kitártam a két karom mint szárnyakat
hatalmas körben vitt a termik
madár voltam - ember-madár
nem gépek és technika vitt a magasba
szabadon szálltam
csak az akaratommal.
Ha úgy képzeltem zuhanni kezdtem
de a föld fölött húsz centivel
megálltam - újra emelkedtem
verőfényes napon
százszorszéptenger zöld selyemrét fölött
bizsergető hűvös szellőben úszva
tüdőm friss levegővel telt
lebegtem, úsztam, köröztem
magamban voltam de nem magányosan
része voltam a természetnek
gyermeke az Egésznek.
- - - - -
az ébredés után hiányérzetem is volt, meg euforikus emlékeim is.
Gyakran álmodtam ezt.
Mostanában már nem, de azelőtt vagy tucatszor.
Meg nem tudom mondani, akarattal idéztem-e fel a későbbi eseteket.
Remélem, létezik a "lucid dreaming". Meg kéne tanulni.
- - - - -
Egy jó zenei élmény, mély átéléssel (még akkor is, ha én zenélek), madárrá tud varázsolni.
Ugye, tudod, miről beszélek...
2011. augusztus 26., péntek
2011. augusztus 23., kedd
ezt suttogta a rózsa a kis herceg távozta után
kösz, jól vagyok,
megvan minden,
mi egy rózsának az életben kellhet
van vizem,
van szélfogó burám
vannak töviseim a hernyók ellen
minden épeszű rózsa
boldog lenne a helyemben
boldognak kéne lennem
ám egyvalami hiányzik
az életemből: Te;
bár tudom, a tiédből én nem.
s inkább nézek utánad így,
szomorúan, könnyeimet nyelve,
mint hogy kimondd még egyszer,
hogy nem kellek, és el akarsz felejteni.
egyedül, rád várva, az együtt töltött
idők emlékeiből táplálkozva.
tudva, hogy nélkülem a boldogságra
lelhetsz, ahogy megérdemled.
megvan minden,
mi egy rózsának az életben kellhet
van vizem,
van szélfogó burám
vannak töviseim a hernyók ellen
minden épeszű rózsa
boldog lenne a helyemben
boldognak kéne lennem
ám egyvalami hiányzik
az életemből: Te;
bár tudom, a tiédből én nem.
s inkább nézek utánad így,
szomorúan, könnyeimet nyelve,
mint hogy kimondd még egyszer,
hogy nem kellek, és el akarsz felejteni.
egyedül, rád várva, az együtt töltött
idők emlékeiből táplálkozva.
tudva, hogy nélkülem a boldogságra
lelhetsz, ahogy megérdemled.
2011. augusztus 22., hétfő
Kérem, várakozzék, számolom a költségeket!
írta a terminál.
Usein türelmetlenül dobolt ujjaival a képernyőn.
"Számolsz, mi? Tetves kis program! Mi a fene tart ennyi ideig?" Három másodperc is eltelt már, és Usein öklével csapkodta a törhetetlen polikarbonát monitort. A bisztróban senki nem volt rajta kívül, csak az éjszakás droid (egyébként nagyon korszerű, japán modell, afro-humanoida külsővel és százféle hibátlan angol akcentussal felszerelve) törölgetett unottan.
Usein oda sem pillantott, pedig az első humanoidák megjelenése 8 évvel azelőtt még komolyan lázba hozta.
De azóta megutálta a gépeket.
Ő is azoknak a táborába tartozott, akik alacsonyabbrendűnek, rabszolgának tartották őket.
Pedig a gépek nem akartak semmit. Áramot és gépzsírt "ettek" (fogyasztottak), időnként el kellett őket vinni karbantartásra, de ezt leszámítva engedelmesek, szolgálatkészek, barátságosak és hasznosak voltak.
"Mennyit kíván feltenni, Mr. Usein?" írta a terminál. Usein bepötyögte az összeget.
"Várjon, gondolkodom..."
- Egy fenét gondolkodsz, gőzöd sincs a gondolatokról, csak egy nyavalyás algoritmus vagy, kódok vak sorozata, legfeljebb valami metaállapotod van, ami elhiteti veled, hogy gondolkodás zajlik a kocsonyás processzoraidban.
