2015. július 28., kedd

kvadruploid kepleriták

A kepleriták ivaros szaporodásáról jelent meg egy tanulmány, amelynek kivonatát alább közlöm:

Négy nemük ismeretes, a nimfek, a szagittorok, az utriták és a borgok.
Testi sejtjeikben négyfajta örökítőanyag van, ezeket I, J, K, L-nek hívjuk.
Az ivarsejtek örökítőanyag-tartalma nemenként változik
- nimfeknél az IJK
- szagittoroknál az IJL
- utritáknál az IKL
- borgoknál pedig a JKL kombináció található meg.

E négy csoportból *bármely* három különböző elégséges, de legalább három különböző szükséges ahhoz, hogy életképes utódot nemzzenek. A magzatoknak mind a négy fajta örökítőanyagból szükségük van egy párra. A magzat nemét az az örökítőanyag határozza meg, amelyik túlsúlyba kerül.

A kepleriták nemei külsőleg nem mutatnak jellegzetességeket. Mindegyikük ugyanolyan szaporítószervvel rendelkezik, amely leginkább egy lágy nyélen himbálózó puha kehelyhez hasonlít. Ivarzáskor mindhárman egymásba zárják kelyheiket, és ivarsejtjeiket az így kialakított üregbe fecskendezik. Az ivarsejtek összeolvadása után kialakuló zigóta (egy nimf-szagittor-utrita aktusban I-I-I+J-J+K-K+L-L örökítőanyagokkal maga is nimf nemű magzatkezdemény) az egyik kehely falába ágyazódik, és 36 héten keresztül növekszik. A felnőtt keplerita (anyja) eközben egyre nehezebben és kevesebbet mozog, az utolsó hetekben jelentősen megduzzadt kelyhét már nem is vonszolja maga után, egy helyben várakozik a kifakadásra. A kifakadás után a kehely és a nyél leválik az anyáról, a gyermek táplálékként fogyasztja el a továbbiakban, ezt követően önálló életre képessé lesz.

A kepleriták normál nemi aktusa hármasban zajlik. Ketten életképtelen, négyen pedig csak hermafrodita, szaporodásra képtelen egyedet tudnának nemzeni.

Ha a trióban azonos neműek vannak (amire gyakran van példa, nem lévén semmilyen nemi jellegzetességük), az egyik örökítőanyagból nem jön létre pár, az utód nem lesz életképes.

Szaporodásuk a fentieknek megfelelően igen nehézkes, ezért komoly érdeklődéssel figyelik az in vitro fertilizációs tapasztalatainkat.

Egyes hírforrások szerint már elkezdődtek a tárgyalások közös kutatócsoport felállításáról.