Elkezdődött a sünidő. Az őszi.
A gyerekek iskola helyett itthon vannak, kis tüskés barátaik, Balázs, Dorottya, Adorján, Demeter, Tihamér, Piroska és Aladár rothadt körtével tömésével foglalkoznak.
Az emberek vasárnap az utcára vonulnak. Tiltakozni a napfény árának emelése miatt.
Felhangzik a sípszó, a térre begördülnek a vízágyúk. Kinyitják a csapot. A pajzsok mögül kisuhogó gumibotok módszeresen osztják a nyugdíjasokat és a nőket. Halk, kéjes nyögdécselés a szerencsések részéről, akik elég közel tudtak tolakodni. Gyenge, ám határozott napsütés permetezi langyos sugarakkal a nép arcát.
Valahol egy vuki vonyít.
Szép, novemberi Sün-day.
2011. október 30., vasárnap
2011. október 28., péntek
psychedelic cacophony
hagyjatokbékén
olyanúgyseleszcsakAZután
mostmindenkicserbenhagyfaszamostmársejtemmitérezmarvin
elhúznakénülökaszarban
McSzokottérzésmármintaszaréshogyénvagyokaleghülyébbfasz
semmisemmivelnemkapcsolódikdeazösszefüggésekhálójaakkorisvanhaláthatatlan
fejembenkisszínesköröktáncolnakvégesmegszámlálhatószuperpozíciódominánsszínazöld
négydimenziósakcióspotenciáldiagramsárgazöldkombó
azaszéphogyabszolútnemahiperbolikuseztnemértiksokantesemértedmajdelmesélemakkor
bipoláristranzisztorbipolárisszindrómaakkorvantranzisztorszindrómaistalán
azalgebraimódszerekátvihetőkeszavakraazmárszóalgebralenne
példáulaztállítomegycsupormézjobbegycsuporszarnálegycsuportkiemelemmaradegycsuportmézjobbaszarnálésezigaznaktűnik
látodiréneznincsebbensemmiérdekesinkábbszánalmas
álmosvagyokálmoskrónikusálmosságkimerülünklemerülünkelmerülünk
deakolbászfesztiválahovamariannlevidorimegyazjóhiszenvanottpálinkaispáleszpáleszkisszívem
áztasseláztasselgyereszeress
olyanúgyseleszcsakAZután
mostmindenkicserbenhagyfaszamostmársejtemmitérezmarvin
elhúznakénülökaszarban
McSzokottérzésmármintaszaréshogyénvagyokaleghülyébbfasz
semmisemmivelnemkapcsolódikdeazösszefüggésekhálójaakkorisvanhaláthatatlan
fejembenkisszínesköröktáncolnakvégesmegszámlálhatószuperpozíciódominánsszínazöld
négydimenziósakcióspotenciáldiagramsárgazöldkombó
azaszéphogyabszolútnemahiperbolikuseztnemértiksokantesemértedmajdelmesélemakkor
bipoláristranzisztorbipolárisszindrómaakkorvantranzisztorszindrómaistalán
azalgebraimódszerekátvihetőkeszavakraazmárszóalgebralenne
példáulaztállítomegycsupormézjobbegycsuporszarnálegycsuportkiemelemmaradegycsuportmézjobbaszarnálésezigaznaktűnik
látodiréneznincsebbensemmiérdekesinkábbszánalmas
álmosvagyokálmoskrónikusálmosságkimerülünklemerülünkelmerülünk
deakolbászfesztiválahovamariannlevidorimegyazjóhiszenvanottpálinkaispáleszpáleszkisszívem
áztasseláztasselgyereszeress
2011. október 15., szombat
needlessness complex
Worse than inferiority complex, ~ not only makes the patient feel less valuable than others, it makes her/him feel totally useless.
Though clinical pathology does not describe thoroughly ~, partially because it is a relatively new syndrome, more and more people account on the problem.
