációs ötlet (ilyenekből van azért rogyásig), felfuttatni, beérlelni, lekommunikálni, kiépíteni...
Ez a nagy truváj, éljen és 'alleluja.
Rubik duplán zseniális, és a példája követendő.
'a tudsz valamit, csinálsz egy nagy dolgot, megeléged'etsz azzal, 'ogy né'ány 'averod megbámulja és bambán tapsikol.
De ez még nem zseniális.
Azért kell kalapot emelnünk, 'a egy ötletnek sikerül megágyaznunk, 'ogy utat tör'essen az érvényesülés felé.
'ajrá, kalandra fel, feltalálók!
2011. szeptember 3., szombat
kis varázsló Levente
reggelijét megette.
"el nem mosogatom én"
így a vásott, rest legény
pálcáját felemeli
suhint egyet, megböki
s ballisztikus pályán száll -
levitál a Levi-tál
"el nem mosogatom én"
így a vásott, rest legény
pálcáját felemeli
suhint egyet, megböki
s ballisztikus pályán száll -
levitál a Levi-tál
2011. augusztus 26., péntek
repültem...
kitártam a két karom mint szárnyakat
hatalmas körben vitt a termik
madár voltam - ember-madár
nem gépek és technika vitt a magasba
szabadon szálltam
csak az akaratommal.
Ha úgy képzeltem zuhanni kezdtem
de a föld fölött húsz centivel
megálltam - újra emelkedtem
verőfényes napon
százszorszéptenger zöld selyemrét fölött
bizsergető hűvös szellőben úszva
tüdőm friss levegővel telt
lebegtem, úsztam, köröztem
magamban voltam de nem magányosan
része voltam a természetnek
gyermeke az Egésznek.
- - - - -
az ébredés után hiányérzetem is volt, meg euforikus emlékeim is.
Gyakran álmodtam ezt.
Mostanában már nem, de azelőtt vagy tucatszor.
Meg nem tudom mondani, akarattal idéztem-e fel a későbbi eseteket.
Remélem, létezik a "lucid dreaming". Meg kéne tanulni.
- - - - -
Egy jó zenei élmény, mély átéléssel (még akkor is, ha én zenélek), madárrá tud varázsolni.
Ugye, tudod, miről beszélek...
hatalmas körben vitt a termik
madár voltam - ember-madár
nem gépek és technika vitt a magasba
szabadon szálltam
csak az akaratommal.
Ha úgy képzeltem zuhanni kezdtem
de a föld fölött húsz centivel
megálltam - újra emelkedtem
verőfényes napon
százszorszéptenger zöld selyemrét fölött
bizsergető hűvös szellőben úszva
tüdőm friss levegővel telt
lebegtem, úsztam, köröztem
magamban voltam de nem magányosan
része voltam a természetnek
gyermeke az Egésznek.
- - - - -
az ébredés után hiányérzetem is volt, meg euforikus emlékeim is.
Gyakran álmodtam ezt.
Mostanában már nem, de azelőtt vagy tucatszor.
Meg nem tudom mondani, akarattal idéztem-e fel a későbbi eseteket.
Remélem, létezik a "lucid dreaming". Meg kéne tanulni.
- - - - -
Egy jó zenei élmény, mély átéléssel (még akkor is, ha én zenélek), madárrá tud varázsolni.
Ugye, tudod, miről beszélek...
2011. augusztus 23., kedd
ezt suttogta a rózsa a kis herceg távozta után
kösz, jól vagyok,
megvan minden,
mi egy rózsának az életben kellhet
van vizem,
van szélfogó burám
vannak töviseim a hernyók ellen
minden épeszű rózsa
boldog lenne a helyemben
boldognak kéne lennem
ám egyvalami hiányzik
az életemből: Te;
bár tudom, a tiédből én nem.
s inkább nézek utánad így,
szomorúan, könnyeimet nyelve,
mint hogy kimondd még egyszer,
hogy nem kellek, és el akarsz felejteni.
egyedül, rád várva, az együtt töltött
idők emlékeiből táplálkozva.
tudva, hogy nélkülem a boldogságra
lelhetsz, ahogy megérdemled.
megvan minden,
mi egy rózsának az életben kellhet
van vizem,
van szélfogó burám
vannak töviseim a hernyók ellen
minden épeszű rózsa
boldog lenne a helyemben
boldognak kéne lennem
ám egyvalami hiányzik
az életemből: Te;
bár tudom, a tiédből én nem.
s inkább nézek utánad így,
szomorúan, könnyeimet nyelve,
mint hogy kimondd még egyszer,
hogy nem kellek, és el akarsz felejteni.
egyedül, rád várva, az együtt töltött
idők emlékeiből táplálkozva.
tudva, hogy nélkülem a boldogságra
lelhetsz, ahogy megérdemled.
2011. augusztus 22., hétfő
Kérem, várakozzék, számolom a költségeket!
írta a terminál.
Usein türelmetlenül dobolt ujjaival a képernyőn.
"Számolsz, mi? Tetves kis program! Mi a fene tart ennyi ideig?" Három másodperc is eltelt már, és Usein öklével csapkodta a törhetetlen polikarbonát monitort. A bisztróban senki nem volt rajta kívül, csak az éjszakás droid (egyébként nagyon korszerű, japán modell, afro-humanoida külsővel és százféle hibátlan angol akcentussal felszerelve) törölgetett unottan.
Usein oda sem pillantott, pedig az első humanoidák megjelenése 8 évvel azelőtt még komolyan lázba hozta.
De azóta megutálta a gépeket.
Ő is azoknak a táborába tartozott, akik alacsonyabbrendűnek, rabszolgának tartották őket.
Pedig a gépek nem akartak semmit. Áramot és gépzsírt "ettek" (fogyasztottak), időnként el kellett őket vinni karbantartásra, de ezt leszámítva engedelmesek, szolgálatkészek, barátságosak és hasznosak voltak.
"Mennyit kíván feltenni, Mr. Usein?" írta a terminál. Usein bepötyögte az összeget.
"Várjon, gondolkodom..."
- Egy fenét gondolkodsz, gőzöd sincs a gondolatokról, csak egy nyavalyás algoritmus vagy, kódok vak sorozata, legfeljebb valami metaállapotod van, ami elhiteti veled, hogy gondolkodás zajlik a kocsonyás processzoraidban.
Hogy mondhatsz ilyet, hogy gondolkodsz? Mi ez az egyes szám első személy? Miért beszélsz úgy, mint ha élő ember lennél? Velem egyenrangú? Az idióta programozód tőlem gondolhat rád így, bár erős a gyanúm, hogy nála jobban aztán senki se tudja, mennyire tökkelütött vagy. De nekem itt ne gyere ezzel a stílussal!
Azzal megint püfölni kezdte a képernyőt.
Nem ő volt az egyetlen, aki így reagált.
A bisztró nem véletlenül volt törhetetlen terminálokkal felszerelve.
A viselkedés teljesen általános volt.
Tulajdonképpen senki nem akadt, aki a gépekre másként gondolt volna, mint szolgákra. Persze voltak harcosok, ellenzékiek, akik a polgárjogi küzdelmek történelemkönyvekből ismert fejezetei iránti romantikus rajongásból az utcára vonultak, hatalmas transzparenseket lengettek, jelszavakat kiáltoztak, és a gépek egyenjogúsítását követelték.
De otthon náluk is akadt egy-két régebbi modell, amitől (vagy akitől?), elvárták a 24 órás, hibátlan szolgálatot, és ha működésében fennakadások keletkeztek, gondolkodás nélkül vitték őket a roncstelepre.
Usein türelmetlenül dobolt ujjaival a képernyőn.
"Számolsz, mi? Tetves kis program! Mi a fene tart ennyi ideig?" Három másodperc is eltelt már, és Usein öklével csapkodta a törhetetlen polikarbonát monitort. A bisztróban senki nem volt rajta kívül, csak az éjszakás droid (egyébként nagyon korszerű, japán modell, afro-humanoida külsővel és százféle hibátlan angol akcentussal felszerelve) törölgetett unottan.
Usein oda sem pillantott, pedig az első humanoidák megjelenése 8 évvel azelőtt még komolyan lázba hozta.
De azóta megutálta a gépeket.
Ő is azoknak a táborába tartozott, akik alacsonyabbrendűnek, rabszolgának tartották őket.
Pedig a gépek nem akartak semmit. Áramot és gépzsírt "ettek" (fogyasztottak), időnként el kellett őket vinni karbantartásra, de ezt leszámítva engedelmesek, szolgálatkészek, barátságosak és hasznosak voltak.
"Mennyit kíván feltenni, Mr. Usein?" írta a terminál. Usein bepötyögte az összeget.
"Várjon, gondolkodom..."
- Egy fenét gondolkodsz, gőzöd sincs a gondolatokról, csak egy nyavalyás algoritmus vagy, kódok vak sorozata, legfeljebb valami metaállapotod van, ami elhiteti veled, hogy gondolkodás zajlik a kocsonyás processzoraidban.
Hogy mondhatsz ilyet, hogy gondolkodsz? Mi ez az egyes szám első személy? Miért beszélsz úgy, mint ha élő ember lennél? Velem egyenrangú? Az idióta programozód tőlem gondolhat rád így, bár erős a gyanúm, hogy nála jobban aztán senki se tudja, mennyire tökkelütött vagy. De nekem itt ne gyere ezzel a stílussal!
Azzal megint püfölni kezdte a képernyőt.
Nem ő volt az egyetlen, aki így reagált.
A bisztró nem véletlenül volt törhetetlen terminálokkal felszerelve.
A viselkedés teljesen általános volt.
Tulajdonképpen senki nem akadt, aki a gépekre másként gondolt volna, mint szolgákra. Persze voltak harcosok, ellenzékiek, akik a polgárjogi küzdelmek történelemkönyvekből ismert fejezetei iránti romantikus rajongásból az utcára vonultak, hatalmas transzparenseket lengettek, jelszavakat kiáltoztak, és a gépek egyenjogúsítását követelték.
De otthon náluk is akadt egy-két régebbi modell, amitől (vagy akitől?), elvárták a 24 órás, hibátlan szolgálatot, és ha működésében fennakadások keletkeztek, gondolkodás nélkül vitték őket a roncstelepre.
több, mint az emberiség történetében
Egy gyakran alkalmazott retorikai trükköt fogok leleplezni.