Hogy mondhatsz ilyet, hogy gondolkodsz? Mi ez az egyes szám első személy? Miért beszélsz úgy, mint ha élő ember lennél? Velem egyenrangú? Az idióta programozód tőlem gondolhat rád így, bár erős a gyanúm, hogy nála jobban aztán senki se tudja, mennyire tökkelütött vagy. De nekem itt ne gyere ezzel a stílussal!
Azzal megint püfölni kezdte a képernyőt.
Nem ő volt az egyetlen, aki így reagált.
A bisztró nem véletlenül volt törhetetlen terminálokkal felszerelve.
A viselkedés teljesen általános volt.
Tulajdonképpen senki nem akadt, aki a gépekre másként gondolt volna, mint szolgákra. Persze voltak harcosok, ellenzékiek, akik a polgárjogi küzdelmek történelemkönyvekből ismert fejezetei iránti romantikus rajongásból az utcára vonultak, hatalmas transzparenseket lengettek, jelszavakat kiáltoztak, és a gépek egyenjogúsítását követelték.
De otthon náluk is akadt egy-két régebbi modell, amitől (vagy akitől?), elvárták a 24 órás, hibátlan szolgálatot, és ha működésében fennakadások keletkeztek, gondolkodás nélkül vitték őket a roncstelepre.
Usein türelmetlenül dobolt ujjaival a képernyőn.
"Számolsz, mi? Tetves kis program! Mi a fene tart ennyi ideig?" Három másodperc is eltelt már, és Usein öklével csapkodta a törhetetlen polikarbonát monitort. A bisztróban senki nem volt rajta kívül, csak az éjszakás droid (egyébként nagyon korszerű, japán modell, afro-humanoida külsővel és százféle hibátlan angol akcentussal felszerelve) törölgetett unottan.
Usein oda sem pillantott, pedig az első humanoidák megjelenése 8 évvel azelőtt még komolyan lázba hozta.
De azóta megutálta a gépeket.
Ő is azoknak a táborába tartozott, akik alacsonyabbrendűnek, rabszolgának tartották őket.
Pedig a gépek nem akartak semmit. Áramot és gépzsírt "ettek" (fogyasztottak), időnként el kellett őket vinni karbantartásra, de ezt leszámítva engedelmesek, szolgálatkészek, barátságosak és hasznosak voltak.
"Mennyit kíván feltenni, Mr. Usein?" írta a terminál. Usein bepötyögte az összeget.
"Várjon, gondolkodom..."
- Egy fenét gondolkodsz, gőzöd sincs a gondolatokról, csak egy nyavalyás algoritmus vagy, kódok vak sorozata, legfeljebb valami metaállapotod van, ami elhiteti veled, hogy gondolkodás zajlik a kocsonyás processzoraidban.
Hogy mondhatsz ilyet, hogy gondolkodsz? Mi ez az egyes szám első személy? Miért beszélsz úgy, mint ha élő ember lennél? Velem egyenrangú? Az idióta programozód tőlem gondolhat rád így, bár erős a gyanúm, hogy nála jobban aztán senki se tudja, mennyire tökkelütött vagy. De nekem itt ne gyere ezzel a stílussal!
Azzal megint püfölni kezdte a képernyőt.
Nem ő volt az egyetlen, aki így reagált.
A bisztró nem véletlenül volt törhetetlen terminálokkal felszerelve.
A viselkedés teljesen általános volt.
Tulajdonképpen senki nem akadt, aki a gépekre másként gondolt volna, mint szolgákra. Persze voltak harcosok, ellenzékiek, akik a polgárjogi küzdelmek történelemkönyvekből ismert fejezetei iránti romantikus rajongásból az utcára vonultak, hatalmas transzparenseket lengettek, jelszavakat kiáltoztak, és a gépek egyenjogúsítását követelték.
De otthon náluk is akadt egy-két régebbi modell, amitől (vagy akitől?), elvárták a 24 órás, hibátlan szolgálatot, és ha működésében fennakadások keletkeztek, gondolkodás nélkül vitték őket a roncstelepre.
több, mint az emberiség történetében
Egy gyakran alkalmazott retorikai trükköt fogok leleplezni.
