poligám faj

namármost, ezért a bejegyzésért meg fognak gyűlölni az olvasók (léteznek egyáltalán? vagy csak képzelem ezt is?), főleg a nőneműek. Még főlegebb a romantikus nőneműek.
De beszélni kell ilyen "kellemetlen", illúzióromboló témákról is.
(és itt most szándékosan nagyon leegyszerűsített tárgyalásba fogok, mert ez a téma amúgy feldolgozhatatlanul sokrétű, de én mégis el akarok mondani róla valamit. az a minimum, hogy az olvasók egy része hülyének és ostobának fog bélyegezni - :-P)

Tétel: /*Véleményem szerint*/ az emberi faj alapvetően poligám.
A hímek különösen, de talán a nőstények is valamelyest.

Jared Diamond több érdekes könyv szerzője, az egyikben (Miért élvezet a szex?) kitér erre a kérdéskörre is.
Az ő megállapítása az, hogy az emberi társadalmak egy kis részét poligámia, még kisebb részét poliandria, legnagyobb részét monogámia jellemzi. Az ember, más főemlősök és egyéb fajok különböző tulajdonságait és evolúciósan alakult "stratégiáit" taglalja, és biológus szemmel - egyébként nagyon érdekesen és logikusan - mutatja be, mit sugallnak a megfigyelések. (olvassátok el :-P)

Én azon a véleményen vagyok, hogy az emberi fajt biológiai programja a "promiszkuis" magatartásra sarkallja. A biológiai program az evolúció kevert stratégiás genetikai szerencsejátékából pottyan ki. A kultúrevolúció (amit önkényesen most az emberi kultúrák fejlődésére szűkítek), saját kevert stratégiás részcéljaival egy párhuzamos rulettbe is belekezdett, nem gének, hanem többnyire mémek útján manipulálva fajunkat (vagy érvényesítve setét céljait).
Ezzel a bonyolult mondattal azt szeretném sugallni, hogy valamennyire kultúrlények vagyunk, nem csak a biológiai program határozza meg viselkedésünket, hanem azon (illetve - végeredményben - magunkon) uralkodni is tudunk.
amit tehát a kultúrantropológusok látnak, az nem a biológiai jellemvonásunk, annak csak egy eltorzított, más célok által felülbírált vetülete.

Az emberi faj poligám természetének elég sok intuitív bizonyítéka van. Az emberek nem illemből - sőt, gyakran éppen annak megsértésével - bámulják meg ellenkező nemű fajtársaikat, valódi szexuális izgalmat érezve ilyenkor (ráadásul zömmel függetlenül attól, hogy tartós párkapcsolatban, avagy egyedül élnek-e). A férfimagazinok (és netes változataik), továbbá a szexuális jellegű szolgáltatások igen kelendőek.

Ha valaki még mindig tiltakoznék, emlékezetébe idézném a házasságtörések és ilyen okból történő válások igen magas arányát. Nyilván elhanyagolható lenne a félrelépés, és az ősi törvények szerint enyhe büntetést érdemelne a házasságtörés egy olyan faj esetében, amely nem (vagy csak észrevehetetlenül kis arányban) érez késztetést szexuálisan már "birtokba vett" párjának leváltására. Ha fajunk monogám lenne, mint a bukázó sas, csak egyszer járna násztáncot életében.
Nem látnánk magunk körül félrelépőket, házasságtörőket, keresztbe flörtölőket, swingereket. Nem kellett volna törvénybe vésni, hogy megkövezésre - halálra - ítélik a házasságtörő asszonyt, hiszen maga az eset szinte elő sem fordulhatott volna.
A monogám viselkedésnek azonban nyilvánvalóan kell(ett!) legyenek előnyei a társadalmak kialakulása és megszilárdulása idején, hiszen a közösségek jelentős részében ez a forma a követett példa, még akkor is, ha egyes vallási, szokásjogi előírások ettől eltérnek (közismert az iszlám hozzáállása a 4 lehetséges, ám kötelezően egyenlően jól tartott feleséggel. Ennek az "engedménynek" is megmagyarázható, és kulturális szempontból indokolható a léte, és nem a promiszkuis hajlamunk kiélését támogatja. sőt)