The symptoms are various but there is a common cornerstone: imaginary conditions of being ignored, feeling hopeless and purposeless in life, depressed and feeling empty as if a hollow was dug in the stomach. Why exactly the stomach is still unresolved but accounts typically coincide in that symptom.
One could easily deduce the cause of this problem not having been described until recent times. Just like panic desease, these modern problems cannot develop under circumstances when one's mind is busy struggling for the everyday needs. Ironically enough, in that sense, a hard life is more convenient than one with less difficulties.
Needlessness complex is typical in modern welfare societies. Weak or missing social relationships, patterns of alienation, continuous questioning of traditional values and religion all contribute to the complex.
Typical patients live alone, have a less challenging job or are unemployed, do not pursue hobbies, and have no close relatives or friends.
The natural human self-defense mechanisms try to overcome the problem in:
a. the patient is building relationships, joining clubs, groups of some similarity to her/himself, in extreme cases military or political organizations
b. the patient is trying to endulge in some meaningful activities
In literature, we can find the complex described in two opposite situations. Douglas Adams's Zaphod Beeblebrox avoids a trap of the feeling of extreme needlessness thanks to a secret agent who replaces the trap with one that represents extreme importantness. This is an ironic representation of ~.
The other, dark depiction in Goten Valiz's 'Cause no one did need me', is about M. a young man who drifts from a harmless character towards becoming a murderer purely because of his quest for being accepted and needed.
The latter can be read here: link
(it is not available in other languages but Hun.)
The complex is assumed to be meme-infectious and its proliferation is estimated to be in the two-digit magnitude.
Though clinical pathology does not describe thoroughly ~, partially because it is a relatively new syndrome, more and more people account on the problem.
The symptoms are various but there is a common cornerstone: imaginary conditions of being ignored, feeling hopeless and purposeless in life, depressed and feeling empty as if a hollow was dug in the stomach. Why exactly the stomach is still unresolved but accounts typically coincide in that symptom.
One could easily deduce the cause of this problem not having been described until recent times. Just like panic desease, these modern problems cannot develop under circumstances when one's mind is busy struggling for the everyday needs. Ironically enough, in that sense, a hard life is more convenient than one with less difficulties.
Needlessness complex is typical in modern welfare societies. Weak or missing social relationships, patterns of alienation, continuous questioning of traditional values and religion all contribute to the complex.
Typical patients live alone, have a less challenging job or are unemployed, do not pursue hobbies, and have no close relatives or friends.
The natural human self-defense mechanisms try to overcome the problem in:
a. the patient is building relationships, joining clubs, groups of some similarity to her/himself, in extreme cases military or political organizations
b. the patient is trying to endulge in some meaningful activities
In literature, we can find the complex described in two opposite situations. Douglas Adams's Zaphod Beeblebrox avoids a trap of the feeling of extreme needlessness thanks to a secret agent who replaces the trap with one that represents extreme importantness. This is an ironic representation of ~.
The other, dark depiction in Goten Valiz's 'Cause no one did need me', is about M. a young man who drifts from a harmless character towards becoming a murderer purely because of his quest for being accepted and needed.
The latter can be read here: link
(it is not available in other languages but Hun.)
The complex is assumed to be meme-infectious and its proliferation is estimated to be in the two-digit magnitude.
Haldoklott
de nem mondta meg senkinek.
Később, amikor már nem volt mit tenni, csak várni, a felesége kérdőre vonta.
Nem akartam, hogy bármi is változzon.
Ez volt a fő érve.
Nem hittem benne, hogy a kezelések megmentenek.
Azt viszont tudtam, hogy végig csak szorongtok majd, te meg a gyerek, nem megyünk el sehova, nehogy ez vagy az történjen velem. Az életünk onnantól kezdve lett volna pokol, hogy közlöm a hírt.
Most már jártányi erőm sincs; éppen elég most elkezdeni a keserű napokat.
De hátha még lehetett volna valamit tenni. Az orvostudomány... sírdogált az asszony.
