Az elmélet szerint a tanulási folymatban a megértés hierarchiáját megelőzi az emlékezésé. Így szokták mondani: hogy megértsem, emlékeznem kell.
Vinni, az egyik hallgató (bírtam amúgy) a szünetben odajött, és amellett érvelt, hogy a sorrend fordított: ő nem képes magolni, viszont, ha megért valamit, akkor megjegyzi. Fordítva semmi esetre sem.
Nem jutottunk egyetértésre. Maradt mindkettőnkben egy kis nyugtalan érzés. Benne az, hogy én hülyeségeket beszélek, bennem az, hogy vajon mit nem mondtam el jól, és mivel éreztem, neki is részben igaza van, hogyan oldható fel ez a kettősség.
Gyakran tapasztalom ezt: valamit előadok, mesélek, mások vitatják, és érzem, hogy mindkettőnknek igaza van, még ha látszólag ellentmondunk is egymásnak. (H.-val különösen sokszor volt így, például az észlelés-érzékelés és a nyelv-gondolkodás problémáknál).
Aztán többnyire leesik a megoldás, és szinte mindig a nyelvben rejlő többértelműséggel függ össze: ugyanaz a szó mást jelent számunkra. Szerencsére ez nem jut mindig azonnal eszembe, mert akkor egy végeérhetetlenül hosszú és unalmas definícióval kéne kezdeni minden mondandómat, és soha semmit nem tudnék közölni. Inkább ösztönösen is arra hagyatkozom, hogy a másik számára a dolgok neve többé-kevésbé ugyanazt jelöli - aztán persze jön a meglepetés.
A tanulással kapcsolatos esetben két oka volt az egyet nem értésnek.
1. Vinni a fogalmak hosszú távú és pontos, komplex sémákban megjelenő megértésére és megjegyzésére gondolt, én viszont az elemi tények, definíciók, egyszerűbb sémák megjegyzésére, amelyekből a megértés során építkeznünk kell. Mindkettőnknek igaza volt tehát.
2. Van még egy időbeni eltérés is, ami az egyszerű sémákat illeti. Vinni a szinkron, én a diakron felfogást képviseltem. A diakron felfogásom szerint akkor tudunk megérteni valamit, ha a megértéshez szükséges (alapfogalmak, kontextusépítő elemek) korábbi ismeretek előhívhatók a HTM-ből. Ezért az éppen elmagyarázott dolgok megértéséhez nélkülözhetetlen, hogy a szükséges magyarázó sémákat már megjegyeztük, emlékszünk rájuk, azok a HTM-ben vannak és onnan előhívhatók. Azonban a szinkron felfogás is érvényes: az éppen tanított új dolgokat nem szenzoros inputként tároljuk a HTM-ben (tehát jegyezzük meg), a kódolás-tárolás során a feldolgozásban megértési folyamatok vesznek részt.
Így helyes tehát az értelmezés:
- Korábbi ismeretekkel rendelkezünk. (EMLÉKEZÉS, Diakron nézet, Bloom1)
- Tanuljuk az új anyagot, ehhez sok korábbi ismeretet mozgósítunk (MEGÉRTÉS, Szinkron nézet, Bloom2)
- Új, többnyire összetettebb ismeretekkel rendelkezünk (EMLÉKEZÉS, Bloom1)
Igaza volt tehát Vinninek is, a 2.->3. pont sorrendben, és nekem is, az 1.->2. pont esetén.
Számomra és a tanítványaim számára a legfőbb tanulság, hogy VAN 1.-2. sorrend, azaz igenis fontos bizonyos esetekben olyan technikák beépítése a tanulásba, amelyek kifejezetten a megjegyzés hatékonyságát segítik. Ez - igaz, ritkán - magolást jelent. Például nyelvek esetén a szótanulás, a grammatikai táblázatok, vagy zenetanulásnál a skálák, hangnemek.
Az sajnos nem mindig működik, hogy nagyjából megértem a struktúrát, a logikát, mert az éppen tanított témánál a logikából levezetni az újonnan hallott állítás helyességét sok idő; a bemagolt, megjegyzett elemek mozgósítása gyorsabb, a magyarázatról az első esetben leszakadunk, a másodikban nem.
Ha a "magolási" feladatainkat jól építik fel, és lelkiismeretesen be is vágjuk, amit kell, akkor egy jó ütemű tudáselsajátítás lehetséges; aki ahhoz az állásponthoz ragaszkodik, hogy kizárólag csak az összefüggéseket tanulja meg, és példákon keresztül nem gyakorolja be ezeket, számítson rá, hogy olyan feladatokkal szembesül, amelyeket - bármilyen gyorsan vág is az esze - nem fog tudni követni.
