a test

néha cserbenhagy. olykor uralkodni tudok felette. de a tendencia az, hogy akaratomtól független törvényeket követ.
A szellem és a lélek (a kettő nem /mindig/ ugyanaz) akaratommal hajlítható és fejleszthető.
Ahogy nő az entrópia (és múlik a klasszikus idő) testem hanyatlik, lelkem erősödik.
És amikor készen áll, hogy testfüggetlenül is egységes egészként létezzen, a túlsó világ anyagot át nem eresztő kapui feltárulnak előtte.

lumbágó

-ja csak öregeknek van.
akkor én most öreg vagyok?

hit

Gúnyosan néztek rám: te tényleg azt hiszed, hogy...?
Dühösen kiáltottam vissza: Azt hiszek, amit akarok!
És duzzogva elvonultam, de a sarokban,
Magányos fortyogás közben ráébredtem, hogy
Nem hihetem azt, amit akarok hinni.

Melan-kóla

keserű, de nem ihatatlan
szénsav bugyog az orromba
szar, mint a nem-melan
mégis iszom és élvezem néha, mint azt
de míg kortyolom, arra gondolok
miért is nem jobb a tiszta víz

bátorságom lángját nem elfújták hirtelen, csak az idő a gyertyát olvasztotta el alóla csendesen

vártam a Nagy Kanyonra,
ó, mennyire vártam
vágytam rá, őszintén
minden nappal egyre jobban

Gyűjtök az útra
Így álltam hozzá
És a képeslapok hétről-hétre
Egyre többen lettek

Esténként, szemem lehunyva
A part szélén álltam és mellemből
szilajul rikoltva tört elő
boldog, szabad lelkem

szélsebes röptű sólyom,
nem is sólyom, sárkány!
japán unisono népdalra úszott
repedtfazék, nyekergő nádsíp kísérte

Antigraviton-uszályom
Száguldott velem
A Colorado tajtékot vetett
Mérföld mélységben odalenn

Ébredésem ebbe a világba
Keserű csalódás volt először
Majd már csak várakozás; tudtam
Éjjel újra láthatom megint

Az évek teltek, görnyedt a hát
Lassultak, majd csoszogtak a lábak
Időnként meg kellett állnom köhögni
És szédülni is gyakran szédültem

De a Nagy Kanyonnál nincsen korlát
Röptem egyformán sebes
Az idő más fogalmak szerint
alakul, ha itt vagyok

Az utolsó érme hull a perselybe -
Az útra összegyűlt a zseton
Holnap vár az utazási iroda
s két nap múlva a Nagy Kanyon

S ha nem olyan lesz? Ha esni fog?
Ha nem fog tetszeni?
A persely tartalmát beváltom
Kezemben rendes köteg bankjegy

Az utazási iroda jobbra van
Én balra fordulok, a templom felé
És a pénzt odabenn az utolsó fillérig
A perselybe tuszkolom

analógia és modell

A részecskék hullámtermészetének felfogása többek között azért is nehéz, mert magukat a hullámokat is többnyire részecsketermészettel illusztráljuk, így a hullám mentális sémája referenciát tartalmaz a részecskére és az éterre.

Amikor a középiskolában hullámról beszélünk, és a hullámok viselkedését tanítjuk, általában olyan matematikai modelleket - analógiát - használunk (vizuálisan jól demonstrálható voltuk miatt), amelyek folyadékokban tapasztalható hullámjelenségekkel kapcsolatosak, mint a rések, rácsok, interferencia, elhajlás jelensége. Amikor ezt redukáljuk kisebb fizikai méretű modellre, részecskék és közöttük levő (rugalmas kötelékkel modellezett) erőhatások játszanak szerepet, ilyenekből felépített "leves" alkotja a közeget a későbbiekben.

-- Ahogy az egyedfejlődés megismétli a törzsfejlődést, úgy ismétli az oktatás a fizikai felfedezések pályáját, a konkrétan megtapasztalhatótól az elvont felé haladva (ennek így kell lennie, ráadásul ez nem is olyan rossz: hálásak lehetünk azért, hogy a technikai demonstrációs eszközök fejlődésének köszönhetően már nagyobb ugrásokkal is haladhatunk, mint arra a történelemben lehetőség volt). --

A hullámok magyarázatánál tehát bevezetjük alacsonyabb szintű (alap)modellekként a részecskéket és az "étert", ami a későbbi, absztraktabb matematikai tárgyalásnál már akadályozza újabb sémák kialakulását, plusz erőfeszítésre késztetve az elmét, amellyel el kell rugaszkodnia a korábbi sémától, alternatívát kell kialakítania, és a kettőt egy metasémával kell összekapcsolnia.

A modellt később tovább finomítjuk, míg végül kialakul egy matematikailag önálló, saját, a korábbi modellből nem levezethető tulajdonsághalmaz, amelynek lényeges vonása, hogy a részecskefelfogással ellentétes következtetésekre már ennek nyomán, a részecske-matematikát elvetve, jutunk (pl. a kettősrés-kísérlet és az alagúthatás).

Ha egy szimbólumkezelésben jeleskedő programmal (vagy egy gépiesen gondolkodni képes emberrel) ismertetjük meg a hullámok matematikáját, jó eséllyel hibátlanul és következetesen le tudja vezetni a ma ismert jelenségek zömét. (Ennek a szimbólummanipulációnak ugyanakkor az "értés" misztikus fogalmához nem sok köze van.)
Az iskolában azonban nem lehet így bevezetni ezt a tudományt, hiszen a világgal kapcsolatos tapasztalataink kialakításához és fejlődéséhez a konkrétumokhoz kötés, a megfelelő analógiák segítségével - apróbb lépésekben - végrehajtott sémabővítés, modellfelépítés és az absztrakció bizonyos, évszázadok tapasztalatain át kristályosodott módjai működnek. De vajon csak azok?

Szerepet kaphat a 3D virtuális valóságban kialakított szemléltetés. Mivel demonstrációs eszköznek sokkal jobb, pontosabb és olcsóbb, mint a fizikai kísérletek zöme, javaslom, hogy digitális eszközön szemléltetve, animációval mutassuk be elsőként az absztrakt modellt, és csak ezt követően konkretizáljuk makroszkopikus, kézzelfogható tárgyakkal. Így egy általános séma (azt nem tudom megmondani még, hogy mit kell tennünk e séma megfelelő mértékű bevésődéséhez) kialakításával indítunk, és ennek speciális eseteként hozunk létre makroszkopikus és mikroszkopikus részsémákat a későbbiekben.
Az ilyen megközelítések újfajta pedagógiai és pszichológiai hozzáállást és módszertant követelnek meg, lehetővé téve azt is, hogy mindenki saját képességeinek megfelelően haladjon.
Nem biztos, hogy szükséges a fentebb leírt módon tanítani, mindenesetre lehetséges kipróbálni. Nem biztos, hogy mindenkinek fizikussá kell válnia. Talán sokan nem is lennének rá képesek, azon kívól szükség van bölcsészekre, orvosokra, művészekre, iparosokra és lelkészekre is. (És producerekre, sőt, talán még marketingesekre is.)

Ami azonban szinte teljesen bizonyos: a tömeggyártás ideje a végéhez közeledik, és az egyénre szabott, egyedi igényekhez illeszkedő termelés ideje virrad fel nem csak az iparcikkeknél és a kommersz szolgáltatásoknál, de olyan fontos szükségleteknél is, mint az egészségügy és az oktatás.

a csodálatos köldök

a pete osztódásakor egyforma sejtek keletkeznek, létrejön a szedercsíra, és valamikor elkezdődik a differenciálódás.
Mikor és hogyan? Miért akkor, és mi árulja el egy sejtnek, hogy a DNS mely szekvenciáit kell kifejtenie, a nagy program mely része vonatkozik rá?

A mikorra választ adhat a telomér-elmélet, amely egyfajta időmérő mechanizmus. Vagy az, vagy egy hozzá hasonló működés képes osztódásszámban mérve megállapítani a mikort, visszatartani és beindítani a differenciálódást.

De a "hogyan tudja meg a szem-ős, hogy szem-programra figyeljen, és miért nem vese lesz belőle"-típusú kérdésre nem találtam választ eddig (leszámítva a zigóta szimmetriatengelyeinek kialakulását és a gasztrula - bélcsíra - képződést, amit (rendkívül okos módon) a tyúktojásokban fejlődő csibeembrió vizsgálatával már réges-rég megfigyeltek).

De mi a mechanizmus?

el kell olvasnom a gasztruláció mechanizmusát, hogy pontosabb képet kapjak.
Addig ez a poszt parkol.


A mechanizmus a köldökből mint epicentrumból indul ki, és lökéshullámként terjed tovább.

hány beteljesületlen szerelemre

jut egy beteljesült? Ötre? Százra?

Hogy ez melyik, te döntsd el.

- - -


Lev Porjafin minden este elporoszkált a térre. Az egyik sarkon állt egy Puskin-szobor. Annak támaszkodva nézte a túlsó oldalon álló házat, ahol Olga lakott. De nem ment közelebb.
Nem azért, mintha félt volna. Nem olyan fából faragták.
Hanem azért, mert ez volt a megállapodás.
Hosszú idő telt el így.
Majd ágynak esett, bár nem volt még öreg.
Csak hát a tüdőrák. Az nincs tekintettel a korra.
Lev Porjafin türelemmel várt.
Ez volt talán az egyetlen erénye egész életében.
Porjafin várt, és Olga nem jött.
És Lev szenvedett, nem csak a rák miatt.
Amikor már érezte, hogy nincs sok hátra, tollat és papírt kért Nyinocskától.
A szolgáló megijedt, megérezte talán, hogy gazdája elszámolni készül a világgal.

"Drága Olga" - írta erőtlen kezével reszkető, pacás betűket kanyarítva Lev Porjafin - "sajnálom, hogy megszegem az ígéretemet, és én keresem Önt. Úgy érzem, nem mehetek el anélkül, hogy elmondanám, mennyire hálás vagyok Önnek, hogy teljessé tette az életemet. Az a rövid idő, amíg kitüntetett barátságával, igen sokat jelentett nekem. Sajnálom, hogy 'erőszakosságommal', amilyennek Ön közeledésemet nevezte, terhére voltam olykor.
Megértettem, hogy derék férje és pajkos gyermekei milyen sok feladatot róttak Önre, így hát megígértem, hogy várok a soromra, amíg majd felkeres, és - mint barátságunk idején - nekem szenteli figyelmét.
De, miként az életben oly sok minden, ez a lehetőség is anélkül szaladt el, hogy élvezhettem volna akárcsak egyetlen pillanatát is.
Olga, minden jót kívánok. Emlékét magamban, magammal viszem."

Összehajtotta és lepecsételte a levelet, majd csengetett Nyinocskának, és meghagyta neki, hogy az írást csak a temetést követően adhatja át Olgának, de kizárólag saját kezébe. Aztán megkérte, hogy húzza el a függönyöket, és reggelig ne zavarják.

Amint egyedül maradt, feljebb küzdötte magát a párnán, és kifelé bámult az ablakon. Szerette volna magasztos gondolatokkal megtölteni az elméjét, ehelyett csak hétköznapi dolgok jutottak eszébe. "Mindjárt este hat" - gondolta. - "Ilyenkor szokta a fagylaltárus körbetolni kis kordéját. Sosincs vanília nála. Elfogy, mire hozzám ér." Aztán: "A tavon biztos most is ott ringatózik a zöldre festett, csálé csónak, benne a szikár úr verseket olvas annak a rettentő kövér hölgynek. Csoda, hogy bele nem borulnak a vízbe." Lassan lecsukódott a szeme.
Nyugtalan álma volt: néha kihagyott a lélegzete, néha erőlködve zihált.
Odakint feltámadt a könyörtelen északi szél.

Olga aznap este vendégül látta férje üzlettársait. Amikor a férfiak a balkonon szivaroztak, Simcsin doktor egy elejtett megjegyzését véletlenül meghallva értesült róla, hogy Lev Porjafin beteg. Hirtelen szorongás vett erőt rajta, és fejfájásra hivatkozva visszavonult a szobájába.
Izgatottan levélpapírt húzott elő, és sietve írni kezdett:
"Kedves Lev, nyugtasson meg, ugye nincs komoly baja, ugye jól van?" - majd sírva fakadt, de éppoly hirtelen abba is hagyta. Összegyűrte a levelet, és a kandalló tüzébe hajította. Egy percig rémülten bámult maga elé, aztán az ágyhoz szaladt, magára húzta a takarót, és összekuporodva elaludt.

Másnap reggel, mihelyt az ura munkába indult, a gyerekeket a dadára bízta, és kocsit rendelt.
Lev Porjafin háza közelében fizetett, kiszállt, és a hátralevő utat gyalog tette meg.
Pontosan ugyanabban a pillanatban, amikor cipője az előszoba padlóját érintette, Porjafin átlépett a béke birodalmába.

Míg fekszem kiterítve

Nincs már mi fáj, csak tömény érdeklődés vagyok, hogy mi zajlik még, és mi következik.újszülött a halálban mindenki. tágra meredt szemeim bámésszák a fel-alá sopánkákat.koponyám belül derű, de arcom fagyott halotti maszk.valaki rúzsozzon már rá egy mosolyt!

Smartball

Egy új sportág, ami kombinálja az észjátékokat az ügyességgel.

Egy 13 x 13 mezős (1 mező 1 négyzetméter), négyzet alakú, pepita táblán áll fel a két hatfős csapat.
A pálya oldalainak közepén 4 db kosárpalánk van, két-két szomszédos tartozik egy csapathoz. A célterület a palánk alatti 7,5,3,1 négyzetből álló háromszög. A visszatérő terület az alapvonalon levő 7 négyzete a célterületnek. 2 játékvezető és egy kvízmester van.

A cél pontok szerzése.
A játék időre megy, 2 x 30 perc, az a csapat győz, amelyiknek több pontja van.