Egyszer eljön az idő úgyis. Amíg lehet, éljünk teljesen és jól, kihasználva minden pillanatot.
Mint a bridzsben, ahol az a feladatod, hogy a legjobbat hozd ki a leosztásból. Nem mindig lehet szanaduval mindent besöpörni, de ha ügyesen használod, amit kaptál, mégis boldog lehetsz.
Így gondoltam a hátralevő évekre.
Nem volt-e édes minden perce? Vigasztalta a könnytől maszatos arcú nőt.
Fogták egymás kezét.
Fájt az a sok kaland, élmény és lehetőség, ami közös jövőjükből már örökre kiradírozódott.
És aztán elkezdték számba venni, mi mindenben volt részük együtt.
Egészen meghitten, a körülményekhez képest boldog hangulatban nosztalgiáztak.
Fényképeket nézegettek.
Nevettek. A férfinak még egy vicc is az eszébe jutott.
Aztán bejött az eutanázor. A nő felállt. Megpróbálta elfojtani a zokogását, ám mégis el kellett fordulnia, míg az orvos bekötötte az infúziót. Aztán erőt vett magán, és nézte az urát.
Az eutanázor kiszólt, és bejött a rendőr meg a közjegyző. Felállították a kamerát.
A közjegyző feltette a szokásos kérdéseket, a beteg jól hallhatóan felelt.
Kezébe adták a kapcsolót.
A férfi kinyúlt az asszony felé, és utoljára megszorították egymás kezét.
A férfi megnyomta a gombot.
20 percbe telt, míg lefolyt az infúzió. Mindannyian némán álltak.
Végül az orvos ellenőrizte a fekvőt, és bólintott.
Az asszony homlokon csókolta a halottat, és míg kifelé botorkált, elmosolyodott; öröm töltötte el amiatt, hogy végül sikerült megtalálnia a szekrény alján férje kedvenc nyakkendőjét, az elefántmintásat, és hogy abban indulhatott el az útra, ahogy kívánta.
Később, amikor már nem volt mit tenni, csak várni, a felesége kérdőre vonta.
Nem akartam, hogy bármi is változzon.
Ez volt a fő érve.
Nem hittem benne, hogy a kezelések megmentenek.
Azt viszont tudtam, hogy végig csak szorongtok majd, te meg a gyerek, nem megyünk el sehova, nehogy ez vagy az történjen velem. Az életünk onnantól kezdve lett volna pokol, hogy közlöm a hírt.
Most már jártányi erőm sincs; éppen elég most elkezdeni a keserű napokat.
De hátha még lehetett volna valamit tenni. Az orvostudomány... sírdogált az asszony.
Egyszer eljön az idő úgyis. Amíg lehet, éljünk teljesen és jól, kihasználva minden pillanatot.
Mint a bridzsben, ahol az a feladatod, hogy a legjobbat hozd ki a leosztásból. Nem mindig lehet szanaduval mindent besöpörni, de ha ügyesen használod, amit kaptál, mégis boldog lehetsz.
Így gondoltam a hátralevő évekre.
Nem volt-e édes minden perce? Vigasztalta a könnytől maszatos arcú nőt.
Fogták egymás kezét.
Fájt az a sok kaland, élmény és lehetőség, ami közös jövőjükből már örökre kiradírozódott.
És aztán elkezdték számba venni, mi mindenben volt részük együtt.
Egészen meghitten, a körülményekhez képest boldog hangulatban nosztalgiáztak.
Fényképeket nézegettek.
Nevettek. A férfinak még egy vicc is az eszébe jutott.
Aztán bejött az eutanázor. A nő felállt. Megpróbálta elfojtani a zokogását, ám mégis el kellett fordulnia, míg az orvos bekötötte az infúziót. Aztán erőt vett magán, és nézte az urát.
Az eutanázor kiszólt, és bejött a rendőr meg a közjegyző. Felállították a kamerát.