"Tudjátok, mennyi adat keletkezett csupán az elmúlt 5 évben?" Kérdezi tág orrlikakkal, vérgőzös szemekkel Joe a katedrán.
A megszeppent diákok nem tudják.
"Több, mint az emberiség történetében eddig összesen!" süvölti Joe, és habzik a szája.
A diákok rémületükben szinte összecsinálják magukat.
Joe büszkén kihúzza magát, és elégedetten dorombol.
Joe arról beszél, milyen rettenetesen felgyorsult a világban az adattermelés folyamata.
Előbbi nyilatkozatával a nagyságrendet szeretné tudatosítani.
Joe szándékával nem is lenne baj, de nem árt, ha bizonyos törvényszerűségekkel tisztában vagyunk.
Exponenciális növekedésű trend esetén, vagyis amikor egy mennyiség időről időre ugyanannyiszorosára növekszik (például állandó növekedési ütemű folyamat), meghatározható egy úgynevezett kétszereződési, vagy duplázódási idő, amelynek eltelte után a mennyiség kétszer annyi lesz, mint az időszak kezdetén. (létezik felezési idő is csökkenő trendeknél, akkor pont ellentétes a helyzet, a mennyiség az időszak végére felére zsugorodik).
A duplázódási időben az a vicces, hogy bármelyik ilyen periódusról kijelenthető, hogy a legutóbbi periódusban összesen több volt a mennyiség, mint az azelőtti periódusokban összesen.
Rövid illusztráció:
első időszak: 1
második időszak: 2
harmadik időszak: 4
negyedik: 8
5.:16
6. 32
és így tovább
ha most egymás mellé teszem táblázatban az időszakok termelését, és melléjük a korábbi időszakok összes termelését, a következőt kapjuk:
első: 1--------0
második: 2--------1
harmadik: 4--------3
negyedik: 8--------7
ötödik: 16-------15
hatodik: 32--------31
jól látszik az összefüggés, ami aritmetikai és geometriai módszerekkel is egyszerűen bizonyítható:
a legutolsó tétel a korábbiak összegénél eggyel több.
(még egy rövid magyarázat, ha az eddigiek nem lettek volna meggyőzőek:
a bal oldali oszlopban mindig az előző sor kétszerese szerepel, a jobb oldalon kezdetben ebből hiányzik egy, tehát egy egységnyi a különbség, utána mindig átkerül oda az előző sor bal oldali eleme. Ha nem lett volna az elején az az egy egységnyi különbség, akkor a bal oldalon a kétszerezés miatt állna elő dupla mennyiség, a jobb oldalon meg amiatt, hogy az előző lépés mindkét serpenyőjét átraktuk a jobb oldalra. De volt egy egységnyi különbség, ami az egész folyamatban meg is fog maradni.)
Láthatjuk, a duplázódási időszakban valóban több mennyiség keletkezik, mint a korábbi időszakokban összesen.
Ha tehát Joe állásfoglalását lefordítjuk, ezt olvashatjuk ki belőle: az adattermelés jelenlegi trendje szerint a duplázódási idő öt év.
(Ez egyébként évi 15%-os növekedésnek felel meg)
Ezzel felvértezve most már mi is tudunk másokat például ilyen szövegekkel kábítani (feltéve, hogy hozzávetőleg stabil duplázódási idejű exponenciális trendről van szó):
A használt ételszínezékek mennyisége az utóbbi 5 évben több volt, mint az elmúlt kétszáz évben összesen!
A mellplasztikák száma az utóbbi 10 évben több volt, mint Kleopátra óta összesen!
A tangákban elkövetett autólopások száma az utóbbi két évben több volt, mint a tanga feltalálása óta összesen!
Ez a retorikai eszköz (amely tulajdonképpen a hozzáférhetőségi heurisztikára épít) egyike annak a számtalannak, amelyet a hallgatóság félrevezetése érdekében sikerrel be lehet vetni, csupán azért, mert nem tudjuk, hogy a rendkívülinek, rettenetesnek, szenzációsnak és persze kétségbeejtően végzetesnek beállított tény mögött valójában egyszerű matematikai törvények működnek.
"Tudjátok, mennyi adat keletkezett csupán az elmúlt 5 évben?" Kérdezi tág orrlikakkal, vérgőzös szemekkel Joe a katedrán.
A megszeppent diákok nem tudják.
"Több, mint az emberiség történetében eddig összesen!" süvölti Joe, és habzik a szája.
A diákok rémületükben szinte összecsinálják magukat.
Joe büszkén kihúzza magát, és elégedetten dorombol.
Joe arról beszél, milyen rettenetesen felgyorsult a világban az adattermelés folyamata.
Előbbi nyilatkozatával a nagyságrendet szeretné tudatosítani.
Joe szándékával nem is lenne baj, de nem árt, ha bizonyos törvényszerűségekkel tisztában vagyunk.
Exponenciális növekedésű trend esetén, vagyis amikor egy mennyiség időről időre ugyanannyiszorosára növekszik (például állandó növekedési ütemű folyamat), meghatározható egy úgynevezett kétszereződési, vagy duplázódási idő, amelynek eltelte után a mennyiség kétszer annyi lesz, mint az időszak kezdetén. (létezik felezési idő is csökkenő trendeknél, akkor pont ellentétes a helyzet, a mennyiség az időszak végére felére zsugorodik).
A duplázódási időben az a vicces, hogy bármelyik ilyen periódusról kijelenthető, hogy a legutóbbi periódusban összesen több volt a mennyiség, mint az azelőtti periódusokban összesen.
Rövid illusztráció:
első időszak: 1
második időszak: 2
harmadik időszak: 4
negyedik: 8
5.:16
6. 32
és így tovább
ha most egymás mellé teszem táblázatban az időszakok termelését, és melléjük a korábbi időszakok összes termelését, a következőt kapjuk:
első: 1--------0
második: 2--------1
harmadik: 4--------3
negyedik: 8--------7
ötödik: 16-------15
hatodik: 32--------31
jól látszik az összefüggés, ami aritmetikai és geometriai módszerekkel is egyszerűen bizonyítható:
a legutolsó tétel a korábbiak összegénél eggyel több.
(még egy rövid magyarázat, ha az eddigiek nem lettek volna meggyőzőek:
a bal oldali oszlopban mindig az előző sor kétszerese szerepel, a jobb oldalon kezdetben ebből hiányzik egy, tehát egy egységnyi a különbség, utána mindig átkerül oda az előző sor bal oldali eleme. Ha nem lett volna az elején az az egy egységnyi különbség, akkor a bal oldalon a kétszerezés miatt állna elő dupla mennyiség, a jobb oldalon meg amiatt, hogy az előző lépés mindkét serpenyőjét átraktuk a jobb oldalra. De volt egy egységnyi különbség, ami az egész folyamatban meg is fog maradni.)
Láthatjuk, a duplázódási időszakban valóban több mennyiség keletkezik, mint a korábbi időszakokban összesen.
Ha tehát Joe állásfoglalását lefordítjuk, ezt olvashatjuk ki belőle: az adattermelés jelenlegi trendje szerint a duplázódási idő öt év.
(Ez egyébként évi 15%-os növekedésnek felel meg)
Ezzel felvértezve most már mi is tudunk másokat például ilyen szövegekkel kábítani (feltéve, hogy hozzávetőleg stabil duplázódási idejű exponenciális trendről van szó):
A használt ételszínezékek mennyisége az utóbbi 5 évben több volt, mint az elmúlt kétszáz évben összesen!
A mellplasztikák száma az utóbbi 10 évben több volt, mint Kleopátra óta összesen!
A tangákban elkövetett autólopások száma az utóbbi két évben több volt, mint a tanga feltalálása óta összesen!
Ez a retorikai eszköz (amely tulajdonképpen a hozzáférhetőségi heurisztikára épít) egyike annak a számtalannak, amelyet a hallgatóság félrevezetése érdekében sikerrel be lehet vetni, csupán azért, mert nem tudjuk, hogy a rendkívülinek, rettenetesnek, szenzációsnak és persze kétségbeejtően végzetesnek beállított tény mögött valójában egyszerű matematikai törvények működnek.
2011. augusztus 18., csütörtök
next generation PC
or rather: personal assistant.
the next generation device (mobile, providing you with network connection and many assistant functions) will consist of three main components (like today): a display, a central complex and an interaction (input) peripheral.
The display will be integrated in your glasses (sunglasses) as semitransparent foils, one for each eye to achieve full 3D experience. Semitransparency allows for usability during other activities like walking, driving or traveling.
the central complex contains the main electronics plus the battery and a charger that can make use of several forms of energy: friction, kinetic, solar and the like.
the interaction (input) peripheral maps the movement of your hands (like the Kinect) to various functions. you can tap keys on a virtual reality keyboard, pull handles, turn knobs to interact with the application. The handles, knobs, panels are projected on your tiny glasses-display and you see these virtual devices in front of you in 3D virtual reality overlayed the real environment around you, and have the feeling as if you could touch a floating keyboard or a floating lever. This allows for every application to have its own preferred control, since the peripheral itself is purely virtual and can be mapped to various natural human movements. (A painting brogram can use an airbrush or a pencil, a game can use a hammer, a saw, a sword or a pin, each with its different special gestures.)
(At a technical level it is beneficial if the coordinate system of your interaction peripheral originates from your display glasses, so turning your head relative to your hands repositions the perspective)
Now we are in 2011.
Technologies like Kinect, 3D displays and miniaturization together have great promises that a device similar to the above will emerge in the near future.
A final thought: the freedom to reconfigure interaction peripherals can help people with disabilities to use applications. e.g. where the system defines levers or handles as original control, you can redefine it to accept pedal controls or feet gestures. This is due to having no physically wired peripherals different than your own body, and you can progam several types of mappings to control your applications.
the next generation device (mobile, providing you with network connection and many assistant functions) will consist of three main components (like today): a display, a central complex and an interaction (input) peripheral.