A monogámia kialakult tehát, de a biológiai késztetését a fajnak meg kellett zaboláznia. Ezért a feszültségért (amit sose sikerült teljesen kordában tartani: Jean, hol van az uraság?  a padláson. a szobalánnyal?...) cserébe bizonyára erős ellenszolgáltatást nyújtott - többek között - a stabil család, ezt a mintát a mémek megszilárdították, és jó sokáig fenn is maradt.
A társadalom, a gazdaság, az emberi közösségek és a szerepek is átalakulnak. A nők érvényesülési lehetőségei megváltoznak, a családok funkciója már más, meglehetős biztonságot nyújtani az állam és egyéb emberi közösségek is képesek, az individuum előretör - még a hagyományos keleti társadalmakban is. Az a többlet, amit a monogám viselkedés révén lehetett elérni, sok helyen veszít értékéből. A biológiai feszültség önmagában pedig nem csökken, hiszen genetikai programunk csak lassan változik. Borulni kezd az egyensúly, az emberek már nem szégyenlik, ha válnak (bár fájdalmat és veszteséget átélnek még), de lehetséges, reális alternatívaként mérlegelik régi kapcsolataik lebontását és újak kiépítését. A fejek egy részében viszont ezek a kérdések még (teljesen érthetően) kuszák. amit a házasságról és a párkapcsolatról tudunk, gondolunk, zömmel a kétszáz éves és régebbi mémplexek közreműködésével jut el hozzánk. Túlmisztifikáljuk a félrelépést, mert a régi mémjeink úgy lettek programozva, hogy - visszatartó hatásukat biztosítandó - igen súlyos ítéletet ébresszenek bennünk e viselkedéssel szemben.

És ha a dolog velünk esik meg, minket csal meg a kedvesünk, akkor nem csupán megsértődünk és megharagszunk, hanem úgy is érezzük, hogy a szerelemnek, szeretetnek és bizalomnak mindörökre vége. Valódi elkeseredés kerít hatalmába. pusztító és önpusztító gondolataink támadhatnak - talán valamely játszma részeként.

Na, ebből most ki lehetne lépni azzal, hogy gyerünk, szüntessük meg a házasságot, vagy legyen mindenki swinger, hiszen biológiailag úgyis erre van késztetésünk.
Ám én egyfelől romantikus vagyok, másfelől tisztában vagyok azzal, hogy még az ezzel foglalkozó tudósok sincsenek térképezték fel az összes fehér foltját e kérdésnek (és én nem tartozom a táborukba).
Ezért inkább két egyszerű gondolatot biggyesztek ide záró felvetésként.
az egyik az, hogy a párkapcsolat hosszú távon szerintem többet nyújt, mint amit a hagyományos funkcióiként én itt sugalltam, és ezért a megváltozó társadalomban is jó megoldás lehet, amiért érdemes áldozatot hozni.
a másik, és itt most akár vigyorogjatok kajánul kis ördögfajzatok, akik kaján vigyorgásban lelitek örömötöket, hogy a félrekacsintást több megbocsátással - kevesebb túlmisztifikálással - kéne kezelni, aminek az érzelmi-értelmi megtanulása segítene abban, hogy egyébként működő párkapcsolatok túléljenek ilyen válságokat, és nagyobb számban fennmaradjanak.

Pá

egy ifjú alkesz vallomásai - 1

csak alkesznek ifjú, amúgy már nem.
jónéhány telet látott már, ahogy az indiánok mondanák.
két éve iszik, azóta, hogy kirúgták az állásából.
de - miután felismerte, hogy alkesznek, s általában: függőnek lenni nem jó dolog - elment az AA összejövetelére, hogy kigyógyuljon.
A neve: Z.

