meggyújtja a csillagszórókat
eldúdolja a csendes éj-t és a pásztorok, pásztorok...-at
gyertyát gyújt, és hosszan bámulja a megsárgult, visszapöndörödött szélű képet, amelyen vidám fiatal nő ölében egy nevető kisfiú szélforgóval játszik
felhúzza a zenélő karácsonyfadíszt (O, Tannenbaum), a még legtöbb részén fényes, kék gömböt, melyben apró, tüskés henger forog körbe acélfésű-lemezek alatt
kibontja az ajándékot, amelyet a zsakbamacska.hu oldalon rendelt - ez a webhely az egyedül ünneplők kedvéért kedves karácsonyi meglepetésekről gondoskodik
kezébe veszi a pohár sherryt, leoltja a villanyt - csak a fenyőre aggatott díszégők világítanak
odaáll az ablakhoz, lassan kortyolja az italt, és bámul kifelé a ráérősen pelyhedző hóesésbe, nézi a belvárosi háztetőket, milliónyi hasonszőrű társára gondol, azokra, akik megízlelték már a szeretet ünnepének igazi hangulatát,
de most be kell érniük kevesebbel
2011. december 28., szerda
ráléptem egy útra, melyen nem volna szabad haladnom
pedig nem kell hozzá nagy intelligencia, hogy lássam, hova vezet
rajta járok, izgalommal, verejtékezve, de ahelyett, hogy visszafordulnék, haladok tovább
vagy inkább a vesztembe
miért van az, hogy az ember olyasmit próbál tenni, amiről tudja: hülyeség?
belemegy valamibe a józan esze ellenére?
szenvedély(betegség)
megpróbálni átkelni a túlpartra egy délibáb-hídon, amit magam vetítettem oda....
jesszus.
update: már leraktam a poharat. szinte teljesen
rajta járok, izgalommal, verejtékezve, de ahelyett, hogy visszafordulnék, haladok tovább
vagy inkább a vesztembe
miért van az, hogy az ember olyasmit próbál tenni, amiről tudja: hülyeség?
belemegy valamibe a józan esze ellenére?
szenvedély(betegség)
megpróbálni átkelni a túlpartra egy délibáb-hídon, amit magam vetítettem oda....
jesszus.
update: már leraktam a poharat. szinte teljesen
2011. december 27., kedd
mentális nyelv az,
amelyen gondolkodunk.
különbözik a beszélt nyelvtől.
a fordítás nem egyszerű, de ha bárkivel közölni kívánunk valamit, szükségszerű.
persze az elég kiábrándító, amikor látod, hogy nem tudod szavakkal megfelelően kifejezni a gondolataidat.
ebben az a vigasztaló, hogy a gondolataid milyen szép tartalmasak.
és az a szomorú, hogy mennyire analfabéta vagy abban, hogy nyelvi eszközökkel ezt a sokszínűséget megközelítsd.
javaslom, hogy írjál blogot, mert akkor gyakorolhatod ezt.
Bár lehet, hogy éppen azt fogod begyakorolni, hogyan kell olyasmit elgondolni, aminek szavakkal való visszaadása már nem haladja meg az erődet.
Akkor most próbálkozzunk vagy se?
Ha alkotni akarsz, keresd meg a magad válaszát.
Ez a blog magáért beszél...
különbözik a beszélt nyelvtől.
a fordítás nem egyszerű, de ha bárkivel közölni kívánunk valamit, szükségszerű.
persze az elég kiábrándító, amikor látod, hogy nem tudod szavakkal megfelelően kifejezni a gondolataidat.
ebben az a vigasztaló, hogy a gondolataid milyen szép tartalmasak.
és az a szomorú, hogy mennyire analfabéta vagy abban, hogy nyelvi eszközökkel ezt a sokszínűséget megközelítsd.
javaslom, hogy írjál blogot, mert akkor gyakorolhatod ezt.
Bár lehet, hogy éppen azt fogod begyakorolni, hogyan kell olyasmit elgondolni, aminek szavakkal való visszaadása már nem haladja meg az erődet.
Akkor most próbálkozzunk vagy se?
Ha alkotni akarsz, keresd meg a magad válaszát.
Ez a blog magáért beszél...
Abszolút-e a tudomány? Abszolút-e a matematika?
Abban az értelemben, hogy bármilyen lehetséges galaxisban, sőt, világegyetemben ugyanez a fizika, kémia stb. lenne érvényes.
A fizika nyilván nem.
Ez alatt lehet azt is érteni, hogy fejlődik, eszméi, tételei, sőt, még axiómái is időről-időre változnak. A különféle világképek váltják egymást: geo- majd heliocentrikus Naprendszer-felfogás, konkurens kozmológiai elméletek, klasszikus majd kvantummecahnika, relativitáselmélet.
De én most nem erre gondolok.
Hanem arra, hogy a fizikai törvények halmaza a különböző lehetséges világegyetemekben vajon nagyrészt átfedő lenne, avagy ellenkezőleg: elgondolható-e majdnem diszjunkt (vagy legalábbis jelentősen eltérő törvény-halmaz).
Vegyünk néhány példát. A fény jelen ismereteink szerint határsebesség, legalábbis semmit nem találtunk, ami ezt cáfolná, sőt, megerősítőleg hat, hogy fontos és pontos előrejelzések tehetők ebből a posztulátumból kiindulva. Ezt a példát nem tartom olyan jónak, egyrészt azért, mert még mindig sokan kétségbe vonják, hogy a tételt elég meggyőzően támasztják-e alá a kísérletek, másrészt, mert érezzük, hogy fontos ugyan, de valami ennél alapvettőbre vagyunk kíváncsiak.