Haladás.
A játékosok a táblán akkor mozoghatnak, ha erre jogot szereznek.
Minden mozgás előtt elhangzik egy kérdés. Ez egy kvizkérdés, 1-6 pontért
Amelyik csapat játékosánál van a labda (ez a csapat a kedvezményezett), annak kell válaszolnia. A jó válaszért megkapják a pontokat, ha rosszul válaszol, az ellenfél csapata válaszolhat, az a játékos, akit az ellenfél csapatkapitánya kijelöl. Ha az így adott válasz jó, az ellenfél csapatkapitánya megkapja a labdát (szereprablás), és az általa kijelölt akármyelik játékosának passzolhat.
A kedvezményezett csapat jó válaszáért kapott pontokat úgy lehet felhasználni, hogy a labdás játékos legfeljebb annyit léphet egyenes vonalban (átlósan nem szabad lépni), ahány pontja van a csapatnak. Ezután passzolhat egy csapattársának, vagy kosárra dobhat a célterületen belülről. Ha ennél kevesebbet lép, akkor a passz után a labdás játékos a maradék lépéseket még felhasználhatja, passzolhat és dobhat, ha marad pont, a labdás játékos... és így tovább, amíg a lépés pontszámai el nem fogynak.

Passzolás. A passzot el kell kapni, ha kiejti egy játékos, bárki felszedheti saját mezőjének elhagyása nélkül. Védőjátékos is elcsípheti a labdát, ekkor szerepcsere történik, az elrabolt labdához tartozó maradék pontokat a védő csapat felhasználhatja. Ha a labdát senki nem tudja elcsípni, gazdátlan mezőn landol vagy elhagyja a pályát, azé a labda, akinek a palánkjához tartozó pályaszakaszon ment ki. A csapatkapitány által kijelölt játékos a visszatérő mezők egyikére lép, és a labdát játékba hozza.

Ütés is lehetséges. Ha egy labdával rendelkező játékos, míg a kedvezményezett cspatnak van még 3-6 pontja, első lépésként átlósan egy ellenfél játékos mezőjére tud lépni, az ellenfélt kiüti. Ez 3 lépéspontba kerül. Ezután csak passzolhat, dobni nem szabad. A kiütött játékos elhagyja a pályát, és a következő körben a saját palánkja alatti visszatérő mezők egyikén kerül vissza a játékba.

Dobás.
A célterületen belülről lehet kosárra dobni. védekezni szabad. Érvényes találat után a dobó játékos tetszőleges, csapatához tartozó visszatérő mezőn játékba léphet.
Ha a dobás nem sikeres, a játékosok a pattogó labdát megpróbálhatják felszedni. Ha nem lehetséges, a passzolásnál leírtak szerint jár el a bíró.
A sikeres dobás annyi pontot ér, ahány pont még van a labdában.

Csere, időkérés.
Félidőnként két időkérési lehetőség van.
Csere minden kérdés előtt lehetséges. A lecserélt játékos lemegy, a cserejátékos a visszatérő mezők egyikén lép játékba. Tetszőleges számú csere van, de előre kell jelezni, és csak a következő kérdésnél hajtható végre.

Büntetés, szabálytalanság.
kilépésnél figyelmeztetés történik.
két figyelmeztetés egy büntető.
Súlyos szabálytalanságnál azonnal büntető történik.
Durva szabálytalanságnál (szándékos durvaság, lökés, ütés, labdával dobás, vitatkozás, sértegetés, sportszerűtlen magatartás) a bíró kiküldi a büntetett játékost, aki két percig kimarad, és szerez egy hibapontot. Négy hibapont kipontozódással jár.
A büntető a következő: a kedvezményezett csapatkapitány választ három lehetőségből:
1. Dobás: a labdás játékos akárhonnan kosárra dobhat, nem csak a célterületről.
2. Egy védő játékost levesznek a tábláról, aki azonnal a visszatérő területre kerülhet.
3. Az ellenfél csapata a következő körben nem rabolhat kérdést, vagyis a következő körben, ha a kedvezményezett csapat nem jól válaszol, akkor is náluk marad a labda.

Te folyton gründolsz valamit! avagy mire való az egyetem?

Larry Ellsion (Oracle CEO) is kibukott, Bill Gates, Steve Wozniak, Steve Jobs, Paul Allen mind-mind találtak maguknak jobb elfoglaltságot, mint az egyetem.
De utólag: nekik volt igazuk.
Az egyetem elsősorban azoknak való, akik nem maguk akarnak új utakat taposni, hanem inkább kényelmesen a mások által kitaposott úton járnak.
Persze lehet a felfedezők között is, aki az egyetemre azért megy,hogy magába szívja, amit mások már kitaláltak, ne kelljen újrafelfedezéssel időt vesztenie, és aztán vesz repülőrajtot.

Nekem is volt egy évfolyamtársam, aki ugyan diplomát nem szerzett, de folyton céget alapított, tőzsdézett, időnként bejött vizsgára, akkor összepuskázta és összesúgatta magának a kettest, de kirostálódott a nagy, patinás egyetemről.
Most Amerikában él, felsővezető a Microsoftnál :-) Sokkal-sokkal messzebre jutott, mint én, aki az iskolában rekedtem sokáig. (Ő egyébként a Fazékba járt, az azért mond valamit. Statisztikailag.)

- - -

Nem vagyok menedzserbubus, vállapbuzi.

Az, hogy végigjárja-e valaki az egyetemet, tulajdonképpen mindegy.
Akiben mocorog valami, tudásvágy és ambíció, az már korán megmutatkozik. Vagy beszorítható az intézmény keretei közé (ha éppen az érdeklődésének megfelelő dolgokat tálalják elé, jó tempóban), vagy nem - ekkor kibukik, de mégis érvényesül, csak más módon.
Ehhez azért kell némi talpraesettség is.

Vannak persze elkallódott tehetségek is. :-(


Tulajdonképpen csak az a lényeg, hogy tanulj, könyvből vagy az élet által osztott csókokból és pofonokból. Teheted ezt egy szakma keretein belül - erre néhány szakmánál hagyományosan az egyetemek voltak az alkalmas közegek (ma már egyre kevésbé azok).
Vagy járhatsz a saját utadon is.

- - -

Tulajdonképpen kellenének független minősítő (vizsgáztató) intézmények.
Ide el lehetne menni egyetemi tanulmányok nélkül is.
de legyen igazán kemény a vizsga.
Ha az egyetemi képzés értékes, akkor az egyetemre járók sokkal nagyobb arányban mennek át a vizsgán, mint a nem egyetemre járók. Meg ott van egy közösség is. Kapcsolatokat lehet építeni. Tudományos, szakmai munka folyik, meg ilyenek.

Ám nyugodtan mehessen el megméretni magát az is, aki nem jár egyetemre. Ugyanazok legyenek a kritériumok. Ha nem teljesíti, bukon meg. Legyen drága a vizsga, de szigorú és független. Aki diplomát szerez, annak a diplomája a tudását tanúsítsa, ne az iskolapadban töltött időt.

Autó, 2018

Szerintem joystick lesz benne kormány helyett, érintőképernyős vezérlések a műszerfalon, maga a műszerfal a szélvédőre, szemmagasságba kerül.
Az ülések alatt lesz az akkumulátor, csendes elektromotor fogja húzni, és belülről szinte a teljes karosszériafelületen ki lehet majd látni.
Polikarbonátból és nanoszálakból font szerkezete törhetetlen, szilárd, de erőhatásra képlékennyé váló energiaelnyelő falakat tartalmaz majd. Nem lesznek benne biztonsági övek, hanem az esetleges ütközéseknél felfúvódó légzsák-erdő fogja az utasokat megvédeni, maga az autó pedig, tényleg képlékeny lévén, mint egy kocsonyagombóc fog jobbra-balra-fel-le pattogni, míg az ütközés energiája el nem enyészik. A merev részek az ütközéskor leválnak és saját kocsonyaburkukban csúsznak le az útról.
Az utak végig be lesznek szenzorozva, akárcsak a járművek.
Nem saját kocsikkal közlekedünk majd, az csak a rendkívül gazdagok és antiszocik kiváltsága lesz, hanem köztulajdonban álló taxikkal. Mindenkinek annyi lesz csak a feladata, hogy bemondja az úticélt és a szállítandó személyek számát, a rendszer kiküldi a legközelebbi kapszulát, amely, mint egy gyűjtővezérléses lift, összeszedi az úton az utasokat.
A kapszulák egymással összekapaszkodnak hosszabb utakon, nincs követési távolság közöttük, a leágazásoknál leválnak egymásról és kisorolnak.
A sofőrök automaták, a személyszállítás úgy zajlik majd, mint most az internetes adattovábbítás: az úticél és a tartalom adott, a routerek határozzák meg az útvonalat, és hogy melyik csomagot hova passzolják. (A csomag a kapszula lesz, embertartalmával).

Nem lesz sok dugó, higgyétek el.
A hagyományos, ma ismert közlekedés pedig a vidámparkokba szorul majd, mint most a kovbojosdi.

Mindenkinek készülnie kell a halálra

amikor meghalunk,
és mi szomorkodunk:
1. sajnáljuk, hogy már nem folytathatjuk, ami jó volt - de ehelyett inkább adjunk hálát, hogy volt, ami jó volt!
2. vagy elmulasztottuk, amit lehetett volna - ne mulasszunk hát olyat, amit szabad és helyes!

ha más hal meg,
és mi szomorkodunk:
1. őt sajnáljuk, hogy neki fájdalmas és szomorú a halál - lásd az előző két pontot
2. vagy sajnáljuk, hogy már nem lehet velünk - de akkor jó volt vele lenni, és emiatt inkább adjunk hálát.

(remélem, az FBI pszichopataszűrő botja nem tesz fel a megfigyelendők listájára a poszt címe miatt. Ha mégis:
Te, medve, nem tudnál levenni a listáról? Dehogynem...)

Nekem egy olyan alkalmazásra lenne szükségem

- de tényleg -, amely képes arra, hogy a számomra elküldött levelekből kihámozza, melyeket szükséges elolvasnom, és melyeket nem.

Ez így, első olvasatra, szarkasztikusan hangzik, azonban most kifejtem, és meglátod, hogy ésszerű.

Naponta több olyan levelet is kapok, amelyet, ha tényleg lenne időm elolvasni és értelmezni, hasznosnak tartanék. Például egy, a munkámhoz fontos új ismeretre hívják fel a figyelmemet, vagy értesítenek egy cikkről, amelyből tanulhatok.
A 'Tárgy' mezőből sok esetben el tudom dönteni, hogy a levél azonnal mehet-e a szemétbe, de néha bizonytalan vagyok.
Naponta legalább egy tucat levelet kapok, ebből minimum 2-3 tartalmazhat annyi fontos információt, hogy érdemes lenne továbbhaladnom a levél által javasolt úton. A teendő egy cikk elolvasása és/vagy egy előadás meghallgatása lenne, ez naponta átlagosan 1-1.5 óra vagy még több. Természetesen, ha hanyag vagyok, és kihagyok egy napot, halmozódnak a teendőim.

Vagy mégsem?

Bizony, az első különlegesség az, hogy nem mindig, ugyanis gyakori, hogy későbbi, fontosnak minősített levelek ugyanarra az információra, tanulnivalóra (sőt, aktualizált változatukra) akarják felhívni a figyelmemet, mint egy korábbi, esetleg más forrásból érkező levél.

A második különlegesség az, hogy nem minden hírforrás egyenértékű, még ha a téma közel azonos is. Egy adott ismeret megszerzését végezhetem úgy, hogy több, jelentős átfedést tartalmazó, nagyrészt már ismert, vagy sok pontatlansággal tarkított forrásból próbálom meg tudásomat aktualizálni, de úgy is, hogy egy alapos, akadémiai súlyú és hitelességű művel foglalkozom. Ez utóbbival azonban sokat kell szöszmötölnöm, és lehet, hogy feleslegesen sok kitérőtől és új, értelmezendő fogalomtól lesz rögös a tanulásnak ez az útja. Akárhogy is, az optimális tudásforrás a témától és aktuális ismereteimtől épp annyira függ, mint a céltól, amelyre a tudást használni szeretném. Nem mindegy, ugye, hogy kíváncsiság vezérel, vizsgára tanulok, szópárbajra készülök dr. Sheldon Cooperrel, vagy egy fehérnépet akarok elkápráztatni hihetetlen tájékozottságommal.

Szeretnék egy alkalmazást tehát, amely átfésüli a leveleimet, kimazsolázza a megszólalásaimból, hogy az adott témában mennyire lehetek járatlan, és a beérkező postámat elemezve rangsorolja nekem, mely leveleket iktathatom a kukába (mert hasznosnak tűnő, de valójában számomra alapvetően haszontalan dolgokat reklámoznak, esetleg már elavult az infó, amit találnék, vagy ellenkezőleg, számomra érthetetlen, nem releváns, már tudásommal eleve lefedett az az info, amit kapnék). Sőt, a feleslegeseket akár iktathatja is a kukába.

Ha tudsz ilyenről, kérlek, tájékoztass.
Az aktuális valutával, lájkkal fizetek.