Z belép az ajtón.
Régi szocreál klubhelyiség.
A hétkerben.
alacsony fényerejű - energiatakaréktalan - izzók pislákolnak a mennyezeti lámpákban.
málló vakolat.
penészszag.

kicsit később:
Z: A nevem Z.
AAklub: Szervusz, Z!
Z: Függő vagyok. Alkoholista vagyok.
AAklub: (némán bólogat)

még sokkal később, tucatnyi szeánszon túl, Z már nem nyúl a pohárhoz.
tudja, miért kezdte, abbahagyta.
kikúráltatott.
állítólag.
szerinte.

...

Az igazi próbatétel az, amikor Z, már "tisztán", gyógyultan, egy bulin újra a kísértés közelébe kerül.
Neki a pohár a Sátán.
Ott nyújtózkodik az orra előtt, mint egy félálombani napozás után ébredő, meztelen, bármire hajlandó topmodell.
még csak nem is vodka van benne vagy gin.
Csak egy langy, enyhe vörösbor. max. 11 fokos. félszáraz. semmi kockázat.
Z magában erőlteti a nevetést: semmi kockázat? nem veszel rá!
Z magában beszélget az ő Sátánjával.
Z kipróbál mindenféle taktikát, most éppen a kinevetést. átlátok rajtad, mondja a Sátánjának.
nem fogsz kelepcébe csalni.
a Sátán unottan ásít; egyik meló olyan, mint a másik.
a biztonság kedvéért megcsillantja a vörösbort.
Nem rossz a fénye, egész pofás szín.
Z nyel. nem veszi észre, hogy nyelt.
Z nem kortyint, de akaratlanul felidéződik benne egy kép, egy érzés -akárcsak a banáníz valakiben, aki réges-régen banánt kóstolt, és azóta az agyába égett az az íz, és bármikor képes változatlan intenzitással felidézni, és a beégéskori idegpályákon újra végigfut az ingerület, létrehozva ugyanazt a kéjes állapotot, mint a legelső alkalommal -, ahogy érzékei hiperfinomra élesedve követik az alkohol hatását a szervezetében, mintegy lassított felvételként részletezve, ahogy végtagjai az ujjbegyektől a csuklón/bokán át a könyök/térd, végül a váll/csípő traktusban zsibbadni kezdenek, feje szédül, minden viccessé és jelentéktelenné torzul, átrendeződnek a prioritások, a problémák tréfákká sorvadnak, az emberek egy világméretű muppet-show brekijeivé, topijaivé, misszröfijeivé és vitázóöreguraivá fonnyadnak, és csak ő van a világon egyedül, ő a közönség, aki remekül, de igazán remekül szórakozik.
Z visszazökken. megint nyel egyet. Ezúttal észreveszi, hogy nyelt.
Megrémül.
fél a Sátántól, mert tudja, hogy a Sátán erősebb nála.
nem véletlenül imádkozza el minden nap, hogy ne vígy minket, és hogy szabadíts meg.

Kifordulna az ajtón, de ekkor belép É, a lány, aki hívta.
É felveszi a poharat, lehajtja. Már részeg.
Újra tölt, tolja Z orra alá, enyelegve kínálja.
pedig tudja, hogy Z gyógyult alkesz.
(De É nincs teljesen magánál.)
A Sátán tudja, hogy Z csak alkesz.
Z igazából tudja, hogy a Sátán tudja - ámde tagadja ezt.
Elfordítja a fejét. A gyomra remeg.
Nem az undortól.
A vágytól.
É-re vágyik, valójában szeretné megba...rátkozni.
De a pohárra még sokkal jobban vágyik.
kifordulna az ajtón, É karon ragadja, és az arcába löttyinti a bort
Majd hevesen magához rántja, és lesmárolja, vadul, szenvedélyesen.
Majd ellöki magától; buján a szemébe néz. Zihál, melle hullámzik; kiviharzik az ajtón.
Z kábán áll. nem ért semmit.
É-n kezdene gondolkozni. Hogy utánamenjen-e.
Az arcán lecsorog egy pár csepp bor. Szórakozottan körbenyalja az ajkát.
A csók boríze, a pár csepp bor íze - csak ennyi kell.
elsöprő erővel tör rá a vágy.
Ellenállhatatlanul. Már nincs hatalma felette.