A közjegyző feltette a szokásos kérdéseket, a beteg jól hallhatóan felelt.
Kezébe adták a kapcsolót.
A férfi kinyúlt az asszony felé, és utoljára megszorították egymás kezét.
A férfi megnyomta a gombot.
20 percbe telt, míg lefolyt az infúzió. Mindannyian némán álltak.
Végül az orvos ellenőrizte a fekvőt, és bólintott.
Az asszony homlokon csókolta a halottat, és míg kifelé botorkált, elmosolyodott; öröm töltötte el amiatt, hogy végül sikerült megtalálnia a szekrény alján férje kedvenc nyakkendőjét, az elefántmintásat, és hogy abban indulhatott el az útra, ahogy kívánta.
A haldoklás öt fázisa
1.Tagadás
Ez nem történik meg, nem velem, tévedés. Biztos, hogy tévedés.
2. Düh
Miért történik ez velem, mikor nem szolgáltam rá? Micsoda igazságtalanság; valaki borzasztó mulasztást követett el!
3. Alku
Mától leszokom, adakozom, hasznos és nélkülözhetetlen része leszek a létnek, csak még egy kis időt adj, csak utoljára még felnevelem, megírom, létrehozom, megmentem, átélem...
4. Depresszió
Rettenetes. Nagyon kibabráltak velem. Sosem tudom már megtenni, pedig olyan fontos lett volna. Már nem láthatom. Nincs ennél szomorúbb dolog.
5. Elfogadás
Én is meghalok.
Mint mindenki, aki él.
De addig, míg itt vagyok, nem vesztegetem az időt hiába, hasznosan töltöm el, ami hátravan.
És amikor üt az óra, átmegyek abba a létformába, ahol Einstein, Mozart, Arany és Puskás Öcsi vannak.
Ahol megannyi ősöm vár türelmesen, és ahová követnek majd azok is, akiktől itt búcsút veszek.
Ez nem történik meg, nem velem, tévedés. Biztos, hogy tévedés.
2. Düh
Miért történik ez velem, mikor nem szolgáltam rá? Micsoda igazságtalanság; valaki borzasztó mulasztást követett el!
3. Alku
Mától leszokom, adakozom, hasznos és nélkülözhetetlen része leszek a létnek, csak még egy kis időt adj, csak utoljára még felnevelem, megírom, létrehozom, megmentem, átélem...
4. Depresszió
Rettenetes. Nagyon kibabráltak velem. Sosem tudom már megtenni, pedig olyan fontos lett volna. Már nem láthatom. Nincs ennél szomorúbb dolog.
5. Elfogadás
Én is meghalok.
Mint mindenki, aki él.
De addig, míg itt vagyok, nem vesztegetem az időt hiába, hasznosan töltöm el, ami hátravan.
És amikor üt az óra, átmegyek abba a létformába, ahol Einstein, Mozart, Arany és Puskás Öcsi vannak.
Ahol megannyi ősöm vár türelmesen, és ahová követnek majd azok is, akiktől itt búcsút veszek.
2011. október 11., kedd
míg karateedzésen voltam,
ellopták az öltözőből a vadonatúj Nike edzőcipőmet.
Ebben nem is az a legrosszabb, hogy a cipőre fél évig gyűjtögettem.
22ezer volt, szívtam a fogam, de annyira beleszerettem már rég, hogy mégis kiadtam rá ezt a kisebb vagyont.
(mennyi sört lehet inni ilyen sok pénzből...)
és akkor jöttek a csirkefogók, állítólag az ablakon keresztül - bukóablak - hatoltak be, ezt mondták a rendőrök, hogy behatoltak, esküszöm, a zaklatott lelkiállapotom dacára nevethetnékem támadt, behatolt, mintha valami szenvtelen igazságügyi orvosszakértő írna le egy nemi aktust, végül is tekinthetem annak, elvették erőszakkal az öltöző betörő-szüzességét, ez tény, behatoltak a liliomtipró szemetek, és meglovasították a divatos Nike cipőmet.