The display will be integrated in your glasses (sunglasses) as semitransparent foils, one for each eye to achieve full 3D experience. Semitransparency allows for usability during other activities like walking, driving or traveling.
the central complex contains the main electronics plus the battery and a charger that can make use of several forms of energy: friction, kinetic, solar and the like.
the interaction (input) peripheral maps the movement of your hands (like the Kinect) to various functions. you can tap keys on a virtual reality keyboard, pull handles, turn knobs to interact with the application. The handles, knobs, panels are projected on your tiny glasses-display and you see these virtual devices in front of you in 3D virtual reality overlayed the real environment around you, and have the feeling as if you could touch a floating keyboard or a floating lever. This allows for every application to have its own preferred control, since the peripheral itself is purely virtual and can be mapped to various natural human movements. (A painting brogram can use an airbrush or a pencil, a game can use a hammer, a saw, a sword or a pin, each with its different special gestures.)
(At a technical level it is beneficial if the coordinate system of your interaction peripheral originates from your display glasses, so turning your head relative to your hands repositions the perspective)
Now we are in 2011.
Technologies like Kinect, 3D displays and miniaturization together have great promises that a device similar to the above will emerge in the near future.
A final thought: the freedom to reconfigure interaction peripherals can help people with disabilities to use applications. e.g. where the system defines levers or handles as original control, you can redefine it to accept pedal controls or feet gestures. This is due to having no physically wired peripherals different than your own body, and you can progam several types of mappings to control your applications.
2011. augusztus 15., hétfő
A nyelv nekem - amatőr íróként - szeretett munkaeszköz.
Ahogy én használom: a nyelvérzékemre hallgatok.
Csakhogy a nyelvérzéket a nyelv elsajátításakor fejlesztettem ki magamban, és megpróbáltam arra hagyatkozni, hogy a majdan érkező impulzusok kordában tartják, építik-szépítik.
Ehelyett mit kapunk? Totális offenzívát minden irányból, igénytelenség és erózió össztüzét, már azt sem érzi az ember, a hülyét hány pontos j-vel kell írni, kénytelen megnézni a szótárban, ha ezt a minimális igényszintet ki nem ölte még belőle a csüggedés.
Dühös vagyok.
Miként Illyés írja, azt várná az ember, hogy anyanyelvét sértetlenül és egészségesen adják át neki az előző generációk, és azok, akiknek hivatása a nyelv egészségét ápolni. De a "hivatásosok" (megélhetési kommunikátorok) zöme, legnagyobb hatású dandárja végképp nem érez ilyesfajta kötelességtudatot, sőt, lelketlenül elkótyavetyéli a rábízott portékát.
Nem arra gondolok, hogy elveszítjük az -ikes igéket, hogy idegen szavak jelennek meg; a nyelv fejlődik, elfogadom (ld. Modern Talking, Nádasdy Ádámtól). Kibékültem én már a tájnyelvvel is, a tolvajnyelvvel, a diákszlenggel, a bikicsunájjal, vuvuzelával és lollal meg ikszdével. Belefér, sőt, természetes.
Az bőszít fel, hogy a "hivatásosok" között senkinek nincs igénye arra, hogy a nyelvet, akár egy érett és kívánatos gyümölcsöt, egészséges állapotban nyújtsa át nekem. Ahová nézek, csak a férgesét kínálják. Nem tudok mást fogyasztani; csak hosszas válogatás után találok egy-két emészthetőt, hibátlant. És folyamatosan küszködnöm kell, hogy az elszenvedett gyomorrontásból kikúráljam magam.
Átfutok egy cikket, meghallgatok egy riportot, csak úgy záporoznak az összevisszaságok.
(És a nyelv gondolkodásunkkal is szoros összefüggésben van - a szabatos kifejezésmód árnyalt gondolkodással rokon, az igénytelen pedig önmagához illővel társul.)
Ha szeretnék világosan gondolkodni, szépen beszélni, állandó erőfeszítésembe kerül e képességhez akár csak közel kerülni is. Ha nem taposok, villámgyorsan lesüllyedek. Egy olyan közegre vágytam volna, ahol kényelmesen lebeghetek, ahol elkényeztetnek, ahol van minőség-ellenőrzés.
Nézzétek az alábbi példákat:
Az étterem csíkos tokányt kínál; keresem a csíkokat, de nincsenek.
Foghagymát árulnak a piacon. Rémülten a fogamhoz kapok, mintha belőlem téptek volna ki egy darabot.
Ezek csak viccek. Béna írásmód, de értem (kikövetkeztetem), miről van szó.
De ha már újat kell húznom, vagy ujjat kell húznom, esetleg megetetnek vagy megétetnek, ne adj' Isten: jó sokban vagy jó sokkban lesz részem...
Nem kell magyaráznom, miért lenne fontos, hogy kicsit pontosabban kommunikáljunk, és persze: gondolkodjunk.
Egyébként meg teszek rá, hogy akinek nincs igénye, az mit használ a nyelvből és hogyan.
De mivel én elszenvedem mások igénytelenségének fertőző hatását (romboltatik az én szegény, gyenge nyelvérzékem is), jogosnak érzem a felháborodásomat.
Képzeld el, hogy zenész vagy, mondjuk, hegedűművész, és valakik folyton elhangolják a hangszeredet. Húzol egyet a vonóval, még szépen szól, de a darab végére már teljesen fals, és állandóan erőlködnöd kell, hogy legalább úgy-ahogy megmaradjon élvezhetőnek.
Na, valami ilyesmit érzek én gyakran, ezért ráz ki a hideg.
Ahogy én használom: a nyelvérzékemre hallgatok.
Csakhogy a nyelvérzéket a nyelv elsajátításakor fejlesztettem ki magamban, és megpróbáltam arra hagyatkozni, hogy a majdan érkező impulzusok kordában tartják, építik-szépítik.
Ehelyett mit kapunk? Totális offenzívát minden irányból, igénytelenség és erózió össztüzét, már azt sem érzi az ember, a hülyét hány pontos j-vel kell írni, kénytelen megnézni a szótárban, ha ezt a minimális igényszintet ki nem ölte még belőle a csüggedés.
Dühös vagyok.
Miként Illyés írja, azt várná az ember, hogy anyanyelvét sértetlenül és egészségesen adják át neki az előző generációk, és azok, akiknek hivatása a nyelv egészségét ápolni. De a "hivatásosok" (megélhetési kommunikátorok) zöme, legnagyobb hatású dandárja végképp nem érez ilyesfajta kötelességtudatot, sőt, lelketlenül elkótyavetyéli a rábízott portékát.
Nem arra gondolok, hogy elveszítjük az -ikes igéket, hogy idegen szavak jelennek meg; a nyelv fejlődik, elfogadom (ld. Modern Talking, Nádasdy Ádámtól). Kibékültem én már a tájnyelvvel is, a tolvajnyelvvel, a diákszlenggel, a bikicsunájjal, vuvuzelával és lollal meg ikszdével. Belefér, sőt, természetes.
Az bőszít fel, hogy a "hivatásosok" között senkinek nincs igénye arra, hogy a nyelvet, akár egy érett és kívánatos gyümölcsöt, egészséges állapotban nyújtsa át nekem. Ahová nézek, csak a férgesét kínálják. Nem tudok mást fogyasztani; csak hosszas válogatás után találok egy-két emészthetőt, hibátlant. És folyamatosan küszködnöm kell, hogy az elszenvedett gyomorrontásból kikúráljam magam.
Átfutok egy cikket, meghallgatok egy riportot, csak úgy záporoznak az összevisszaságok.
(És a nyelv gondolkodásunkkal is szoros összefüggésben van - a szabatos kifejezésmód árnyalt gondolkodással rokon, az igénytelen pedig önmagához illővel társul.)
Ha szeretnék világosan gondolkodni, szépen beszélni, állandó erőfeszítésembe kerül e képességhez akár csak közel kerülni is. Ha nem taposok, villámgyorsan lesüllyedek. Egy olyan közegre vágytam volna, ahol kényelmesen lebeghetek, ahol elkényeztetnek, ahol van minőség-ellenőrzés.
Nézzétek az alábbi példákat:
Az étterem csíkos tokányt kínál; keresem a csíkokat, de nincsenek.
Foghagymát árulnak a piacon. Rémülten a fogamhoz kapok, mintha belőlem téptek volna ki egy darabot.
Ezek csak viccek. Béna írásmód, de értem (kikövetkeztetem), miről van szó.
De ha már újat kell húznom, vagy ujjat kell húznom, esetleg megetetnek vagy megétetnek, ne adj' Isten: jó sokban vagy jó sokkban lesz részem...
Nem kell magyaráznom, miért lenne fontos, hogy kicsit pontosabban kommunikáljunk, és persze: gondolkodjunk.
Egyébként meg teszek rá, hogy akinek nincs igénye, az mit használ a nyelvből és hogyan.
De mivel én elszenvedem mások igénytelenségének fertőző hatását (romboltatik az én szegény, gyenge nyelvérzékem is), jogosnak érzem a felháborodásomat.
Képzeld el, hogy zenész vagy, mondjuk, hegedűművész, és valakik folyton elhangolják a hangszeredet. Húzol egyet a vonóval, még szépen szól, de a darab végére már teljesen fals, és állandóan erőlködnöd kell, hogy legalább úgy-ahogy megmaradjon élvezhetőnek.
Na, valami ilyesmit érzek én gyakran, ezért ráz ki a hideg.
2011. augusztus 13., szombat
mi legyen a fagykirály helyett?
fagykirálynő? narnily ás
rémkirály? gőt és
csillagkirálylány? kondzsuzs ás
nincs ötlet M, és titi elhúz.
majcsak lesz vala mi.
maj + üzen M
rémkirály? gőt és
csillagkirálylány? kondzsuzs ás
nincs ötlet M, és titi elhúz.
majcsak lesz vala mi.
maj + üzen M
2011. augusztus 12., péntek
Tomi nem szép
Tomi nem csúnya.
Tomi semmilyen.
az irodában néha ismerősök köszönés nélkül mennek el mellette.
Tomi ilyenkor levegőnek, színtelen-szagtalan, láthatatlan közegnek érzi magát.
Tomi nem okos.
Tomi nem buta.
Tomi semmilyen.
Tomi elvégzi a munkáját, de mindig aggódik, jól végzi-e.
A főnöke nem dicséri, de nem is szidja.
Ha Tomi szabadságra megy, a vállalat észre se veszi, meg se nyekken.
Ha Tomi nem jönne be, meghalna, felmondana, nyugdíjba vonulna, elrabolnák terroristák - mindezt a vállalat észre se venné, meg se nyekkenne.