"Tudjátok, mennyi adat keletkezett csupán az elmúlt 5 évben?" Kérdezi tág orrlikakkal, vérgőzös szemekkel Joe a katedrán.
A megszeppent diákok nem tudják.
"Több, mint az emberiség történetében eddig összesen!" süvölti Joe, és habzik a szája.
A diákok rémületükben szinte összecsinálják magukat.
Joe büszkén kihúzza magát, és elégedetten dorombol.
Joe arról beszél, milyen rettenetesen felgyorsult a világban az adattermelés folyamata.
Előbbi nyilatkozatával a nagyságrendet szeretné tudatosítani.
Joe szándékával nem is lenne baj, de nem árt, ha bizonyos törvényszerűségekkel tisztában vagyunk.
Exponenciális növekedésű trend esetén, vagyis amikor egy mennyiség időről időre ugyanannyiszorosára növekszik (például állandó növekedési ütemű folyamat), meghatározható egy úgynevezett kétszereződési, vagy duplázódási idő, amelynek eltelte után a mennyiség kétszer annyi lesz, mint az időszak kezdetén. (létezik felezési idő is csökkenő trendeknél, akkor pont ellentétes a helyzet, a mennyiség az időszak végére felére zsugorodik).
A duplázódási időben az a vicces, hogy bármelyik ilyen periódusról kijelenthető, hogy a legutóbbi periódusban összesen több volt a mennyiség, mint az azelőtti periódusokban összesen.
Rövid illusztráció:
első időszak: 1
második időszak: 2
harmadik időszak: 4
negyedik: 8
5.:16
6. 32
és így tovább
ha most egymás mellé teszem táblázatban az időszakok termelését, és melléjük a korábbi időszakok összes termelését, a következőt kapjuk:
első: 1--------0
második: 2--------1
harmadik: 4--------3
negyedik: 8--------7
ötödik: 16-------15
hatodik: 32--------31
jól látszik az összefüggés, ami aritmetikai és geometriai módszerekkel is egyszerűen bizonyítható:
a legutolsó tétel a korábbiak összegénél eggyel több.
(még egy rövid magyarázat, ha az eddigiek nem lettek volna meggyőzőek:
a bal oldali oszlopban mindig az előző sor kétszerese szerepel, a jobb oldalon kezdetben ebből hiányzik egy, tehát egy egységnyi a különbség, utána mindig átkerül oda az előző sor bal oldali eleme. Ha nem lett volna az elején az az egy egységnyi különbség, akkor a bal oldalon a kétszerezés miatt állna elő dupla mennyiség, a jobb oldalon meg amiatt, hogy az előző lépés mindkét serpenyőjét átraktuk a jobb oldalra. De volt egy egységnyi különbség, ami az egész folyamatban meg is fog maradni.)
Láthatjuk, a duplázódási időszakban valóban több mennyiség keletkezik, mint a korábbi időszakokban összesen.
Ha tehát Joe állásfoglalását lefordítjuk, ezt olvashatjuk ki belőle: az adattermelés jelenlegi trendje szerint a duplázódási idő öt év.
(Ez egyébként évi 15%-os növekedésnek felel meg)
Ezzel felvértezve most már mi is tudunk másokat például ilyen szövegekkel kábítani (feltéve, hogy hozzávetőleg stabil duplázódási idejű exponenciális trendről van szó):
A használt ételszínezékek mennyisége az utóbbi 5 évben több volt, mint az elmúlt kétszáz évben összesen!
A mellplasztikák száma az utóbbi 10 évben több volt, mint Kleopátra óta összesen!
A tangákban elkövetett autólopások száma az utóbbi két évben több volt, mint a tanga feltalálása óta összesen!
Ez a retorikai eszköz (amely tulajdonképpen a hozzáférhetőségi heurisztikára épít) egyike annak a számtalannak, amelyet a hallgatóság félrevezetése érdekében sikerrel be lehet vetni, csupán azért, mert nem tudjuk, hogy a rendkívülinek, rettenetesnek, szenzációsnak és persze kétségbeejtően végzetesnek beállított tény mögött valójában egyszerű matematikai törvények működnek.