Vegyük a gravitációt, azt a jelenséget, amely a NEE (Nagy Egyesített Elmélet) kezéből rendre kicsúszik. Jelen fogalmaink szerint gravitáció VAN, és lennie is kell. A négy alapkölcsönhatás egyike.
(És létezik a másik három: elektromágnesség, gyenge kölcsönhatás és erős kölcsönhatás.)
Kérdőjelezzünk meg, mondjuk, valami ilyesmit. Tegyük fel, hogy nincs gravitáció.
Nem tudom megmondani, mi minden származnék ebből, de nem találok olyan érvet, ami miatt azt érezném, hogy a gravitáció elkerülhetetlen, abszolút szükségszerű, nélküle világegyetem nem létezhet. Akár tömegek közti vonzóerőnek, akár térgörbületnek tekintem, lehetséges, hogy van olyan univerzum, ahol nincs tömegvonzás, következésképp valószínűleg tömeg sincs, elképzelhető, hogy ehelyett valami más összeköttetés létezik az anyag alkotóelemei között (most felteszem, hogy anyag azért van, vagy legalábbis hullámok vannak, amelyek sűrűsödése anyagnak tekinthető), mondjuk valami szuperhúrok, szuperbránok, de olyanfajták ám, amelyek nem rendelkeznek egyszersmind gravitáció-szerű tulajdonságokkal, például nem érvényesülnek bármely két pont között.
Azt sem tudom megmondani, hogy egyáltalán létezhet-e ilyen jellegű világegyetem - biztosra veszem, hogy jelentősen különbözne a miénktől - és hogy le lehet-e vonni bármiféle épeszű következtetést egy ilyen rendszerről, tehető-e megfigyelés benne, következtethetünk-e bármely jellemzőjére.
A fizikusok nem tartanak elképzelhetetlennek olyan rendszereket, amelyekben nem az általunk ismert fizika működik. A Nagy Bumm előtti világ, illetve a különféle szingularitások (pédául a fekete lyuk belseje) is ilyen környezetek. Nem mondanak viszont róla semmit, nem tartják tudományos szempontból értelmesnek spekulálni, elintézik annyival, hogy erről nem nyilatkozunk. (Jó lenne legalább egy sci-fi novellában körbetáncolni ezt a témát, majd írok egyet.)
És ha a fizika nem abszolút, akkor a többi természettudomány - mint a fizikával közvetlen leszármaztatási kapcsolatba hozható tudás - szintén nem lehet abszolút érvényű.
Egy kivételt említhetünk csak: a matematikát. (tágabb értelemben: a filozófia egyes területeit)
még ha a fizika más világokban, szingularitásokban másképp nézne is ki, úgy érezzük, a matematika, mely alig-alig támaszkodik a külvilág megfigyelésére; mely szinte teljes egészében - de a lényegesebb vonásait illetőleg mindenképpen - elménk terméke; melyet gondolatainkkal és gondolkodásunkkal teremtettünk, akkor is érvényes marad, ha a megfigyelhető, megfigyelendő világ alapvetően más.
Ha összeadok két halmazt, az eredmény halmaz valamifajta uniója lesz a kiindulókénak. Még ha trükkösen definiálom is a műveleteket, például valamilyen feltételfüggő elnyelési tulajdonsággal előidézem, hogy az unió hol így, hol úgy viselkedik, és bizonyos esetekben az egész akár kevesebbé is válhat a részek összegénél, akkor is olyan rendszert kapok, amely a jelen matematikai gondolkodásmóddal - ha nem most, majd a jövőben - leírható, megfogalmazható, vizsgálható.
Míg a fizika sérülékenységét és ideiglenességét erősen sejtjük, ugyanígy kézzelfoghatóan érezzük a matematika felxibilitását és univerzális voltát is.
Hogy bármilyen lenne is egy világegyetem, képesek lennénk gondolkodni róla, és a benne megfigyelhető, róla állítható jellegzetességekről tudnánk kijelentéseket tenni, törvényeket, szabályszerűségeket megfogalmazni. Egy absztrakt rendszert kialakítani a leírására. Ezt nevezzük matematikának.
Ha jobban belegondolok, ez tulajdonképpen az ember mentális nyelvének egy struktúrált, absztrakt összetevője, vetülete. Ha nem csak nekünk van mentális nyelvünk, hanem más élőlényeknek is, akkor ők is rendelkezhetnek a saját matematikájukkal.
Maradjunk az általunk ismert legfejlettebbnél, az emberinél.
Minden vizsgálódásunk alapjaként elfogadunk bizonyos posztulátumokat, mint például az ok-okozat (kauzalitás) elvét, vagyis hogy az ok megelőzi az okozatot, vagy bizonyos logikai univerzalitásokat, sőt, speciális esetként még a kivételeket is szabatosan tudjuk definiálni.
Amire elménk képes, megismerés, belátás, felfogás terén, ahhoz a mostani matematikánk illeszkedik, azzal egybecseng. Úgy érzem, elménk képességei és az emberi matematika (mely tudomány és az általa leírható dolgok kölcsönösen meghatározzák egymást) között ekvivalencia áll fenn.
Ha ez így van, abból viszont szükségéképpen következik, hogy képtelenség még elképzelnem is konkrétan olyasmit, ami kilóg ebből a rendszerből, hiszen akkor találnék egy elmekonstrukciót (a példámat), amely nem írható le (akár jövőbeni) emberi matematikával, és az előző sejtésemet ez azonnal cáfolná.
Ezennel szíves kihívást intézek blogom minden (egy-két) olvasójához: küldjetek akármilyen vad ötleteket, olyan jelenségeket, amelyek egy alternatív világegyetemben létezhetnek, de amit nem lehet emberi matematikával megfogalmazni.
Én pedig majd megkísérlem ezt. Egy feltétel van, azért némi konkértum legyen benne, hogy ne csupa komolytalanság legyen ez a játék. Nem ér például olyat mondani, hogy van a wreqwrqwe-jelenség, amelynek egyetlen és legfontosabb tulajdonsága, hogy nem lehet emberi matematikával megfogalmazni. Az ilyen tautológiát és a konstruált paradoxonokat kizárjuk, csak "értelmes" feladványokkal gyertek. Egyébként ezt a példát a wreqwrqwe-jelenségről szintén megközelíthetjük a matematika (filozófia) segítségével, amikor logikai vagy hamazelméleti kategóriákba sorolom vagy tautológiának nevezem.
Ezzel pedig elérkeztünk a poszt kérdésének megválaszolásához is.
A matematika pont annyira univerzális, amennyire az elménk az. Akárhány dimenziós, akármilyen komplexitású is a lehetséges világegyetemek összessége, elménk megismerő képességének korlátain belül a matematikánk univerzális. Akármilyen más fizikai törvényeket tapasztalnánk is, szilícium alapú életet, visszafelé múló időt, amit észlelni és felfogni képesek lennénk, arról a mostani (arra épülő) matematikával tennénk megállapításokat.
(Persze most én csúszom a tautológia szakadékába)
Még az is lehet, hogy vannak olyan világok, amelyekben az ilyen típusú matematika és logika teljesen fals, és totálisan idegen gondolkodásmódot használnak.
Ezekről a világokról azonban nem csupán nem tehetnénk semmiféle megállapítást, de még csak nem is észlelnénk, sőt, elképzelni sem tudnánk őket.
A fizika nyilván nem.
Ez alatt lehet azt is érteni, hogy fejlődik, eszméi, tételei, sőt, még axiómái is időről-időre változnak. A különféle világképek váltják egymást: geo- majd heliocentrikus Naprendszer-felfogás, konkurens kozmológiai elméletek, klasszikus majd kvantummecahnika, relativitáselmélet.
De én most nem erre gondolok.
Hanem arra, hogy a fizikai törvények halmaza a különböző lehetséges világegyetemekben vajon nagyrészt átfedő lenne, avagy ellenkezőleg: elgondolható-e majdnem diszjunkt (vagy legalábbis jelentősen eltérő törvény-halmaz).
Vegyünk néhány példát. A fény jelen ismereteink szerint határsebesség, legalábbis semmit nem találtunk, ami ezt cáfolná, sőt, megerősítőleg hat, hogy fontos és pontos előrejelzések tehetők ebből a posztulátumból kiindulva. Ezt a példát nem tartom olyan jónak, egyrészt azért, mert még mindig sokan kétségbe vonják, hogy a tételt elég meggyőzően támasztják-e alá a kísérletek, másrészt, mert érezzük, hogy fontos ugyan, de valami ennél alapvettőbre vagyunk kíváncsiak.
Vegyük a gravitációt, azt a jelenséget, amely a NEE (Nagy Egyesített Elmélet) kezéből rendre kicsúszik. Jelen fogalmaink szerint gravitáció VAN, és lennie is kell. A négy alapkölcsönhatás egyike.
(És létezik a másik három: elektromágnesség, gyenge kölcsönhatás és erős kölcsönhatás.)
Kérdőjelezzünk meg, mondjuk, valami ilyesmit. Tegyük fel, hogy nincs gravitáció.
Nem tudom megmondani, mi minden származnék ebből, de nem találok olyan érvet, ami miatt azt érezném, hogy a gravitáció elkerülhetetlen, abszolút szükségszerű, nélküle világegyetem nem létezhet. Akár tömegek közti vonzóerőnek, akár térgörbületnek tekintem, lehetséges, hogy van olyan univerzum, ahol nincs tömegvonzás, következésképp valószínűleg tömeg sincs, elképzelhető, hogy ehelyett valami más összeköttetés létezik az anyag alkotóelemei között (most felteszem, hogy anyag azért van, vagy legalábbis hullámok vannak, amelyek sűrűsödése anyagnak tekinthető), mondjuk valami szuperhúrok, szuperbránok, de olyanfajták ám, amelyek nem rendelkeznek egyszersmind gravitáció-szerű tulajdonságokkal, például nem érvényesülnek bármely két pont között.
Azt sem tudom megmondani, hogy egyáltalán létezhet-e ilyen jellegű világegyetem - biztosra veszem, hogy jelentősen különbözne a miénktől - és hogy le lehet-e vonni bármiféle épeszű következtetést egy ilyen rendszerről, tehető-e megfigyelés benne, következtethetünk-e bármely jellemzőjére.
A fizikusok nem tartanak elképzelhetetlennek olyan rendszereket, amelyekben nem az általunk ismert fizika működik. A Nagy Bumm előtti világ, illetve a különféle szingularitások (pédául a fekete lyuk belseje) is ilyen környezetek. Nem mondanak viszont róla semmit, nem tartják tudományos szempontból értelmesnek spekulálni, elintézik annyival, hogy erről nem nyilatkozunk. (Jó lenne legalább egy sci-fi novellában körbetáncolni ezt a témát, majd írok egyet.)
És ha a fizika nem abszolút, akkor a többi természettudomány - mint a fizikával közvetlen leszármaztatási kapcsolatba hozható tudás - szintén nem lehet abszolút érvényű.
Egy kivételt említhetünk csak: a matematikát. (tágabb értelemben: a filozófia egyes területeit)
még ha a fizika más világokban, szingularitásokban másképp nézne is ki, úgy érezzük, a matematika, mely alig-alig támaszkodik a külvilág megfigyelésére; mely szinte teljes egészében - de a lényegesebb vonásait illetőleg mindenképpen - elménk terméke; melyet gondolatainkkal és gondolkodásunkkal teremtettünk, akkor is érvényes marad, ha a megfigyelhető, megfigyelendő világ alapvetően más.
Ha összeadok két halmazt, az eredmény halmaz valamifajta uniója lesz a kiindulókénak. Még ha trükkösen definiálom is a műveleteket, például valamilyen feltételfüggő elnyelési tulajdonsággal előidézem, hogy az unió hol így, hol úgy viselkedik, és bizonyos esetekben az egész akár kevesebbé is válhat a részek összegénél, akkor is olyan rendszert kapok, amely a jelen matematikai gondolkodásmóddal - ha nem most, majd a jövőben - leírható, megfogalmazható, vizsgálható.
Míg a fizika sérülékenységét és ideiglenességét erősen sejtjük, ugyanígy kézzelfoghatóan érezzük a matematika felxibilitását és univerzális voltát is.
Hogy bármilyen lenne is egy világegyetem, képesek lennénk gondolkodni róla, és a benne megfigyelhető, róla állítható jellegzetességekről tudnánk kijelentéseket tenni, törvényeket, szabályszerűségeket megfogalmazni. Egy absztrakt rendszert kialakítani a leírására. Ezt nevezzük matematikának.
Ha jobban belegondolok, ez tulajdonképpen az ember mentális nyelvének egy struktúrált, absztrakt összetevője, vetülete. Ha nem csak nekünk van mentális nyelvünk, hanem más élőlényeknek is, akkor ők is rendelkezhetnek a saját matematikájukkal.
Maradjunk az általunk ismert legfejlettebbnél, az emberinél.
Minden vizsgálódásunk alapjaként elfogadunk bizonyos posztulátumokat, mint például az ok-okozat (kauzalitás) elvét, vagyis hogy az ok megelőzi az okozatot, vagy bizonyos logikai univerzalitásokat, sőt, speciális esetként még a kivételeket is szabatosan tudjuk definiálni.
Amire elménk képes, megismerés, belátás, felfogás terén, ahhoz a mostani matematikánk illeszkedik, azzal egybecseng. Úgy érzem, elménk képességei és az emberi matematika (mely tudomány és az általa leírható dolgok kölcsönösen meghatározzák egymást) között ekvivalencia áll fenn.
Ha ez így van, abból viszont szükségéképpen következik, hogy képtelenség még elképzelnem is konkrétan olyasmit, ami kilóg ebből a rendszerből, hiszen akkor találnék egy elmekonstrukciót (a példámat), amely nem írható le (akár jövőbeni) emberi matematikával, és az előző sejtésemet ez azonnal cáfolná.
Ezennel szíves kihívást intézek blogom minden (egy-két) olvasójához: küldjetek akármilyen vad ötleteket, olyan jelenségeket, amelyek egy alternatív világegyetemben létezhetnek, de amit nem lehet emberi matematikával megfogalmazni.
Én pedig majd megkísérlem ezt. Egy feltétel van, azért némi konkértum legyen benne, hogy ne csupa komolytalanság legyen ez a játék. Nem ér például olyat mondani, hogy van a wreqwrqwe-jelenség, amelynek egyetlen és legfontosabb tulajdonsága, hogy nem lehet emberi matematikával megfogalmazni. Az ilyen tautológiát és a konstruált paradoxonokat kizárjuk, csak "értelmes" feladványokkal gyertek. Egyébként ezt a példát a wreqwrqwe-jelenségről szintén megközelíthetjük a matematika (filozófia) segítségével, amikor logikai vagy hamazelméleti kategóriákba sorolom vagy tautológiának nevezem.
Ezzel pedig elérkeztünk a poszt kérdésének megválaszolásához is.
A matematika pont annyira univerzális, amennyire az elménk az. Akárhány dimenziós, akármilyen komplexitású is a lehetséges világegyetemek összessége, elménk megismerő képességének korlátain belül a matematikánk univerzális. Akármilyen más fizikai törvényeket tapasztalnánk is, szilícium alapú életet, visszafelé múló időt, amit észlelni és felfogni képesek lennénk, arról a mostani (arra épülő) matematikával tennénk megállapításokat.
(Persze most én csúszom a tautológia szakadékába)
Még az is lehet, hogy vannak olyan világok, amelyekben az ilyen típusú matematika és logika teljesen fals, és totálisan idegen gondolkodásmódot használnak.
Ezekről a világokról azonban nem csupán nem tehetnénk semmiféle megállapítást, de még csak nem is észlelnénk, sőt, elképzelni sem tudnánk őket.
kozmológiai elméletek
címmel tartott nemrégiben egy fizikus előadást a falunkban.
A Nagy Bumm-elméletet ismertette, hozzátéve, hogy a modern felfogás szerint ez, és a hozzá kapcsolódó egyéb teóriák (kvantum színdinamika, szuperhúr-elmélet és a többi) bizony elég jó magyarázatnak bizonyultak.
Egy megdöbbentően érdekes és egy érthetetlen dolog is megmaradt bennem. Ezek összefüggnek.
(Persze, laikusként nem biztos, hogy mindenre jól emlékszem, és mivel laikusokhoz beszélt, lehet, hogy ő is egyszerűsített)
Kezdjük az érdekessel:
A világegyetem egyre gyorsuló ütemben fúvódik fel. Minden galaxis mindegyik mástól egyre gyorsabban távolodik. Hogy ez a gyorsulás hogyan lehetséges, arra a klasszikus fizika látszólag nem ad választ. (Rossz) hasonlatként elhangzott, hogy a mazsolás muffin sülése közben a mazsolaszemek egyre távolodnak egymástól, ámde a példa azért vacak, mert míg a muffin esetében a távolodási folyamatot gondolatban megfordítva (vagyis időben "visszajátszva") meghatározható egy "közzépont", ahonnan a mazsolák elindultak, ahonnan szerteröppentek, addig a galaxisok esetében ilyen nincs. Nem határozható meg egy olyan eredet-pont, ahonnan a robbanás szétlökte az anyagot, ami úgy lenne elképzelhető, mint egy csillagszóró izzó kis közepe. Az általam rossznak nevezett példával az a baj, hogy hagyományos 3D-s, klasszikus fizikai gravitációs szemléletünkhöz kötődik.
Valahogy így működik:
Adott egy nagy, 3D kooridnáta-rendszerbeli világegyetem, benne kicsi izzó gesztenye, egyszer csak Baaang!, kipukkad, záporozik a sok részecske mindenfelé, összeállnak, sűrűsödnek, anyaggá alakulnak, repülnek tovább, mint ki jól végezte dolgát, és ezt látjuk magunk körül most. Ámde egy ilyen kezdőlökés után a klasszikus modellben a gravitáció fékezné a mozgást, a "középpontba" húzná vissza az anyagot, a hőmérséklet csökkenésével, világítással, szétsugárzással energia veszne el, a mozgás lassulna.
De ennek épp az ellenkezőjét mutatják a megfigyelések, a tágulás sebessége nő.
Ebből több dolog is következhet: az emergiamegmaradás érvénytelensége, a megfigyelések pontatlansága, vagy a legkézenfekvőbb, azaz hogy a 3D kooridnátájú középpontos robbanási modell itt nem jó közelítés.
A fizikus magyarázata hasfelmetszően izgalmas volt.
Nem találunk hétköznapi analógiát 3D-ben, de absztrahálhatunk alacsonyabb dimenziókról, mert ott van ilyen példa.
Kezdjük 1D-ben. A kör kerületén (maga a kör 2D objektum, de a kerülete csak vonal) jelöljünk ki néhány pontot. Ha felfújjuk a kört (növeljük a sugarát) a pontok egymástól úgy távolodnak, hogy közöttük nem található kitüntetett helyzetű, a távolodás minősége mindenfelé egyenletes. Nincs "középpont".
Ennek kétdimenziós megfelelője egy 3D objektum kétdimenziós burka, egy lufi (vagy gömb) felülete. Felfúváskor bármely két pont távolsága nő, de úgy, hogy a felületen nem találhatunk kitüntetett pontot, amitől mindenki más mint középpontól távolodik. FIGYELEM! A gömbön mint testen van ilyen pont, a gömb középpontja, de a gömbfelületen nincs.
Az absztrakciós lépés: a galaxisok távolodásának modellje egy 4D hipergömb 3D burka. A 3D-ben nincs ilyen kitüntetett pont, de 4D-ben ilyen lehetne a hipergömbi középpont.
Az ősrobbanáskor (a világ kezdetén) egy zérushoz közelítő sugarú 4D hipergömb 3D felülete alkotta az univerzumot, a felfúvódás azóta is tart, mi mint 3D megfigyelők ezt a "felszínt" észleljük.
Szép és elegáns, nem igaz?
Na, akkor most lássuk az érthetetlent.
Az ősrobbanás kiindulópontjaként megjelölt zérus sugarú 4D hipergömb tágulni kezd. A (3D) hipergömb-felszín minden irányban egyenletesen tágul. A világegyetem tágulni kezd, valami (sugárzás? anyag?) keletkezik (az ezt magyarázó folyamatokat nem ismerem, most fogadjuk el, hogy így van).
Hangsúlyozom: EGYENLETESEN. Ebben a modellben nincs se kitüntetett irány, se kitüntetett pont. Minden egyforma. Ekkor azonban a tágulásnak, amelyet manapság a galaxisok egymástól való távolodásaként észlelünk, az elemi részek/hullámok egyenletes, izotróp távolodásaként kellene jelentkezni, és minden tömegpont/hullámhegy teljesen gömbszimmetrikusan helyezkedne el.
Mi okozta a legcsekélyebb eltérést ettől a hibátlan szimmetriától? (Mert ha van eltérés, akármilyen pici is, az már generálhat egy olyan folyamatot, amelyben a tökéletes egyenletesség felborul, és elindulhat egy csomósodás-sűrűsödés-ritkulás, amely anyag, tömeg, testek, csillagok, galaxisok létrejöttéhez vezet.)
De hogyan foghatjuk meg a kezdeti szimmetriasértést? Mi ennek az oka?
Ez bizony ellentmondani látszik a "minden irányban egyforma" tételnek.
Kérdésemre a fizikus eltűnődött, és azt mondta, a magyarázat a kvantumfluktuáció.
Bár ezt nem értettem, és nem is ismerem, feltételezem, hogy a véletlen hullámfüggvény-beli szerepe okozhat olyan eltéréseket, amelyek felülbírálják a determinisztikus modellből származó valóban soha fel nem boruló és tökéletes szimmetriát.
A Nagy Bumm-elméletet ismertette, hozzátéve, hogy a modern felfogás szerint ez, és a hozzá kapcsolódó egyéb teóriák (kvantum színdinamika, szuperhúr-elmélet és a többi) bizony elég jó magyarázatnak bizonyultak.
Egy megdöbbentően érdekes és egy érthetetlen dolog is megmaradt bennem. Ezek összefüggnek.
(Persze, laikusként nem biztos, hogy mindenre jól emlékszem, és mivel laikusokhoz beszélt, lehet, hogy ő is egyszerűsített)
Kezdjük az érdekessel:
A világegyetem egyre gyorsuló ütemben fúvódik fel. Minden galaxis mindegyik mástól egyre gyorsabban távolodik. Hogy ez a gyorsulás hogyan lehetséges, arra a klasszikus fizika látszólag nem ad választ. (Rossz) hasonlatként elhangzott, hogy a mazsolás muffin sülése közben a mazsolaszemek egyre távolodnak egymástól, ámde a példa azért vacak, mert míg a muffin esetében a távolodási folyamatot gondolatban megfordítva (vagyis időben "visszajátszva") meghatározható egy "közzépont", ahonnan a mazsolák elindultak, ahonnan szerteröppentek, addig a galaxisok esetében ilyen nincs. Nem határozható meg egy olyan eredet-pont, ahonnan a robbanás szétlökte az anyagot, ami úgy lenne elképzelhető, mint egy csillagszóró izzó kis közepe. Az általam rossznak nevezett példával az a baj, hogy hagyományos 3D-s, klasszikus fizikai gravitációs szemléletünkhöz kötődik.
Valahogy így működik:
Adott egy nagy, 3D kooridnáta-rendszerbeli világegyetem, benne kicsi izzó gesztenye, egyszer csak Baaang!, kipukkad, záporozik a sok részecske mindenfelé, összeállnak, sűrűsödnek, anyaggá alakulnak, repülnek tovább, mint ki jól végezte dolgát, és ezt látjuk magunk körül most. Ámde egy ilyen kezdőlökés után a klasszikus modellben a gravitáció fékezné a mozgást, a "középpontba" húzná vissza az anyagot, a hőmérséklet csökkenésével, világítással, szétsugárzással energia veszne el, a mozgás lassulna.
De ennek épp az ellenkezőjét mutatják a megfigyelések, a tágulás sebessége nő.
Ebből több dolog is következhet: az emergiamegmaradás érvénytelensége, a megfigyelések pontatlansága, vagy a legkézenfekvőbb, azaz hogy a 3D kooridnátájú középpontos robbanási modell itt nem jó közelítés.
A fizikus magyarázata hasfelmetszően izgalmas volt.
Nem találunk hétköznapi analógiát 3D-ben, de absztrahálhatunk alacsonyabb dimenziókról, mert ott van ilyen példa.
Kezdjük 1D-ben. A kör kerületén (maga a kör 2D objektum, de a kerülete csak vonal) jelöljünk ki néhány pontot. Ha felfújjuk a kört (növeljük a sugarát) a pontok egymástól úgy távolodnak, hogy közöttük nem található kitüntetett helyzetű, a távolodás minősége mindenfelé egyenletes. Nincs "középpont".
Ennek kétdimenziós megfelelője egy 3D objektum kétdimenziós burka, egy lufi (vagy gömb) felülete. Felfúváskor bármely két pont távolsága nő, de úgy, hogy a felületen nem találhatunk kitüntetett pontot, amitől mindenki más mint középpontól távolodik. FIGYELEM! A gömbön mint testen van ilyen pont, a gömb középpontja, de a gömbfelületen nincs.
Az absztrakciós lépés: a galaxisok távolodásának modellje egy 4D hipergömb 3D burka. A 3D-ben nincs ilyen kitüntetett pont, de 4D-ben ilyen lehetne a hipergömbi középpont.
Az ősrobbanáskor (a világ kezdetén) egy zérushoz közelítő sugarú 4D hipergömb 3D felülete alkotta az univerzumot, a felfúvódás azóta is tart, mi mint 3D megfigyelők ezt a "felszínt" észleljük.
Szép és elegáns, nem igaz?
Na, akkor most lássuk az érthetetlent.
Az ősrobbanás kiindulópontjaként megjelölt zérus sugarú 4D hipergömb tágulni kezd. A (3D) hipergömb-felszín minden irányban egyenletesen tágul. A világegyetem tágulni kezd, valami (sugárzás? anyag?) keletkezik (az ezt magyarázó folyamatokat nem ismerem, most fogadjuk el, hogy így van).
Hangsúlyozom: EGYENLETESEN. Ebben a modellben nincs se kitüntetett irány, se kitüntetett pont. Minden egyforma. Ekkor azonban a tágulásnak, amelyet manapság a galaxisok egymástól való távolodásaként észlelünk, az elemi részek/hullámok egyenletes, izotróp távolodásaként kellene jelentkezni, és minden tömegpont/hullámhegy teljesen gömbszimmetrikusan helyezkedne el.
Mi okozta a legcsekélyebb eltérést ettől a hibátlan szimmetriától? (Mert ha van eltérés, akármilyen pici is, az már generálhat egy olyan folyamatot, amelyben a tökéletes egyenletesség felborul, és elindulhat egy csomósodás-sűrűsödés-ritkulás, amely anyag, tömeg, testek, csillagok, galaxisok létrejöttéhez vezet.)
De hogyan foghatjuk meg a kezdeti szimmetriasértést? Mi ennek az oka?
Ez bizony ellentmondani látszik a "minden irányban egyforma" tételnek.
Kérdésemre a fizikus eltűnődött, és azt mondta, a magyarázat a kvantumfluktuáció.
Bár ezt nem értettem, és nem is ismerem, feltételezem, hogy a véletlen hullámfüggvény-beli szerepe okozhat olyan eltéréseket, amelyek felülbírálják a determinisztikus modellből származó valóban soha fel nem boruló és tökéletes szimmetriát.
2011. december 19., hétfő
midőn meghaltam
elmúlt a fájdalom
és bársonyos, zöld pázsiton sétáltam
nem túl távol büszke, délceg hegyek kéklettek
langyos szellő sodort felém madárcsicsergést és ibolyaillatot
a táj hívogató volt és barátságos
megkönnyebbülés és határtalan derű töltött el
tudtam, hol vagyok.
Isten jelenlétét éreztem mindenütt
elindultam a néma gerinc felé
fáradtság nélkül kaptattam az emelkedőn
tudtam, bár száz évig is magányosan vándorolhatok
végül meglelem, akit keresek
mit számít az idő, ami itt már nem múlik soha, csakis telik
minden perccel egyre ismeretlenebbé fakuló fogalom
ŐT akartam elsőként megtalálni,
és aztán majd sorra a többieket
egyetlen dologban feltétlen biztos lehetsz, ha majd te is átkelsz a nagy vízen
sosem hagy el, örökké hű társad lesz a remény
és bársonyos, zöld pázsiton sétáltam
nem túl távol büszke, délceg hegyek kéklettek
langyos szellő sodort felém madárcsicsergést és ibolyaillatot
a táj hívogató volt és barátságos
megkönnyebbülés és határtalan derű töltött el
tudtam, hol vagyok.
Isten jelenlétét éreztem mindenütt
elindultam a néma gerinc felé
fáradtság nélkül kaptattam az emelkedőn
tudtam, bár száz évig is magányosan vándorolhatok
végül meglelem, akit keresek
mit számít az idő, ami itt már nem múlik soha, csakis telik
minden perccel egyre ismeretlenebbé fakuló fogalom
ŐT akartam elsőként megtalálni,
és aztán majd sorra a többieket
egyetlen dologban feltétlen biztos lehetsz, ha majd te is átkelsz a nagy vízen
sosem hagy el, örökké hű társad lesz a remény
2011. december 15., csütörtök
két szomorúság
van.
az egyik puszta önsajnálat. gyakran érzem/csinálom.
nem becsülöm sokra.
a másik különbözik ettől.
a lét sivár vonásainak átélése, a magányba lényegülés, az individualizmus kiteljesedése.
egyszersmind reménymegelőző állapot, és emiatt felemelő.
egy művész szenvedése akkor hasznos, ha mint térképész feltárja a keserűségek mocsarát, és az utána jövő generációknak útikalauzt nyújt.
őket már szinte irigylem.
az egyik puszta önsajnálat. gyakran érzem/csinálom.
nem becsülöm sokra.
a másik különbözik ettől.
a lét sivár vonásainak átélése, a magányba lényegülés, az individualizmus kiteljesedése.
egyszersmind reménymegelőző állapot, és emiatt felemelő.
egy művész szenvedése akkor hasznos, ha mint térképész feltárja a keserűségek mocsarát, és az utána jövő generációknak útikalauzt nyújt.
őket már szinte irigylem.
2011. december 13., kedd
nem igaz
hogy akit szeretnek, örökké él a földön
de az igaz, hogy akit nem szeretnek, könnyebben megbetegszik
nem igaz, hogy ha szeretsz valakit, akkor mást már nem tud átölelni a szíved
(gondolj csak feleségre+anyára+nővérre+leányra+unokahúgra+nagymamára+nőbarátra, hogy csak a legnyilvánvalóbbat említsem)
de az igaz, hogy az elhagyott szív fogékony rá, hogy a benne szakadt űrt hamar betöltse
nem tudom, igaz-e, vagy hamis hogy: vannak abszolút igazságok (köszönjük, Gödel, hogy most már nem kell emiatt túl sokat keseregnünk)
de azt tudom, hogy én szeretnék hinni a jóban.
de az igaz, hogy akit nem szeretnek, könnyebben megbetegszik
nem igaz, hogy ha szeretsz valakit, akkor mást már nem tud átölelni a szíved
(gondolj csak feleségre+anyára+nővérre+leányra+unokahúgra+nagymamára+nőbarátra, hogy csak a legnyilvánvalóbbat említsem)
de az igaz, hogy az elhagyott szív fogékony rá, hogy a benne szakadt űrt hamar betöltse
nem tudom, igaz-e, vagy hamis hogy: vannak abszolút igazságok (köszönjük, Gödel, hogy most már nem kell emiatt túl sokat keseregnünk)
de azt tudom, hogy én szeretnék hinni a jóban.
olyan tűnékeny vagy
ha megjelensz, azonnal megragadnálak
mert ha késlekedem, máris továbbállsz
és ki tudja, mikor s hogyan láthatlak újra?