Tomi semmilyen.
Tomi nem motivált.
Tomi nem ambicionált.
Tomi nem dühös és nem is lelkes.
Tomi semmilyen.
Tomi ember, nem gép.
Nem kerti törpe.
Nem guppi.
Nem avatár a neten.
Ember - mégis semmilyen.
Sokat gondolkodom, hogy lehet ilyen Tomi.
Azt hiszem, Tomi azért ilyen, mert elkerüli a szerelem.
Pedig életében már egyszer, egyetlenegyszer, mondta neki egy lány, hogy Tomi, olyan szép arcod van.
De az a lány matt részeg volt.
A baj nem az, hogy Tomi nem szép.
A baj nem az, hogy Tomi semmilyen.
Mert a szerelem megtalálja a szép és a csúnya és a se nem szép, se nem csúnya embereket is.
A szerelem pillangó, parányi kis helikopter, amely bármit szívesen beporoz, ha hagyja magát.
Leszállópályát keres, és bőkezűen ontja a szív-virág nektárcseppjeit.
De Tomi nem kínál leszállópályát. Tomi nem kínál beporzandó bibét. Tomi bezárkózik, és vadul hajtogatja magában, hogy nem szeretetreméltó. Hogy ő semmilyen. Ezt programozza be magának, és minden erejével küszködik, hogy e tételt igazolja.
Pedig a láthatatlan kis pillangó lankadatlanul ott köröz fölötte, soha fel nem adva a reményt, hogy Tomi rést nyit magán, és akkor végre bespriccelheti a keserű-édes permettel.
És onnantól Tomi már nem lenne semilyen. Valaki lenne, egyedi lenne, szép lenne, elbűvölő lenne, fontos lenne.
Drukkoljunk együtt Tominak!
Tomi semmilyen.
az irodában néha ismerősök köszönés nélkül mennek el mellette.
Tomi ilyenkor levegőnek, színtelen-szagtalan, láthatatlan közegnek érzi magát.
Tomi nem okos.
Tomi nem buta.
Tomi semmilyen.
Tomi elvégzi a munkáját, de mindig aggódik, jól végzi-e.
A főnöke nem dicséri, de nem is szidja.
Ha Tomi szabadságra megy, a vállalat észre se veszi, meg se nyekken.
Ha Tomi nem jönne be, meghalna, felmondana, nyugdíjba vonulna, elrabolnák terroristák - mindezt a vállalat észre se venné, meg se nyekkenne.
Tomi semmilyen.
Tomi nem motivált.
Tomi nem ambicionált.
Tomi nem dühös és nem is lelkes.
Tomi semmilyen.
Tomi ember, nem gép.
Nem kerti törpe.
Nem guppi.
Nem avatár a neten.
Ember - mégis semmilyen.
Sokat gondolkodom, hogy lehet ilyen Tomi.
Azt hiszem, Tomi azért ilyen, mert elkerüli a szerelem.
Pedig életében már egyszer, egyetlenegyszer, mondta neki egy lány, hogy Tomi, olyan szép arcod van.
De az a lány matt részeg volt.
A baj nem az, hogy Tomi nem szép.
A baj nem az, hogy Tomi semmilyen.
Mert a szerelem megtalálja a szép és a csúnya és a se nem szép, se nem csúnya embereket is.
A szerelem pillangó, parányi kis helikopter, amely bármit szívesen beporoz, ha hagyja magát.
Leszállópályát keres, és bőkezűen ontja a szív-virág nektárcseppjeit.
De Tomi nem kínál leszállópályát. Tomi nem kínál beporzandó bibét. Tomi bezárkózik, és vadul hajtogatja magában, hogy nem szeretetreméltó. Hogy ő semmilyen. Ezt programozza be magának, és minden erejével küszködik, hogy e tételt igazolja.
Pedig a láthatatlan kis pillangó lankadatlanul ott köröz fölötte, soha fel nem adva a reményt, hogy Tomi rést nyit magán, és akkor végre bespriccelheti a keserű-édes permettel.
És onnantól Tomi már nem lenne semilyen. Valaki lenne, egyedi lenne, szép lenne, elbűvölő lenne, fontos lenne.
Drukkoljunk együtt Tominak!
2011. július 20., szerda
poligám faj
namármost, ezért a bejegyzésért meg fognak gyűlölni az olvasók (léteznek egyáltalán? vagy csak képzelem ezt is?), főleg a nőneműek. Még főlegebb a romantikus nőneműek.
De beszélni kell ilyen "kellemetlen", illúzióromboló témákról is.
(és itt most szándékosan nagyon leegyszerűsített tárgyalásba fogok, mert ez a téma amúgy feldolgozhatatlanul sokrétű, de én mégis el akarok mondani róla valamit. az a minimum, hogy az olvasók egy része hülyének és ostobának fog bélyegezni - :-P)
Tétel: /*Véleményem szerint*/ az emberi faj alapvetően poligám.
A hímek különösen, de talán a nőstények is valamelyest.
Jared Diamond több érdekes könyv szerzője, az egyikben (Miért élvezet a szex?) kitér erre a kérdéskörre is.
Az ő megállapítása az, hogy az emberi társadalmak egy kis részét poligámia, még kisebb részét poliandria, legnagyobb részét monogámia jellemzi. Az ember, más főemlősök és egyéb fajok különböző tulajdonságait és evolúciósan alakult "stratégiáit" taglalja, és biológus szemmel - egyébként nagyon érdekesen és logikusan - mutatja be, mit sugallnak a megfigyelések. (olvassátok el :-P)
Én azon a véleményen vagyok, hogy az emberi fajt biológiai programja a "promiszkuis" magatartásra sarkallja. A biológiai program az evolúció kevert stratégiás genetikai szerencsejátékából pottyan ki. A kultúrevolúció (amit önkényesen most az emberi kultúrák fejlődésére szűkítek), saját kevert stratégiás részcéljaival egy párhuzamos rulettbe is belekezdett, nem gének, hanem többnyire mémek útján manipulálva fajunkat (vagy érvényesítve setét céljait).
Ezzel a bonyolult mondattal azt szeretném sugallni, hogy valamennyire kultúrlények vagyunk, nem csak a biológiai program határozza meg viselkedésünket, hanem azon (illetve - végeredményben - magunkon) uralkodni is tudunk.
amit tehát a kultúrantropológusok látnak, az nem a biológiai jellemvonásunk, annak csak egy eltorzított, más célok által felülbírált vetülete.
Az emberi faj poligám természetének elég sok intuitív bizonyítéka van. Az emberek nem illemből - sőt, gyakran éppen annak megsértésével - bámulják meg ellenkező nemű fajtársaikat, valódi szexuális izgalmat érezve ilyenkor (ráadásul zömmel függetlenül attól, hogy tartós párkapcsolatban, avagy egyedül élnek-e). A férfimagazinok (és netes változataik), továbbá a szexuális jellegű szolgáltatások igen kelendőek.
Ha valaki még mindig tiltakoznék, emlékezetébe idézném a házasságtörések és ilyen okból történő válások igen magas arányát. Nyilván elhanyagolható lenne a félrelépés, és az ősi törvények szerint enyhe büntetést érdemelne a házasságtörés egy olyan faj esetében, amely nem (vagy csak észrevehetetlenül kis arányban) érez késztetést szexuálisan már "birtokba vett" párjának leváltására. Ha fajunk monogám lenne, mint a bukázó sas, csak egyszer járna násztáncot életében.
Nem látnánk magunk körül félrelépőket, házasságtörőket, keresztbe flörtölőket, swingereket. Nem kellett volna törvénybe vésni, hogy megkövezésre - halálra - ítélik a házasságtörő asszonyt, hiszen maga az eset szinte elő sem fordulhatott volna.
A monogám viselkedésnek azonban nyilvánvalóan kell(ett!) legyenek előnyei a társadalmak kialakulása és megszilárdulása idején, hiszen a közösségek jelentős részében ez a forma a követett példa, még akkor is, ha egyes vallási, szokásjogi előírások ettől eltérnek (közismert az iszlám hozzáállása a 4 lehetséges, ám kötelezően egyenlően jól tartott feleséggel. Ennek az "engedménynek" is megmagyarázható, és kulturális szempontból indokolható a léte, és nem a promiszkuis hajlamunk kiélését támogatja. sőt)
A monogámia kialakult tehát, de a biológiai késztetését a fajnak meg kellett zaboláznia. Ezért a feszültségért (amit sose sikerült teljesen kordában tartani: Jean, hol van az uraság? a padláson. a szobalánnyal?...) cserébe bizonyára erős ellenszolgáltatást nyújtott - többek között - a stabil család, ezt a mintát a mémek megszilárdították, és jó sokáig fenn is maradt.
A társadalom, a gazdaság, az emberi közösségek és a szerepek is átalakulnak. A nők érvényesülési lehetőségei megváltoznak, a családok funkciója már más, meglehetős biztonságot nyújtani az állam és egyéb emberi közösségek is képesek, az individuum előretör - még a hagyományos keleti társadalmakban is. Az a többlet, amit a monogám viselkedés révén lehetett elérni, sok helyen veszít értékéből. A biológiai feszültség önmagában pedig nem csökken, hiszen genetikai programunk csak lassan változik. Borulni kezd az egyensúly, az emberek már nem szégyenlik, ha válnak (bár fájdalmat és veszteséget átélnek még), de lehetséges, reális alternatívaként mérlegelik régi kapcsolataik lebontását és újak kiépítését. A fejek egy részében viszont ezek a kérdések még (teljesen érthetően) kuszák. amit a házasságról és a párkapcsolatról tudunk, gondolunk, zömmel a kétszáz éves és régebbi mémplexek közreműködésével jut el hozzánk. Túlmisztifikáljuk a félrelépést, mert a régi mémjeink úgy lettek programozva, hogy - visszatartó hatásukat biztosítandó - igen súlyos ítéletet ébresszenek bennünk e viselkedéssel szemben.
És ha a dolog velünk esik meg, minket csal meg a kedvesünk, akkor nem csupán megsértődünk és megharagszunk, hanem úgy is érezzük, hogy a szerelemnek, szeretetnek és bizalomnak mindörökre vége. Valódi elkeseredés kerít hatalmába. pusztító és önpusztító gondolataink támadhatnak - talán valamely játszma részeként.