"Tudjátok, mennyi adat keletkezett csupán az elmúlt 5 évben?" Kérdezi tág orrlikakkal, vérgőzös szemekkel Joe a katedrán.
A megszeppent diákok nem tudják.
"Több, mint az emberiség történetében eddig összesen!" süvölti Joe, és habzik a szája.
A diákok rémületükben szinte összecsinálják magukat.
Joe büszkén kihúzza magát, és elégedetten dorombol.
Joe arról beszél, milyen rettenetesen felgyorsult a világban az adattermelés folyamata.
Előbbi nyilatkozatával a nagyságrendet szeretné tudatosítani.
Joe szándékával nem is lenne baj, de nem árt, ha bizonyos törvényszerűségekkel tisztában vagyunk.
Exponenciális növekedésű trend esetén, vagyis amikor egy mennyiség időről időre ugyanannyiszorosára növekszik (például állandó növekedési ütemű folyamat), meghatározható egy úgynevezett kétszereződési, vagy duplázódási idő, amelynek eltelte után a mennyiség kétszer annyi lesz, mint az időszak kezdetén. (létezik felezési idő is csökkenő trendeknél, akkor pont ellentétes a helyzet, a mennyiség az időszak végére felére zsugorodik).
A duplázódási időben az a vicces, hogy bármelyik ilyen periódusról kijelenthető, hogy a legutóbbi periódusban összesen több volt a mennyiség, mint az azelőtti periódusokban összesen.
Rövid illusztráció:
első időszak: 1
második időszak: 2
harmadik időszak: 4
negyedik: 8
5.:16
6. 32
és így tovább
ha most egymás mellé teszem táblázatban az időszakok termelését, és melléjük a korábbi időszakok összes termelését, a következőt kapjuk:
első: 1--------0
második: 2--------1
harmadik: 4--------3
negyedik: 8--------7
ötödik: 16-------15
hatodik: 32--------31
jól látszik az összefüggés, ami aritmetikai és geometriai módszerekkel is egyszerűen bizonyítható:
a legutolsó tétel a korábbiak összegénél eggyel több.
(még egy rövid magyarázat, ha az eddigiek nem lettek volna meggyőzőek:
a bal oldali oszlopban mindig az előző sor kétszerese szerepel, a jobb oldalon kezdetben ebből hiányzik egy, tehát egy egységnyi a különbség, utána mindig átkerül oda az előző sor bal oldali eleme. Ha nem lett volna az elején az az egy egységnyi különbség, akkor a bal oldalon a kétszerezés miatt állna elő dupla mennyiség, a jobb oldalon meg amiatt, hogy az előző lépés mindkét serpenyőjét átraktuk a jobb oldalra. De volt egy egységnyi különbség, ami az egész folyamatban meg is fog maradni.)
Láthatjuk, a duplázódási időszakban valóban több mennyiség keletkezik, mint a korábbi időszakokban összesen.
Ha tehát Joe állásfoglalását lefordítjuk, ezt olvashatjuk ki belőle: az adattermelés jelenlegi trendje szerint a duplázódási idő öt év.
(Ez egyébként évi 15%-os növekedésnek felel meg)
Ezzel felvértezve most már mi is tudunk másokat például ilyen szövegekkel kábítani (feltéve, hogy hozzávetőleg stabil duplázódási idejű exponenciális trendről van szó):
A használt ételszínezékek mennyisége az utóbbi 5 évben több volt, mint az elmúlt kétszáz évben összesen!
A mellplasztikák száma az utóbbi 10 évben több volt, mint Kleopátra óta összesen!
A tangákban elkövetett autólopások száma az utóbbi két évben több volt, mint a tanga feltalálása óta összesen!
Ez a retorikai eszköz (amely tulajdonképpen a hozzáférhetőségi heurisztikára épít) egyike annak a számtalannak, amelyet a hallgatóság félrevezetése érdekében sikerrel be lehet vetni, csupán azért, mert nem tudjuk, hogy a rendkívülinek, rettenetesnek, szenzációsnak és persze kétségbeejtően végzetesnek beállított tény mögött valójában egyszerű matematikai törvények működnek.
2011. augusztus 18., csütörtök
next generation PC
or rather: personal assistant.
the next generation device (mobile, providing you with network connection and many assistant functions) will consist of three main components (like today): a display, a central complex and an interaction (input) peripheral.
The display will be integrated in your glasses (sunglasses) as semitransparent foils, one for each eye to achieve full 3D experience. Semitransparency allows for usability during other activities like walking, driving or traveling.
the central complex contains the main electronics plus the battery and a charger that can make use of several forms of energy: friction, kinetic, solar and the like.
the interaction (input) peripheral maps the movement of your hands (like the Kinect) to various functions. you can tap keys on a virtual reality keyboard, pull handles, turn knobs to interact with the application. The handles, knobs, panels are projected on your tiny glasses-display and you see these virtual devices in front of you in 3D virtual reality overlayed the real environment around you, and have the feeling as if you could touch a floating keyboard or a floating lever. This allows for every application to have its own preferred control, since the peripheral itself is purely virtual and can be mapped to various natural human movements. (A painting brogram can use an airbrush or a pencil, a game can use a hammer, a saw, a sword or a pin, each with its different special gestures.)
(At a technical level it is beneficial if the coordinate system of your interaction peripheral originates from your display glasses, so turning your head relative to your hands repositions the perspective)
Now we are in 2011.
Technologies like Kinect, 3D displays and miniaturization together have great promises that a device similar to the above will emerge in the near future.
A final thought: the freedom to reconfigure interaction peripherals can help people with disabilities to use applications. e.g. where the system defines levers or handles as original control, you can redefine it to accept pedal controls or feet gestures. This is due to having no physically wired peripherals different than your own body, and you can progam several types of mappings to control your applications.
the next generation device (mobile, providing you with network connection and many assistant functions) will consist of three main components (like today): a display, a central complex and an interaction (input) peripheral.
The display will be integrated in your glasses (sunglasses) as semitransparent foils, one for each eye to achieve full 3D experience. Semitransparency allows for usability during other activities like walking, driving or traveling.
the central complex contains the main electronics plus the battery and a charger that can make use of several forms of energy: friction, kinetic, solar and the like.
the interaction (input) peripheral maps the movement of your hands (like the Kinect) to various functions. you can tap keys on a virtual reality keyboard, pull handles, turn knobs to interact with the application. The handles, knobs, panels are projected on your tiny glasses-display and you see these virtual devices in front of you in 3D virtual reality overlayed the real environment around you, and have the feeling as if you could touch a floating keyboard or a floating lever. This allows for every application to have its own preferred control, since the peripheral itself is purely virtual and can be mapped to various natural human movements. (A painting brogram can use an airbrush or a pencil, a game can use a hammer, a saw, a sword or a pin, each with its different special gestures.)
(At a technical level it is beneficial if the coordinate system of your interaction peripheral originates from your display glasses, so turning your head relative to your hands repositions the perspective)
Now we are in 2011.
Technologies like Kinect, 3D displays and miniaturization together have great promises that a device similar to the above will emerge in the near future.
A final thought: the freedom to reconfigure interaction peripherals can help people with disabilities to use applications. e.g. where the system defines levers or handles as original control, you can redefine it to accept pedal controls or feet gestures. This is due to having no physically wired peripherals different than your own body, and you can progam several types of mappings to control your applications.
2011. augusztus 15., hétfő
A nyelv nekem - amatőr íróként - szeretett munkaeszköz.
Ahogy én használom: a nyelvérzékemre hallgatok.
Csakhogy a nyelvérzéket a nyelv elsajátításakor fejlesztettem ki magamban, és megpróbáltam arra hagyatkozni, hogy a majdan érkező impulzusok kordában tartják, építik-szépítik.
Ehelyett mit kapunk? Totális offenzívát minden irányból, igénytelenség és erózió össztüzét, már azt sem érzi az ember, a hülyét hány pontos j-vel kell írni, kénytelen megnézni a szótárban, ha ezt a minimális igényszintet ki nem ölte még belőle a csüggedés.
Dühös vagyok.
Miként Illyés írja, azt várná az ember, hogy anyanyelvét sértetlenül és egészségesen adják át neki az előző generációk, és azok, akiknek hivatása a nyelv egészségét ápolni. De a "hivatásosok" (megélhetési kommunikátorok) zöme, legnagyobb hatású dandárja végképp nem érez ilyesfajta kötelességtudatot, sőt, lelketlenül elkótyavetyéli a rábízott portékát.
Nem arra gondolok, hogy elveszítjük az -ikes igéket, hogy idegen szavak jelennek meg; a nyelv fejlődik, elfogadom (ld. Modern Talking, Nádasdy Ádámtól). Kibékültem én már a tájnyelvvel is, a tolvajnyelvvel, a diákszlenggel, a bikicsunájjal, vuvuzelával és lollal meg ikszdével. Belefér, sőt, természetes.
Az bőszít fel, hogy a "hivatásosok" között senkinek nincs igénye arra, hogy a nyelvet, akár egy érett és kívánatos gyümölcsöt, egészséges állapotban nyújtsa át nekem. Ahová nézek, csak a férgesét kínálják. Nem tudok mást fogyasztani; csak hosszas válogatás után találok egy-két emészthetőt, hibátlant. És folyamatosan küszködnöm kell, hogy az elszenvedett gyomorrontásból kikúráljam magam.
Átfutok egy cikket, meghallgatok egy riportot, csak úgy záporoznak az összevisszaságok.
(És a nyelv gondolkodásunkkal is szoros összefüggésben van - a szabatos kifejezésmód árnyalt gondolkodással rokon, az igénytelen pedig önmagához illővel társul.)
Ha szeretnék világosan gondolkodni, szépen beszélni, állandó erőfeszítésembe kerül e képességhez akár csak közel kerülni is. Ha nem taposok, villámgyorsan lesüllyedek. Egy olyan közegre vágytam volna, ahol kényelmesen lebeghetek, ahol elkényeztetnek, ahol van minőség-ellenőrzés.
Nézzétek az alábbi példákat:
Az étterem csíkos tokányt kínál; keresem a csíkokat, de nincsenek.
Foghagymát árulnak a piacon. Rémülten a fogamhoz kapok, mintha belőlem téptek volna ki egy darabot.
Ezek csak viccek. Béna írásmód, de értem (kikövetkeztetem), miről van szó.
De ha már újat kell húznom, vagy ujjat kell húznom, esetleg megetetnek vagy megétetnek, ne adj' Isten: jó sokban vagy jó sokkban lesz részem...
Nem kell magyaráznom, miért lenne fontos, hogy kicsit pontosabban kommunikáljunk, és persze: gondolkodjunk.
Egyébként meg teszek rá, hogy akinek nincs igénye, az mit használ a nyelvből és hogyan.
De mivel én elszenvedem mások igénytelenségének fertőző hatását (romboltatik az én szegény, gyenge nyelvérzékem is), jogosnak érzem a felháborodásomat.
Képzeld el, hogy zenész vagy, mondjuk, hegedűművész, és valakik folyton elhangolják a hangszeredet. Húzol egyet a vonóval, még szépen szól, de a darab végére már teljesen fals, és állandóan erőlködnöd kell, hogy legalább úgy-ahogy megmaradjon élvezhetőnek.
Na, valami ilyesmit érzek én gyakran, ezért ráz ki a hideg.
Ahogy én használom: a nyelvérzékemre hallgatok.
Csakhogy a nyelvérzéket a nyelv elsajátításakor fejlesztettem ki magamban, és megpróbáltam arra hagyatkozni, hogy a majdan érkező impulzusok kordában tartják, építik-szépítik.
Ehelyett mit kapunk? Totális offenzívát minden irányból, igénytelenség és erózió össztüzét, már azt sem érzi az ember, a hülyét hány pontos j-vel kell írni, kénytelen megnézni a szótárban, ha ezt a minimális igényszintet ki nem ölte még belőle a csüggedés.
Dühös vagyok.
Miként Illyés írja, azt várná az ember, hogy anyanyelvét sértetlenül és egészségesen adják át neki az előző generációk, és azok, akiknek hivatása a nyelv egészségét ápolni. De a "hivatásosok" (megélhetési kommunikátorok) zöme, legnagyobb hatású dandárja végképp nem érez ilyesfajta kötelességtudatot, sőt, lelketlenül elkótyavetyéli a rábízott portékát.
Nem arra gondolok, hogy elveszítjük az -ikes igéket, hogy idegen szavak jelennek meg; a nyelv fejlődik, elfogadom (ld. Modern Talking, Nádasdy Ádámtól). Kibékültem én már a tájnyelvvel is, a tolvajnyelvvel, a diákszlenggel, a bikicsunájjal, vuvuzelával és lollal meg ikszdével. Belefér, sőt, természetes.
Az bőszít fel, hogy a "hivatásosok" között senkinek nincs igénye arra, hogy a nyelvet, akár egy érett és kívánatos gyümölcsöt, egészséges állapotban nyújtsa át nekem. Ahová nézek, csak a férgesét kínálják. Nem tudok mást fogyasztani; csak hosszas válogatás után találok egy-két emészthetőt, hibátlant. És folyamatosan küszködnöm kell, hogy az elszenvedett gyomorrontásból kikúráljam magam.
Átfutok egy cikket, meghallgatok egy riportot, csak úgy záporoznak az összevisszaságok.
(És a nyelv gondolkodásunkkal is szoros összefüggésben van - a szabatos kifejezésmód árnyalt gondolkodással rokon, az igénytelen pedig önmagához illővel társul.)
Ha szeretnék világosan gondolkodni, szépen beszélni, állandó erőfeszítésembe kerül e képességhez akár csak közel kerülni is. Ha nem taposok, villámgyorsan lesüllyedek. Egy olyan közegre vágytam volna, ahol kényelmesen lebeghetek, ahol elkényeztetnek, ahol van minőség-ellenőrzés.
Nézzétek az alábbi példákat:
Az étterem csíkos tokányt kínál; keresem a csíkokat, de nincsenek.
Foghagymát árulnak a piacon. Rémülten a fogamhoz kapok, mintha belőlem téptek volna ki egy darabot.
Ezek csak viccek. Béna írásmód, de értem (kikövetkeztetem), miről van szó.
De ha már újat kell húznom, vagy ujjat kell húznom, esetleg megetetnek vagy megétetnek, ne adj' Isten: jó sokban vagy jó sokkban lesz részem...
Nem kell magyaráznom, miért lenne fontos, hogy kicsit pontosabban kommunikáljunk, és persze: gondolkodjunk.
Egyébként meg teszek rá, hogy akinek nincs igénye, az mit használ a nyelvből és hogyan.
De mivel én elszenvedem mások igénytelenségének fertőző hatását (romboltatik az én szegény, gyenge nyelvérzékem is), jogosnak érzem a felháborodásomat.
Képzeld el, hogy zenész vagy, mondjuk, hegedűművész, és valakik folyton elhangolják a hangszeredet. Húzol egyet a vonóval, még szépen szól, de a darab végére már teljesen fals, és állandóan erőlködnöd kell, hogy legalább úgy-ahogy megmaradjon élvezhetőnek.
Na, valami ilyesmit érzek én gyakran, ezért ráz ki a hideg.
2011. augusztus 13., szombat
mi legyen a fagykirály helyett?
fagykirálynő? narnily ás
rémkirály? gőt és
csillagkirálylány? kondzsuzs ás
nincs ötlet M, és titi elhúz.
majcsak lesz vala mi.
maj + üzen M
rémkirály? gőt és
csillagkirálylány? kondzsuzs ás
nincs ötlet M, és titi elhúz.
majcsak lesz vala mi.
maj + üzen M
2011. augusztus 12., péntek
Tomi nem szép
Tomi nem csúnya.
Tomi semmilyen.
az irodában néha ismerősök köszönés nélkül mennek el mellette.
Tomi ilyenkor levegőnek, színtelen-szagtalan, láthatatlan közegnek érzi magát.
Tomi nem okos.
Tomi nem buta.
Tomi semmilyen.
Tomi elvégzi a munkáját, de mindig aggódik, jól végzi-e.
A főnöke nem dicséri, de nem is szidja.
Ha Tomi szabadságra megy, a vállalat észre se veszi, meg se nyekken.
Ha Tomi nem jönne be, meghalna, felmondana, nyugdíjba vonulna, elrabolnák terroristák - mindezt a vállalat észre se venné, meg se nyekkenne.
Tomi semmilyen.
Tomi nem motivált.
Tomi nem ambicionált.
Tomi nem dühös és nem is lelkes.
Tomi semmilyen.
Tomi ember, nem gép.
Nem kerti törpe.
Nem guppi.
Nem avatár a neten.
Ember - mégis semmilyen.
Sokat gondolkodom, hogy lehet ilyen Tomi.
Azt hiszem, Tomi azért ilyen, mert elkerüli a szerelem.
Pedig életében már egyszer, egyetlenegyszer, mondta neki egy lány, hogy Tomi, olyan szép arcod van.
De az a lány matt részeg volt.
A baj nem az, hogy Tomi nem szép.
A baj nem az, hogy Tomi semmilyen.
Mert a szerelem megtalálja a szép és a csúnya és a se nem szép, se nem csúnya embereket is.
A szerelem pillangó, parányi kis helikopter, amely bármit szívesen beporoz, ha hagyja magát.
Leszállópályát keres, és bőkezűen ontja a szív-virág nektárcseppjeit.
De Tomi nem kínál leszállópályát. Tomi nem kínál beporzandó bibét. Tomi bezárkózik, és vadul hajtogatja magában, hogy nem szeretetreméltó. Hogy ő semmilyen. Ezt programozza be magának, és minden erejével küszködik, hogy e tételt igazolja.
Pedig a láthatatlan kis pillangó lankadatlanul ott köröz fölötte, soha fel nem adva a reményt, hogy Tomi rést nyit magán, és akkor végre bespriccelheti a keserű-édes permettel.
És onnantól Tomi már nem lenne semilyen. Valaki lenne, egyedi lenne, szép lenne, elbűvölő lenne, fontos lenne.
Drukkoljunk együtt Tominak!
Tomi semmilyen.
az irodában néha ismerősök köszönés nélkül mennek el mellette.
Tomi ilyenkor levegőnek, színtelen-szagtalan, láthatatlan közegnek érzi magát.
Tomi nem okos.
Tomi nem buta.
Tomi semmilyen.
Tomi elvégzi a munkáját, de mindig aggódik, jól végzi-e.
A főnöke nem dicséri, de nem is szidja.
Ha Tomi szabadságra megy, a vállalat észre se veszi, meg se nyekken.
Ha Tomi nem jönne be, meghalna, felmondana, nyugdíjba vonulna, elrabolnák terroristák - mindezt a vállalat észre se venné, meg se nyekkenne.
Tomi semmilyen.
Tomi nem motivált.
Tomi nem ambicionált.
Tomi nem dühös és nem is lelkes.
Tomi semmilyen.
Tomi ember, nem gép.
Nem kerti törpe.
Nem guppi.
Nem avatár a neten.
Ember - mégis semmilyen.
Sokat gondolkodom, hogy lehet ilyen Tomi.
Azt hiszem, Tomi azért ilyen, mert elkerüli a szerelem.
Pedig életében már egyszer, egyetlenegyszer, mondta neki egy lány, hogy Tomi, olyan szép arcod van.
De az a lány matt részeg volt.
A baj nem az, hogy Tomi nem szép.
A baj nem az, hogy Tomi semmilyen.
Mert a szerelem megtalálja a szép és a csúnya és a se nem szép, se nem csúnya embereket is.
A szerelem pillangó, parányi kis helikopter, amely bármit szívesen beporoz, ha hagyja magát.
Leszállópályát keres, és bőkezűen ontja a szív-virág nektárcseppjeit.
De Tomi nem kínál leszállópályát. Tomi nem kínál beporzandó bibét. Tomi bezárkózik, és vadul hajtogatja magában, hogy nem szeretetreméltó. Hogy ő semmilyen. Ezt programozza be magának, és minden erejével küszködik, hogy e tételt igazolja.
Pedig a láthatatlan kis pillangó lankadatlanul ott köröz fölötte, soha fel nem adva a reményt, hogy Tomi rést nyit magán, és akkor végre bespriccelheti a keserű-édes permettel.
És onnantól Tomi már nem lenne semilyen. Valaki lenne, egyedi lenne, szép lenne, elbűvölő lenne, fontos lenne.
Drukkoljunk együtt Tominak!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)