jelenléted feldob, mint semmi más
elmém élesebb, kreativitásom buzog
és mikor távol vagy tőlem,
folyton csak rád gondolok.
hiába is küzdök, szellemem fogoly, rabod.
percről percre nem várok másra
mint hogy újra meg újra meglepj,
s itt legyél, és akkor gyönyörködhetem benned - és magamban.
mert ha késlekedem, máris továbbállsz
és ki tudja, mikor s hogyan láthatlak újra?
jelenléted feldob, mint semmi más
elmém élesebb, kreativitásom buzog
és mikor távol vagy tőlem,
folyton csak rád gondolok.
hiába is küzdök, szellemem fogoly, rabod.
percről percre nem várok másra
mint hogy újra meg újra meglepj,
s itt legyél, és akkor gyönyörködhetem benned - és magamban.
2011. december 8., csütörtök
magányos harcos
1.
- Nevetésed olyan hangos,
Reszket tőle az épület;
Szemedet csak akkor törlöd,
Ha kacagva ontod a könnyeket.
2.
Ha megkérdezem, mesélj, mi újság,
Vállat rántasz, hogy:
- Jól vagyok;
Mit mondhatnék egy olyan világban,
Hol az emberek - farkasok?
- Nevetésed olyan hangos,
Reszket tőle az épület;
Szemedet csak akkor törlöd,
Ha kacagva ontod a könnyeket.
2.
Ha megkérdezem, mesélj, mi újság,
Vállat rántasz, hogy:
- Jól vagyok;
Mit mondhatnék egy olyan világban,
Hol az emberek - farkasok?
refr:
- A magányod csak páncél,
Vele véded a szívedet,
A vértedet úgy levenném...
Hadd érintselek meg!
3.
- Mindenki vágyik a társakra...
- De könnyen elvész a bizalom,
Ha egyszer pofára ejtenek -
Én többé ezt nem hagyom!
4.
- Ha mernék még szeretni...
- Hát merjél, kérlek, kedvesem!
- Csukott szemmel téged követni...
- Fogd bátran az én kezem!
refr:
- A magányod csak páncél,
Vele véded a szívedet,
A vértedet úgy levenném...
Hadd érintselek meg!
5.
- A vértem, tudod, hozzám nőtt,
Testemnek része már.
Elkönyveltem: az életben
Tiszta szív rám nem vár.
6.
- Az enyém sem makulátlan,
De neked így is odaadom,
Ha el mered fogadni,
Az mindkettőnknek jutalom.
refr:
Mert a magányod csak páncél,
amivel védted a szívedet,
A vértedet most leveszem.
Tiéd vagyok, csak a tied.
2011. december 7., szerda
Mmm-orális kérdés
Orális szex: genitáliák és lingus/labea intenzív és prolongált kontaktusa orgazmus intentiójával
Morális szex: penetrált coitus exercitusa civis vagy ecclesialis permissio után, humán reproduktio intentiójával
Morális szerelem: socialis consensussal adequat emocionalis relatio egy dominus és egy femina között.
Orális szerelem: szenvedélyes csókolózás
Morális szex: penetrált coitus exercitusa civis vagy ecclesialis permissio után, humán reproduktio intentiójával
Morális szerelem: socialis consensussal adequat emocionalis relatio egy dominus és egy femina között.
Orális szerelem: szenvedélyes csókolózás
2011. december 6., kedd
In the bathroom
Give me your knife.
I want to see as my mirror-image licks the blade.
Blood runs out on his tongue.
Thanks God it's not my blood!
I want to see as my mirror-image licks the blade.
Blood runs out on his tongue.
Thanks God it's not my blood!
Love
I was traveling my way of lone pilgrimage.
She accompanied me along the path.
"May I join you?", she asked.
I looked her up and down. She had freckled face and a slightly oversized fat ass.
Both disgusted me.
I continued my march, she followed me taking my reaction as affirmative.
A long journey we traveled, a long one.
She was talking, I was quiet.
Alas, she awakened something inside me.
Something I had never experienced before.
She was talking to me, not for herself.
She was asking me and expected that I react.
Though I never said a word, she received my answers.
We arrived at a junction. The road branched to North and West.
I headed West. She halted, as if she would not want to be with me any more.
I stopped, turned back and stared at her.
She smiled and slowly approached me.
"Do you want me to go with ya?", she laughed.
I wanted that. That was my only desire.
But words escaped me as usual.
She read my thoughts. For a long time, she had been reading them.
We continued to travel together - the quiet and the talkative.
I like freckles. I love slightly oversized fat asses.
She accompanied me along the path.
"May I join you?", she asked.
I looked her up and down. She had freckled face and a slightly oversized fat ass.
Both disgusted me.
I continued my march, she followed me taking my reaction as affirmative.
A long journey we traveled, a long one.
She was talking, I was quiet.
Alas, she awakened something inside me.
Something I had never experienced before.
She was talking to me, not for herself.
She was asking me and expected that I react.
Though I never said a word, she received my answers.
We arrived at a junction. The road branched to North and West.
I headed West. She halted, as if she would not want to be with me any more.
I stopped, turned back and stared at her.
She smiled and slowly approached me.
"Do you want me to go with ya?", she laughed.
I wanted that. That was my only desire.
But words escaped me as usual.
She read my thoughts. For a long time, she had been reading them.
We continued to travel together - the quiet and the talkative.
I like freckles. I love slightly oversized fat asses.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)