A palackhoz kap, meglódítja, és nyel, nyel, amíg csak el nem fogy a levegője.
A Sátán ásít egyet. Ő előre tudta.
Z a padlón fekszik.
a krómozott lámpabura visszatükrözi az arcán elterülő monkeyface-t.
Z világa muppet show-vá egyszerűsödik.

Vissza a START mezőre.

latiatuc, feleim

no nem mik vogymuk, hanem: így kell ezt csinálni.
a híd lábánál rendszeresen kínálják a FN-t a hajléktalanok, de az ember ugye nem ad nekik zsetont, ki ezért, ki azért.
tegnap előttem vánszorgott egy kis suzuki, a hómlesz bácsi előtt lefékezett, kinyúlt egy kéz az ablakon, a kézben fityeg egy zacskó, benne kb. másfél kiló ringló.
szép sárga, érett, egészséges.
a hómlesz bácsi utánakapott, elfogadta. a FN-t már nem vette el az autós.

Van, aki esküszik a koldusmaffiára, mások szerint a hajléktalanokat is segíteni kell, de elisszák/elszórják/elveszik tőlük/nincs pízem...

Adakoznál? Fruit rulez...

inuit - az igazi nép

tudtátok, hogy a nyelvük - akárcsak a magyar - agglutináló?
hogy speciális véredényrendszerük van a hideghez alkalmazkodás eredményeként?
hogy amikor a XX. század első felében számba akarták venni őket, számozott korongokat osztogattak nekik?

egy novella, amit 2008-ban írtam, kicsit róluk szól. Meg kicsit rólunk. Négy flekk...

*
**
***
****

Hogyan kell kulturáltan táplálkozni?

Elíg a kukac friss? kérdezte a piros ruhás nő, és értetlen képet

vághattam, mert megismételte ugyanúgy, elíg a kukac friss?,
miközben bátorítóan mosolygott, és akkor rájöttem, hogy
inuktitutot használ, bár nehezen és törve,

tudjátok, értékelnünk kell, ha a fehér ember megpróbálja
megtanulni a nyelvünket,

biztos elég friss a kukac, mondtam neki angolul, az ő nyelvén, de
maradok inkább a lazacos szendvicsnél, kibetűztem a nevét,

tudjátok, amit a ruhájára tűzött kis táblácskára írnak,

Miss Seinmernek hívták, maradok a lazacos szendvicsnél, Miss
Seinmer, eltátotta a száját, csodálkozott a kiejtésemen, ön
kifogástalanul beszél angolul, mondta álmélkodva, pedig a külseje,
zavartan elhallgatott, de én csak legyintettem, igen, inuit vagyok
én is, jól látja, de három évig a Vancouveri Egyetemre jártam,

tudjátok, Vancouverbe, a nagyzajosfaluba, amiről mesélni szoktam a
sötét téli estéken, a nagyzajosfalu, ahová George juttatott el,

akkor hát, motyogta láthatóan kínban, elégedett a fogadással,
miszter, és itt fürkészve pillantott a kabátomra, kereste az én
névtáblámat, a nevem Inuk Nasak, mondtam neki, a lemezem száma
pedig E6-133, és az ő szokásai szerint kezet nyújtottam,
dicséretes az igyekezetük, Miss Seinmer, hogy a meghívottakat
hagyományos ételekkel fogadják, de én a vancouveri évek alatt
megszoktam a civilizált konyhát, a kukac pedig mégiscsak otthon az
igazi, látja? a vendégek is jobbára csak salátát fogyasztanak;
felpillantottam a fejem fölött lengő hatalmas, hímzett feliratra,
amelyen az állt, hogy Első Nemzetközi Inuit Szimpózium, egy
holddal korábban jött a meghívó, amelyben értesítettek, hogy engem
mint közismert személyt elvárnak erre az évszázadok óta a
legfontosabb eseményre, mely népünk felemelkedésének mérföldköve
lesz, és én elmentem, a vadászidény dacára,