Aki blogot ír

- mondta Brown - az azt akarja, hogy mások is elolvassák.
- Ostobaság - szúrta oda Red, miközben a lapjait rendezgette. - Olyan ez, mint régen a napló. Illetve nem olyan, hanem az. Modern formában.
- Aki csak magának akarja megtartani a gondolatait, vesz egy kockás füzetet vagy egy vastag jegyzettömböt, és abba ír. Kézzel - érvelt tovább Brown. - Az internetes naplónak, akár bevallják, akár nem, az a lényege, hogy kitárulkozzanak. Szükségük van mások - akár idegenek - véleményére. Mindegy, mit reagálnak, a lényeg, hogy a külvilág visszaigazolja: a blogger létezik.
- Rakjál már, ahelyett, hogy csak szövegelsz - nyögte Green.
- Akkor legyen betli - sóhajtott Brown, és lerakta a talonba a lapokat.
- Hm - ráncolta össze a homlokát Red, és azon merengett, hogy össze tud-e hozni egy erősebb bemondást. Keze a talon két lapja fölött tétovázott. - Amikor én blogolok, csak le akarom jegyezni a gondolataimat, mielőtt elenyésznek. Nem érdekel, ki olvassa, és mi a véleménye. Nálam van a tapifon, lekörmölöm, ami eszembe jut, és ennyi.
- Publikálod a bejegyzést?
- Persze.
- Nincs több kérdésem. Kú-e-dé.
- Mikor jövök én? - kukkantott be a zeneszobából Yellow. Nyakában egy Fender gitár lógott, fején félrecsúszva egy kőkorszaki Bose füles.
- Még el se indult a kijátszás. Na, passzoljatok már! - türelmetlenkedett Green
- Mi van? - vette fel a kesztyűt Red. - Naná, hogy publikálom, mi a faxért ne tenném? Így nem kell belépnem, hogy megnézhessem, miket jegyeztem fel magamnak.
- És beállítasz értesítést, hogy lásd, mikor fűznek megjegyzést a posztodhoz?
- Ez alapszolgáltatás. Nem módosítottam. Nem számít.
- És válaszolsz a kommentekre?
- Mit tudom én? Előfordult már, persze. Ha egyszer megszólítanak...
- Minden hülyeséget leírsz, ami az eszedbe jut?
- A naplóba se.
- Ennyi. Közösségi lét, szocneter-szindróma, az elidegenedett világban megfoghatatlan, eltárgyiatlanított, neurotikus céltalanságérzésed pótcselekvésként űzött, segélykiáltásnak tekinthető manifesztációja, melynek fundamentális célja visszaigazolni - legalább az illúziók szintjén - létezésedet, hogy súly kerüljön az ellenpontra a legkézenfekvőbb következtetéssel, a szolipszikus világegyetemmel, a Mátrix valóságosságával szemben. Punktum.
- Piros negyven-száz ulti. - sziszegte Red.
- Kontra - mondta hidegen Brown, és lerakta a piros hetest az asztalra.

Vadim says

- Don't blame the mirror for your ugly face
- Make your client your partner in crime
- UMF? It will do your head in
- a young german chap, having gone to UK to polish his english, met a girl in a disco. The girl said after a while: you are cool! And the boy replied: you are not so hot, either.
- an Asian lady said a compliment to Mrs Vadim: your husband is always so arrogant!  - she had no 'l' in her language, she tried to say: elegant.
- You are 1 degree of separation from Spiro.
- anti-pattern is a pattern to avoid.
- Ignorance is bliss.
- this was a violent agreement
- Models should stand on their own

back from barca indeed

A második napon, azaz  hétfőn, a piacon kezdjük a bóklászást. egyrészt azért, mert három percnyire van. másrészt éhesek vagyunk, és úgy gondoljuk, itt biztos friss nyalánksággal várják a korán kelőket. nem is tévedünk.
(hozzáteszem, kissé torzítottam most, mert ez dél előtt fél órával történt)

A San Josep piac közepén van a szendvicsesstand, ahol sandwich és burrito is kapható, persze a sonkás (előkelőbben: hamónos /*JAMON*/) burritóra nyomulunk, meg az édes péksüteményekre.
(Még most is megkordul a gyomrom, tizenvalahány nap távlatából, ha a finomságokra gondolok.)

ölünkben a kenyérkékkel körbejárjuk a piacot. A nyugati negyedben frissensültek pultja, körülötte szolid tolongás, a helyiek vidáman beszélgetnek, a turisták próbálják kisilabizálni az étlapot. itt végül nem rendelünk, egyfelől nincs egy hely se, másfelől látszik, hogy sokáig sütnek, de az igazi kifogás az, hogy csak tengeri herkentyűt és sült húst mérnek, mégpedig mindent igen borsos áron.
Eloldalgunk, mint a mesebeli róka a savanyú szőlő miatt fanyalogva. kárpótolni akarjuk magunkat, vizuálisan ezt meg is tesszük, mert a piac északkeleti fertályán igazi halkereskedőkbe botlunk. szépen kitálalva minden a jégre, szegény homárok bánatosan integetnek összekötözött ollóikkal, a tartisznyarákok bágyadtan próbálnak hasra fordulni, a többi még el nem alélt rákocska vagy kapálózik még becsületből, vagy már feladta, és várja a fazékba deportálást. olyan pantomim ez, mint amikor szétverik a páncélos dandárt, de néhányan még hinnének a menekülésben: csendes agónia.
miután kicsodálkoztuk magunkat, a gyümölcsöspultok felé kerülünk. jégdarába ágyazva sorakoznak a katonás rendbe regulázott gyümölcslevek. rövid alkudozás után a kikiáltási árnál maradunk, és két másodperc múlva már boldogan szürcsöljük a tényleg finom italokat. turisták özönlenek mindenfelől, a tülekedésben el-elveszítjük egymást, szerencsére a piac áttekinthető méretű.
A csarnok körül étkezdék, mindenhol kínálják az obligát paella-t, tortilla, tapas, burritos szerepel még az étlapokon, valamint impozáns mennyiségű, tengeri herkentyűre utaló kifejezés.

Nem is indulhatna jobban a nap, a kiadós pihenést követő gyümölcslé-ébresztő jókedvre derít.
Hová menjünk ma? A Sagrada Familia és a Casa Mila van napirenden, délután pedig a Miró park, az Aréna és a Placa Espanya.

A barcelonai metró behálózza az egész várost. Egy jegy 2 euró, de a tízes tömbbel 1 euró alatti a jegyár, és 75 percig tartózkodhatunk a vonalon, átszállásokkal. Nem telik bele sok idő, és megértjük a metró rendszerét, amihez hasonlóval Párizsban és Rómában már találkoztunk, még azt is kiírják mindenütt, mennyi idő múlva jön a következő szerelvény. A metrókocsik világosak és elég tiszták, az utazóközönség szolid, kulturált, beszélgetnek az emberek, nem hangoskodnak.
"Proxima stació: Sagrada Familia" mondja a fásult női hang.
A katalán és spanyol összehasonlításához kevés a nyelvtudásunk, a feliratokban jól látható különbségek vannak néhány helyen, egy tendencia szembeötlik: a szóvégi magánhangzó+n (spanyol) a katalánban gyakran nélkülözi az 'n' záróhangot. Antoni(.) Gaudí, proxima stació(.), atenció(.). persze ettől ez még lehetne csak dialektus, de Raquel 16 évvel ezelőtt megesküdött, hogy nem erről van szó. hiszek neki, ő volt valenciai (katalány).

A templom lenyűgöző. Akkora a sor, hogy nincs lelkierőnk végigállni, csak körbejárjuk, de még így is eláll az ember lélegzete. Gaudí eleve úgy álmodta meg az építkezést, hogy évtizedekig húzódik majd, és több építész és több kor is rajta hagyhassa a keze nyomát. A templom tőszomszédságában lévő cseppnyi parkban ebédelünk (hideget), onnan remek kilátás nyílik a hátsó homlokzatra.
Olyan szép az idő, hogy gyalog indulunk a Casa Mila felé, amely Gaudí által a Mila házaspárnak épített ház (1912-ben fejezték be). Beceneve La Pedrera (kb. "kőfejtő"), Gaudí zseniális stílusából már itt megmerítkezhetünk. A padlás és a tetőterasz a látogatás kezdete, mi kértünk audioguide-ot, de végighallgatni minden állomásnál az ismertetést elég lassú, bár így lehet a legtöbbet megtudni.
A padlástérbe érve úgy érezzük magunkat, mintha egy dinoszaurusz gyomrába pottyantunk volna.

Itt meg is kell állnom egy szóra, hogy Gaudí építészetének néhány sajátosságát megemlítsem.

Gaudí a XIX. sz. közepén született, sokadik generációs rézműves családba. Fiatal korában kitanulta a mesterséget, és építészetében ez a tudás szerves elemként meg is jelenik, bátran és kreatívan dolgozik fémekkel. Szintén gyerekkorától intenzíven érdeklődött a természet formái iránt, és megállapította, hogy az egyenesek, síkok és derékszögek nem fodulnak elő, ezen absztrakt alakzatok helyett a természet célszerűbb (és gyakran stabilabb) megoldásokat használt.
Saját alkotásai a természetes formákat és az építészeti alapelveket sikerrel ötvözik, statikailag innovatív megoldásokat használ, meggteremtve magának a lehetőséget arra, hogy bizonyos épületi elemek, falak, homlokzatok mentesüljenek (hagyományos) statikai funkcióiktól. Ílyen ötletek alkalmazásával jöhettek létre a La Pedrera első emeletén a hatalmas ablakok (mert az alsóbb szintek oszloprendszere kiváltotta a főfalak terhelésének egy részét.
A padlástérbeli kiállítás a láncgörbe bemutatásával kezdődik.
A láncgörbe az az ív, amelyben egy két végén felfüggesztett, nem elhanyagolható súlyú kötél vagy lánc természetesn módon nyugalomba kerül. Ekkor - az energiaminimumban - az egymás melletti láncszemek optimálisan osztoznak a terhelésen (gravitáció).
Ha az egész görbét fejjel lefelé fordítjuk - mondja Gaudí - adott terhelést ez a görbe tud optimálisan szétosztani a szerkezeten.
Nem véletlen, hogy építészeti megoldásainál milyen szívesen alkalmazta ezt a fajta boltívet.

A La Pedrera padlásterének belső bordázata végig ilyen felépítésű, és a kígyózó vonalvezetéstől csak még hüllőszerűbb lesz az élmény. A tetőteraszon a kémények külső burkolata absztrakt katonákat formáz (kicsit olyanok, mint a Harry Potter varázslósakk-figurái) a burkolatok, a talaj domborulatai engem kicsit az elvarázsolt kastélyra emlékeztetnek.
A padlás bordáit keskeny téglákból alakították ki, nem is érti az ember, hogy egy ilyen vékony és törékenynek kinéző építőelem hogy bírhat ki jelentős terhelést, ám a bordák olyan sűrűn sorakoznak, hogy eloszlanak a kételyeim. Ráadásul a tetőn nincs jelentős terhelés, csak a szerkezeti súlyra kell számítani, hóesés nem jellemző Barcelona klímájára, a vízelvezetést pedig ügyesen megoldották.

A házban nyitva van még a földszinten a bolt, és az egyik emeleti szint is. Ennek a korhű berendezését lehet még megcsodálni, továbbá a lakás kialakítását, a mennyezetet, a falak ívét, a szobák tájolását. Érdekes utazás Gaudí univerzumába, amely annak ellenére, hogy kimerevített lenyomata egy száz évvel ezelőtti világnak, megoldásaival és ötleteivel kívül reked téren és időn, a soha el nem avulás benyomását keltve.

Amennyiben nem csak a megoldások egyikét-másikát akarjuk megízlelni, hanem az egész koncepciót is át szeretnénk látni, feltétlenül időt kell szánnunk a padlástérben elhelyezett szerkezeti makettek tanulmányozására. Az audioguide el is magyarázza, mely teherhordó elem kiváltásának mik lettek a következményei a megjelenésben, és hogy mik számítanak innovatívnak.
Ha valakiben az építészeti fogékonyság terén egyszerre működik a műélvezetnek és a műszaki megoldások megismerésének vágya, a Casa Milá ideális tárlat arra, hogy fellebentse a fátylat a zsenialitásban egymás mellett megférő ösztönös és tudatos alkotás lenyűgöző eredményt szülő harmonikus ötvözetéről.
Mert Gaudí példája tényleges illusztrációja annak, amit Edisontól oly sokat idéznek: "a zseni 1% ihlet, 99% verejték".

A ház - mint a jó filmek is - bőven hagy felvetéseket és gondolkodnivalót.Utunkat délnyugati irányban folytatjuk, és elhatározzuk, hogy este feltétlenül tapast fogyasztunk.
(Ahogy egyre mélyebbre merülünk a katalán életbe, úgy odázzuk el mindinkább a tapast. Végül nem is ettünk, csak itthon, amikor már világossá vált számunkra, hogy a tapas az többé-kevésbé "falatkákat" jelent kis tányérokon, és hogy ilyet számtalanszor csináltunk már.)
Utunk egy élelmiszerbolt mellett visz el, ezt is megnézzük belülről, egy liter sangriával és némi harapnivalóval (köztük ott figyel az obligát jamón) leszünk többen, a sangriát azonmód meg is kóstoljuk, ízletes, egyszersmind hirtelen megvilágosodást is nyújt: ugyanezt ittuk előző este 10 euróért. A boltban a literes kiszerelés 3 euró. Igaz, pille palackban.

Milyen fura (vagy talán éppen cseppet sem az), hogy számomra egy másik nemzet és kultúra megismerése mennyire erősen összefonódik a gasztronómiai kicsapongással. Minden ízzel és illattal flörtölök, kipróbálom, igyekszem több oldalról megtapasztalni, de még a decensség határain belül (annak ellenére, hogy rossz természetem már réges-rég a mértéktelenség bűnébe sodort).
Késő délután van. A piacon sétálunk megint. Kissé tikkadtan, de a harsány színek és az élénk csevej felüdítenek. A térképen megpróbáljuk meghatározni az előző esti vacsora helyszínét, egy perc keresgélés után úgy vélem, jobban bízhatok postagalamb-ösztönömben, és magabiztosan a farzsebembe süllyesztem az utcák rajzát.
"Utánam!" temperamentummal mutatom az utat. Nemsokára kiderül, hogy a térképről fejemben őrzött léptékhez képest az ember a valóságban egészen más sebességgel mozog. Bebizonyítom, hogy zsebkendőnyi területen is el tudok tévedni. Ott azért még nem tartok, hogy beismerjem a tévedést, inkább lopva előhúzom a térképet megint, és elkezdek az alapján navigálni.
Hamarosan a Placa Reial-nál vagyunk, de ott a várt éttermek helyett egy monumentális épülettömb fogad. Megint rápillantok a térképre, és rájövök, hogy a Placa del Rei felé kellett volna mennünk (placa-placa, rei-rei). Nemsokára odaérünk, mert szerenécsre a Ramblától keletre szűkek az utcák, és nncsenek nagy távolságok, ez a negyed 20 perc alatt bejárható.
Hosszas nézelődés, eurószámlálás, mérlegelés, tépelődés és kószálás után egy pakisztáni étteremben kötünk ki, ahol olcsó és finom lakomában részesülünk. Az én választásom a legjobb, biryani da gambas, valamint dahl, de minden fogás ízletes. Ráadásul olcsón mérik,ezért még borravalót is szívesen adunk.

