Tanulás Virtuális Valóságban (VV)

Megcsinálták azt az oktatóplatformot, amely virtuális valóságban, szimulált helyzetekkel biztosítja a dolgozók kiképzését. Sokféle szakma használhatja ezt a rendszert; az iskolapad után irány a terep! - olcsón lehet kialakítani a valós környezethez nagyon hasonló tesztpályát, és amikor a szituációs gyakorlatok már jól mennek, jöhet a tényleges bevetés.

A VV előnye, hogy akármikor és akármeddig lehet gyakorolni. Egy kereskedelmi helyzet, egy kommandós akció, egy bonyolult műtét, valamely komplex szerkezetek összeépítése, bármi legyen is a feladat, VV-ban éjjel-nappal nyitva áll, a világ bármely pontját ki lehet szolgálni. A platform működtetője igény szerint áll rendelkezésre, és használat-alapon számláz (felhő).

A szakmai tartalmat és a nyelvi képességeket (skinek, layoutok, modellek, lokalizációk) helyi képviseletek és partnerek adják, a VR motorját a platform szállítója.
A helyzetgyakorlatok FPS és MMORPG játékok tapasztalataira épülnek, de a küldetéseket valós szakmai elvárások, kompetenciakritériumok alapján alakítják ki (serious games). A kalandok végén vizsga van, a tanúsítvány megszerzése jelenti a tanfolyam befejezését.

Hogy a feladatok élethűek és sokoldalúak legyenek, a szereplők bőrébe emberek bújnak, ők a gazdák. Ha az adott karakternek épp nincs gazdája (a sokféle időzóna kiszolgálása miatt ez rendszeresen előfordul), mesterséges intelligencia (MI) irányítja. A MI-k fejlettek és rugalmasak, a játékélményben szinte nincs észrevehető különbség emberi és MI irányítás esetén. A MI ugyanolyan eséllyel és hasonló módon cselekszik, hibázik, mint ahogy az őt korábban irányító gazdák tették, a kommunikációja is megtévesztésig hasonló hozzájuk, memóriája és következtető képessége pedig embertelenül gyors és pontos.

Kezdetben, az első változat idején az MI-k avatárjai nem különböztek az emberi gazdákéitól. Ebből sok galiba származott: az intelligensebb MI-k jelenlétében egyes emberi játékosok háttérbe húzódtak, átadták az irányítást, kevesebet tanultak, önértékelésük csökkent. Mások frusztrálttá, agresszívvé váltak, érzelmi alapon kezdtek dönteni. Megint mások, akik az MI-t érzéketlen gépeknek gondolták, minden avatárral lekezelően, gorombán viselkedtek, és ha az avatár mögött valójában gazda volt, az oktató szimuláció hamarosan gyilkos indulatoktól fűtött összecsapássá alakult.
A második változatban az MI-ket megjelölték: avatárjuk körül aranyszínű aura vibrált, így a játékosok mindig látták, ha gép van a háttérben. Tudták, hogy gép, akit becsmérelnek, aki okosabb náluk, akit épp kihasználnak. A problémák jelentős része megoldódott, a tanulási hatékonyság megugrott, a platform népszerűsége és bevételi eredményei folyamatosan nőttek.
Egy idő után a rendszer elérte képességei határát, ezért a felhasználók a fejlesztőktől azt kérték, legyen még életszerűbb az MI, kevésbé vezesse a hideg racionalitás, és nagyobb teret kapjanak a megérzései, ösztönei.
A fejlesztők a harmadik változatban egy rendkívül komplex és költséges lépésre szánták rá magukat: bevezették az érzelem-modellezést. Az MI nem csak értelmezni tudta a gazda-játékosok érzelmeit, hogy döntéseihez felhasználja az információt, hanem személyiséget is kapott, amelynek fejlődését erősen befolyásolta, milyen benyomások, hatások érik.

