Ott álltunk Istennel a képtárban - úgy értem, olyan volt, mint egy képtár. Isten ekkor éppen fekete volt, leginkább egy XXI. századi popsztárra emlékeztetett, egy rapperre - a kedvemért.
Türelmesen magyarázott, bármit kérdezhettem.
Nem voltunk időhöz kötve.
- És ez? - kérdeztem egy középkorú férfire bökve.
- Átlagos élet, boldog, sikeres férfi, Európa, szellemi foglalkozás. Szerintem jó döntés. 45 évesen rákban hal meg. A csúcson kell abbahagyni - vigyorgott.
Gyanakodva méregettem.
- De, ugye, tudod, mit fogok választani?
- Persze, hogy tudom. Mindenható és mindentudó vagyok.
- Akkor minek ez a cirkusz?
- Neked megmarad a szabad döntés.
- De ez csak illúzió.
- Már miért lenne az?
- Hiszen te már TUDOD, mi lesz a választásom eredménye.
- Naná, hogy tudom.
- Hát ez az - dühöngtem. - Úgysem dönthetek másképp, mint ami az általad már ismert kimenetelhez vezet.
- Végül is, a te szemszögedből nézve, bárhogy dönthetsz.
- Nem értem, Isten. Semmi mást nem választhatok, mint azt, amit te már ismersz. Determinálva van, hogy melyikre fogok mutatni. Vagy gondolni.
Felnevetett. Tudta, mi idegesít - a vesémbe látott.
- Megmagyarázom - és átkarolt a vállamat. Elindultunk egy fából készült, sima asztal felé. Az asztalon lombikra emlékeztető, szűk nyakú üvegholmi állt. - Én az időt nem úgy érzékelem, mint te. Neked az idő folyik: egymás utáni események sorozata, a jövő még köd, átlátszó, még nem létezik, csak a rögzült múlt és az áramló jelen. A jövő bármi lehet. Számomra az idő áll: amit te úgy nevezel, múlt, jelen, jövő, egyaránt látható, minden részletében megismerhető. Te sem egyetlen példány vagy, hanem végtelen. Minden változatod más-más pályán halad, és bejárja az összes elágazást, mindegyiket, amely az előtted felbukkanó egyes választási lehetőségekből fakad. Én persze mindezeket ismerem.
A determináltság: kauzalitás. A kauzalitás pedig az idő egy korábbi és egy későbbi eseményének oksági kapcsolata. Csakis a folyó idő kontextusában értelmezhető. Neked tehát, aki az idővel együtt áramlasz, igenis szabad a döntésed, mert a te időészlelésed korábbi eseményei nem korlátozzák, miket választhatsz, csakis a későbbiekből látszik, hova jutsz majd. A későbbieket viszont nem ismered; a jelenedben nem léteznek, és nem is hatnak rá. Én azonban nem áramlok az idővel.
- És te mi örömödet leled ebben az egészben?
Sóhajtott. Tovább magyarázott, miközben a lombikon kis nyílást teremtett. Felemelt, és ahogy az üvegedény felé nyújtott, zsugorodni kezdtem. Fény töltötte be a helyet, hangját egyre távolabbról hallottam.
- Olykor elfelejthetem egy pillanatra, melyikőtökkel állok most itt, és milyen jövő tartozik épp tehozzád; így a választásod számomra is a meglepetés illúzióját kelti. Olyan ez, mint
ha leoltanád a szobában a villanyt, a sötétben a feleséged átrendezné
kicsit a lakást, majd újra fényt gyújtanál; és amikor körülnézve észreveszed, hogy a
díszpárnát a kanapé másik sarkába tette, az újdonság felismerése örömmel töltene el. Apróság, és mesterséges, hiszen ha
akarnál, leshetnél is. De azért nekem is kell egy kis változatosság.
Jó utat!
Ezek voltak az utolsó szavai. Aztán úszni kezdtem.