Az esték meglepően hűvösek. Előzőleg már kicsit meghűltünk, ezért van nálunk kabát, bár én induláskor bizonygattam, hogy elég egy póló is. Most azért a kardigán és az esőkabát is jól jön.

Az este már csak pihengetésre alkalmas.
A szoba amúgy is olyan kicsi, hogy olvasgatáson kívül mást nem lehet csinálni, a tévé egy konzolon a mennyezeten van, kellemetlen szögben elhelyezve; élvezhetetlen.
Arra viszont van még idő, hogy a másnapi programról terveket szőjünk.

Elérkezik a harmadik reggel. Korábban kelünk, mint előző napon, és a piacon reggelizünk. Megint a gyümölcsturmixszal próbálkozunk.
Jobban esik, mint valaha. Kezdjük helybélinek érezni magunkat. Már nem rácsodálkozunk a dolgokra, és a próbálgatás, kóstolgatás lelkiállapotában nyúlunk bármihez - már TUDJUK, mit akarunk, ISMERJÜK az kínálatot, ELVÁRJUK az ízeket; már-már becsukott szemmel is odatalálnánk a megszokott pultokhoz, és hanyag mozdulattal, a legtermészetesebben nyomjuk az eladó kezébe a kiválasztott portékát. Szinte félvállról vesszük itt az életet, annyira a zsigereinkbe ivódott ennyi idő alatt.
Az eső dacára elmegyünk az Arena felé. Jelenleg bevásárlóközpont és mozikomplexum üzemel benne, mi csak körül akartunk nézni, a tetőteraszró egy kicsi élvezni a kilátást, ami előző este a hűvös és a sötét miatt csak részleges volt. Az épületben meglátogatjuk a szupermarketet, és bevásárolunk néhány finomságot, sangriát és gyümölcslevet. Ezt iszogatjuk útközben.
A pinceszint éttermeit kivéve nincs lehetőség arra, hogy leüljünk. Úgy cselekszünk, ahogy a helybéli fiatalok is: a kabátunkra csücsülünk a moziszinten, míg a szendvicseket majszoljuk.
Unalmamban, és mert kicsit szégyenkezem nem eu-konform viselkedésünk miatt, körbesétálok.
Nemhiába: ismét beigazolódik, amit már régóta gyanítok: a jópofa dolgokra tervezéssel nem, csak véletlenül lehet rátalálni.
Az Arena ezen szintjén az épület történetének és rekonstrukcióájának fotókiállítása látható. Mintegy véletlenül tették ki, sehol meghirdetve nem láttam, de mind a távoli, mind a közeli múltja, és különösen a felújítás (pontosabban átalakítás) érdekes. Megtudom, hogyan lesz a bikaviadalok büszke helyszíne évtizedekig elhagyatott, melynek porondját felveri a gaz, és végül - amikor egy építész, a városvezetés és a pénz mind egy irányban halad - hogyan válik a modern kor szimbólumává: egy bevásárlóközponttá.
Mókás látni azokat a hatvanas években készült fotókat, amelyek felidézik, hogyan nézett ki a környék akkoriban. Az autók, a színek (az akkori filmes technológia következményeként), az épületek egy-egy Colombo- vagy San Fransisco utcáin-epizód bevezető képsorait idézik. Az épület szerkezetét, teherhordó falait teljesen elbontották és kicserélték, tulajdonképp csak a külső téglesor maradt meg díszítés gyanánt.

Az Aréna után a Poble Espanyolban kirándulunk. Ezt a skanzent a '29-es világkiállításra építették, azzal a feltételezéssel, hogy az esemény után úgyis elbontják majd. Ám ez lett a legnépszerűbb látványosság, így hát megkegyelmeztek nei, és azóta is vonzza a látogatókat.
A falut úgy állították össze, hogy az épületek és műhelyek Spanyolország minden tartományát és lehetőleg minden jelentősebb építészeti stílusát bemutassák. Körbesétálva és a részletekre odafigyelve a látogató tényleg ízelítőt kap a spanyol vidékből. Számomra a legérdekesebb a gitárkészítő műhely, ahol egy japán külsejű férfi elmélyülten csiszolgat egy gitárhátlapot, a falon mindenfelé száradnak vagy présben pihennek a különböző munkafázisokban levő félkész elemek.
A második látványosság, ami lenyűgöz, Spanyolország két fennmaradt üvegfúvó műhelyének egyike.
Nagy a csődület, vonzza a turistákat. Odabent folyik a munka, szájtátva bámuljuk, ahogy kihúzzák az üvegtömbből csipesszel a különböző testrészeket (egy lovat készít éppen), és néhány mesteri mozdulattal megformálja az anyagot. Könnyedén, oda se figyelve (sok ezer ilyet megcsinált már nyilván) hozza létre a lábakat, és munkájának eredményeképp egy dinamikus jelenet kimerevített pillanatképeként a paripa már ágaskodik is, a farkára támaszkodva megáll, színes, cirmos mintával, csillogóan, törékenyen, apró méretét meghazudtoló méltósággal.
És készülnek az újabb meg újabb paripák, pillangók, skorpiók, színesek, pompásak. El bírnám nézni még egy ideig.
Végül visszaindulunk, hogy egy jót ebédeljünk, késő délután vanmár úgyis.
A Casa Batllót kéne még látni, de ezt majd csak legközelebbre ütemezem. Délután még meg kell néznünk a Camp Nou-t hiszen ma fogadja a Barcelona a Milant.
A stadion környékén hatalmas a csődület, a hangulat fenomenális. Milan- és Barca-szurkolók egymás mellett, beszélgetés, sörözés, a rendőrök nyugodtak, az autók dudálnak, zsúfolt utcák és terek, mindenfelé vidám, a várakozás izgalmában égő drukkerek, semmi atrocitás, csak amennyit a becsípett, és testük mozgását nehezen kontrolláló emberek jelentenek.
Sokáig nem maradhatunk, mert a kezdőrúgásra tévéközelbe kell érnünk.
A metróig és a metrótól futva tesszük meg az utat, de otthon legnagyobb megrökönyödésünkre kiderül, hogy Luis megspórolta a fizetős csatornákat, amelyek egyikén a közvetítés zajlik, kénytelenek vagyunk a folyosói számítógépen kalózadón követni az eseményeket, ám itt puyol arca még a közelin is olyan pixeles, mintha Vasarely díszítette volna.

A meccsen a hazaiak nyernek, ez engem feldob, de én vagyok az egyetlen Barcafan.
Másnap korán kell indulnunk, ezért nyugovóra térek, és félálomban még azon gondolkodom, milyen látnivalókat hagytam ki, amit majd a következő ideruccanáskor meg kell néznem.

Mert az nem kérdés, hogy Gaudí Barcelonája visszavár.

hol volt, hol nem volt, a féreglyukon is túl volt

Azidőtájt, amikor az első ufóészleléseket tették az emberek, Sir Unkh John, a megmaradt 66. sz. megfigyelő különítmény vezetője - akit odahaza, a Flusztron nevű bolygón hadbíróság elé állítottak, mert hátrahagyta hajótörést szenvedett társait - így védekezett:

- Tisztelt bíróság! Leszármazottaink még nem állnak készen, hogy érintkezésbe lépjünk velük. Nem kockáztathattam, hogy felismerjék a köztünk lévő genetikai kapcsolatot. Unkh Sarah és Unkh Lajos, a szerencsétlenül járt felderítőgép vezetői saját unokatestvéreim voltak. A szívem mérhetetlenül fáj, hogy magukra hagytam őket, de nem volt más választásom, bármennyire nehéz döntést kellett is hoznom. Különben is, már végzetes sebet kaptak.

(Közbevetőleg megjegyezzük, hogy Sir Unkh Johnnak - aki lovagi rangját szólóénekesi munkássága és tudományos közírói tevékenysége elismeréseképp kapta a flusztroni Fekland 99 esztendős királynőjétől - halványlila segédfogalma sem volt róla, hogy mindkét unokatestvérét megtalálta, megmentette, és kísérletezés céljából életük végéig őrizetben tartotta a földi Amerikai Egyesült Államok hadseregének különleges egysége.)

- Kapitányként mérlegelnem kellett, hogy őseink civilizációjára milyen módon hatna a szembesülés az igazsággal. Ne feledjük el, hogy kétszázhatvanhárommillió évvel ezelőtt, amikor tudósaink ráébredtek, hogy a Nap öregkorba hanyatlik és fajunkat végső fellobbanással halálra pörköli majd, megfeszített tempóval kezdték kutatni az űr titkait, hogy megtalálják az Újhazát, ahol a földihez hasonló körülmények civilizációnknak biztosítják a megmenekülés és fennmaradás lehetőségét. És amikor sikerült megnyitni a féreglyukat, és elindultak az első transzportok, hogy felderítsék és kolonizálják a másik univerzumot, ujjongott a világ, és biztosra vettük, hogy létezésünk e nyomasztó kérdésére végső megoldást találtunk.
A kolonisták, ősapáink sikeresen átjutottak a lyukon, és elindultak, hogy megvessék lábukat az új földeken, ahol bőség és béke égisze alatt élhetünk tovább. Meg is találták Flusztront, amely kék egével, három óceánjával és sárga napjával olyan csodás hasonlóságot mutatott szeretett Föld-ősanyánkkal! Zöld és bíbor vegetációja kedves állataink, ichtioink és dinóink számára is maga volt a paradicsom.

(Ennél a pontnál a hadbíróság elnöke felszólította Sir Unkh Johnt, hogy fogja beszédét kevésbé terjengősre, és igyekezzék a tárgyra térni. A vádlott megköszörülte a torkát, és folytatta eszmefuttatását.)

- Kezdetben óvatosak voltak az ősök, két-három emberöltőig, vagyis néhány tízezer évig, csak figyelték a Flusztron napját és klímáját. De rájöttek, hogy míg a Föld egy fiatal, alig tizennégymilliárd éves univerzum ifjú bolygója, addig a Flusztron egy lecsillapodott, hűvös, huszonhárommillárd éves univerzum hasonló korú bölcse, amely nem tartogat váratlan meglepetéseket, s amely kiszámíthatóan, több univerzumöltőnyi ideig otthont nyújt majd nekünk. Midőn ezt felismerték, azonnal táviratozni készültek az otthoniaknak, hogy közöljék az örömhírt, és elindíthassuk az áttelepülést.
De ó, rettenet! Rá kellett ébrednünk, hogy az átkelő eltűnt. Az önvádat, hogy miért is késlekedtünk, alig enyhítette tudósaink egyöntetű álláspontja, hogy a féreglyuk az átkelést követő néhány másodpercben azonnal bezárult, és hogy stabil fenntartása elméletileg is csak igen rövid ideig, és roppant energiabefektetéssel lehetséges. Ettől kezdve kutatásunk java része az átjárók tanulmányozásával telt, és - megőrizve mindazt a tudást, amelyet a biológia, orvostan, asztrofizika, matematika, lélektan, teológia, mikrobionika, asztrológia, agronómia és egyáltalán a világ megismerése terén felhalmoztunk - újabb felfedezéseket tettünk a térhajlítás, a mezőhasítás, a térszövetfoltozás és gravitációmodulálás terén. Csillagkapukat építettünk, de kétszázmillió évnyi kutatás után sem tudtunk ablakot nyitni hazai univerzumunkba. Nem találtuk a visszavezető utat, még csak arról sem tudtunk semmit, megvannak-e még őseink, akik hiába is várták jelentkezésünket, és akik nagy valószínűséggel már régen elkönyvelték, hogy odavesztünk a másik oldalon.

(Az elnök, Nagytiszteletű Atropin Frici, egy ásítást tapintatosan elnyomva, afelől tudakozódott, vajon mikor lesz célszerű felébresztenie az esküdteket, hogy le ne maradjanak a mondandó ügyhöz tartozó részéről. Sir Unkh John ingerült morgására az elnök zavartan elnézést habogott, és visszasüppedt székébe; a bőrfotel nyikorgására a mellette ülő társelnök, Kistiszteletű Zola Gárfild felhorkant, mert álmában éppen akkor repült el előtte egy háromgombócos citromfagylalt, amit képtelen volt megfogni.)

- Az első sikereket alig ötszázezer éve értük el. Mikroszkopikus méretű, ámde stabil csatornákat létesítettünk, amelyeken át pásztázhattuk anyavilágunkat. De a Földet még sokáig nem leltük. Évezredekkel később rábukkantunk, és nemsokára információt is tudtunk szerezni. Kezdetben csak néhány bitet, majd egyre komolyabb mennyiségeket. Távolról tudtuk a genetikai kódot letapogatni. És legnagyobb megdöbbenésünkre nem találtuk nyomát ősi fajunknak. Csak valami 90%-ban egyező, elfajzott rokon tűnt fel a láthatáron.
Hogyan oldjuk meg ezt a problémát?
Mondom: PROBLÉMÁT! - üvöltött fel Sir Unkh John, és az asztalra csapott. A bíróság felriadt, rémülten pislogott, és a pohos Nagy- és Kistiszteletűek igyekeztek megigazítani a félrecsúszott parókákat. Pár másodpercig figyelmet színleletek, míg újra el nem nyomta őket a buzgóság ezen a fülledt, hónaljszagú, méhdöngicsélés-aláfestésű augusztusi délutánon.

Rájöttünk, hogy nem tudunk átjutni. Nem tudunk anyagi, tárgyi megfigyelőt küldeni. Kapunyitáshoz ugyanis mindkét oldalról egyszerre kell energiát közölni. Mindkét univerzumban egyszerre kell a megfelelő húrokat megfeszíteni és elernyeszteni.
És ekkor hirtelen bevillant a megoldás.

Információt küldünk.