tudjátok, a vadászat, ami egy hete kezdődött,

Inuk! hallottam a kiáltást, és valaki a vállamra csapott, már
tudtam, hogy George az, még mielőtt megfordultam volna,

tudjátok, George, a bozontos, óriási barátom, aki örökké mosolyog,
és a nevetése hangosabb, mint a jegesmedve bömbölése az első
világos, tavaszi hajnalon,

George Sanders! nevettem rá én is, ő átölelt, és hagyományaink
szerint üdvözölt, pedig jócskán le kellett hajolnia, hogy az orrát
az enyémhez dörzsölhesse, hogy kerülsz ide, barátom? tudakoltam
tőle, azt hittem, az Amazonas mentén téríted a bennszülötteket,
legalábbis a tavalyi leveledben még ezt írtad, Inuk, de örülök,
hogy látlak! vigyorgott, szorosan átkarolta a vállam és
körbecipelt a konferenciateremben, igen, a sarkvidéki évek után
most melegebb tájra szólít a hivatás, de azért hazajövök időnként
anyámhoz Calgaryba, mégiscsak a szülővárosom, és mi tagadás,
bíztam benne, hogy eljössz te is, évek óta nem láttalak, mióta is?
tizennégy éve, barátom, válaszoltam, amióta megszereztem a
diplomát, azt is neked köszönhetem, hagyd már, szerénykedett, apád
megmentett engem a fagyhaláltól, és aztán, mikor szinte a
testvéredként éltem veletek Nunavit peremvidékén, felfigyeltem rá,
milyen gyors eszű vagy, és angolul is jól megtanultál, logikus
volt hát, hogy rábeszéljem apádat, engedjen el Vancouverbe
tanulni, ne engem dicsérj az ösztöndíj miatt, te magad dolgoztál
meg a sikeredért, persze, tette hozzá nevetve, ha rám hallgatsz,
lehet, hogy nem mész át kultúrantropológiára, hanem marketing
szakos maradtál volna,

tudjátok, a kereskedés és rábeszélés tudományát hívja így a fehér
ember,

George, mit keresek én itt valójában? fordultam szembe vele,
otthon kéne lennem, kezdődik a vadászat, ehelyett az élelemszerzés
legfontosabb idejét harmadnapja itt töltöm egy légkondicionált
hodályban, ahol az életünkről mit sem tudó előadók és szakemberek
akarnak minket civilizálni, elhozni nekünk a felemelkedést, nézd
meg például ezt a standot, ekkor értünk oda egy „Modern téli
ruházat és felszerelések” táblával jelölt pulthoz, előtte zöld
öltönyös, kövér férfi ácsorgott, és közeledtünkre felcsillant a
szeme, uram, beszél angolul? bólintottam, erre harsány és izgatott
szóáradatban tört ki, remek, nézze csak ezt a kiváló, modern
anyagot, vízhatlan, vékony, de mégis meleg, neoprén aláöltözővel,
sokkal könnyebb benne a mozgás, mint a hagyományos eszkimó
bundában, kapható divatos piros, zöld, fekete színben,
fényvisszaverő csíkkal, és milyen célra ajánlja? kérdeztem tőle,
mire ő hadarni kezdett, mintha egy levegővel kéne végigúsznia
három léket, vadászathoz, otthoni vagy kinti munkára, könnyű
mosni, gyorsan szárad, a legújabb fejlesztés, ugyanilyen
kesztyűvel, tudja, szakítottam félbe, vadászathoz jobb szeretjük a
világos színt, mert a zsákmányt a havon könnyebb becserkészni, ha
nem vesz észre túl korán, a hagyományos ruházatunk ugyancsak
vízhatlan, az anyag vastagsága nem nehezíti a mozgásunkat, de a
kihűlésünket megakadályozza, öltözékünk szabása lehetővé teszi,
hogy testünkön vigyük kisebb gyermekünket, aki kényelmesen elfér
odabenn, és melegíteni is tudjuk egymást, a véredényrendszerünk
örökletesen olyan különleges, hogy még jóval fagypont alatt is fel
tudjuk szerelni a zsinórt a szigonyra csupasz kézzel, és nem
gémberednek el az ujjaink, a vastag kesztyű pedig nem csak a
fagytól véd, hanem a vadállatok harapásától és a szán szíjának
horzsolásától is, látod, George, mondtam a barátomnak, amint
továbbmentünk, a civilizáció eljövetele nem más, mint újabb piacok
feltárása; tanítsuk meg a nomádokat arra, hogyan kell a mi
szabályaink és szokásaink szerint élni, képezzük ki őket jól
nevelt fogyasztóknak, aztán idővel megfertőződnek ők is,
elveszítik az önellátás képességét, függővé válnak a mi
gyártmányainktól, ez a felemelkedés logikája, jaj, ne keseregj
már, öregem! rázta meg a vállamat George,

