hogy speciális véredényrendszerük van a hideghez alkalmazkodás eredményeként?
hogy amikor a XX. század első felében számba akarták venni őket, számozott korongokat osztogattak nekik?
egy novella, amit 2008-ban írtam, kicsit róluk szól. Meg kicsit rólunk. Négy flekk...
*
**
***
****
Hogyan kell kulturáltan táplálkozni?
Elíg a kukac friss? kérdezte a piros ruhás nő, és értetlen képet
vághattam, mert megismételte ugyanúgy, elíg a kukac friss?,miközben bátorítóan mosolygott, és akkor rájöttem, hogy
inuktitutot használ, bár nehezen és törve,
tudjátok, értékelnünk kell, ha a fehér ember megpróbálja
megtanulni a nyelvünket,
biztos elég friss a kukac, mondtam neki angolul, az ő nyelvén, de
maradok inkább a lazacos szendvicsnél, kibetűztem a nevét,
tudjátok, amit a ruhájára tűzött kis táblácskára írnak,
Miss Seinmernek hívták, maradok a lazacos szendvicsnél, Miss
Seinmer, eltátotta a száját, csodálkozott a kiejtésemen, ön
kifogástalanul beszél angolul, mondta álmélkodva, pedig a külseje,
zavartan elhallgatott, de én csak legyintettem, igen, inuit vagyok
én is, jól látja, de három évig a Vancouveri Egyetemre jártam,
tudjátok, Vancouverbe, a nagyzajosfaluba, amiről mesélni szoktam a
sötét téli estéken, a nagyzajosfalu, ahová George juttatott el,
akkor hát, motyogta láthatóan kínban, elégedett a fogadással,
miszter, és itt fürkészve pillantott a kabátomra, kereste az én
névtáblámat, a nevem Inuk Nasak, mondtam neki, a lemezem száma
pedig E6-133, és az ő szokásai szerint kezet nyújtottam,
dicséretes az igyekezetük, Miss Seinmer, hogy a meghívottakat
hagyományos ételekkel fogadják, de én a vancouveri évek alatt
megszoktam a civilizált konyhát, a kukac pedig mégiscsak otthon az
igazi, látja? a vendégek is jobbára csak salátát fogyasztanak;
felpillantottam a fejem fölött lengő hatalmas, hímzett feliratra,
amelyen az állt, hogy Első Nemzetközi Inuit Szimpózium, egy
holddal korábban jött a meghívó, amelyben értesítettek, hogy engem
mint közismert személyt elvárnak erre az évszázadok óta a
legfontosabb eseményre, mely népünk felemelkedésének mérföldköve
lesz, és én elmentem, a vadászidény dacára,
tudjátok, a vadászat, ami egy hete kezdődött,
Inuk! hallottam a kiáltást, és valaki a vállamra csapott, már
tudtam, hogy George az, még mielőtt megfordultam volna,
tudjátok, George, a bozontos, óriási barátom, aki örökké mosolyog,
és a nevetése hangosabb, mint a jegesmedve bömbölése az első
világos, tavaszi hajnalon,
George Sanders! nevettem rá én is, ő átölelt, és hagyományaink
szerint üdvözölt, pedig jócskán le kellett hajolnia, hogy az orrát
az enyémhez dörzsölhesse, hogy kerülsz ide, barátom? tudakoltam
tőle, azt hittem, az Amazonas mentén téríted a bennszülötteket,
legalábbis a tavalyi leveledben még ezt írtad, Inuk, de örülök,
hogy látlak! vigyorgott, szorosan átkarolta a vállam és
körbecipelt a konferenciateremben, igen, a sarkvidéki évek után
most melegebb tájra szólít a hivatás, de azért hazajövök időnként
anyámhoz Calgaryba, mégiscsak a szülővárosom, és mi tagadás,
bíztam benne, hogy eljössz te is, évek óta nem láttalak, mióta is?