Na, ebből most ki lehetne lépni azzal, hogy gyerünk, szüntessük meg a házasságot, vagy legyen mindenki swinger, hiszen biológiailag úgyis erre van késztetésünk.
Ám én egyfelől romantikus vagyok, másfelől tisztában vagyok azzal, hogy még az ezzel foglalkozó tudósok sincsenek térképezték fel az összes fehér foltját e kérdésnek (és én nem tartozom a táborukba).
Ezért inkább két egyszerű gondolatot biggyesztek ide záró felvetésként.
az egyik az, hogy a párkapcsolat hosszú távon szerintem többet nyújt, mint amit a hagyományos funkcióiként én itt sugalltam, és ezért a megváltozó társadalomban is jó megoldás lehet, amiért érdemes áldozatot hozni.
a másik, és itt most akár vigyorogjatok kajánul kis ördögfajzatok, akik kaján vigyorgásban lelitek örömötöket, hogy a félrekacsintást több megbocsátással - kevesebb túlmisztifikálással - kéne kezelni, aminek az érzelmi-értelmi megtanulása segítene abban, hogy egyébként működő párkapcsolatok túléljenek ilyen válságokat, és nagyobb számban fennmaradjanak.
Pá
De beszélni kell ilyen "kellemetlen", illúzióromboló témákról is.
(és itt most szándékosan nagyon leegyszerűsített tárgyalásba fogok, mert ez a téma amúgy feldolgozhatatlanul sokrétű, de én mégis el akarok mondani róla valamit. az a minimum, hogy az olvasók egy része hülyének és ostobának fog bélyegezni - :-P)
Tétel: /*Véleményem szerint*/ az emberi faj alapvetően poligám.
A hímek különösen, de talán a nőstények is valamelyest.
Jared Diamond több érdekes könyv szerzője, az egyikben (Miért élvezet a szex?) kitér erre a kérdéskörre is.
Az ő megállapítása az, hogy az emberi társadalmak egy kis részét poligámia, még kisebb részét poliandria, legnagyobb részét monogámia jellemzi. Az ember, más főemlősök és egyéb fajok különböző tulajdonságait és evolúciósan alakult "stratégiáit" taglalja, és biológus szemmel - egyébként nagyon érdekesen és logikusan - mutatja be, mit sugallnak a megfigyelések. (olvassátok el :-P)
Én azon a véleményen vagyok, hogy az emberi fajt biológiai programja a "promiszkuis" magatartásra sarkallja. A biológiai program az evolúció kevert stratégiás genetikai szerencsejátékából pottyan ki. A kultúrevolúció (amit önkényesen most az emberi kultúrák fejlődésére szűkítek), saját kevert stratégiás részcéljaival egy párhuzamos rulettbe is belekezdett, nem gének, hanem többnyire mémek útján manipulálva fajunkat (vagy érvényesítve setét céljait).
Ezzel a bonyolult mondattal azt szeretném sugallni, hogy valamennyire kultúrlények vagyunk, nem csak a biológiai program határozza meg viselkedésünket, hanem azon (illetve - végeredményben - magunkon) uralkodni is tudunk.
amit tehát a kultúrantropológusok látnak, az nem a biológiai jellemvonásunk, annak csak egy eltorzított, más célok által felülbírált vetülete.
Az emberi faj poligám természetének elég sok intuitív bizonyítéka van. Az emberek nem illemből - sőt, gyakran éppen annak megsértésével - bámulják meg ellenkező nemű fajtársaikat, valódi szexuális izgalmat érezve ilyenkor (ráadásul zömmel függetlenül attól, hogy tartós párkapcsolatban, avagy egyedül élnek-e). A férfimagazinok (és netes változataik), továbbá a szexuális jellegű szolgáltatások igen kelendőek.
Ha valaki még mindig tiltakoznék, emlékezetébe idézném a házasságtörések és ilyen okból történő válások igen magas arányát. Nyilván elhanyagolható lenne a félrelépés, és az ősi törvények szerint enyhe büntetést érdemelne a házasságtörés egy olyan faj esetében, amely nem (vagy csak észrevehetetlenül kis arányban) érez késztetést szexuálisan már "birtokba vett" párjának leváltására. Ha fajunk monogám lenne, mint a bukázó sas, csak egyszer járna násztáncot életében.
Nem látnánk magunk körül félrelépőket, házasságtörőket, keresztbe flörtölőket, swingereket. Nem kellett volna törvénybe vésni, hogy megkövezésre - halálra - ítélik a házasságtörő asszonyt, hiszen maga az eset szinte elő sem fordulhatott volna.
A monogám viselkedésnek azonban nyilvánvalóan kell(ett!) legyenek előnyei a társadalmak kialakulása és megszilárdulása idején, hiszen a közösségek jelentős részében ez a forma a követett példa, még akkor is, ha egyes vallási, szokásjogi előírások ettől eltérnek (közismert az iszlám hozzáállása a 4 lehetséges, ám kötelezően egyenlően jól tartott feleséggel. Ennek az "engedménynek" is megmagyarázható, és kulturális szempontból indokolható a léte, és nem a promiszkuis hajlamunk kiélését támogatja. sőt)
A monogámia kialakult tehát, de a biológiai késztetését a fajnak meg kellett zaboláznia. Ezért a feszültségért (amit sose sikerült teljesen kordában tartani: Jean, hol van az uraság? a padláson. a szobalánnyal?...) cserébe bizonyára erős ellenszolgáltatást nyújtott - többek között - a stabil család, ezt a mintát a mémek megszilárdították, és jó sokáig fenn is maradt.
A társadalom, a gazdaság, az emberi közösségek és a szerepek is átalakulnak. A nők érvényesülési lehetőségei megváltoznak, a családok funkciója már más, meglehetős biztonságot nyújtani az állam és egyéb emberi közösségek is képesek, az individuum előretör - még a hagyományos keleti társadalmakban is. Az a többlet, amit a monogám viselkedés révén lehetett elérni, sok helyen veszít értékéből. A biológiai feszültség önmagában pedig nem csökken, hiszen genetikai programunk csak lassan változik. Borulni kezd az egyensúly, az emberek már nem szégyenlik, ha válnak (bár fájdalmat és veszteséget átélnek még), de lehetséges, reális alternatívaként mérlegelik régi kapcsolataik lebontását és újak kiépítését. A fejek egy részében viszont ezek a kérdések még (teljesen érthetően) kuszák. amit a házasságról és a párkapcsolatról tudunk, gondolunk, zömmel a kétszáz éves és régebbi mémplexek közreműködésével jut el hozzánk. Túlmisztifikáljuk a félrelépést, mert a régi mémjeink úgy lettek programozva, hogy - visszatartó hatásukat biztosítandó - igen súlyos ítéletet ébresszenek bennünk e viselkedéssel szemben.
És ha a dolog velünk esik meg, minket csal meg a kedvesünk, akkor nem csupán megsértődünk és megharagszunk, hanem úgy is érezzük, hogy a szerelemnek, szeretetnek és bizalomnak mindörökre vége. Valódi elkeseredés kerít hatalmába. pusztító és önpusztító gondolataink támadhatnak - talán valamely játszma részeként.
Na, ebből most ki lehetne lépni azzal, hogy gyerünk, szüntessük meg a házasságot, vagy legyen mindenki swinger, hiszen biológiailag úgyis erre van késztetésünk.
Ám én egyfelől romantikus vagyok, másfelől tisztában vagyok azzal, hogy még az ezzel foglalkozó tudósok sincsenek térképezték fel az összes fehér foltját e kérdésnek (és én nem tartozom a táborukba).
Ezért inkább két egyszerű gondolatot biggyesztek ide záró felvetésként.
az egyik az, hogy a párkapcsolat hosszú távon szerintem többet nyújt, mint amit a hagyományos funkcióiként én itt sugalltam, és ezért a megváltozó társadalomban is jó megoldás lehet, amiért érdemes áldozatot hozni.
a másik, és itt most akár vigyorogjatok kajánul kis ördögfajzatok, akik kaján vigyorgásban lelitek örömötöket, hogy a félrekacsintást több megbocsátással - kevesebb túlmisztifikálással - kéne kezelni, aminek az érzelmi-értelmi megtanulása segítene abban, hogy egyébként működő párkapcsolatok túléljenek ilyen válságokat, és nagyobb számban fennmaradjanak.
Pá
2011. július 15., péntek
egy ifjú alkesz vallomásai - 1
csak alkesznek ifjú, amúgy már nem.
jónéhány telet látott már, ahogy az indiánok mondanák.
két éve iszik, azóta, hogy kirúgták az állásából.
de - miután felismerte, hogy alkesznek, s általában: függőnek lenni nem jó dolog - elment az AA összejövetelére, hogy kigyógyuljon.
A neve: Z.
Z belép az ajtón.
Régi szocreál klubhelyiség.
A hétkerben.
alacsony fényerejű - energiatakaréktalan - izzók pislákolnak a mennyezeti lámpákban.
málló vakolat.
penészszag.
kicsit később:
Z: A nevem Z.
AAklub: Szervusz, Z!
Z: Függő vagyok. Alkoholista vagyok.
AAklub: (némán bólogat)
még sokkal később, tucatnyi szeánszon túl, Z már nem nyúl a pohárhoz.
tudja, miért kezdte, abbahagyta.
kikúráltatott.
állítólag.
szerinte.
...
Az igazi próbatétel az, amikor Z, már "tisztán", gyógyultan, egy bulin újra a kísértés közelébe kerül.
Neki a pohár a Sátán.
Ott nyújtózkodik az orra előtt, mint egy félálombani napozás után ébredő, meztelen, bármire hajlandó topmodell.
még csak nem is vodka van benne vagy gin.
Csak egy langy, enyhe vörösbor. max. 11 fokos. félszáraz. semmi kockázat.
Z magában erőlteti a nevetést: semmi kockázat? nem veszel rá!
Z magában beszélget az ő Sátánjával.
Z kipróbál mindenféle taktikát, most éppen a kinevetést. átlátok rajtad, mondja a Sátánjának.
nem fogsz kelepcébe csalni.
a Sátán unottan ásít; egyik meló olyan, mint a másik.
a biztonság kedvéért megcsillantja a vörösbort.