tudjátok, fiatal korunk óta így próbált meg jobb kedvre deríteni,

az árnyoldalak mellett azért ott van az is, hogy a technikai
vívmányainkkal termelékenyebb lesz a vadászat, kényelmesebb az
élet, gyorsabban beérsz majd a városba, könnyebben jutsz
gyógyszerhez, ha beteg a gyerek, fel tudod hívni a szomszédot, ha
csevegni akarsz egy jót, George Sanders, mondtam neki komolyan, a
vívmányaitok közül csak kettőt ismerek el: a viszkit és az
írásbeliséget,

tudjátok, a viszki a csípős víz, az egyetlen dolog, amitől Inuk
megszédül,

mindkettőre te szoktattál rá, és én nem bántam meg, szabadidőmben
mindig írok, és néha belekortyolok az italba is, de a fehér ember
nem ért semmit, mire jó a telefon, ha az igluban nincs áram, és
minek is lenne, hiszen folyvást költözködünk? és mivégre lennénk
termelékenyebbek, ha egyszer éppen annyit tudunk vadászni,
amennyire szükségünk van? a városba vajon miért mennénk a füstösbűzös
benzinmotoros szánon, ha a kutyák akár ezer kilométerre is
elvisznek, hóviharban, hiba nélkül? a gyógyszerre nincs
szükségünk, étrendünk kiegyensúlyozott, egészségesek vagyunk,
harmóniában élünk a természettel, szeretjük a vadászatot, az
életmódunkat, természetes ritmusa van az időnknek, társalgunk a
szellemvilággal, és megkülönböztetjük tőle magunkat, inuitokat, az
igazi népet, nem rettegünk az elmúlástól, tudjuk, hogy egyszer
átmegyünk az ősök birodalmába, és akkor majd a leszármazottaink a
mi nevünket választják utódaiknak, hogy óvjuk, védelmezzük őket,
vajon miért adnánk fel mindezt? nekünk már birtokunkban van az,
amit a civilizáltnak nevezett világ kétségbeesetten kutat, persze
rossz irányban, egyensúlyban élünk évszázadok óta, ösztönösen,
majdnem öntudatlanul; ez a konferencia, ez a komikus megváltási
kísérlet inkább veszélyesnek tűnik számomra, mint jó szándékúnak,
látod, a fejlett világban szereztem diplomát, mégis visszatértem a
nomádok boldogságába, mert nekem küldetésem van, írnom kell, meg
kell őriznem maradandó módon, elhomályosíthatatlanul az igazi nép
emlékezetét, azt, miként élünk és mennyire boldogok vagyunk,
megírni mindezt, mielőtt bekebelez bennünket a kívülről áradó mohó
barbárság; térj haza, George, mondtam, és ezúttal az én kezem
nehezedett az ő óriási vállára, és védelmezd a rád bízottakat,
biztosítsd, hogy könnyű legyen számukra a lét, és olyan világot
lássanak maguk körül, ahol nem fáj az elmúlás, vigyázz magadra,
barátom, kinyújtott kezemet hosszan szorította, így búcsúzott
tőlem, talán újabb tizennégy esztendőre, én pedig siettem haza,
mert már nem volt miért maradnom, ez történt a nagyzajosfaluban;