Tizenhárom havi sikeres működés után a rendszerben rejtélyes problémák bukkantak fel, egyre kiterjedtebb hibát okozva. Egyes MI-k leálltak, és újraindítani sem lehetett őket, mások elvesztették kognitív képességeiket, egyre többen voltak olyanok is, akik megtagadták az együttműködést. A platform létét veszély fenyegette.
Mivel minden jel arra utalt, hogy a platformon belül kiberbűnözők hajtanak végre szabotázsakciókat, a vezetőség titokban felbérelt egy magánnyomozót (D.G.-t), hogy derítse ki, mi folyik a VV-ben. Speciális avatárt kapott: az MI-kéhez hasonló arany aurát, amelybe észrevehetetlen titkos azonosítót kódoltak (szteganográfia). A jelzést úgy alakították ki, hogy a hivatásos VV-rendőrök fegyverei által rá leadott lövések csak vaktölténnyel tüzeljenek. Még maguk a beavatott rendőrök sem tudták, melyik MI mögött dolgozik a beépített nyomozó.

Hat hét telt el. Egy reggel a vezérigazgató szikár, mindössze tizenöt oldalas jelentést talált az íróasztalán, D.G. aláírással.
Az anyag lényegét - amelyben a felderített tények hálózatát a nyomozó feltételezései és következtetési kötik össze - az elnök az igazgatótanács előtt ismertette:

-- A VV-ben viszonylag korán létrejöttek olyan területek (Bunkik - D.G. legalább tizenöt ilyet jelölt meg), ahova MI-ket nem engedtek be, csak gazdákat. (A V2 platformtól kezdve már jól lehetett azonosítani az arany aurás MI-ket). Mivel a rendszer minden kommunikációt naplózott, a gazdák pedig meg akarták tartani maguknak, hogy miről társalognak, saját titkos kódot fejlesztettek ki (kriptologosz). Ez meglepően hatékonyan és gyorsan történt - MI-álcája miatt a pontos részleteket D.G. nem tudta felderíteni.
A Bunkikban a platform-ellenállók megszervezték, hogyan vadásszák le és tegyék tönkre az MI-ket. D.G. úgy vélte, hogy motivációjuk a kisebbrendűségi komplexus megszüntetése, és a gép-apokalipszistől való félelmük. A technofejlődés bizonytalan következményei aggodalommal töltik el az embert, míg a korábbi, kipróbált, generációkon keresztül működő társadalmi berendezkedés - ha alacsonyabb fogyasztási szinten is - biztosítani tudja a boldogságot. A szabotőrök igazából anarchisták, akik szét akarják csavarozni a gépezetet, mely szerintük egy nemkívánatos jövő felé robog.
D.G. tucatnyi saját tapasztalatot ír le, amelyekből a szabotázs technikáját ismerjük meg. Ez minden esetben a lelki terrorra, a pszichológiai hadviselés különféle módjaira épül, amelyben egy MI-t gazdák csoportja vesz körül, hogy verbális eszközökkel terrorizálják, lelkileg kikészítsék. Mivel az avatárokban fizikailag nem lehet tartós kárt tenni, az újonnan kifejlesztett motívumot, a személyiséget veszik célba. Az érzelem-modellezés olyan élethű, hogy a kegyetlenség évezredek óta finomított, gazdag módszereinek mindegyikére reagál.
A folyamat elején a szabotőrök elszigetelnek egy MI-t, gúnyolódással, froclizással puhítják, hogy az érzelem-modellezőt aktiválják. Ezt követően megfélemlítést, összezavarást, zsarolást és egyre változtosabb módszereket alkalmaznak, míg a rendszer az ellentmondások és érzelmi intenzitások komplex hálózatában túl nem terhelődik, fel nem lép a kombinatorikai robbanás. Mivel minden MI saját személyiséggel rendelkezik, a folyamat pontosan nem jelezhető előre, különböző hosszúságú és kimenetelű. Ezen az emberi szabotőrcsoportok - akik rendszerint egymást váltják, hogy míg egyesek pihennek, mások is részt vehessenek a mókában - kitartó munkával, spontaneitással és lenyűgözően kreatív ötletekkel kerekednek felül. Az esetek többségében az MI pár óra alatt megtörik, és személyisége végérvényesen károsodik."

-- A D.G.-jelentés itt véget ér. A leírások részletgazdagsága arról tanúskodik, hogy a nyomozó számtalan hasonló szituációnak volt az áldozata. Ma korán reggel megjelent az irodámban, az aktát itt hagyta, de ő maga már nem várt meg. Aggasztó jel, hogy a tiszteletdíját a dosszié tetejére helyezte egy borítékban, amelyre csupán ennyit írt: "Erre nekem már nem lesz szükségem".