Nem rossz a fénye, egész pofás szín.
Z nyel. nem veszi észre, hogy nyelt.
Z nem kortyint, de akaratlanul felidéződik benne egy kép, egy érzés -akárcsak a banáníz valakiben, aki réges-régen banánt kóstolt, és azóta az agyába égett az az íz, és bármikor képes változatlan intenzitással felidézni, és a beégéskori idegpályákon újra végigfut az ingerület, létrehozva ugyanazt a kéjes állapotot, mint a legelső alkalommal -, ahogy érzékei hiperfinomra élesedve követik az alkohol hatását a szervezetében, mintegy lassított felvételként részletezve, ahogy végtagjai az ujjbegyektől a csuklón/bokán át a könyök/térd, végül a váll/csípő traktusban zsibbadni kezdenek, feje szédül, minden viccessé és jelentéktelenné torzul, átrendeződnek a prioritások, a problémák tréfákká sorvadnak, az emberek egy világméretű muppet-show brekijeivé, topijaivé, misszröfijeivé és vitázóöreguraivá fonnyadnak, és csak ő van a világon egyedül, ő a közönség, aki remekül, de igazán remekül szórakozik.
Z visszazökken. megint nyel egyet. Ezúttal észreveszi, hogy nyelt.
Megrémül.
fél a Sátántól, mert tudja, hogy a Sátán erősebb nála.
nem véletlenül imádkozza el minden nap, hogy ne vígy minket, és hogy szabadíts meg.
Kifordulna az ajtón, de ekkor belép É, a lány, aki hívta.
É felveszi a poharat, lehajtja. Már részeg.
Újra tölt, tolja Z orra alá, enyelegve kínálja.
pedig tudja, hogy Z gyógyult alkesz.
(De É nincs teljesen magánál.)
A Sátán tudja, hogy Z csak alkesz.
Z igazából tudja, hogy a Sátán tudja - ámde tagadja ezt.
Elfordítja a fejét. A gyomra remeg.
Nem az undortól.
A vágytól.
É-re vágyik, valójában szeretné megba...rátkozni.
De a pohárra még sokkal jobban vágyik.
kifordulna az ajtón, É karon ragadja, és az arcába löttyinti a bort
Majd hevesen magához rántja, és lesmárolja, vadul, szenvedélyesen.
Majd ellöki magától; buján a szemébe néz. Zihál, melle hullámzik; kiviharzik az ajtón.
Z kábán áll. nem ért semmit.
É-n kezdene gondolkozni. Hogy utánamenjen-e.
Az arcán lecsorog egy pár csepp bor. Szórakozottan körbenyalja az ajkát.
A csók boríze, a pár csepp bor íze - csak ennyi kell.
elsöprő erővel tör rá a vágy.
Ellenállhatatlanul. Már nincs hatalma felette.
A palackhoz kap, meglódítja, és nyel, nyel, amíg csak el nem fogy a levegője.
A Sátán ásít egyet. Ő előre tudta.
Z a padlón fekszik.
a krómozott lámpabura visszatükrözi az arcán elterülő monkeyface-t.
Z világa muppet show-vá egyszerűsödik.
Vissza a START mezőre.
jónéhány telet látott már, ahogy az indiánok mondanák.
két éve iszik, azóta, hogy kirúgták az állásából.
de - miután felismerte, hogy alkesznek, s általában: függőnek lenni nem jó dolog - elment az AA összejövetelére, hogy kigyógyuljon.
A neve: Z.
Z belép az ajtón.
Régi szocreál klubhelyiség.
A hétkerben.
alacsony fényerejű - energiatakaréktalan - izzók pislákolnak a mennyezeti lámpákban.
málló vakolat.
penészszag.
kicsit később:
Z: A nevem Z.
AAklub: Szervusz, Z!
Z: Függő vagyok. Alkoholista vagyok.
AAklub: (némán bólogat)
még sokkal később, tucatnyi szeánszon túl, Z már nem nyúl a pohárhoz.
tudja, miért kezdte, abbahagyta.
kikúráltatott.
állítólag.
szerinte.
...
Az igazi próbatétel az, amikor Z, már "tisztán", gyógyultan, egy bulin újra a kísértés közelébe kerül.
Neki a pohár a Sátán.
Ott nyújtózkodik az orra előtt, mint egy félálombani napozás után ébredő, meztelen, bármire hajlandó topmodell.
még csak nem is vodka van benne vagy gin.
Csak egy langy, enyhe vörösbor. max. 11 fokos. félszáraz. semmi kockázat.
Z magában erőlteti a nevetést: semmi kockázat? nem veszel rá!
Z magában beszélget az ő Sátánjával.
Z kipróbál mindenféle taktikát, most éppen a kinevetést. átlátok rajtad, mondja a Sátánjának.
nem fogsz kelepcébe csalni.
a Sátán unottan ásít; egyik meló olyan, mint a másik.
a biztonság kedvéért megcsillantja a vörösbort.
Nem rossz a fénye, egész pofás szín.
Z nyel. nem veszi észre, hogy nyelt.
Z nem kortyint, de akaratlanul felidéződik benne egy kép, egy érzés -akárcsak a banáníz valakiben, aki réges-régen banánt kóstolt, és azóta az agyába égett az az íz, és bármikor képes változatlan intenzitással felidézni, és a beégéskori idegpályákon újra végigfut az ingerület, létrehozva ugyanazt a kéjes állapotot, mint a legelső alkalommal -, ahogy érzékei hiperfinomra élesedve követik az alkohol hatását a szervezetében, mintegy lassított felvételként részletezve, ahogy végtagjai az ujjbegyektől a csuklón/bokán át a könyök/térd, végül a váll/csípő traktusban zsibbadni kezdenek, feje szédül, minden viccessé és jelentéktelenné torzul, átrendeződnek a prioritások, a problémák tréfákká sorvadnak, az emberek egy világméretű muppet-show brekijeivé, topijaivé, misszröfijeivé és vitázóöreguraivá fonnyadnak, és csak ő van a világon egyedül, ő a közönség, aki remekül, de igazán remekül szórakozik.
Z visszazökken. megint nyel egyet. Ezúttal észreveszi, hogy nyelt.
Megrémül.
fél a Sátántól, mert tudja, hogy a Sátán erősebb nála.
nem véletlenül imádkozza el minden nap, hogy ne vígy minket, és hogy szabadíts meg.
Kifordulna az ajtón, de ekkor belép É, a lány, aki hívta.
É felveszi a poharat, lehajtja. Már részeg.
Újra tölt, tolja Z orra alá, enyelegve kínálja.
pedig tudja, hogy Z gyógyult alkesz.
(De É nincs teljesen magánál.)
A Sátán tudja, hogy Z csak alkesz.
Z igazából tudja, hogy a Sátán tudja - ámde tagadja ezt.
Elfordítja a fejét. A gyomra remeg.
Nem az undortól.
A vágytól.
É-re vágyik, valójában szeretné megba...rátkozni.
De a pohárra még sokkal jobban vágyik.
kifordulna az ajtón, É karon ragadja, és az arcába löttyinti a bort
Majd hevesen magához rántja, és lesmárolja, vadul, szenvedélyesen.
Majd ellöki magától; buján a szemébe néz. Zihál, melle hullámzik; kiviharzik az ajtón.
Z kábán áll. nem ért semmit.
É-n kezdene gondolkozni. Hogy utánamenjen-e.
Az arcán lecsorog egy pár csepp bor. Szórakozottan körbenyalja az ajkát.
A csók boríze, a pár csepp bor íze - csak ennyi kell.
elsöprő erővel tör rá a vágy.
Ellenállhatatlanul. Már nincs hatalma felette.
A palackhoz kap, meglódítja, és nyel, nyel, amíg csak el nem fogy a levegője.
A Sátán ásít egyet. Ő előre tudta.
Z a padlón fekszik.
a krómozott lámpabura visszatükrözi az arcán elterülő monkeyface-t.
Z világa muppet show-vá egyszerűsödik.
Vissza a START mezőre.
2011. július 8., péntek
latiatuc, feleim
no nem mik vogymuk, hanem: így kell ezt csinálni.
a híd lábánál rendszeresen kínálják a FN-t a hajléktalanok, de az ember ugye nem ad nekik zsetont, ki ezért, ki azért.
tegnap előttem vánszorgott egy kis suzuki, a hómlesz bácsi előtt lefékezett, kinyúlt egy kéz az ablakon, a kézben fityeg egy zacskó, benne kb. másfél kiló ringló.
szép sárga, érett, egészséges.
a hómlesz bácsi utánakapott, elfogadta. a FN-t már nem vette el az autós.
Van, aki esküszik a koldusmaffiára, mások szerint a hajléktalanokat is segíteni kell, de elisszák/elszórják/elveszik tőlük/nincs pízem...
Adakoznál? Fruit rulez...
a híd lábánál rendszeresen kínálják a FN-t a hajléktalanok, de az ember ugye nem ad nekik zsetont, ki ezért, ki azért.
tegnap előttem vánszorgott egy kis suzuki, a hómlesz bácsi előtt lefékezett, kinyúlt egy kéz az ablakon, a kézben fityeg egy zacskó, benne kb. másfél kiló ringló.
szép sárga, érett, egészséges.
a hómlesz bácsi utánakapott, elfogadta. a FN-t már nem vette el az autós.
Van, aki esküszik a koldusmaffiára, mások szerint a hajléktalanokat is segíteni kell, de elisszák/elszórják/elveszik tőlük/nincs pízem...
Adakoznál? Fruit rulez...
2011. július 6., szerda
inuit - az igazi nép
tudtátok, hogy a nyelvük - akárcsak a magyar - agglutináló?
hogy speciális véredényrendszerük van a hideghez alkalmazkodás eredményeként?
hogy amikor a XX. század első felében számba akarták venni őket, számozott korongokat osztogattak nekik?
egy novella, amit 2008-ban írtam, kicsit róluk szól. Meg kicsit rólunk. Négy flekk...