de ne tátsátok a szátokat, gyermekeim, menjetek aludni most már,
korán kell kelnetek, pirkadatkor fókára megyünk.

click to download hardware

In the not too distant future, not only the software but the hardware may be downloaded from the internet.
Certainly, special devices will be needed for that, and not all hardware download will be possible.

But as our views about matter and information converge (I mean, modern philosophy considers everything basically energy plus information and we gradually distinguish them less and less), we understand that information determines how things look like and behave, hence if we have unlimited acess to elements, and we are able to scan an object at the atomic level, we can theoretically place components in the correct position to replicate the original object.

We will need a special "printer" or nanoreplicator, which can bee fed by not colour ink components but "element-ink" cartridges, compunds can be assembled from those finy-tiny corpuscules at a much finer resolution than is available in contemporary bubblejet printers and all parts can be put together as if a Lego object was built.

Theoretically this is not pure science fiction.
Richard Feynman, the Nobel laureate physicist said over 50 years ago that such atomic scale assemblers would be possible in the future and Don Eigler, IBM Fellow has already demonstrated that technology can intentionally place atoms to their predefined places.
Therefore, if one structure can be built (the original object representing that), transferring the 3D scanned information to the nanoreplicator will help duplicate an object.

Now it seems fancy, funny fantasy. In a couple of decades our grandchildren will download mugs, T-shirts, glasses, mobile phones, guitars, chairs etc. on a daily basis.

They enter cyberspace, fly to the mall-store-space they want, and if they want to buy some gadget, easily grab them to the floating "Download" basket, get charged and... the thing plumps in their real-world hands.