Először saját genetikai kódunkat ültettük távoli rokonainkba. De a hirtelen változást nem viselték el, túl nagy volt a kontraszt a környezethez képest, alkalmatlanok voltak a fennmaradásra, és hamar eltűntek: megbetegedtek, éhen pusztultak, levadászták őket a ragadozók. Kis lépésekben kellett tehát a változtatásokat beépíteni. Mivel kezdjük? Ezt sem tudtuk. Több módosítást próbáltunk ki egyidejűleg. Hogy hamar láthassuk az eredményt, le kellett rövidítenünk életciklusukat. Tízezer éves emberöltők helyett kísérleti pitecanthropusainknak 15 esztendőnyi életet engedélyeztünk, azzal, hogy majd fokozatosan tágítjuk élethosszukat. Amikor értelmes tevékenységek jelét kezdtük felfedezni, tudtuk, hogy jó nyomon járunk. Már nem csak genetikailag, de szellemileg is segíthettük fejlődésüket. Sikerült agyukat olyanná formálni, amely már távolról emlékeztet sajátunkra. Beépítettünk egy miniatűr vevőkészüléket, amelyen át könnyebben foghatják az általunk sugárzott adást. Szimulációink bizonyítják, hogy az így szerzett tudásukat ihletként, megvilágosodásként élik meg. Amikor nagy csomagokban, kész modulokban letöltöttük nekik, amit tudniuk kéne, nem történt előrelépés. (Később kiderült, hogy őrültnek, boszorkánynak hitték őket, és elfojtották működésüket.)
Ismét apró lépésekre kényszerültünk, akárcsak a genetikai fejlesztéssel. És alig néhány ezer év alatt jelentős haladást mutattak fel, míg végül, a földi időszámítás huszadik századában, megérkeztek az első rádiójelek a Földről.
Nehéz leírni a flusztroniak örömujjongását. Óriási lelkesedéssel egyengettük tovább őseink-lombikbébijeink útját. És egyszer csak észleltül, hogy a csatornák megszilárdulnak és nagyobbra nyílnak. Méteres, tíz-tizenöt másodperces kapuk nyíltak, nagy energiájú lökések eredményeképpen. (Történészeink később azonosították, hogy Los Alamos irányából érkeztek az első impulzusok.)
Útnak indítottuk az átjáró felé minimálisra zsugorított, ultragyors felderítőhajóinkat. De a kapu megint kicsi volt és instabil. Újabb energialöketek kellettek, percnyi hosszúak, nyolcméteres átmérőjűek.
Stratégáink különleges programokat dolgoztak ki, és sugároztak néhány kiválasztott földi ember vevőkészülékébe.
Végül, 1945 augusztusának elején kinyílt a csatorna, és az első 64 felderítőegység átjutott, és haladéktalanul megkezdte óvatos munkáját. Első feladatuk az volt, hogy még egy átjárót nyissanak. Három nappal később két újabb, nagyobb méretű hajó is követte őket, miközben a flusztroni oldalon folyamatos energiatáplálással biztosították az adatátvitelt.
Sajnos, a kis kapszulák akkumulátorai gyengék voltak, és landoláskor elfogyott az utánpótlás. Adatot gyűjtöttünk ugyan, de a kommunikáció zajos volt és szakadozott.
Ráadásul ahelyett, hogy szeretettel üdvözöltek volna minket, leszármazottaikat-teremtőiket, hisztérikusan, félelemmel, gyűlölettel támadtak nekünk, hogy alig bírt néhányunk elmenekülni.
Ez már nem az a faj volt, akiktől mi származunk. Nem a béketűrő, intelligens, kíváncsi és türelmes fajta, hanem egy mohó, halálfélelemtől vezérelt, a szeretetről álmodó, de elfogadásra alig hajló ember, aki kíváncsiság helyett rettegéssel fogad minden ismeretlent, és jószándék helyett fegyverrel fordul felé.

Mégis szeretnünk kell őt. Mi teremtettük, felelősek vagyunk érte.
De még nem ismerhet meg bennünket.
Még nem áll készen. Még sokkolná őt a tudás.
Ezért kellett visszavonulnunk, nem kockáztatva, hogy elesett társainkon kívül mást is megtudhasson rólunk.

És hogyan tovább?
Világos a program, Tisztelt Bíróság.

Továbbra is apránként, pirinyó agyuk feldolgozóképességének megfelelő sebességgel kell csepegtetnünk az információt.
Először felfedeztetjük velük az élet meghosszabbításának titkát, hogy csillapodjék bennük az időkényszer, és megnyugodjanak.
Majd kiiktatjuk a rákot, és a krónikus betegségeket, amelyekkel mindeddig szabályoztuk életciklusukat. Letöltjük nekik a békés jellemet, a genetikai manipuláció módszereit, hogy javítgathassák elromló szerkezetük piciny hibáit, felfedeztetjük velük az információ-energia fúziós kölcsönhatást, az időfékezést és a térhajlítást. Így képessé lesznek megnyitni a felénk vezető alagutakat, és akkor, amikor úgy érzik, hogy saját akaratukból lépnek rá az univerzumok közötti kapcsolatfelvétel útjára, nos, akkor eléjük állhatunk majd, és végre, kétszázhatvanhárommillió és még amennyi szükséges év múltán megölelheti egymást az ősök családfájának e kétfelé szakadt, távoli, de szorosan összetartozó ága.

Csak vigyázzunk, hogy túl ne terheljük a szinapszisaikat. A kicsiny vevőkészülékek legjobbjaik agyában igen érzékenyek. Végzetes hiba lenne elárasztanunk töméntelen információval. Tönkremennének, és elfajzanának.

Ki tudja, mi mindent követnének el?

Lehet, hogy felfedeznének olyan zenét, ami vég nélkül ismétlődik. Aminek a szövegét nem éneklik, hanem mondják. Esetleg olyan szereket készítenének, amelyek bevételével napokig is tudnák dolgoztatni a szervezetüket.
És akkor a finom kis agyak átalakulnak, és csak áradna a töméntelen, haszontalan információ. Egymás társaságát nem igényelnék, és mértéktelenül akarnának információt termelni és fogyasztani, ami csak felerősítené a folyamatot.
Ha pedig ez bekövetkeznék, minden ismeretlenre még félénkebben tekintenének, és ellenségként fogadhatnának bennünket.

Kétségtelenül meg kellett tehát előznöm ezt a kedvezőtlen folyamatot.

És ezért, Tisztelt Bíróság, kizárólag ezért, a flusztroni és földi emberi civilizáció jövőbeli boldogságáért kellett lemondanom arról, hogy balszerencsésen járt unokatestvéreim maradványait felkutassam, akik ott fogtak talajt a földi Amerikai Egyesült Államok Új-Mexikóbeli Roswell városában, helyi időszámítás szerint 1947. július 2-án.

irodalmi hányás

volt egy költő, aki megírta a verseit, és amikor elkészültek, elégette őket.
Senkinek nem olvasta fel.

ismerek egy fotós fazont, aki napokig készül egy-egy képre, és amikor megvan, megnézi, de nem mutatja meg másnak, hanem viszi a cuccot, negatívostul, a darálóba.

Ezek a művészek nem a befogadó szórakoztatására alkotnak. Termelődik bennük valami, késztetést éreznek, hogy kiadják magukból, mert odabenn feszít.

A befogadó oldalra nagy ívben tesznek.
Olyan ez, mint ha a sok összezabált irodalmi ingeredet ki kéne hánynod. Olvasol, gondolkodzs, aztán kicsandázod.

Én is érzek néha ilyet, hogy van bennem valami, amit emésztgetek, aztán érzem, hogy most nagyon le kéne írni.
És ami kijön, arra rácsodálkozom, és - olvasóimmal egyetértünk ebben - azt mondom:

Ez mekkora nagy SZAR!

UFÓ-boncolás

kikerült a videó ami, álítólag a Roswelli idegenek boncolása.
álíthatom hogy, a videó KAMU! ÉN, ugyanis OTT VOLTAM!

Látam az idegen boncolást!

És a boncoláson, nem eggy idegen volt lyelen, hanem három!
Elindult a ködösíttés hogy, a köz véleményt össze zavarják, zavarjuk.
Mert nem jó ha, mindenki tudja hogy, vannak a földön kivüliek!!! Az a jó ha, aszt hiszik hogy, nincsennek.
USA kormány, és FBI-CIA, akarja így.

Ébredjetek!

Most, elmondom hogy, volt.

Este jöttek értünk fekete terep járókal.
Mert ugyanis én, mikrobilogus vagyok. akkor végesztem az egyetemen, az MIT-n. Ez 50-ben volt, és én 22 éves voltam. Évfolyam elsők egyike. Másik két társammal voltunk ot, a vezérkari főnökök is ot voltak. (most már tudjátok azt is hogy, nyolcvan elmúltam. még egészséges vagyok de nem tudom meddig. nem akarom ezt, a sírba, magammal vini eszt a nehéz terhet. már nincsen, veszteni valóm nyilvánoságra hozzom a TITKOT!!!)

És az egyik földön kívüli még élt! Borzalmasan öszevisza volt verve, tele volt sérülésekkel és, megvolt bilinccselve. De nem akart beszélni!

És van egy vegyi anyag amit, csak úgy nevezik hogy "The Truth Serum", asziszem magyarul ez "igazság koktél". Ennek, volt egy kisérleti változata, nátrium-benzoát-pentathon (olyan anyag amit simán othon is elő tudnátok álítani, mert, meg lehet hozá veni a patikában meg a boltba a hozávaló katt, de ne várjátok el hogy, most, elmongyam mert ez most it nem aról szól).
Az igazság koktélra persze megeredt a nyelve a kis fickónak - igen kicsi kissebb volt mint, egy méter.
Elösször nem tudot angolul rendessen, német accentussa volt, de tele pátiával rá bírtuk az eggyütt müködésre.
Eggy tábornok, volt ott ö tanitgatta.

A roswelli kis idegen elmonta a truthserum hatása alat hogy, ök hárman, fel deritök voltak de nem katonai hanem keresekedelmi. Mert az ö bojgolyuk, ami közel van nagyon közel csak nem látszik mert takarásba van, az ö bojgolyuk kimerül és újj kereskedelemre van szükség de félnek, a barátságtalan civilizációktol mert már egyszer mekszívták.

A beszélgetés többi részét mi már nem halotuk, mert kiparancsoltak minket a szomszédos laboratoriumba, ahol megkelet vizsgálnia másik két hula idegen boncolt szerveit és börét.
de közbe meg halotuk hogy az mi tábornokunk, meg vadul üvöltözik vele és püfölés hangját halatszot meg sirás. de szokatlan siras volt mint eggy oroszlánbömbölése, és eggy gyereknyafogása eggyüt.

És utána kijöt a tábornok és intett az eggyik fegyveres örnek aki, elöhuzott eggy furcsa és vastagab hengeresen végzödö pisztojyt, bement és magára zárta az ajtot. nagyon halk pukkanás szürödött ki az ajton és azután a kis idegen nyafogása már nem halatszot.

mi közben megvégeztük az elemzést, aztán hoztak még újjab börszövetet és szerveket is de ezek, sokal frisebek voltak még szinte éltek.

Nem árulok el titkot ha elmondom hogy miután kiszedték a kisfickóbol amit tudniakartak hát, nem hagyták hogy, megpucoljon hanem eltakaritották. Ere nincsen bizonyitékom de megérzés.

A börszövet egyébként - mert biologus szemmel nagyon érdekes volt az eset - kétéltübör és növényi börszövet sajátságaibol táplálkozot. Rengetek légnyilást, porust tartalmazot és jol körülhatároltan klorofill-szerü molekulákat is. gyanitom, hogy mindenféle légkörben tudnak lélegezni, töbféle gázcserére képes a szervezetük nem csak oxigenre mint minálunk, és még a napfény hatására is képesek élni mint itt a nővényzet.

Inen tudom tehát hogy a videó hamis mert, ugyanis, eszt még nem montam, mert az idegenek a videón sokal nagyobak, akorák mint egy kisseb felnöt pedig, a valoságban nincsenek ekorák!
Tehát a Videó K A M U!!!

ÉBREDJETEKE TEHÁT!

Dr. John Siratk
PhD biology,
C.Med.
Ac.Dr.Hab

Három szerelem

K. bőr.
Elmennék veled egy tetováló szalonba
Hogy örökre a bőröd alá varrassam magam.

N. Piercing
Hadd legyek a testékszered.
Rajtad kapaszkodnék.
Ott.
szeretnék hosszan örömöt okozni.

D. jinjang
Minket egy világ választ el egymástól.de ez nem azt jelenti hogy idegenek volnánk.
Hanem, ha megfogod a kezem, együtt fel tudjuk emelni az univerzumot.

back from barcelona

visszajöttem végül.
nem könnyű kivándorolni. nekem nem sikerült.

a ramblától nyugatra laktunk, két perc sétányira a Sant Josep piactól. A piacon - amely amúgy teljesen közönséges - a mi viszonyainkhoz szokott szem mesebeli terüljasztalkámnál érezheti magát. Na, nem a bőséges kínálat miatt, hanem azért, mert itt - az almát és citromot leszámítva - szinte minden más, mint ami nálunk kapható. Csupa ismeretlenség és újdonság, vagy olyasmi, amihez mi nem jutunk hozzá frissen, hisz odahaza nem terem.

A piac volt az egyik állandó színfolt, a rambla a másik, a metróhálózat a harmadik, kedvenc pakisztáni éttermünk, a Placa Reial délkeleti sarkától induló kis utcácskában megbúvó - szerintem valójában pénzmosással foglalkozó - kifőzde a negyedik.

A piacon hájas süteményt és gyümölcslét fogyasztottunk - "kettőt kettőért!" akcióban - ez utóbbi frissen facsart üdítő, szívószállal adják, többnyire két külön gyümölcs keveréke. Nekem a mangó+ananász, mangó+maracuya, ananász+kókusz jött be leginkább. Fagyit nem ettünk, egy gombóc 2.75 euró, igaz, a négygombócos csak 5.90.

