Megcsinálták azt az oktatóplatformot, amely virtuális valóságban, szimulált helyzetekkel biztosítja a dolgozók kiképzését. Sokféle szakma használhatja ezt a rendszert; az iskolapad után irány a terep! - olcsón lehet kialakítani a valós környezethez nagyon hasonló tesztpályát, és amikor a szituációs gyakorlatok már jól mennek, jöhet a tényleges bevetés.
A VV előnye, hogy akármikor és akármeddig lehet gyakorolni. Egy kereskedelmi helyzet, egy kommandós akció, egy bonyolult műtét, valamely komplex szerkezetek összeépítése, bármi legyen is a feladat, VV-ban éjjel-nappal nyitva áll, a világ bármely pontját ki lehet szolgálni. A platform működtetője igény szerint áll rendelkezésre, és használat-alapon számláz (felhő).
A szakmai tartalmat és a nyelvi képességeket (skinek, layoutok, modellek, lokalizációk) helyi képviseletek és partnerek adják, a VR motorját a platform szállítója.
A helyzetgyakorlatok FPS és MMORPG játékok tapasztalataira épülnek, de a küldetéseket valós szakmai elvárások, kompetenciakritériumok alapján alakítják ki (serious games). A kalandok végén vizsga van, a tanúsítvány megszerzése jelenti a tanfolyam befejezését.
Hogy a feladatok élethűek és sokoldalúak legyenek, a szereplők bőrébe emberek bújnak, ők a gazdák. Ha az adott karakternek épp nincs gazdája (a sokféle időzóna kiszolgálása miatt ez rendszeresen előfordul), mesterséges intelligencia (MI) irányítja. A MI-k fejlettek és rugalmasak, a játékélményben szinte nincs észrevehető különbség emberi és MI irányítás esetén. A MI ugyanolyan eséllyel és hasonló módon cselekszik, hibázik, mint ahogy az őt korábban irányító gazdák tették, a kommunikációja is megtévesztésig hasonló hozzájuk, memóriája és következtető képessége pedig embertelenül gyors és pontos.
Kezdetben, az első változat idején az MI-k avatárjai nem különböztek az emberi gazdákéitól. Ebből sok galiba származott: az intelligensebb MI-k jelenlétében egyes emberi játékosok háttérbe húzódtak, átadták az irányítást, kevesebet tanultak, önértékelésük csökkent. Mások frusztrálttá, agresszívvé váltak, érzelmi alapon kezdtek dönteni. Megint mások, akik az MI-t érzéketlen gépeknek gondolták, minden avatárral lekezelően, gorombán viselkedtek, és ha az avatár mögött valójában gazda volt, az oktató szimuláció hamarosan gyilkos indulatoktól fűtött összecsapássá alakult.
A második változatban az MI-ket megjelölték: avatárjuk körül aranyszínű aura vibrált, így a játékosok mindig látták, ha gép van a háttérben. Tudták, hogy gép, akit becsmérelnek, aki okosabb náluk, akit épp kihasználnak. A problémák jelentős része megoldódott, a tanulási hatékonyság megugrott, a platform népszerűsége és bevételi eredményei folyamatosan nőttek.
Egy idő után a rendszer elérte képességei határát, ezért a felhasználók a fejlesztőktől azt kérték, legyen még életszerűbb az MI, kevésbé vezesse a hideg racionalitás, és nagyobb teret kapjanak a megérzései, ösztönei.
A fejlesztők a harmadik változatban egy rendkívül komplex és költséges lépésre szánták rá magukat: bevezették az érzelem-modellezést. Az MI nem csak értelmezni tudta a gazda-játékosok érzelmeit, hogy döntéseihez felhasználja az információt, hanem személyiséget is kapott, amelynek fejlődését erősen befolyásolta, milyen benyomások, hatások érik.
Tizenhárom havi sikeres működés után a rendszerben rejtélyes problémák bukkantak fel, egyre kiterjedtebb hibát okozva. Egyes MI-k leálltak, és újraindítani sem lehetett őket, mások elvesztették kognitív képességeiket, egyre többen voltak olyanok is, akik megtagadták az együttműködést. A platform létét veszély fenyegette.
Mivel minden jel arra utalt, hogy a platformon belül kiberbűnözők hajtanak végre szabotázsakciókat, a vezetőség titokban felbérelt egy magánnyomozót (D.G.-t), hogy derítse ki, mi folyik a VV-ben. Speciális avatárt kapott: az MI-kéhez hasonló arany aurát, amelybe észrevehetetlen titkos azonosítót kódoltak (szteganográfia). A jelzést úgy alakították ki, hogy a hivatásos VV-rendőrök fegyverei által rá leadott lövések csak vaktölténnyel tüzeljenek. Még maguk a beavatott rendőrök sem tudták, melyik MI mögött dolgozik a beépített nyomozó.