*
**
***
****
miközben bátorítóan mosolygott, és akkor rájöttem, hogy
inuktitutot használ, bár nehezen és törve,
tudjátok, értékelnünk kell, ha a fehér ember megpróbálja
megtanulni a nyelvünket,
biztos elég friss a kukac, mondtam neki angolul, az ő nyelvén, de
maradok inkább a lazacos szendvicsnél, kibetűztem a nevét,
tudjátok, amit a ruhájára tűzött kis táblácskára írnak,
Miss Seinmernek hívták, maradok a lazacos szendvicsnél, Miss
Seinmer, eltátotta a száját, csodálkozott a kiejtésemen, ön
kifogástalanul beszél angolul, mondta álmélkodva, pedig a külseje,
zavartan elhallgatott, de én csak legyintettem, igen, inuit vagyok
én is, jól látja, de három évig a Vancouveri Egyetemre jártam,
tudjátok, Vancouverbe, a nagyzajosfaluba, amiről mesélni szoktam a
sötét téli estéken, a nagyzajosfalu, ahová George juttatott el,
akkor hát, motyogta láthatóan kínban, elégedett a fogadással,
miszter, és itt fürkészve pillantott a kabátomra, kereste az én
névtáblámat, a nevem Inuk Nasak, mondtam neki, a lemezem száma
pedig E6-133, és az ő szokásai szerint kezet nyújtottam,
dicséretes az igyekezetük, Miss Seinmer, hogy a meghívottakat
hagyományos ételekkel fogadják, de én a vancouveri évek alatt
megszoktam a civilizált konyhát, a kukac pedig mégiscsak otthon az
igazi, látja? a vendégek is jobbára csak salátát fogyasztanak;
felpillantottam a fejem fölött lengő hatalmas, hímzett feliratra,
amelyen az állt, hogy Első Nemzetközi Inuit Szimpózium, egy
holddal korábban jött a meghívó, amelyben értesítettek, hogy engem
mint közismert személyt elvárnak erre az évszázadok óta a
legfontosabb eseményre, mely népünk felemelkedésének mérföldköve
lesz, és én elmentem, a vadászidény dacára,
tudjátok, a vadászat, ami egy hete kezdődött,
Inuk! hallottam a kiáltást, és valaki a vállamra csapott, már
tudtam, hogy George az, még mielőtt megfordultam volna,
tudjátok, George, a bozontos, óriási barátom, aki örökké mosolyog,
és a nevetése hangosabb, mint a jegesmedve bömbölése az első
világos, tavaszi hajnalon,
George Sanders! nevettem rá én is, ő átölelt, és hagyományaink
szerint üdvözölt, pedig jócskán le kellett hajolnia, hogy az orrát
az enyémhez dörzsölhesse, hogy kerülsz ide, barátom? tudakoltam
tőle, azt hittem, az Amazonas mentén téríted a bennszülötteket,
legalábbis a tavalyi leveledben még ezt írtad, Inuk, de örülök,
hogy látlak! vigyorgott, szorosan átkarolta a vállam és
körbecipelt a konferenciateremben, igen, a sarkvidéki évek után
most melegebb tájra szólít a hivatás, de azért hazajövök időnként
anyámhoz Calgaryba, mégiscsak a szülővárosom, és mi tagadás,
bíztam benne, hogy eljössz te is, évek óta nem láttalak, mióta is?
tizennégy éve, barátom, válaszoltam, amióta megszereztem a
diplomát, azt is neked köszönhetem, hagyd már, szerénykedett, apád
megmentett engem a fagyhaláltól, és aztán, mikor szinte a
testvéredként éltem veletek Nunavit peremvidékén, felfigyeltem rá,
milyen gyors eszű vagy, és angolul is jól megtanultál, logikus
volt hát, hogy rábeszéljem apádat, engedjen el Vancouverbe
tanulni, ne engem dicsérj az ösztöndíj miatt, te magad dolgoztál
meg a sikeredért, persze, tette hozzá nevetve, ha rám hallgatsz,
lehet, hogy nem mész át kultúrantropológiára, hanem marketing
szakos maradtál volna,
tudjátok, a kereskedés és rábeszélés tudományát hívja így a fehér
ember,
George, mit keresek én itt valójában? fordultam szembe vele,
otthon kéne lennem, kezdődik a vadászat, ehelyett az élelemszerzés
legfontosabb idejét harmadnapja itt töltöm egy légkondicionált
hodályban, ahol az életünkről mit sem tudó előadók és szakemberek
akarnak minket civilizálni, elhozni nekünk a felemelkedést, nézd
meg például ezt a standot, ekkor értünk oda egy „Modern téli
ruházat és felszerelések” táblával jelölt pulthoz, előtte zöld
öltönyös, kövér férfi ácsorgott, és közeledtünkre felcsillant a
szeme, uram, beszél angolul? bólintottam, erre harsány és izgatott
szóáradatban tört ki, remek, nézze csak ezt a kiváló, modern
anyagot, vízhatlan, vékony, de mégis meleg, neoprén aláöltözővel,
sokkal könnyebb benne a mozgás, mint a hagyományos eszkimó
bundában, kapható divatos piros, zöld, fekete színben,
fényvisszaverő csíkkal, és milyen célra ajánlja? kérdeztem tőle,
mire ő hadarni kezdett, mintha egy levegővel kéne végigúsznia
három léket, vadászathoz, otthoni vagy kinti munkára, könnyű
mosni, gyorsan szárad, a legújabb fejlesztés, ugyanilyen
kesztyűvel, tudja, szakítottam félbe, vadászathoz jobb szeretjük a
világos színt, mert a zsákmányt a havon könnyebb becserkészni, ha
nem vesz észre túl korán, a hagyományos ruházatunk ugyancsak
vízhatlan, az anyag vastagsága nem nehezíti a mozgásunkat, de a
kihűlésünket megakadályozza, öltözékünk szabása lehetővé teszi,
hogy testünkön vigyük kisebb gyermekünket, aki kényelmesen elfér
odabenn, és melegíteni is tudjuk egymást, a véredényrendszerünk
örökletesen olyan különleges, hogy még jóval fagypont alatt is fel
tudjuk szerelni a zsinórt a szigonyra csupasz kézzel, és nem
gémberednek el az ujjaink, a vastag kesztyű pedig nem csak a
fagytól véd, hanem a vadállatok harapásától és a szán szíjának
horzsolásától is, látod, George, mondtam a barátomnak, amint
továbbmentünk, a civilizáció eljövetele nem más, mint újabb piacok
feltárása; tanítsuk meg a nomádokat arra, hogyan kell a mi
szabályaink és szokásaink szerint élni, képezzük ki őket jól
nevelt fogyasztóknak, aztán idővel megfertőződnek ők is,
elveszítik az önellátás képességét, függővé válnak a mi
gyártmányainktól, ez a felemelkedés logikája, jaj, ne keseregj
már, öregem! rázta meg a vállamat George,
tudjátok, fiatal korunk óta így próbált meg jobb kedvre deríteni,
az árnyoldalak mellett azért ott van az is, hogy a technikai
vívmányainkkal termelékenyebb lesz a vadászat, kényelmesebb az
élet, gyorsabban beérsz majd a városba, könnyebben jutsz
gyógyszerhez, ha beteg a gyerek, fel tudod hívni a szomszédot, ha
csevegni akarsz egy jót, George Sanders, mondtam neki komolyan, a
vívmányaitok közül csak kettőt ismerek el: a viszkit és az
írásbeliséget,
tudjátok, a viszki a csípős víz, az egyetlen dolog, amitől Inuk
megszédül,
mindkettőre te szoktattál rá, és én nem bántam meg, szabadidőmben
mindig írok, és néha belekortyolok az italba is, de a fehér ember
nem ért semmit, mire jó a telefon, ha az igluban nincs áram, és
minek is lenne, hiszen folyvást költözködünk? és mivégre lennénk
termelékenyebbek, ha egyszer éppen annyit tudunk vadászni,
amennyire szükségünk van? a városba vajon miért mennénk a füstösbűzös
benzinmotoros szánon, ha a kutyák akár ezer kilométerre is
elvisznek, hóviharban, hiba nélkül? a gyógyszerre nincs
szükségünk, étrendünk kiegyensúlyozott, egészségesek vagyunk,
harmóniában élünk a természettel, szeretjük a vadászatot, az
életmódunkat, természetes ritmusa van az időnknek, társalgunk a
szellemvilággal, és megkülönböztetjük tőle magunkat, inuitokat, az
igazi népet, nem rettegünk az elmúlástól, tudjuk, hogy egyszer
átmegyünk az ősök birodalmába, és akkor majd a leszármazottaink a
mi nevünket választják utódaiknak, hogy óvjuk, védelmezzük őket,
vajon miért adnánk fel mindezt? nekünk már birtokunkban van az,
amit a civilizáltnak nevezett világ kétségbeesetten kutat, persze
rossz irányban, egyensúlyban élünk évszázadok óta, ösztönösen,
majdnem öntudatlanul; ez a konferencia, ez a komikus megváltási
kísérlet inkább veszélyesnek tűnik számomra, mint jó szándékúnak,
látod, a fejlett világban szereztem diplomát, mégis visszatértem a
nomádok boldogságába, mert nekem küldetésem van, írnom kell, meg
kell őriznem maradandó módon, elhomályosíthatatlanul az igazi nép
emlékezetét, azt, miként élünk és mennyire boldogok vagyunk,
megírni mindezt, mielőtt bekebelez bennünket a kívülről áradó mohó
barbárság; térj haza, George, mondtam, és ezúttal az én kezem
nehezedett az ő óriási vállára, és védelmezd a rád bízottakat,
biztosítsd, hogy könnyű legyen számukra a lét, és olyan világot
lássanak maguk körül, ahol nem fáj az elmúlás, vigyázz magadra,
barátom, kinyújtott kezemet hosszan szorította, így búcsúzott
tőlem, talán újabb tizennégy esztendőre, én pedig siettem haza,
mert már nem volt miért maradnom, ez történt a nagyzajosfaluban;
de ne tátsátok a szátokat, gyermekeim, menjetek aludni most már,
korán kell kelnetek, pirkadatkor fókára megyünk.
hogy speciális véredényrendszerük van a hideghez alkalmazkodás eredményeként?
hogy amikor a XX. század első felében számba akarták venni őket, számozott korongokat osztogattak nekik?
egy novella, amit 2008-ban írtam, kicsit róluk szól. Meg kicsit rólunk. Négy flekk...
*
**
***
****
Hogyan kell kulturáltan táplálkozni?
