hány beteljesületlen szerelemre

jut egy beteljesült? Ötre? Százra?

Hogy ez melyik, te döntsd el.

- - -


Lev Porjafin minden este elporoszkált a térre. Az egyik sarkon állt egy Puskin-szobor. Annak támaszkodva nézte a túlsó oldalon álló házat, ahol Olga lakott. De nem ment közelebb.
Nem azért, mintha félt volna. Nem olyan fából faragták.
Hanem azért, mert ez volt a megállapodás.
Hosszú idő telt el így.
Majd ágynak esett, bár nem volt még öreg.
Csak hát a tüdőrák. Az nincs tekintettel a korra.
Lev Porjafin türelemmel várt.
Ez volt talán az egyetlen erénye egész életében.
Porjafin várt, és Olga nem jött.
És Lev szenvedett, nem csak a rák miatt.
Amikor már érezte, hogy nincs sok hátra, tollat és papírt kért Nyinocskától.
A szolgáló megijedt, megérezte talán, hogy gazdája elszámolni készül a világgal.

"Drága Olga" - írta erőtlen kezével reszkető, pacás betűket kanyarítva Lev Porjafin - "sajnálom, hogy megszegem az ígéretemet, és én keresem Önt. Úgy érzem, nem mehetek el anélkül, hogy elmondanám, mennyire hálás vagyok Önnek, hogy teljessé tette az életemet. Az a rövid idő, amíg kitüntetett barátságával, igen sokat jelentett nekem. Sajnálom, hogy 'erőszakosságommal', amilyennek Ön közeledésemet nevezte, terhére voltam olykor.
Megértettem, hogy derék férje és pajkos gyermekei milyen sok feladatot róttak Önre, így hát megígértem, hogy várok a soromra, amíg majd felkeres, és - mint barátságunk idején - nekem szenteli figyelmét.
De, miként az életben oly sok minden, ez a lehetőség is anélkül szaladt el, hogy élvezhettem volna akárcsak egyetlen pillanatát is.
Olga, minden jót kívánok. Emlékét magamban, magammal viszem."

Összehajtotta és lepecsételte a levelet, majd csengetett Nyinocskának, és meghagyta neki, hogy az írást csak a temetést követően adhatja át Olgának, de kizárólag saját kezébe. Aztán megkérte, hogy húzza el a függönyöket, és reggelig ne zavarják.

Amint egyedül maradt, feljebb küzdötte magát a párnán, és kifelé bámult az ablakon. Szerette volna magasztos gondolatokkal megtölteni az elméjét, ehelyett csak hétköznapi dolgok jutottak eszébe. "Mindjárt este hat" - gondolta. - "Ilyenkor szokta a fagylaltárus körbetolni kis kordéját. Sosincs vanília nála. Elfogy, mire hozzám ér." Aztán: "A tavon biztos most is ott ringatózik a zöldre festett, csálé csónak, benne a szikár úr verseket olvas annak a rettentő kövér hölgynek. Csoda, hogy bele nem borulnak a vízbe." Lassan lecsukódott a szeme.
Nyugtalan álma volt: néha kihagyott a lélegzete, néha erőlködve zihált.
Odakint feltámadt a könyörtelen északi szél.

Olga aznap este vendégül látta férje üzlettársait. Amikor a férfiak a balkonon szivaroztak, Simcsin doktor egy elejtett megjegyzését véletlenül meghallva értesült róla, hogy Lev Porjafin beteg. Hirtelen szorongás vett erőt rajta, és fejfájásra hivatkozva visszavonult a szobájába.
Izgatottan levélpapírt húzott elő, és sietve írni kezdett:
"Kedves Lev, nyugtasson meg, ugye nincs komoly baja, ugye jól van?" - majd sírva fakadt, de éppoly hirtelen abba is hagyta. Összegyűrte a levelet, és a kandalló tüzébe hajította. Egy percig rémülten bámult maga elé, aztán az ágyhoz szaladt, magára húzta a takarót, és összekuporodva elaludt.

Másnap reggel, mihelyt az ura munkába indult, a gyerekeket a dadára bízta, és kocsit rendelt.
Lev Porjafin háza közelében fizetett, kiszállt, és a hátralevő utat gyalog tette meg.
Pontosan ugyanabban a pillanatban, amikor cipője az előszoba padlóját érintette, Porjafin átlépett a béke birodalmába.

Míg fekszem kiterítve

Nincs már mi fáj, csak tömény érdeklődés vagyok, hogy mi zajlik még, és mi következik.újszülött a halálban mindenki. tágra meredt szemeim bámésszák a fel-alá sopánkákat.koponyám belül derű, de arcom fagyott halotti maszk.valaki rúzsozzon már rá egy mosolyt!