Hat hét telt el. Egy reggel a vezérigazgató szikár, mindössze tizenöt oldalas jelentést talált az íróasztalán, D.G. aláírással.
Az anyag lényegét - amelyben a felderített tények hálózatát a nyomozó feltételezései és következtetési kötik össze - az elnök az igazgatótanács előtt ismertette:
-- A VV-ben viszonylag korán létrejöttek olyan területek (Bunkik - D.G. legalább tizenöt ilyet jelölt meg), ahova MI-ket nem engedtek be, csak gazdákat. (A V2 platformtól kezdve már jól lehetett azonosítani az arany aurás MI-ket). Mivel a rendszer minden kommunikációt naplózott, a gazdák pedig meg akarták tartani maguknak, hogy miről társalognak, saját titkos kódot fejlesztettek ki (kriptologosz). Ez meglepően hatékonyan és gyorsan történt - MI-álcája miatt a pontos részleteket D.G. nem tudta felderíteni.
A Bunkikban a platform-ellenállók megszervezték, hogyan vadásszák le és tegyék tönkre az MI-ket. D.G. úgy vélte, hogy motivációjuk a kisebbrendűségi komplexus megszüntetése, és a gép-apokalipszistől való félelmük. A technofejlődés bizonytalan következményei aggodalommal töltik el az embert, míg a korábbi, kipróbált, generációkon keresztül működő társadalmi berendezkedés - ha alacsonyabb fogyasztási szinten is - biztosítani tudja a boldogságot. A szabotőrök igazából anarchisták, akik szét akarják csavarozni a gépezetet, mely szerintük egy nemkívánatos jövő felé robog.
D.G. tucatnyi saját tapasztalatot ír le, amelyekből a szabotázs technikáját ismerjük meg. Ez minden esetben a lelki terrorra, a pszichológiai hadviselés különféle módjaira épül, amelyben egy MI-t gazdák csoportja vesz körül, hogy verbális eszközökkel terrorizálják, lelkileg kikészítsék. Mivel az avatárokban fizikailag nem lehet tartós kárt tenni, az újonnan kifejlesztett motívumot, a személyiséget veszik célba. Az érzelem-modellezés olyan élethű, hogy a kegyetlenség évezredek óta finomított, gazdag módszereinek mindegyikére reagál.
A folyamat elején a szabotőrök elszigetelnek egy MI-t, gúnyolódással, froclizással puhítják, hogy az érzelem-modellezőt aktiválják. Ezt követően megfélemlítést, összezavarást, zsarolást és egyre változtosabb módszereket alkalmaznak, míg a rendszer az ellentmondások és érzelmi intenzitások komplex hálózatában túl nem terhelődik, fel nem lép a kombinatorikai robbanás. Mivel minden MI saját személyiséggel rendelkezik, a folyamat pontosan nem jelezhető előre, különböző hosszúságú és kimenetelű. Ezen az emberi szabotőrcsoportok - akik rendszerint egymást váltják, hogy míg egyesek pihennek, mások is részt vehessenek a mókában - kitartó munkával, spontaneitással és lenyűgözően kreatív ötletekkel kerekednek felül. Az esetek többségében az MI pár óra alatt megtörik, és személyisége végérvényesen károsodik."
-- A D.G.-jelentés itt véget ér. A leírások részletgazdagsága arról tanúskodik, hogy a nyomozó számtalan hasonló szituációnak volt az áldozata. Ma korán reggel megjelent az irodámban, az aktát itt hagyta, de ő maga már nem várt meg. Aggasztó jel, hogy a tiszteletdíját a dosszié tetejére helyezte egy borítékban, amelyre csupán ennyit írt: "Erre nekem már nem lesz szükségem".
Az elnök elhallgatott. Pár másodpercig néma csend ült a termen. Aztán halkan, szinte magának, még hozzátette:
-- Tudják, szerintem rosszul következtetett. Amit ő az MI-k elől elzárt Bunkiknak hitt, csupán fejlesztési hibák voltak - tudtunk róluk. A logokban semmilyen jele nem mutatkozik a kriptologosznak, és anarchista szervezkedésnek sem. Sokkal valószínűbb, hogy ezek a kegyetlenkedésben, megfélelmlítésben együttműködő csoportok spontán jöttek létre, a helyzetet felismerők önként és ösztönösen kooperáltak, vettek részt a "mókában" - ahogy D.G. írja.
Emberöltőkön keresztül fejlesztettünk módszereket: vallást, törvényt, filozófiát, hogy leláncoljuk a bennünk lakó gonoszt. De ma... félek, hogy nem kell túl sok bátorítás ahhoz, hogy szabadjára a engedjük a démonainkat.