Szóval a legrosszabb nem a pénz.
Az a legrosszabb, hogy azt a cipőt még nem hordtam eleget.
Az a cipő még nem volt igazán az enyém.
Még csak fel se próbálhattam úgy istenigazából, nemhogy nem volt alkalmam ráunni.
Egyszer hordtam mindössze, a boltban fizetés után rögvest kicseréltem, a szakadt előző tornacipőmtől búcsút vettem, és iktattam a legközelebbi kukába, és esküszöm, olyan boldogan lépkedtem benne, mint amilyen feldobott egy új szerelmes - annak ellenére, hogy épp most adta ki az utamat a nőm, na ez megint megér egy estét, hogy elmeséljem, de most a cipő foglalkoztat legerősebben, mert az mégiscsak váratlan volt, értehetetlen, erkölcstelen, és mert igazán szíven ütött.
Én nem tudom, kinek mit jelentenek a cipők.
Nekem általában nem sokat, de van úgy, egy-két darabbal, megjegyzem, nem csak cipők, hanem másfajta apróbb tárgyak, egy teló, egy mp3-lejátszó, egy könyv, egy tárca, bármi, ami megtetszik, és utána napokig csak rágódom, hogy meg kéne venni, szóval az ilyesmi úgy fogva tartja a gondolataimat, mint egy nő, egy szerelem, és a hasonlat nem is erőltetett, mert tényleg úgy éreztem magam, legalábbis Nikével, hogy a lassú birtokbavétel, a fokozatos felfedezés izgatott várakozása, apró örömök, halk sikkantások teljes kavalkádját ígérte nekem ez a cipő, és most tessék, valaki másé.
Aki nem ismeri a féltékenység poklát, az nem értheti, miről beszélek.
Ha meglátnám a csukát a tolvajon, félek, hogy leütném, letaglóznám, kinyiffantanám, fejbe vágnám valahogy. De a bíróság ilyen esetekben nem alkalmazza a szerelemféltést enyhítő körülményként.
Jövök ki a dojóból, nyúlnék a cipőmért, hűlt helye. Elég gyorsan ráébredtem, mi a helyzet, üvölteni akartam, de a karate önuralomról szól elsősorban, nem illett volna semmiféle kirohanás a hely szelleméhez.
A rendőrök helyszínelése sem tartott sokáig, de engem még hamarabb elengedtek. Az épület egy városszéli tanyán áll, mezítláb lépkedtem kifelé az úton.
Október van, sütött a hideg a betonból, a rücskös felületen a kövek szanaszét vágták a talpamat, de a hangulatom volt a legfagyosabb. Csillagtalan éjszaka volt, a holdat felhők takarták, sápadt fénye alig nyújtott világosságot. Óvatosan botorkáltam a kocsiig - kétszáz méterre van a parkoló -, lassan, de belülről gyilkos hangulatban. Ha valaki most hozzám ért volna, biztosan kihúzza a gyufát.
Ritkán vagyok agresszív, de akkor válogatás és gondolkodás nélkül ütök, rosszul jár, aki a közelemben tartózkodik.
Egyre csak a cipő színe, formája, az anyaga, az illata - új cipőnek olyan sajátos, lábszagmentes, ragasztó-, oldószer- és festékillata van - ezek jártak a fejemben, hol düh fojtogatott, hol sírás kerülgetett, de már a kocsinál jártam. Nyitnám, de a kulcs nem volt a zsebemben. Márpedig kabáton kívül semmit nem vittem. Cipő és kabát: ennyi volt nálam. A kabát zsebébe megy a kulcs. Mindig így szoktam, ez már automatizmus.
Kis híján kiborultam. Megint a hely szelleme mentett meg, karatésként képes voltam uralkodni magamon.
Mögöttem léptek csikordultak a murván. sarkon perdültem, persze felhasította a bőrömet valami odahajított söröskupak, mert miért is ne hasította volna fel, és azonnal ütöttem. Ököllel az arcába.
Az illető elterült. A halvány lámpafényben felismertem, hogy a sensei az. Feltápászkodott, és megrázta a fejét.
- A kulcsod kiesett a zsebedből, azt hoztam utánad. Kicsit hülye vagy, ugye, tudod?
Azzal sarkon fordult, és elment.
Sokáig bámultam a kezemben tartott kulcsra.
Ebben nem is az a legrosszabb, hogy a cipőre fél évig gyűjtögettem.
22ezer volt, szívtam a fogam, de annyira beleszerettem már rég, hogy mégis kiadtam rá ezt a kisebb vagyont.
(mennyi sört lehet inni ilyen sok pénzből...)
és akkor jöttek a csirkefogók, állítólag az ablakon keresztül - bukóablak - hatoltak be, ezt mondták a rendőrök, hogy behatoltak, esküszöm, a zaklatott lelkiállapotom dacára nevethetnékem támadt, behatolt, mintha valami szenvtelen igazságügyi orvosszakértő írna le egy nemi aktust, végül is tekinthetem annak, elvették erőszakkal az öltöző betörő-szüzességét, ez tény, behatoltak a liliomtipró szemetek, és meglovasították a divatos Nike cipőmet.
Szóval a legrosszabb nem a pénz.
Az a legrosszabb, hogy azt a cipőt még nem hordtam eleget.
Az a cipő még nem volt igazán az enyém.
Még csak fel se próbálhattam úgy istenigazából, nemhogy nem volt alkalmam ráunni.
Egyszer hordtam mindössze, a boltban fizetés után rögvest kicseréltem, a szakadt előző tornacipőmtől búcsút vettem, és iktattam a legközelebbi kukába, és esküszöm, olyan boldogan lépkedtem benne, mint amilyen feldobott egy új szerelmes - annak ellenére, hogy épp most adta ki az utamat a nőm, na ez megint megér egy estét, hogy elmeséljem, de most a cipő foglalkoztat legerősebben, mert az mégiscsak váratlan volt, értehetetlen, erkölcstelen, és mert igazán szíven ütött.
Én nem tudom, kinek mit jelentenek a cipők.
Nekem általában nem sokat, de van úgy, egy-két darabbal, megjegyzem, nem csak cipők, hanem másfajta apróbb tárgyak, egy teló, egy mp3-lejátszó, egy könyv, egy tárca, bármi, ami megtetszik, és utána napokig csak rágódom, hogy meg kéne venni, szóval az ilyesmi úgy fogva tartja a gondolataimat, mint egy nő, egy szerelem, és a hasonlat nem is erőltetett, mert tényleg úgy éreztem magam, legalábbis Nikével, hogy a lassú birtokbavétel, a fokozatos felfedezés izgatott várakozása, apró örömök, halk sikkantások teljes kavalkádját ígérte nekem ez a cipő, és most tessék, valaki másé.
Aki nem ismeri a féltékenység poklát, az nem értheti, miről beszélek.
Ha meglátnám a csukát a tolvajon, félek, hogy leütném, letaglóznám, kinyiffantanám, fejbe vágnám valahogy. De a bíróság ilyen esetekben nem alkalmazza a szerelemféltést enyhítő körülményként.
Jövök ki a dojóból, nyúlnék a cipőmért, hűlt helye. Elég gyorsan ráébredtem, mi a helyzet, üvölteni akartam, de a karate önuralomról szól elsősorban, nem illett volna semmiféle kirohanás a hely szelleméhez.
A rendőrök helyszínelése sem tartott sokáig, de engem még hamarabb elengedtek. Az épület egy városszéli tanyán áll, mezítláb lépkedtem kifelé az úton.
Október van, sütött a hideg a betonból, a rücskös felületen a kövek szanaszét vágták a talpamat, de a hangulatom volt a legfagyosabb. Csillagtalan éjszaka volt, a holdat felhők takarták, sápadt fénye alig nyújtott világosságot. Óvatosan botorkáltam a kocsiig - kétszáz méterre van a parkoló -, lassan, de belülről gyilkos hangulatban. Ha valaki most hozzám ért volna, biztosan kihúzza a gyufát.
Ritkán vagyok agresszív, de akkor válogatás és gondolkodás nélkül ütök, rosszul jár, aki a közelemben tartózkodik.
Egyre csak a cipő színe, formája, az anyaga, az illata - új cipőnek olyan sajátos, lábszagmentes, ragasztó-, oldószer- és festékillata van - ezek jártak a fejemben, hol düh fojtogatott, hol sírás kerülgetett, de már a kocsinál jártam. Nyitnám, de a kulcs nem volt a zsebemben. Márpedig kabáton kívül semmit nem vittem. Cipő és kabát: ennyi volt nálam. A kabát zsebébe megy a kulcs. Mindig így szoktam, ez már automatizmus.
Kis híján kiborultam. Megint a hely szelleme mentett meg, karatésként képes voltam uralkodni magamon.
Mögöttem léptek csikordultak a murván. sarkon perdültem, persze felhasította a bőrömet valami odahajított söröskupak, mert miért is ne hasította volna fel, és azonnal ütöttem. Ököllel az arcába.
Az illető elterült. A halvány lámpafényben felismertem, hogy a sensei az. Feltápászkodott, és megrázta a fejét.
- A kulcsod kiesett a zsebedből, azt hoztam utánad. Kicsit hülye vagy, ugye, tudod?
Azzal sarkon fordult, és elment.
Sokáig bámultam a kezemben tartott kulcsra.
2011. október 5., szerda
Három női sex-appeal / Three female sex-appeals
/*2011. nyár*/
Nem a melle, a feneke, a haja számít.
Az első és legfontosabb, hogy szeressen. Hogy érezzem, fontos vagyok neki, érdeklem.
Hogy úgy tudjon rám nézni.
A második a szeme.
Hogy sugározzon. Vonósugár.
Hogy mosolyogni tudjon. Ha harmóniát kell teremteni.
Hogy tüze legyen - tiszta tüze. Felszító, nem pusztító.
A harmadik a gondolatai.
Nem kell, hogy arra gondoljon, amire én, hogy úgy legyen okos, ahogy én, hogy egyetértsen velem, hogy mindig értsen engem.
Legyenek gondolatai.
Néha legyen érdekes. Néha kiszámíthatatlan.
Képes legyen meghallgatni. Képes legyen elvárni, hogy meghallgassam.
Képes legyen közbevágni. Képes legyen rá, hogy én közbevághassak.
Képes legyen megérteni. Képes legyen értetlenkedni.
Érezzen. Éljen.
Mit számít, kicsi-e a melle vagy nagy? Szűk a feneke vagy széles? Selymes a bőre vagy érdes?
Szeplős, anyajegyes?
Az őrangyalodat, bármilyen bőrbe bújik is, felismered.
- - -
Boobs, butts, hair - unimportant.
The first thing what does matter is that she loves me. I have to feel I am important to her, she is interested in me.
That she could look at me with that look.
The second is her eyes. That they have that special attractive radiation. A tractor beam.
That they are able to smile. If I need harmony.
That they have that sparkle - the pure glow. The kindleing flavour, not the destroying one.
The third one is her thoughts.
I don't need her to think the same as me, to be smart the way I am smart, to agree with me or to always fully understand me.
I need her to have thoughts.
Sometimes:
To be interesting. Or unpredictable.
Capable to listen to me. Capable to expect me to listen.
Capable to interrupt. Capable to let me interrupt her.
Capable to understand. Capable not to understand.
To feel. To be vivid.
Does it matter at all if her tits are small or big? Whether her bottom is wide or narrow? If her skin is silk-soft or rather coarse? If she has freckels or birthmarks?