tizennégy éve, barátom, válaszoltam, amióta megszereztem a
diplomát, azt is neked köszönhetem, hagyd már, szerénykedett, apád
megmentett engem a fagyhaláltól, és aztán, mikor szinte a
testvéredként éltem veletek Nunavit peremvidékén, felfigyeltem rá,
milyen gyors eszű vagy, és angolul is jól megtanultál, logikus
volt hát, hogy rábeszéljem apádat, engedjen el Vancouverbe
tanulni, ne engem dicsérj az ösztöndíj miatt, te magad dolgoztál
meg a sikeredért, persze, tette hozzá nevetve, ha rám hallgatsz,
lehet, hogy nem mész át kultúrantropológiára, hanem marketing
szakos maradtál volna,
tudjátok, a kereskedés és rábeszélés tudományát hívja így a fehér
ember,
George, mit keresek én itt valójában? fordultam szembe vele,
otthon kéne lennem, kezdődik a vadászat, ehelyett az élelemszerzés
legfontosabb idejét harmadnapja itt töltöm egy légkondicionált
hodályban, ahol az életünkről mit sem tudó előadók és szakemberek
akarnak minket civilizálni, elhozni nekünk a felemelkedést, nézd
meg például ezt a standot, ekkor értünk oda egy „Modern téli
ruházat és felszerelések” táblával jelölt pulthoz, előtte zöld
öltönyös, kövér férfi ácsorgott, és közeledtünkre felcsillant a
szeme, uram, beszél angolul? bólintottam, erre harsány és izgatott
szóáradatban tört ki, remek, nézze csak ezt a kiváló, modern
anyagot, vízhatlan, vékony, de mégis meleg, neoprén aláöltözővel,
sokkal könnyebb benne a mozgás, mint a hagyományos eszkimó
bundában, kapható divatos piros, zöld, fekete színben,
fényvisszaverő csíkkal, és milyen célra ajánlja? kérdeztem tőle,
mire ő hadarni kezdett, mintha egy levegővel kéne végigúsznia
három léket, vadászathoz, otthoni vagy kinti munkára, könnyű
mosni, gyorsan szárad, a legújabb fejlesztés, ugyanilyen
kesztyűvel, tudja, szakítottam félbe, vadászathoz jobb szeretjük a
világos színt, mert a zsákmányt a havon könnyebb becserkészni, ha
nem vesz észre túl korán, a hagyományos ruházatunk ugyancsak
vízhatlan, az anyag vastagsága nem nehezíti a mozgásunkat, de a
kihűlésünket megakadályozza, öltözékünk szabása lehetővé teszi,
hogy testünkön vigyük kisebb gyermekünket, aki kényelmesen elfér
odabenn, és melegíteni is tudjuk egymást, a véredényrendszerünk
örökletesen olyan különleges, hogy még jóval fagypont alatt is fel
tudjuk szerelni a zsinórt a szigonyra csupasz kézzel, és nem
gémberednek el az ujjaink, a vastag kesztyű pedig nem csak a
fagytól véd, hanem a vadállatok harapásától és a szán szíjának
horzsolásától is, látod, George, mondtam a barátomnak, amint
továbbmentünk, a civilizáció eljövetele nem más, mint újabb piacok
feltárása; tanítsuk meg a nomádokat arra, hogyan kell a mi
szabályaink és szokásaink szerint élni, képezzük ki őket jól
nevelt fogyasztóknak, aztán idővel megfertőződnek ők is,
elveszítik az önellátás képességét, függővé válnak a mi
gyártmányainktól, ez a felemelkedés logikája, jaj, ne keseregj
már, öregem! rázta meg a vállamat George,
tudjátok, fiatal korunk óta így próbált meg jobb kedvre deríteni,
az árnyoldalak mellett azért ott van az is, hogy a technikai
vívmányainkkal termelékenyebb lesz a vadászat, kényelmesebb az
élet, gyorsabban beérsz majd a városba, könnyebben jutsz
gyógyszerhez, ha beteg a gyerek, fel tudod hívni a szomszédot, ha
csevegni akarsz egy jót, George Sanders, mondtam neki komolyan, a
vívmányaitok közül csak kettőt ismerek el: a viszkit és az
írásbeliséget,
tudjátok, a viszki a csípős víz, az egyetlen dolog, amitől Inuk
megszédül,
mindkettőre te szoktattál rá, és én nem bántam meg, szabadidőmben
mindig írok, és néha belekortyolok az italba is, de a fehér ember
nem ért semmit, mire jó a telefon, ha az igluban nincs áram, és
minek is lenne, hiszen folyvást költözködünk? és mivégre lennénk
termelékenyebbek, ha egyszer éppen annyit tudunk vadászni,
amennyire szükségünk van? a városba vajon miért mennénk a füstösbűzös
benzinmotoros szánon, ha a kutyák akár ezer kilométerre is
elvisznek, hóviharban, hiba nélkül? a gyógyszerre nincs
szükségünk, étrendünk kiegyensúlyozott, egészségesek vagyunk,
harmóniában élünk a természettel, szeretjük a vadászatot, az
életmódunkat, természetes ritmusa van az időnknek, társalgunk a
szellemvilággal, és megkülönböztetjük tőle magunkat, inuitokat, az
igazi népet, nem rettegünk az elmúlástól, tudjuk, hogy egyszer
átmegyünk az ősök birodalmába, és akkor majd a leszármazottaink a
mi nevünket választják utódaiknak, hogy óvjuk, védelmezzük őket,
vajon miért adnánk fel mindezt? nekünk már birtokunkban van az,
amit a civilizáltnak nevezett világ kétségbeesetten kutat, persze
rossz irányban, egyensúlyban élünk évszázadok óta, ösztönösen,
majdnem öntudatlanul; ez a konferencia, ez a komikus megváltási
kísérlet inkább veszélyesnek tűnik számomra, mint jó szándékúnak,
látod, a fejlett világban szereztem diplomát, mégis visszatértem a
nomádok boldogságába, mert nekem küldetésem van, írnom kell, meg
kell őriznem maradandó módon, elhomályosíthatatlanul az igazi nép
emlékezetét, azt, miként élünk és mennyire boldogok vagyunk,
megírni mindezt, mielőtt bekebelez bennünket a kívülről áradó mohó
barbárság; térj haza, George, mondtam, és ezúttal az én kezem
nehezedett az ő óriási vállára, és védelmezd a rád bízottakat,
biztosítsd, hogy könnyű legyen számukra a lét, és olyan világot
lássanak maguk körül, ahol nem fáj az elmúlás, vigyázz magadra,
barátom, kinyújtott kezemet hosszan szorította, így búcsúzott
tőlem, talán újabb tizennégy esztendőre, én pedig siettem haza,
mert már nem volt miért maradnom, ez történt a nagyzajosfaluban;
de ne tátsátok a szátokat, gyermekeim, menjetek aludni most már,
korán kell kelnetek, pirkadatkor fókára megyünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése