A nyelv nekem - amatőr íróként - szeretett munkaeszköz.
Ahogy én használom: a nyelvérzékemre hallgatok.
Csakhogy a nyelvérzéket a nyelv elsajátításakor fejlesztettem ki magamban, és megpróbáltam arra hagyatkozni, hogy a majdan érkező impulzusok kordában tartják, építik-szépítik.
Ehelyett mit kapunk? Totális offenzívát minden irányból, igénytelenség és erózió össztüzét, már azt sem érzi az ember, a hülyét hány pontos j-vel kell írni, kénytelen megnézni a szótárban, ha ezt a minimális igényszintet ki nem ölte még belőle a csüggedés.
Dühös vagyok.
Miként Illyés írja, azt várná az ember, hogy anyanyelvét sértetlenül és egészségesen adják át neki az előző generációk, és azok, akiknek hivatása a nyelv egészségét ápolni. De a "hivatásosok" (megélhetési kommunikátorok) zöme, legnagyobb hatású dandárja végképp nem érez ilyesfajta kötelességtudatot, sőt, lelketlenül elkótyavetyéli a rábízott portékát.
Nem arra gondolok, hogy elveszítjük az -ikes igéket, hogy idegen szavak jelennek meg; a nyelv fejlődik, elfogadom (ld. Modern Talking, Nádasdy Ádámtól). Kibékültem én már a tájnyelvvel is, a tolvajnyelvvel, a diákszlenggel, a bikicsunájjal, vuvuzelával és lollal meg ikszdével. Belefér, sőt, természetes.
Az bőszít fel, hogy a "hivatásosok" között senkinek nincs igénye arra, hogy a nyelvet, akár egy érett és kívánatos gyümölcsöt, egészséges állapotban nyújtsa át nekem. Ahová nézek, csak a férgesét kínálják. Nem tudok mást fogyasztani; csak hosszas válogatás után találok egy-két emészthetőt, hibátlant. És folyamatosan küszködnöm kell, hogy az elszenvedett gyomorrontásból kikúráljam magam.
Átfutok egy cikket, meghallgatok egy riportot, csak úgy záporoznak az összevisszaságok.
(És a nyelv gondolkodásunkkal is szoros összefüggésben van - a szabatos kifejezésmód árnyalt gondolkodással rokon, az igénytelen pedig önmagához illővel társul.)
Ha szeretnék világosan gondolkodni, szépen beszélni, állandó erőfeszítésembe kerül e képességhez akár csak közel kerülni is. Ha nem taposok, villámgyorsan lesüllyedek. Egy olyan közegre vágytam volna, ahol kényelmesen lebeghetek, ahol elkényeztetnek, ahol van minőség-ellenőrzés.

Nézzétek az alábbi példákat:
Az étterem csíkos tokányt kínál; keresem a csíkokat, de nincsenek.
Foghagymát árulnak a piacon. Rémülten a fogamhoz kapok, mintha belőlem téptek volna ki egy darabot.

Ezek csak viccek. Béna írásmód, de értem (kikövetkeztetem), miről van szó.

De ha már újat kell húznom, vagy ujjat kell húznom, esetleg megetetnek vagy megétetnek, ne adj' Isten: jó sokban vagy jó sokkban lesz részem...
Nem kell magyaráznom, miért lenne fontos, hogy kicsit pontosabban kommunikáljunk, és persze: gondolkodjunk.

Egyébként meg teszek rá, hogy akinek nincs igénye, az mit használ a nyelvből és hogyan.
De mivel én elszenvedem mások igénytelenségének fertőző hatását (romboltatik az én szegény, gyenge nyelvérzékem is), jogosnak érzem a felháborodásomat.

Képzeld el, hogy zenész vagy, mondjuk, hegedűművész, és valakik folyton elhangolják a hangszeredet. Húzol egyet a vonóval, még szépen szól, de a darab végére már teljesen fals, és állandóan erőlködnöd kell, hogy legalább úgy-ahogy megmaradjon élvezhetőnek.

Na, valami ilyesmit érzek én gyakran, ezért ráz ki a hideg.

Antibábel - nyelvek kavalkádja

És szóla az Úr: bizony, semmi sem akadályozza meg őket abban, hogy tervüket véghez ne vigyék...
ezért összezavarta az égig érő tornyot építő munkások nyelvét, így azok, meg nem értvén egymást, szétszéledtek. 

Minden korban és birodalomban szükség volt közvetítőnyelvekre.
A magyar történelem során a latin, a német voltak a legfontosabbak, bár az együttélés hosszú ideje alatt a szláv változatokból és a törökből is építkezett a nyelv.
Az arab országokban a klasszikus arab tölt be ilyen szerepet, de a globális rendszerek kialakulásával, az internet, a facebook, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok, a közlekedés által lezsugorított földrajzi távolságok korában létezik még egy közvetítőnyelv, amely a világon a legelterjedtebb. Területi értelemben mindenképpen, de talán a beszélők (nem csak anyanyelvűek) számát tekintve is.
Az angolt megtanulni néhány éven belül mindenkinek létkérdés lesz.
Anyanyelvünk mellett a legfontosabb ismeretté válik hamarosan.
Enélkül nem tudunk majd információt szerezni, tananyagainkat beszerezni, tudományos publikációt készíteni, utazni, a munkahelyi kommunikációban hatékonyan részt venni. Elszigetelődünk. Lemaradunk azokhoz képest, akiknek nincsenek nyelvi gondjai.
A számítógép-használat, a modern írásbeliség melletti másik alfabetizmus, vagy inkább lingvizmus lesz az angol.
Miért nem a kínai, a spanyol, az arab, az eszperantó? És mi lesz a többi nyelvvel, népek nemzeti büszkeségével?
A kínait területileg szűk helyen beszélik, írásbelisége rendkívül bonyolult és megtanulni időigényes. Az eszperantónak nincsen történeti világirodalma és élő nyelvformáló közössége, statikus. A spanyol már elterjedtebb, irodalma rendkívül jelentős, ugyanez az arabra is érvényes. Mindkét kultúrkör tagjai büszkeségből is ragaszkodnak a nyelvhez.
A nyelv erősen kötődik a kultúrához, nem csupán hagyományain keresztül, hanem a gondolkodásmód, a temperamentum, az értékrend bonyolultan összefonódó kapcsolatrendszerével is.
A spanyol és az arab elég nagy inerciával rendelkezik ahhoz, hogy fennmaradjon hosszú ideig.
Az angol elsőbbségét viszont nem lehet megkérdőjelezni.
Rövid távon megverhetetlen.
Egy olyan lehetőség, amely a világ összes népét összehozza. Közös nyelvet fog beszélni minden halandó.
Az Úr akaratával szemben, ha ugyan valóban ezt akarta.

A tornyokat ki-ki a maga módján építette már eddig is. Megnézendő, ki lakik odafent.
A válasz, amit találtak, nem elégítette ki őket, folytatják hát az építést.

És lassanként az angol lesz az első, amin beszélni tanulunk.

Mi lesz a többi nemzeti nyelvvel?
Kezdetben senki nem akar majd behódolni az új szokásnak. Kultúrájuk vesztét, nemzeti alárendeltséget, kiszolgáltatott rabszolgasorsot vizionálnak.
Felerősödnek a nemzetnyelvvédő irányzatok, és sokan csatlakoznak majd, anélkül, hogy különösebben értenék, mi folyik az egyik vagy másik oldalon. Színjátszókörök és hagyományőrző klubok alakulnak, ahol csak történelmileg és nyelvileg hű előadások, szeánszok zajlanak.

A világ nagyobbik része eközben pedig zavartalanul beszél egymással angolul.
Könnyebb lesz szót érteni, egymást megismerni, utazni, barátkozni, házasodni. Együtt dolgozni. Egymást tanítani. Megérteni, megszeretni.
A nemzetni nyelvet mindenki tanítja majd a gyerekeinek. Mesekönyvekből olvasunk fel nekik, és csodálni fogják azt a régies, alig-alig hallható, csak az öregek által beszélt nyelvjárást, amin a történetek megszólalnak. Az iskolában a régi költők és írók történeteiből jelesre felelnek a legjobbak, és a levéltárban majd ők képesek is lesznek kisilabizálni az antik lapokat.
A boltban és a neten és a tévében és a moziban és a rendőrségen és az utcán és az újságban és a tengerparton és a galériában és az egyetemen és a templomban pedig mindenki angolul beszél majd.

A világ halad.

Régen kevesen utazhattak csak, és hosszú ideig tartott minden kiruccanás. Az emberiség zöme nem keverhette egymással mémjeit. Nyelvterületek érintetlenül, invázió nélkül maradhattak fenn, és komótos versengésükben békén megmaradtak egymás mellett.
Ma ez másként van. Nem csupán egy emberéleten belül történik sok minden: villámgyorsan, az ember felfogóképességének, reakcióidejének, befogadási, tanulási sebességének léptékében érnek minket azonnali impulzusok.

Az angol itt van. Nézz meg egy reklámot, ülj be egy értekezletre, menj fel a facebookra.

Az anyanyelv eszköz arra, hogy kifejezzük magunkat. Azért használjuk éppen ezt, mert ingyen kaptuk szüleinktől és nevelőinktől. A kifejezés segítése az elsődleges funkciója, és ebben az értelemben bármikor lecserélhető (némi befektetés árán). Másodlagos szerepe a kulturális közeg biztosítása, a nemzeti hagyományoknak alap teremtése, egyfajta értékrend, viszonyítási pont kialakítása.
E szerepét nap mint nap megcsúfoljuk, erodáljuk, elkótyavetyéljük. Vannak, akik tesznek ez ellen - nyelvművelők, szépírók. De ez szélmalomharc. A társadalom fejlődik, a világ változik, és alakul a nyelv is (nem csak elemeiben, nem csak jövevényszavakkal, vagy nyelvi szabályok módosulásával).
A nyelv mint az emberi faj gondolatközvetítő eszköze is módosul, racionalizálódik. Aktuális céloknak alárendelve lecserélődik, háttérbe szorul, kimúlik, felerősödik.
Rá is érvényes az evolúciós szabály: a célszerűtlen kiszelektálódik, az alkalmazkodást elősegítő fennmarad.

Kijátszottuk az Urat, jó sokáig tartott, de lassanként megcsináljuk.
És aztán újabb rohamra indulunk, törünk az ég felé.

Sic itur ad astra...

Menedzseri zombinyelv

Pár éve olvastam Scott Adamstől a "Dogbert szigorúan titkos vezetőkézikönyvé"-t.
(Nagyon viccesnek találtam.)
Abban szerepel a menedzseri zombinyelv. Ajánlás: ha vezető akarsz lenni, sürgősen tanulj meg így beszélni.
A megtérülés klasszifikációja projektelőnyökhöz juttat és profitkilátásaink kedvező fázisban valószínűsödnek.

Ma voltam egy konferencián, hallgattam az előadókat meg a többi jelenlévőt.
Csodálatos, hogy mennyire megy már mindenkinek ez az új nyelv!