Hideg volt ilyen drága fagyihoz.

Első nap lementünk a kikötőbe, a Mirador del Colóm előtt elsétáltunk, megnéztük a kikötői vámházat, és a parton kelet felé andalogva az óvárosban is bolyongtunk egy kicsit. Aztán - tekintve, hogy milyen széppé fejlődött az idő - elzarándokoltunk a Güell-parkhoz, megnézni, mit alkotott a jó öreg zseniális Gaudí bácsi Eusebio Güell tata megbízásából. A Gaudí-ház sem érdektelen, de az egész park, a történetével, formáival, biomorf stílusával szó szerint lenyűgöző, többször is vissza kell ide térni (valójában minden Barcelona-túrát ezzel kéne kezdeni). Az oszlopcsarnokok, a (mezozoikum sárkánygyíkjait idéző) kövületszerű hidak és támfalak, a szabályosan, egyszersmind rendszertelenül kitüremkedő sziklácskák, a csipkézett, simítatlan vakolat mind olyan élővé, természetes formájúva varázsolja a köveket, hogy folyton egy megelevenedésre kész Grimm-mesében érezhettem magam.

Bár a metróval egész közel lehet jutni, aki nem Vallcarca, hanem Lesseps felől közeledik (a főbejárat irányában), számítson kimerítő kaptatóra. A nyápicok kedvéért (én is közéjük tartozom, a sápatagok törzsébe, a kocsonyáncok rendjébe) van mozgólépcső a legkeményebb szakaszon. Mi ugyan Vallcarca állomáson szálltunk le, de ebédidő lévén egy tapas-bárt céloztunk meg, ami három háztömbbel és egy parkkal odébb volt. Miután a közeli téren leültünk egy kicsit - és elborzadtunk, hogy egy olyan híres városban, mint Barcelona, hogy lehet patkánytetem egy játszótéren -, felkerekedtünk, hogy elbaktassunk a kiszemelt étterembe. Én paellára (pallya) vágytam, a többiek másra, de amikor odaértünk, nem volt szabad asztal (egyébként a hely drága is volt). A közeli, nemrég nyílt pizzeriában kárpótoltuk magunkat: all you can eat and drink, 6 euró koponyánként.

A Güell-parkban ezernyien voltak, az idő is kényeztetett bennünket, barnító napsütésben, mégis hűs szellőben szundítottam egyet a hullámzó szélű tetőteraszon a piactér fölött. Imitt-amott egy-egy magyar szó is hallatszott, keleti turistacsoportok, osztálykiránduló britek, németül hangoskodó kisgyerekes családok tébláboltak mindenfelé, mi élveztük a tavaszi napot, és csodáltuk azt a fantasztikus kreativitást, amellyel Gaudí a szabálytalant rendszerré, a szemetet (törmelék csempét) értékké (művészi mozaikburkolattá) változtatta. (ez megint olyasmi, ami önmagában is legitimál minden Barcelona-utat: a mester szellemét szívhatja magába, kéznyomát láthatja lépten-nyomon, aki ide tér, a városnak szinte a levegője is egy - kifejező képzavarral - élő múzeum, amelyben temérdek, kimeríthetetlen inspirációt talál az erre fogékony.

A híres sárkánygyík a kert bejáratánál csorgatja a nyálát, a szájából kifolyó víz továbbítására a háromszintes szökőkútrendszer egyes szintjei között közlekedőedényeket alakítottak ki. A felsőbb szinten a lefolyó víz egy medencébe gyűlik, amelynek vízszintje mellmagasságban van, a medence mellett gyalogút, és ez alatt vezet át egy cső az alsóbb szint felső medencéjébe (ez látszólag ugyancsak mellmagasságban van a gyalogút mellett, de szintje egy szemernyit alacsonyabban van a lejtésnek megfelelő oldalon), és a víz innen tovább folyik lefelé.

Időközben annyira meleg lett, hogy kifelé menet fagyizni támadt kedvem, bár a gombóconkénti 5 eurót soknak éreztem. Nem lepődtem meg túlságosan, hogy a fagylaltnak és a szuveníreknek a lépésben mért távolsággal fordított arányban változott az ára, ahogy a legendás parktól egyre messzebb kerültünk.

Ki akar ma már filmes fényképezőgépet? A digitális kamerák világában az ember annyit kattintgathat, amennyit csak akar, a beállításokkal nem kell vesződni takarékosságra hivatkozva, és nem mulasztom el a pillanatot, amikor a kakaduk csipkelődése olyan durva, vérre menő veszekedéssé fajul, amely pirulásra késztetné a mexikói szappanoperák legparázsabb családi perpatvarait szerző forgatókönyvíróit is. Sikerült a park közelében fészkelő színes szárnyasok legrosszabb napjaiba bepillantanunk, s bár madárul nem értünk, kétség sem maradt, hogy az emberek világában ennyi tettlegesség karhatalmat és büntetőtörvénykönyvet vonna maga után. Higgyétek el, az ember nem is agresszív faj.

A délután a Varázslatos Szökőkút messze földön híres előadásának időpontjához igazodott. Már az interneten felderítettem, hogy este hétkor kezdődnek az előadások, az Espanyol megállóig mentünk metróval, ahol a hajdani bikaviadalok színhelyeként működő Arena állt, amelynek felújítása hat év alatt zajlott le, és amelyet egy omladozó emlékműből impozáns plázává változtattak. A tetőteraszon körben éttermek kaptak helyet, odabent üzletek és mozik tucatjai, és - ami egy városnézésre specializálódott turista számára a legfontosabb intézmények egyike (ezt most be kell vallanom férfiasan, kár is lenne tagadni) - vécé.
A téren végigsétálva időben érkeztünk a szökőkúthoz, helyet is foglaltunk a számos helyen, még a ramblán is megtalálható mozgatható köztéri padok egyikén, ám a turistahorda létszáma hiába növekedett folyamatosan, a produkció csak nem kezdődött, míg egy helyben árusító vendéglőstől meg nem tudtuk, hogy még a téli műsorrend érvényes, amely szerint vasárnap nincs attrakció. Cseppet elszontyolodva és áthűlve tértünk vissza a Liceu megállóhoz.

Az érkezés napján mindig dukál a megmerítkezés a helyi gasztronómiában. Én ezt egy paella-vacsora formájában képzeltem el, sangriával, kiváltképp, hogy már erősen sötétedett. Némi talpalás után sikerült abba az utcába bevergődnünk, ahol emlékeim szerint még Vaclavval tettünk hitet a spanyol vörösborok és tengeri herkentyűk mellett, bár az akkori étteremre már homályosan sem emlékeztem.

Jobb híján a Taller de Tapas előtt foglaltunk helyet (előtte megpróbáltuk a Santa Maria templomot megtekinteni, de gitárkoncertre készültek, ezért a templomszolga határozottan kitessékelt a főhajóból, ahol már csak néhányan ájtatoskodtak csendben), az egyre hűvösebbé váló estében - bár még mindig közel húsz fok volt - sürgősen meleg ételt akartunk vételezni. (Luis, kínai származású, szívélyes házigazdánk beszélt rá bennünket arra, hogy a kabátot hagyjuk odahaza: Meleg lesz, érvelt, és tényleg az volt, míg sütött a nap, csak arra nem számított sem ő, sem mi, hogy sokáig nem megyünk haza).
A Tapas-bár a sangriát gyorsan kihozta, de az ételeket frissen készítették, és bár a paella finom volt, amire előkerült a pincér (ugyanez érvényes a fizetésre is), a türelmetlenségtől kinőttük a nadrágunkat. A fizetésnél egyébként már annyira mérgesek voltunk amiatt, hogy sokadik intésünkre sem jön oda, hogy egyszerűen szedelőzködni kezdtünk, amire persze sovány malacvágtában odaügetett hozzánk, és orrom alá tolta a számlát. Úgy látszik, az angolos távozásra utaló magatartás (nemzetközi egyezmény szerint vajon?) még a spanyolokat is cselekvésre készteti.

Bevallom, évek óta nem aludtam olyan jól, mint azon az éjszakán. Eldőltem, mint egy homokzsák, és reggel 10 körül keltem csak, egy kevés kávé és sütemény vigasztaló társasága indította a napot, majd útra keltünk, hogy kihasználjuk még a maradék jó időt.

(folytatjuk)

Sü-ni, a biztoskezű vadász

kettétépte a jin-jang korongot.
A küzdelem elején Csu-lien Kilenc Sárkány Szigonnyal rontott rá, de Sü-ni, a biztoskezű vadász, túl már a sokadik mesterfokozatú vizsgáján is, látta Csu-lien jin-jang korongját, látta az energiafonalak csomópontjait, sűrűsödési helyeit, és képes volt a chi fókuszálására.
Mélyen beszívta a levegőt a Dan-tien pontba, összevonta a negyedik csakra villámöblébe, és a megfelelő pillanatban ujjaival előrebökve rögzítette Csu-lien aurakorongját.
Aztán kíméletlenül megmarkolta, és a Bamuszt Roppantó Suhanó Léptű Panda technikával kettéhasította. Csu-lien élettelenül roskadt a földre.
Szun-eng a konyhaablakból látta, ahogy férje összeesik. Kétségbeesetten rohant ki az utcára, kezében az ura revolverével. Sü-ni, a biztoskezű vadász még mindig ott állt harminc lépésnyi távolságban, nyugodtan lélegzett, és lassan leengedte karjait.
- Mit tettél, te szívtelen? - kiáltotta Szun-eng zokogva, és remegő kézzel a férfira emelte a fegyvert. - Megölted őt, akit szerettem, aki a légynek sem ártott soha, aki mindannyiunk védelmezője volt, aki három gyermekem tisztességes nevelőapjaként és falunk megbecsült vendéglőseként csakis örömöt és békét hozott életünkbe...
- Megállj, asszony! - rivallt rá a nőre Sü-ni, a biztoskezű vadász. - Elég lenne azt mondanom, hogy a császári szolgálat adott parancsot a műveletre, és máris továbbállhatnék. De nem, nézd meg magad, mi következik.
Azzal Sü-ni, a biztoskezű vadász közelebb lépett, lehunyta két szemét és a Harmadik Szemen keresztül tekintetét mélyen Csu-lien foszladozó aurájának szövetébe fúrta.
A Lótuszon Ülő Majomkirály Meditációs Tánca technika végrehajátásával megragadta a szökni készülő energiafonalakat, és összesodorta őket, míg egy vastagabb szálat nem kapott. Kicsavarta Csu-lien aurájából a zöldet és a mályvát, és ekkor Szun-eng szeme előtt feltárult férjének igazi valója, vagyis annak a lénynek a szubsztanciája, akit ő férjeként és három gyermeke tisztességes nevelőapjaként szeretett:
A fekete obszidiánmaszk és a harminckilenc, lépcsőzetesen táguló bordatriád gyűrűjében egy lila, gennyes sebektől éktelen gyűrűsszív lüktetett egyre szabálytalanabb ritmusban, minden összehúzódással veszítve erejéből. A fibrilláló szervből sebesen áramlott kifelé a chi, kettészakított jin-jang korongja nem tudta visszaforgatni az energiavonal-áramot, és a lény, aki Csu-lienként élt e faluban, útra keltt a Nagy Energiakotyvasztó Össztégely felé.
- Tudd meg, asszony - zengett Sü-ni, a biztoskezű vadász hangja -, hogy Csu-lien testét harminc éve foglyul ejtette Darthest Mord, egy másik galaxis szülötte, és lelkét is fokozatosan uralma alá hajtotta mindenben. Darthest Mord egy ősi szekta kilencedik fokozatú mestere volt, egy szektáé, amely a pusztításra és kegyetlenségre esküdött fel, és amely a Kozmikus Energia elszívásával minden korábbinál nagyobb hatalomra tett szert. Mindössze egyetlen erő tartóztathatja fel őket, a Sü-sü-klán leszármazottaié, akik a tizedik fokozatig is eljuthatnak. Minden Sü-mester a rend fenntartásának szenteli életét, még akkor is, ha ez egy Darthest Mord évtizedeken keresztül való üldözését jelenti, és kettejük fogócskája mindaddig nem érhet véget, míg egyikük el nem pusztul.
Hidd el, Csu-lien már nem volt a maga ura. Darthest Mord csak a megfelelő pillanatra várt, hogy egész családodat, faludat, országodat és a bolygódat is a saját aljas céljaira használja fel. Csu-lien számára szabadulást jelent, hogy lelke a Nagy Energiakotyvasztó Össztégelyben egyesülhet őseivel.
- Hazudsz! - sírt az asszony, de ellenállása határozottan gyengült, akárcsak lábai, amelyek a szolgálatot felmondván, keresztben összecsúsztak, és ő térdre rogyott. - Csu-lien maga is hatodik fokozatú mester volt. Hogy ejthette volna rabul a lelkét Darthest Mord?
- Bizony, a kilencedik fokozat már bárkit uralma alá kényszeríthet. Elég, ha egy pillanatra lankad az áldozat figyelme, kihagy a fókusz, és máris kész a baj. Törődj bele, hogy így lesz férjednek a legjobb. Annak az embernek, aki volt valaha. Most pedig add ide azt a csúnya pisztolyt. Nem való az női kézbe.
Szun-eng könnyei szakadatlanul potyogtak, térde és karjai remegtek. Sü-ni, a biztoskezű vadász csendben közeledett, lassan megfogta az asszony kezét, és gyengéden kivette belőle a revolvert, majd óvatosan hátrébb húzódott, és tarkón lőtte Szun-enget.
- Meg is volnánk - közölte szenvtelenül. - Már csak te álltál az útjában Sü-ninek, a biztoskezű vadásznak, akit máskülöben Darthest Mordként is tisztelnek. De azért köszönöm is a segítségedet. Ha te nem vagy, Csu-lien, tizedik fokozatú Sü-mester nyakon csípett volna előbb-utóbb. Már szorult a kapca, amikor te színre kerültél, de szerencsére elterelted a figyelmét, kihagyott a fókusz, és ilyenkor egy kilencedik fokozatú, mint én, kap esélyt, hogy szembeforduljon üldözőjével, és legyőzhesse.
Sarkon fordult, és lassan elsétált, de pár lépés után visszafordult, és a holttestekhez szólt.
- Amit mondtam, azért részben még igaz. Bár én voltam az üldözött kezdetben, és én vagyok a sötét szekta kilencedik fokozatú mestere, ő pedig a rend őre, de az életre-halálra szóló küzdelem - amint látod - valóság volt. És ha már így alakult, tényleg mindkettőtöknek jobb lesz így, a Nagy Energiakotyvasztó Össztégelyben újra együtt lehettek.
- Végül is - mondta tűnődve (később, már csak magának, amikor az űrhajó elszakadt a földi gravitációtól) - mindannyian ott találkozunk majd.