Egy csésze tea

- A pokol nem más, mint az életben elrontott dolgok újraélése - mondta Hszien-po. Töltött egy csésze teát, leült, lassan, óvatosan, nehogy kilöttyintse (mert ügyetlenségében a peremig csurgatta az italt), hangosan szuszogva ereszkedett a székre, ő maga hajolt a szinte mozdulatlanul tartott finom porcelán fölé, farkasszemet nézve az ablak tükörképével, ami a jázminillatú nedű felszínén reszketett.
- A hibák újraélése, ismételt megszenvedése - nyilatkozta hangosan, orrával alig pár centi távolságra a gőzölgő létől; a felfelé kígyózó teaködből előadott tanítás egyszerre volt misztikus és komikus, de a tanítványok lehunyt szemmel figyeltek, átszellemülten hallgatták a bölcsességeket. Hszien-po ajkai veszélyes hőmérsékletet gyanítottak, tétovázva, szorosan egymáshoz simulva közeledtek a teához, az utolsó pillanatban egészen apró rést nyitottak, pici lyukacskát, és a mester ekkor olyan irdatlan hangosat szürcsintett, hogy az első sorban ülő idősebb növendékek szemöldöke rémülten összerándult.
- Végestelen-végig, amíg csak nem változtatunk rajta. Száz évig kínlódunk, majd újjászületéskor ismét megkapjuk a megoldatlan feladatokat. És ezekben a további életekben is gyűjthetjük a baklövéseket.
Hszien-po az ital tetejét lehelgette. Halkabban próbált szürcsölni, mint az imént, és ahogy fogyott a tea, úgy javult a fújogatás hatásfoka, és gyorsult az ivás. A mohóság nem kifizetődő, emlékeztette magát Hszien-po, de ehhez már túl késő volt: a gyomrában erős, jól fejlett buborék képződött a hirtelen nyelt levegőből, felfelé levitált a nyelőcső irányába, nekifeszült a gyomorszájnak, birkózott egy darabig, majd győztesen robbanva utat tört a külvilág felé. A hangos böffenéstől - amely egy mangalicának is dicséretére vált volna - ezúttal a tanítványok nyakizma feszült meg ijedten.
- Kérdééés? - ásította a mester.
Egy nemrég avatott újonc jelentkezett félősen a hátsó sorban. Karját nem merte kinyújtani, bizonytalanul tartotta maga fölé, olyan félmozdulattal, amit még éppen észre lehet venni, de a behódolást is egyértelműen mutatja.
Hszien-po egy lusta tokamozdulattal a fiú felé biccentett. Az egészséges, feszes toka mintegy önálló beosztottként viselkedett, gazdája megbízását közvetítette, tekintélyesen lendülve jelölte ki a növendéket: engedélyezte, hogy szóljon.
- Hszien-po mester, és a mennyország? Mi a mennyország?
- Hármas jutalom - bökte oda a toka. - Egyrészt, nem kínlódsz azzal újra, amit megoldottál. Másrészt azt is újraéled két reinkarnáció között, amit sikeresen kezeltél, de ezeket örömmel, nem szenvedéssel. Végül pedig, még életedben megkapod a boldogság pillanataiként, ha valamit jól csinálsz. Ezeket a boldogság-buborékokat finom láncra fűzöd, és életről életre hurcolod magaddal mint egy olvasót.
A tanítványok némán elmélkedtek.
Hszien-po a csészét csendesen az asztalra helyezte, kényelmes ültében kibámult az apró ablakon. Egy ereszről lógó jégcsapot izzasztott az erőtlen tavaszi nap, ezer meg ezer gyenge fénysugárrá törve szét rajta.
Pont mint a lélek, gondolta Hszien-po, egy élet erős fonala átlép a túloldalra, ezer meg ezer részre oszlik a határon, minden töredék hordozza egy darabig az összes információt korábbi formájából, de aztán összeáll új elemekkel, új lét-szálakkal, tanul és alakul, tisztul és szennyeződik, végtelen körtáncát járja örök kölcsönhatásban az anyagi világgal.
Elrévedt, egy gyerekkori emlék ötlött az eszébe:

Tűzarany sárkány
Feszül a kéknek vállán:
Olvad a jégcsap

Egy veréb röppent az ereszre. Hszien-po összerezzent, és elmosolyodott.

ha meghalt, akit szerettem,

vigasztalnak azok a percek, amikor jó volt az együtt töltött idő, és kesergek a veszekedések és piszkálódások miatt.
jobban oda kellett volna figyelnem, de már késő.

Most épp Levi beszélt az életben a veszteségekről, szomorúság fakad az emberben ilyen témák hallatán, inkább elmenekülnék, semhogy gondolkodjam róla.
Persze igaza van, bizonyos témákkal elkerülhetetlenül szembesülünk.

És ha elveszítesz valakit, halál, elválás, szakítás révén vagy csak elsodor mellőle az élet (felszálltál a buszára, vitt magával, mint egy csomagot vagy utast, aztán le kellett szállnod valamiért), tényleg vigasztalhat, hogy volt együtt pár jó percetek, napotok.

Erre fogok törekedni ezentúl.

A boldogság úgyis csak ideiglenes, villanásszerű állapot. Jól meg kell jegyezni, bevésni az ember agyába, hogy az egyhangú vagy boldogtalan pillanatokban (napokban, hetekben, években) majd elő tudjuk venni, mint egy színes képet réges-régi albumokból, és nosztalgiázva szürcsöljünk belőle.

Az fel fog tölteni, ebben reménykedem.

csak egyetlen kérdés van

az életben: a halál;

és csak egyetlen igazság: a szeretet.

minden más: derivatíva.