Your guardian angel she is.
No matter what disguise she wears - you will recognize her.
Nem a melle, a feneke, a haja számít.
Az első és legfontosabb, hogy szeressen. Hogy érezzem, fontos vagyok neki, érdeklem.
Hogy úgy tudjon rám nézni.
A második a szeme.
Hogy sugározzon. Vonósugár.
Hogy mosolyogni tudjon. Ha harmóniát kell teremteni.
Hogy tüze legyen - tiszta tüze. Felszító, nem pusztító.
A harmadik a gondolatai.
Nem kell, hogy arra gondoljon, amire én, hogy úgy legyen okos, ahogy én, hogy egyetértsen velem, hogy mindig értsen engem.
Legyenek gondolatai.
Néha legyen érdekes. Néha kiszámíthatatlan.
Képes legyen meghallgatni. Képes legyen elvárni, hogy meghallgassam.
Képes legyen közbevágni. Képes legyen rá, hogy én közbevághassak.
Képes legyen megérteni. Képes legyen értetlenkedni.
Érezzen. Éljen.
Mit számít, kicsi-e a melle vagy nagy? Szűk a feneke vagy széles? Selymes a bőre vagy érdes?
Szeplős, anyajegyes?
Az őrangyalodat, bármilyen bőrbe bújik is, felismered.
- - -
Boobs, butts, hair - unimportant.
The first thing what does matter is that she loves me. I have to feel I am important to her, she is interested in me.
That she could look at me with that look.
The second is her eyes. That they have that special attractive radiation. A tractor beam.
That they are able to smile. If I need harmony.
That they have that sparkle - the pure glow. The kindleing flavour, not the destroying one.
The third one is her thoughts.
I don't need her to think the same as me, to be smart the way I am smart, to agree with me or to always fully understand me.
I need her to have thoughts.
Sometimes:
To be interesting. Or unpredictable.
Capable to listen to me. Capable to expect me to listen.
Capable to interrupt. Capable to let me interrupt her.
Capable to understand. Capable not to understand.
To feel. To be vivid.
Does it matter at all if her tits are small or big? Whether her bottom is wide or narrow? If her skin is silk-soft or rather coarse? If she has freckels or birthmarks?
Your guardian angel she is.
No matter what disguise she wears - you will recognize her.
2011. október 4., kedd
nyelven lékek
Amikor a páncélos hüllők letették végre a fegyvert, megszületett a
TEKNŐSBÉKE.
...
Végre megérkezett a szupergyors műanyagautó, hogy leváltsa a lomha acél és alumínium kasztnikat. Ez is bizonyítja, hogy meghaladható a
FÉMSEBESSÉG.
...
Ha egy buddhista szerzetes okosan meditálva dudorászik, úgy hívom:
ZENÉSZ
...
G.B. Shaw, a híres tollforgató, korának egyik legokosabb embere volt. Magyarul is tanult, szerette nyelvünk kifejező erejét. Tudná-e vajon értékelni, ha az utókor így nevezné: Shaw, a
PEN-ÉSZ?
...
Lemenjek egy levesre, vagy beérjem egy palack vízzel? Ez számomra
LÉKÉRDÉS
...
TEKNŐSBÉKE.
...
Végre megérkezett a szupergyors műanyagautó, hogy leváltsa a lomha acél és alumínium kasztnikat. Ez is bizonyítja, hogy meghaladható a
FÉMSEBESSÉG.
...
Ha egy buddhista szerzetes okosan meditálva dudorászik, úgy hívom:
ZENÉSZ
...
G.B. Shaw, a híres tollforgató, korának egyik legokosabb embere volt. Magyarul is tanult, szerette nyelvünk kifejező erejét. Tudná-e vajon értékelni, ha az utókor így nevezné: Shaw, a
PEN-ÉSZ?
...
Lemenjek egy levesre, vagy beérjem egy palack vízzel? Ez számomra
LÉKÉRDÉS
...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)