az orálisan fixáltak

mondta skréta doktor
akár hiszed, kedes barátom, akár nem
különösen ragaszkodnak nem csak a csókhoz de a nemi játékok ajkakkal űzött széles skálájához is.

miről ismerszik meg egy ilyen OF?
kérdezte jakub, miközben a gőzfürdőben kéregszivaccsal dörzsölte a hátát

először is, kérlek alássan, kényszeres evő. az esetek többségében dohányos is, de nem az a fajta, aki az orrával vagy ízlelőbimbóival nyeri az élvezetet, hanem az, aki az ajkaival; rágcsálja, szopogatja a szivarkát, ritkán pipázik, és hosszan tartja szájában a cigarettát, szinte már eláztatja
Szeretőként a csókot részesíti előnyben leginkább, ezt tartja a gyönyörhöz vezető út elsődleges, megkerülhetetlen lépcsőfokának, és az örömök kertjében is rendre vissza-visszatér azokhoz a lehetőségekhez, melyek ajkait és párja erogén zónáit egyszerre kényeztetik
Gyerekkorában valószínűleg hosszan szoptatták, és többnyire egyfajta függőség alakult ki benne az emlő vagy az emlő-archetípus irányában, nem csupán szexuális drive formájában, de megjelenését tekintve szabályos fiziológiás éhségként.
Amikor az OF meglát egy női mellett, vércukorszintje leesik, gyomra korogni kezd, savtermelése megugrik, a Langerhans-szigetek inzulint kezdenek termelni, pulzusa és vérnyomása emelkedik.

jakub megcsóválta a fejét, de még mielőtt bevallhatta volna, hogy orálisan fixáltnak érzi magát a leírás alapján, skréta megelőzte

És ezzel nem csak te vagy így, öregem. bertleff barátunkkal már időtlen idők óta tagjai vagyunk a klubnak mi magunk is.

0. CSAK: pofázok, és pofázok

1. de hiába szellőztetem a számat, nem figyelnek.
2. Két oka lehet.
3. a, alapvetően faxság, amit mondok
4. b, az emberek érdektelenek mások gondolatai iránt
5.
6. egyik kiábrándítóbb, mint a másik.
7. Nem nézek szembe e lehetőségekkel, inkább még egyszer nekifutok
8. GOTO CSAK

Back from barca 1.

Now I am waiting for the flight that is delayed a bit.just wondering how they will look like.it is so funny that we left just a day ago and I am already doubting if I recall their faces correctly.(why wouldn't I).on my way to the airport I was listening to the radio (tilos of course), whet they discussed actual political questions like public safety - usual topics like racism popped up. One interesting comment from the speaker: if there is no adequate answer from the politicians' side, the extremists will always present an easy to consume alternative with baseball bats and violence. Another important example was an intelligent guy adopting racist philosophy. The speaker concluded that it takes not too much energy and time for one -despite his being educated and tolerant in the beginning - to absorb that radical thinking. It is therefore not to wise to simply oppose any kind of racism because it lacks the promise of a solution. Actions should also be defined our proposed. Without that, opposing extreme solutions will be quite ineffective and build on the naive idea that one will forever stock to the "good" just based on moral guidance.this is not true for the majority of people.most are pragmatic and beyond a certain "limit" moral has little strength to guide one's actions. Take for example the case when you wait in the queue -as you were taught to behave -but everyone else is overtaking you (by breaking the rule). After a while you will change your behaviour because your original standpoint send to be ineffective in leading to an adequate solution.similar things happen with such cases, and moral is just one component on the equation, which changes its strength over time depending on what it can achieve on the long term.still, it is important but it cannot stand on its own. Feasible actions and impressive communication - education - must play an equal role.

HE

van újságíró - mondta L. - aki szerint semmi más, mint egy rettentő nagy műveltségű ember, aki - ahelyett, hogy saját gondolatokat mondana - másokat idéz.
*
Egyszer egy Zen-mestertől hallottam, milyen a Zen tanítása: a mester nem elmondja, amit tudnod kell, hanem ott van, hogy a megfelelő pillanatban megteremtse a megfelelő helyzetet. Kérdést ébreszt, ablakot nyit, megakasztja gondolataidat, ha arra van szükség.
*
Azt hiszem, hogy a legtöbb fontos dolog már rég fel van találva, így vagy úgy.
Legyen jó vagy gonosz. Csak a hatékonysága változik.
Nem hiába kopott közhellyé az az ősi mondás, hogy "a történelem ismétli önmagát", meg "a történelem az élet tanítómestere".
A világ spirálisan halad. Ugyanoda érkezünk vissza időről-időre, csak egy picit fejlődtünk közben.
És ha a bölcsességek már rég felfedeztettek, nem mondhatjuk őket magunkénak.
Csak elismételhetjük másokét.
*
Üzenem az újságírónak:
Egy valódi mester azáltal nyilvánul meg, hogy az ősi igazságokat a megfelelő pillanatban és kontextusban idézi elénk.

modern Lázár

már 77 éves is elmúlt, amikor fellázadt.

Addig példás életet élt, pont olyat, amit konvencionálisnak nevezünk.
Család (két fiú), karrier (főosztályvezető), konszolidált vagyonka (ház, nyaraló, két kocsi), unokák (hat). Nyugdíj (plusz a befektetések).
Özvegység (diabétesz+agyvérzés).

Rajta volt az ösvényen, ami szépen, kiszámíthatóan elvezet a ... tudjukhova.
Meg kéne halnia.

"Kelj fel, és járj", mondta a dac.
Még élvezném. Még tanulnék.
Lelépett az ösvényről, új útra indult.

Fiatal barátnője van (32, széles csípőjű, barna, bölcsész), jön a gyerek. Harmincasokkal és negyvenesekkel barátkozik. Sörözőben tölti az idejét, káromkodik, tervezget.

Szánalmas, ahogy erőlködik, hogy az öregség ne gyűrje le.
(Végül úgyis alulmarad a harcban, ez a törvény.)

Mégis van abban valami nagyszerű is, ahogyan fityiszt mutat a Halálnak, és azt mondja, a testem fonnyaszthatod, de nem adom meg magam.

Karambolozás egy fiatalemberrel

Itt hajt mellettem ez a pofa. Nekem jobb kocsim van, az övé leharcolt tragacs. El kell ismernem, fiatal még a srác, nekem is csak másoktól levedlett roncsra futotta az ő korában.
Az autópályán a "ki az erősebb, ki a faszább" játékot játsszuk, mint majdnem mindenki más is, kis sebességkülönbséggel megelőzni a sort, előbbre jutni, demonstrálva, mennyivel technikásabb, élelmesebb, rátermettebb sofőr vagyok. És persze - ahogy képességeimet erről más területekre extrapolálhatjuk - nem csak sofőr, hanem mívesebb emberpéldány is a többieknél.
Szolidan, intelligensen cikázom, néhány mazsola rémülten kormányoz, elnézően, szeretettel megmosolygom ügyetlenkedésüket. Az előbbi fószer próbál a nyomomba eredni, fel-felbukkan, ám végül jócskán lemarad.
Most itt le kéne kanyarodni, megelőzöm a konvojt, kultúrált gázfröccs, vissza picikét, be kettő kocsi közé, pont a féktávolságba beférek, jobbra ránt, megint fék, már a lassítósávban vagyok, kikanyarodom, le a sztrádáról.

A stoptáblánál áll a sor. Kénytelen vagyok várakozni.
Vesztek némi időt, de már ott is vagyok a lámpánál, sárgán villog, nagy lendület...

VÍÍÍÍ...     ... CSAAAAATTTTT !!!

Kikászálódom a kocsiból, légzsákom van, illetve csak volt, kutya bajom.
A vétkes sofőr (mármint ő, természetesen ő a vétkes) felé haladok. Rángatja az ajtót, kiszáll.
Nocsak, kit látok, az előbbi taknyos, akivel kakaskodtunk már a sztrádán is. Úgy látszik, a következő kijáratnál sorolt le, és visszafelé kanyarodott, hogy itt belém rongyoljon.

Nagy lendülettel masírozik felém.

Karateedzésről jövök, még a kezemben az üthetnék.
De hogy bánthatnám ezt a zsenge és szimpatikus ifjút? Aki éppoly sokat remél az élettől, mint én az ő korában? Akinek éppúgy borotválatlan az arca, és pecsétes a nyakkendője, mint nekem volt 15 éve?

Hadonászik, mutogat és kiabál.
Ode se tudok figyelni, úgy megindít rojtos nadrágja, és most veszem csak észre, hogy a nyakkendőjének mintája nem más, mint matematika képletek, a parciális integrálás szabályai, a mértani sorozat összegképlete, szabályos ötszög szerkesztése és hasonló érdekességek. Milyen kedves egy srác!
Megcibálja a fülemet, és nyálat fröcsög a képembe, boldogan nevetek. Helyes gyerek.

Pont ilyen életigenlő és lendületes voltam én is, mintha csak magamat látnám.
Figyelj, tata, üvölti, az elsőbbségadás táblára mutatva, itt a mackósajtod, tudod, mit jelent ez? na virítsad a bejelentőt, mert bemosok egyet.
Hülyén kacagok, megölelem, hiszen milyen szép is volt, amikor csakúgy meghuzigáltam az öregebb bácsik pajeszát, belekaptam két ujjal az orrlikukba, hogy a föld felé rántsam őket, mint ahogy teszi ő most velem.
Ránézve szinte megfiatalodom.

Végtelen szeretet tölt el iránta, és míg elkerekedő szemmel, elképedve bámul rám, két kezemmel szorosan megmarkolom a fejét, hogy moccanni sem bír, és cuppanós puszit nyomok redőzött homlokára.

songett

When I first saw you
i felt you were a stranger
a stranger who is so much unlike me

i heard wise sayin' that people
who share things in common
attract each other and yet we did not, did we

but as you sat by my side the other day
and as we shared a coffee as we often do
I feel it stronger than ever
it is so good to have you
sitting by my side it's good indeed
I feel an unusual comfort
acceptance and honesty
my stubborn doubts vanished, yes they did

I tend to categorize everything
to name them in order to capture
memories before they disappear with a swing

but for you and me i don't have a word
I neither dare nor need to define us
I just enjoy your presence with no expectations

yes as you sat by my side the other day
as i looked at you unlike i used to do
I feel it stronger than ever
it is so good to have you
sitting by my side it's good indeed
I felt an unusual comfort
I felt flow and harmony
and i finally understood happiness, oh i did.

aspirációs szint

mindnyájunknak szükségünk van rá, hogy önmagunkat okosnak, jónak, ésszerűnek és értékesnek érezhessük.
Minden cselekedetünkre - legyen az egy véleménynyilvánítás, egy publikáció, egy mosoly vagy egy bátortalan szó - érkezik valamilyen értékelés a külvilágból. A tükörből, amelyben megpillanthatjuk, hogy nézünk ki mások szemével nézve.
Ha a tükörkép tetszik nekünk, önértékelésünk emelkedik, és azt várjuk el, hogy a jövőben is sikerül cselekedeteinkkel megfelelni ennek az eszménynek. Elvárási (aspirációs) szintünk növekszik. Magasabbra helyezzük a lécet, bátrabban lélegzünk.

De ha publikációnkat visszadobják, véleményünket meg se hallgatják, nem köszönnek vissza, társaságban nem figyelnek ránk, akkor csökken az aspirációs szint, és azt szűrjük le a tükörképből, hogy értéktelenek és érdektelenek vagyunk másoknak.

Áldott szerencse, hogy én jóságos vagyok és bölcs és szép.

nyelvtannáci

így nevezett szandi a múltkor
kezd az a rettegést kiváltó érzés eluralkodni rajtam, hogy a cégnél mindenkinek szegényesebb a helyesírása, mint az enyimé, és ez borzalmas, de a legborzalmasabb az, hogy becsmérelnek érte, és verbálisan megtorolják, ha figyelmeztetem őket, hogy az ajánlatban nem mindegy, hogy "ki fizet" avagy "kifizet."

Az olyasmin, hogy kissebb és az eredmény meg van, csupán felszisszenek.
De mit mondjunk azokra, akik számára totális szürke köd, hogy a helyesírásnak olykor jelentésmegkülönböztető szerepe is van, azaz nem funkció nélküli, csak a hagyományőrző romantikus lelkület istápolására szolgál, hanem néha azt is el tudja dönteni, hogy kapjuk a pénzt, vagy adjuk?

a pimsleur-módszer

egy kreatív nyelvtanulási módszertan a hozzá tartozó üzleti modellel.

A lényeg, hogy olcsón kapsz egy alapszintű oktatócsomagot, ami szerencsére csak audioanyag, így mp3 lejátszóddal akármikor és akárhol tanulhatsz.
Az ígéret szerint napi 30 perc tanulás és 10 nap folyamatos munka már kommunikációképessé tesz.
Amikor megkapod a csomagodat, egyúttal a prémium klub tagja is leszel, ami feljogosít további haladó kurzusok megvásárlására.
Ezeket persze megkapod kérés nélkül, és ha megtartod, ki is kell fizetned őket.
Persze lemondhatod, ha nem tetszik a dolog. Van egy telefonszám, ahol a lemondásokat intézheted.

---

Bár a kezdőcsomag jónak tűnik, legalábbis a marketingfilmet végignézve, a lemondásban nem bízom eléggé, és a haladó csomagok rettenetesen drágák a pénztárcámnak, így bele sem merek vágni.