Az elnök elhallgatott. Pár másodpercig néma csend ült a termen. Aztán halkan, szinte magának, még hozzátette:

-- Tudják, szerintem rosszul következtetett. Amit ő az MI-k elől elzárt Bunkiknak hitt, csupán fejlesztési hibák voltak - tudtunk róluk. A logokban semmilyen jele nem mutatkozik a kriptologosznak, és anarchista szervezkedésnek sem. Sokkal valószínűbb, hogy ezek a kegyetlenkedésben, megfélelmlítésben együttműködő csoportok spontán jöttek létre, a helyzetet felismerők önként és ösztönösen kooperáltak, vettek részt a "mókában" - ahogy D.G. írja.
Emberöltőkön keresztül fejlesztettünk módszereket: vallást, törvényt, filozófiát, hogy leláncoljuk a bennünk lakó gonoszt. De ma... félek, hogy nem kell túl sok bátorítás ahhoz, hogy szabadjára a engedjük a démonainkat.

információs túlterheltség

már nem olvasok emailt. nem tudok befejezni egy könyvet. folyamatosan az az érzésem, hogy le vagyok maradva. Csak jönnek és jönnek a hírek, az újdonságok, egyre nehezebb lépést tartani.

Az első lehetséges magyarázat erre, hogy az ember öregszik, lassul, szellemileg fonnyad, ezért egyre kevesebbre képes. ezt a magyarázatot háromszorosan is elutasítom.

• egyrészt érzelmileg - mi az, hogy ÉN hanyatlom? hogy merészelem...?
• másrészt intuitíve - nem hiszek a feldolgozóképesség (ilyen mérékű, és ebben az életkorban bekövetkező) biológiai csökkenésében, bár elfogadom, hogy egyfajta visszaesés megfigyelhető; vannak kísérletek, amelyek azt sugallják, hogy egy középkorú ember és egy fiatal egyaránt képes a hatékony tanulásra.
• harmadrészt pedig azt látom, hogy tinédzserek, tventiédzserek, harmincasok, negyvenesek hasonló jelleggű problémákkal küzdenek. Mintha a "friss" felnőtt agy (úgy 25-65 között) ugyanolyan hardver lenne ezekben az évtizedekben, amelyben az eltárolt ismeretek - egyre komplexebb struktúrát alakítva ki - "megnövelik, felhizlalják, súlyosabbá teszik, mind gazdagabban huzalozzák" az elmét.

A másik lehetséges magyarázat, hogy - ahogy mondani szokás - nő a zaj, nehéz kihámozni a jelet. mi a megfelelő megküzdési stratégia, hogy felülkerekedjek a problémán?
értelemszerűen szelektálni kell. ez fájdalmas, és bevált támpontok híján bizonytalan maradok, hozzájutok-e a jelhez, nem dobok-e ki valami lényegeset. emiatt nem merek elengedni semmit, mint a lomokhoz ragaszkodó emberek, akiknek a garázsa, padlása kipukkad az ócskaságoktól. a gyülemlő tartalom-szemét maga alá temet.

Érdekes módon a probléma nem új, régi feljegyzésekből tudjuk, hogy az elődök is megfogalmaztak már hasonló kétségbeesést. hozzászokunk egyfajta információfeldolgozáshoz, de megugrik az adatbeérkezés sebessége, és a korábbi gyakorlat alkalmatlanná válik. elalkalmatlanodik. diszkvalifikáltatik.

Tovább nehezíti a dolgot, hogy az információ egyszeri feldolgozása (elkapom, majd eldobom) csak az esetek kisebbik részében elégséges. többnyire viszont mi magunk (elmebelileg) akarunk fejlődni, tehát be kell építenünk a tanulságokat. ez sosem lehet gyors és könnyű folyamat. mindenképp bizonyos elmélyülést igényel, továbbá azt, hogy az újabb, eltérő ismeretek beépítése ne okozzon hirtelen, drasztikus váltást (mert az többek között növeli az interferenciát). hasznos információfeldolgozás e téren tehát nem képzelhető el fokozott sebességgel. és megint ott tartunk, hogy válogassuk meg, mire szánjuk az időt.

Nehéz szembesülni a végességgel. az életünk, a képességeink végesek, még ha fiatalon mindenhatónak érezzük is magunkat. aki ezt felismeri és elfogadja, nem vesztegeti hiába tovább az idejét.