Elíg a kukac friss? kérdezte a piros ruhás nő, és értetlen képet
vághattam, mert megismételte ugyanúgy, elíg a kukac friss?,miközben bátorítóan mosolygott, és akkor rájöttem, hogy
inuktitutot használ, bár nehezen és törve,
tudjátok, értékelnünk kell, ha a fehér ember megpróbálja
megtanulni a nyelvünket,
biztos elég friss a kukac, mondtam neki angolul, az ő nyelvén, de
maradok inkább a lazacos szendvicsnél, kibetűztem a nevét,
tudjátok, amit a ruhájára tűzött kis táblácskára írnak,
Miss Seinmernek hívták, maradok a lazacos szendvicsnél, Miss
Seinmer, eltátotta a száját, csodálkozott a kiejtésemen, ön
kifogástalanul beszél angolul, mondta álmélkodva, pedig a külseje,
zavartan elhallgatott, de én csak legyintettem, igen, inuit vagyok
én is, jól látja, de három évig a Vancouveri Egyetemre jártam,
tudjátok, Vancouverbe, a nagyzajosfaluba, amiről mesélni szoktam a
sötét téli estéken, a nagyzajosfalu, ahová George juttatott el,
akkor hát, motyogta láthatóan kínban, elégedett a fogadással,
miszter, és itt fürkészve pillantott a kabátomra, kereste az én
névtáblámat, a nevem Inuk Nasak, mondtam neki, a lemezem száma
pedig E6-133, és az ő szokásai szerint kezet nyújtottam,
dicséretes az igyekezetük, Miss Seinmer, hogy a meghívottakat
hagyományos ételekkel fogadják, de én a vancouveri évek alatt
megszoktam a civilizált konyhát, a kukac pedig mégiscsak otthon az
igazi, látja? a vendégek is jobbára csak salátát fogyasztanak;
felpillantottam a fejem fölött lengő hatalmas, hímzett feliratra,
amelyen az állt, hogy Első Nemzetközi Inuit Szimpózium, egy
holddal korábban jött a meghívó, amelyben értesítettek, hogy engem
mint közismert személyt elvárnak erre az évszázadok óta a
legfontosabb eseményre, mely népünk felemelkedésének mérföldköve
lesz, és én elmentem, a vadászidény dacára,
tudjátok, a vadászat, ami egy hete kezdődött,
Inuk! hallottam a kiáltást, és valaki a vállamra csapott, már
tudtam, hogy George az, még mielőtt megfordultam volna,
tudjátok, George, a bozontos, óriási barátom, aki örökké mosolyog,
és a nevetése hangosabb, mint a jegesmedve bömbölése az első
világos, tavaszi hajnalon,
George Sanders! nevettem rá én is, ő átölelt, és hagyományaink
szerint üdvözölt, pedig jócskán le kellett hajolnia, hogy az orrát
az enyémhez dörzsölhesse, hogy kerülsz ide, barátom? tudakoltam
tőle, azt hittem, az Amazonas mentén téríted a bennszülötteket,
legalábbis a tavalyi leveledben még ezt írtad, Inuk, de örülök,
hogy látlak! vigyorgott, szorosan átkarolta a vállam és
körbecipelt a konferenciateremben, igen, a sarkvidéki évek után
most melegebb tájra szólít a hivatás, de azért hazajövök időnként
anyámhoz Calgaryba, mégiscsak a szülővárosom, és mi tagadás,
bíztam benne, hogy eljössz te is, évek óta nem láttalak, mióta is?
tizennégy éve, barátom, válaszoltam, amióta megszereztem a
diplomát, azt is neked köszönhetem, hagyd már, szerénykedett, apád
megmentett engem a fagyhaláltól, és aztán, mikor szinte a
testvéredként éltem veletek Nunavit peremvidékén, felfigyeltem rá,
milyen gyors eszű vagy, és angolul is jól megtanultál, logikus
volt hát, hogy rábeszéljem apádat, engedjen el Vancouverbe
tanulni, ne engem dicsérj az ösztöndíj miatt, te magad dolgoztál
meg a sikeredért, persze, tette hozzá nevetve, ha rám hallgatsz,
lehet, hogy nem mész át kultúrantropológiára, hanem marketing
szakos maradtál volna,
tudjátok, a kereskedés és rábeszélés tudományát hívja így a fehér
ember,
George, mit keresek én itt valójában? fordultam szembe vele,
otthon kéne lennem, kezdődik a vadászat, ehelyett az élelemszerzés
legfontosabb idejét harmadnapja itt töltöm egy légkondicionált
hodályban, ahol az életünkről mit sem tudó előadók és szakemberek
akarnak minket civilizálni, elhozni nekünk a felemelkedést, nézd
meg például ezt a standot, ekkor értünk oda egy „Modern téli
ruházat és felszerelések” táblával jelölt pulthoz, előtte zöld
öltönyös, kövér férfi ácsorgott, és közeledtünkre felcsillant a
szeme, uram, beszél angolul? bólintottam, erre harsány és izgatott
szóáradatban tört ki, remek, nézze csak ezt a kiváló, modern
anyagot, vízhatlan, vékony, de mégis meleg, neoprén aláöltözővel,
sokkal könnyebb benne a mozgás, mint a hagyományos eszkimó
bundában, kapható divatos piros, zöld, fekete színben,
fényvisszaverő csíkkal, és milyen célra ajánlja? kérdeztem tőle,
mire ő hadarni kezdett, mintha egy levegővel kéne végigúsznia
három léket, vadászathoz, otthoni vagy kinti munkára, könnyű
mosni, gyorsan szárad, a legújabb fejlesztés, ugyanilyen
kesztyűvel, tudja, szakítottam félbe, vadászathoz jobb szeretjük a
világos színt, mert a zsákmányt a havon könnyebb becserkészni, ha
nem vesz észre túl korán, a hagyományos ruházatunk ugyancsak
vízhatlan, az anyag vastagsága nem nehezíti a mozgásunkat, de a
kihűlésünket megakadályozza, öltözékünk szabása lehetővé teszi,
hogy testünkön vigyük kisebb gyermekünket, aki kényelmesen elfér
odabenn, és melegíteni is tudjuk egymást, a véredényrendszerünk
örökletesen olyan különleges, hogy még jóval fagypont alatt is fel
tudjuk szerelni a zsinórt a szigonyra csupasz kézzel, és nem
gémberednek el az ujjaink, a vastag kesztyű pedig nem csak a
fagytól véd, hanem a vadállatok harapásától és a szán szíjának
horzsolásától is, látod, George, mondtam a barátomnak, amint
továbbmentünk, a civilizáció eljövetele nem más, mint újabb piacok
feltárása; tanítsuk meg a nomádokat arra, hogyan kell a mi
szabályaink és szokásaink szerint élni, képezzük ki őket jól
nevelt fogyasztóknak, aztán idővel megfertőződnek ők is,
elveszítik az önellátás képességét, függővé válnak a mi
gyártmányainktól, ez a felemelkedés logikája, jaj, ne keseregj
már, öregem! rázta meg a vállamat George,
tudjátok, fiatal korunk óta így próbált meg jobb kedvre deríteni,
az árnyoldalak mellett azért ott van az is, hogy a technikai
vívmányainkkal termelékenyebb lesz a vadászat, kényelmesebb az
élet, gyorsabban beérsz majd a városba, könnyebben jutsz
gyógyszerhez, ha beteg a gyerek, fel tudod hívni a szomszédot, ha
csevegni akarsz egy jót, George Sanders, mondtam neki komolyan, a
vívmányaitok közül csak kettőt ismerek el: a viszkit és az
írásbeliséget,
tudjátok, a viszki a csípős víz, az egyetlen dolog, amitől Inuk
megszédül,
mindkettőre te szoktattál rá, és én nem bántam meg, szabadidőmben
mindig írok, és néha belekortyolok az italba is, de a fehér ember
nem ért semmit, mire jó a telefon, ha az igluban nincs áram, és
minek is lenne, hiszen folyvást költözködünk? és mivégre lennénk
termelékenyebbek, ha egyszer éppen annyit tudunk vadászni,
amennyire szükségünk van? a városba vajon miért mennénk a füstösbűzös
benzinmotoros szánon, ha a kutyák akár ezer kilométerre is
elvisznek, hóviharban, hiba nélkül? a gyógyszerre nincs
szükségünk, étrendünk kiegyensúlyozott, egészségesek vagyunk,
harmóniában élünk a természettel, szeretjük a vadászatot, az
életmódunkat, természetes ritmusa van az időnknek, társalgunk a
szellemvilággal, és megkülönböztetjük tőle magunkat, inuitokat, az
igazi népet, nem rettegünk az elmúlástól, tudjuk, hogy egyszer
átmegyünk az ősök birodalmába, és akkor majd a leszármazottaink a
mi nevünket választják utódaiknak, hogy óvjuk, védelmezzük őket,
vajon miért adnánk fel mindezt? nekünk már birtokunkban van az,
amit a civilizáltnak nevezett világ kétségbeesetten kutat, persze
rossz irányban, egyensúlyban élünk évszázadok óta, ösztönösen,
majdnem öntudatlanul; ez a konferencia, ez a komikus megváltási
kísérlet inkább veszélyesnek tűnik számomra, mint jó szándékúnak,
látod, a fejlett világban szereztem diplomát, mégis visszatértem a
nomádok boldogságába, mert nekem küldetésem van, írnom kell, meg
kell őriznem maradandó módon, elhomályosíthatatlanul az igazi nép
emlékezetét, azt, miként élünk és mennyire boldogok vagyunk,
megírni mindezt, mielőtt bekebelez bennünket a kívülről áradó mohó
barbárság; térj haza, George, mondtam, és ezúttal az én kezem
nehezedett az ő óriási vállára, és védelmezd a rád bízottakat,
biztosítsd, hogy könnyű legyen számukra a lét, és olyan világot
lássanak maguk körül, ahol nem fáj az elmúlás, vigyázz magadra,
barátom, kinyújtott kezemet hosszan szorította, így búcsúzott
tőlem, talán újabb tizennégy esztendőre, én pedig siettem haza,
mert már nem volt miért maradnom, ez történt a nagyzajosfaluban;
de ne tátsátok a szátokat, gyermekeim, menjetek aludni most már,
korán kell kelnetek, pirkadatkor fókára megyünk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)