A másik kérdés, hogy működhet-e a módszer.

---

Az alapfeltevés az, hogy ha beszélni akarunk megtanulni, akkor spontán nyelvtanulással fogjunk neki, mint a gyerekek. (Arra nem tér ki a marketing anyag, hogy a gyerekek és a felnőttek nyelvtanulási képességei alapvetően mások, ez az első pont, ahol a racionális elme gyomra remegni kezd.)
A módszer főbb elemei:
Audio anyagokat kapsz, 10 napit, napi harminc percnyit, amiben a tökéletes kiejtéssel előadott, alapvető szó- és kifejezéskészletet használó anyag alapján megkezdődik az alaptudás elsajátítása - a tanuló bevonásával.
A napi harminc percet be kell tartani, hogy a tananyagrészek ne interferáljanak. A minden napi gyakorlást be kell tartani, hogy az egymásraépülés gördülékeny legyen.
A kurzus végére nem ígéri a módszer, hogy professzorrá válsz, de képes leszel egy minimális kommunikációra, amely ad egyfajta magabiztossságot, és a nyelvkönyves tanfolyamok ezek után már talán könnyebben mennek.
A legtöbb turistának pont ilyesmire van szüksége. Könnyen, gyorsan, használhatót.
Őszintén szólva, kíváncsi vagyok rá. Bár nem hiszem, hogy a gyerekek ügyességével tudunk majd tanulni, de azért valami talán ragad az emberre.
A múltkor hallottam, hogy 12 éves korban lezárul az agglutinációs bázis fejlődése, és az ezt követően tanult nyelvek kiejtésében új hangzók nem alakulhatnak ki.
Ezt én tapasztalatból cáfolom, de azért az alapvetést - amely talán némi finomításra szorul - az átlagra elfogadhatónak tartom. Ez viszont a Pimsleur-módszer "tökéletes kiejtés" tanával ellentmondásba kerül.
Pimsleur azt ígéri, megtanít a helyes kiejtésre.
Ehhez a módszer kevés. Ismerünk nyelvzseniket, akik képesek erre, és tudjuk, az emberek nagy része gyerekkorában igen, később pedig már nem. A képességeken sok múlik. A módszeren kevés.

Nem taglalom tovább, milyen kérdések vetődnek fel a módszerről, hiszen keveset tudok róla.
De szívesen veszek észrevételeket, vagy ha van tapasztalatod ezzel (vagy más csodamódszerrel) kapcsolatban, arra is kíváncsi vagyok.

mitől jó egy prezi vagy kurzus?

két dolgot várhatok el egy előadástól vagy egy kurzustól.
hogy szórakoztasson vagy hogy informáljon (a kurzustól inkább ez utóbbit)
most az elsővel nem foglalkozom.

A prezi (kurzus) akkor lesz jó nekem, ha úgy érzem, hogy érdemes volt rászánnom az időt.
Hogy sokat tudtam meg belőle; hogy a kimeneti oldalon a tudásom mérhetően nagyobb lett, mint a bemeneti oldalon volt.

Látható, hogy a kurzus "jósága" függ a befogadótól. Sőt, az igazán jó kurzus dinamikusan igazodik a hallgatóhoz, ha valamely területen lassabb a felfogása, akkor ott kiszélesedik és elmélyül, ahol meg könnyen, gyorsan halad, ott sietősebb tempót vesz fel.
De ebből máris látszik, hogy mindenkinek más a jó kurzus, azaz, differenciáltan kell adni és befogadni.

És szükség van a folyamat mérésére, hogy adataink legyenek első pillantásra nem látható összefüggések feltárásához.

(folytatjuk)

én például nem érzem jól magam

most, egyáltalán nem,
de a pillanatnyi rossz érzésem mellé még társul egy permanens, évek óta lappangó,
időnként fel-feltörő is, amely ma ismét teljes pompájában manifesztálódhatott,
amikor könyökölve robogó társadalmunk
(High Performance Culture)
tigriskarmaival alaposan képen törölt,
bíbor árkokat szántva pozsgás, naiv arcocskámba

de minden pofon egyúttal ébresztő is
rávilágít, hogy nem akarok így élni.

Viszont a Szívélyes Fahrenheit, az jó volt.

az asztal, ahol dolgozom

az az ebédlőasztalunk.
a gépem mögött állt a teáskanna.
De nem valami ezeregyéjszaka stílusú (amit Utah teapot-ként emlegetnek a grafikai programok - ez olyan referenciaobjektum-féleség), hanem a megtermett, masszív, másfél literes, szocreál - egyébként nagyon praktikus - üvegkancsó.
Benne kihűlt zöldtea.
Gépelek, szenvedek, gépelek, lelkesedek, törlök, törlök, írok, törlök, kattintok, zenét hallgatok.
Normál alkotói folyamat, melyben a zenehallgatásnak és a hangoknak kiemelt jelentősége van.
Ehhez egy 1800 HUF beszerzési árú, kiváló minőségű AKG fülhallgatót használok.
Felállok, mert el kell zarándokolnom valahova.
Felállok, és a fülest hanyagul a monitorra dobom.

Amikor visszajövök, és visszatömöm helyére az AKG-t, a fülem csurom víz lesz.
Víz? Honnan?
Ekkor jövök rá, hogy nem csurom vizes, hanem csurom zöldteás a hallójáratom.
Mert olyan laza voltam, hogy a fülest szépen a monitor felső peremén túl belelógattam a zöldteás kancsóba.

Laza csávó fél óráig hajszárítózta az elektronikai céleszközt, hogy kipárologtassa a zárlatképes cseppecskéket.

Most már jól szól.
Legközelebb csak a billentyűkig hajítom hanyagul.

a mester sóhaja

nem tudok senkinek megtanítani semmi mást,
mint amit már amúgy is tud.
Én legfeljebb elismétlem szavakkal, és ő felismeri, hogy ez volt az, ami oly régóta motoszkált benne.

Ha újat mondok,
azt sem megérteni, sem megjegyezni nem fogja.

Kvintesszencia

Arr felbukkant a tengerből. Kopoltyúinak olyan jólesett a hideg, oxigéndús, sós víz, mint amilyen felüdülést a vérátömlesztés szokott okozni. Hat hónap után végre átmoshatta őket megint. Lubickolt még egy kicsit, majd nagyot sóhajtva partra botorkált, és a homokot óvatosan beletöltötte az aranyládikába. A vödör alján maradt még egy kevés, ami a gyengéd, ütögető mozdulatokra sem moccant. Az odatapadt részt arany kiskanállal és ecsettel óvatosan szedte ki, nehogy a ritka anyag egyetlen értékes szemcséje is kárba vesszen. Míg dolgozott, tüdejében az apró, teflonnal borított hólyagok fokozatosan kiszűrték a vizet, és átálltak légköri üzemmódra. Az aranyládában a bíbor homok úgy vöröslött, akár a vér.

*

Rees harmadik hete ült ugyanazon a helyen. A szaharai forróság lassan kikezdte az idegeit, és az ízületeiben a kenőanyag már-már elviselhetetlenül sűrűvé vált. Mégsem tehetett mást, csak várt. Minden éjjel, amint a hőmérséklet mínusz tizenöt fokra süllyedt, néhány csepp csapadékot be tudott gyűjteni. Maga szerkesztette kristályedénykébe fogta fel a harmatot, és hosszan gyönyörködött a halványtürkiz felszínben. S bár nagy volt a kísértés, hogy belekortyoljon, nem akarta veszélyeztetni a küldetés sikerét. Inkább a magával hozott tömlőből ivott, amelyben csak közönséges víz volt. Még néhány nap, gondolta, és elég lesz. Lehunyta szemeit, csak egyet tartott nyitva, hogy őrködjön a néma éjszakában.

*

Thot a hegyi faluban töltötte az utóbbi két évet. Mindenkit ismert, mindenkivel összebarátkozott. A helyieknek volt egy hagyománya, amit idegenek számára dolgoztak ki. Olyanoknak, akik nem ott születtek, felnőttként érkeztek, és csak pár rövid éve tartózkodtak náluk. A téli hidegben, ez mínusz ötven fokot jelentett, órákig tartó rituális tánc formájában kellett szimbolikusan megküzdenie a falu minden férfitagjával. Hogy érdekesebb legyen, teljesen fedetlen testtel. Aki jelentősebb károsodás nélkül megúszta a versengést, azt befogadták.

Thot átment a próbán, és attól kezdve a közösség tagja lett. Ám tudta, hogy eljön a nap, amikor el kell válniuk. Nem mondta el nekik, de érezték ők is. Hosszú, komor napfogyatkozás volt azon a délutánon. Orkán erejű szél fújt. Thot a megfelelő pillanatban kinyitotta a légakkut, és felfogta a jeges fuvallatokat. Amikor a töltésjelző a maximumhoz ért, elcsomagolta a szerkezetet, hátára vette odakészített zsákját, és útnak indult. Lopva akart távozni, tartott tőle, hogy a búcsú elnehezítené a szívét. Amikor a gerincről visszapillantott, látta, hogy néhány száz méterre tőle ott áll a falu apraja-nagyja. Sokáig nézték egymást.

Lassan valamennyien elszomorodtak, maguk sem tudták, miért.

*

Csend volt, elnémult a város, csak a kutyák ugattak itt-ott. A Hold vizet loccsantott az udvar köveire s a szomszédos házfalakra, a nyitott ajtón át a padlókövekre. Az asztalon aranyosan csillogott a finom cseréplámpa fénye. Taell megsimogatta az alvó asszony fejét, aki kedvesen dünnyögött valamit álmában. Belebújt az azbesztruhába, majd felcsavarta hasán a potenciométert. Sietve indult a kráter felé, hogy végezzen, mielőtt megérkeznek a turisták. Szennyezett anyaggal semmire sem megy. Kiadós séta után a biztonsági kordonnál állt. Odalent kénszagú gőzöket árasztva fortyogott az izzó kőzet. Elővette a mágneskanalat, és leereszkedett a drótlétrán. Rettentő meleg volt, de nem törődott vele. Függeszkedett a felszíntől pár centiméterre, egyik kezében a kanállal. Megvárta a következő, tiszta buborékot, és a felfröccsenő lávacsíkokból ügyesen el-elcsípett pár centiliternyit. Háromnegyed órányi munka eredményeként a kanál tele lett. Visszamászott, és a hasrekeszébe zárta a még mindig folyékony anyagot. Autóba ugrott, majd elhajtott a megbeszélt helyszín irányában.

*

Lace a monitoron figyelte, ahogy Arr, Rees, Thot majd Taell megérkeznek. Begördült tolószékével a trónterembe.

-          Köszönöm, hogy eljöttetek. Fáradt vagyok, barátaim, nagyon fáradt. Az ember már hosszú ideje letért az evolúció ösvényéről, és saját kezébe vette fejlődésének irányítását. Létrejött a szilícium alapú lény. Kiborgok vagytok mind. Kiborg az egész világ. Olyan egyedül érzem magam emberként, fajom egyetlen megmaradt példányaként! És bevallom, hiányzik, hogy esetlenek és sérülékenyek voltunk, hogy féltünk és tudtunk szeretni. Most minden jól működik, csak a lélek, az illant el.

Hogy hozhatnám vissza azt a boldog kort? Évtizedek óta ezen dolgozom, kedves segítőim. Újrateremteni az embert. A klasszikus módon nem megy – nincs társam, és öreg is vagyok. Olvastam, kutattam. Minden létező, mondja Arisztotelész, négy alapelemből épül fel. Két gravitáló, azaz nehéz elem van: a föld és a víz. Két levitáló, vagyis könnyű elem van: a tűz és a levegő. Rájöttem: ha létre akarok hozni valamit, csak a legtisztább forrásból meríthetek. Köszönöm, hogy segítettetek ebben. Hogy elhoztátok nekem a földet, a vizet, a tüzet és a levegőt.

Ám bármint vegyülnek is, e négy elem mind kevés, hogy útját állja a gonosznak, és megteremtse a jót. Csak egy esélyünk van ellene, a kvinta esszencia.

Kikászálódott a kocsiból, és óriási erőfeszítéssel a terem közepén felállított, alabástrom oltárhoz vonszolta magát, melyen három kis batyu – egy hófehér, egy fekete és egy szivárványszín kendővel letakart csomag – mellett ott sorakozott az aranyládika, szikrázó bíbor homokkal ölében, a kristályedényke, csendesen ringatózó harmatcseppjeivel, az üvöltő magashegyi áramlatok tépázta légakku, és a mágneskanál, melyben lángoló, folyékony andezit bugyogott.

Az elemek e különleges tisztaságú mintáit precízen háromfelé osztotta, és mindegyik batyu belsejébe egyformán juttatott belőlük.

Amikor végzett mindezzel, az oltár mögött álló szerkezethez vánszorgott, és belehuppant. Halk szisszenéssel fémpántok csúsztak elő rejtett nyílásokból, és az öreget bokáinál és csuklóinál fogva a székhez rögzítették. A mennyezetről különleges csőrendszer süllyedt alá, mely érhálózatként kötötte össze az öregembert és a három batyut. A csövek karvastagságú fecskendőben futottak össze, melynek végén arasznyi hosszú injekciós tű ágaskodott, milliméterekre a vénember mellétől.

Pont a szíve magasságában.

-          Csak a legtisztább forrásból merítek – ismételte motyogva Lace, mialatt a mennyezeti projektor egy fiatalasszony képét vetítette a trónnal szemközti falra. Szép volt, boldog mosolya időtlenséget és harmóniát sugárzott. – És mi más lehet ez a kvinta esszencia esetén, mint a lélek legmagasztosabb állapota? A szerelem; az örök szerelem. - Már a kivetített alakhoz beszélt. - Amelyben részem volt veled. Nincs nélküled élet, és veled minden újra kezdődik.

A vénség lehunyta szemét, arcán megkönnyebbült mosoly terült el. Talán ezekben a pillanatokban költözött vissza lelkébe a boldogság.

Egy tizedmásodperccel később a fecskendő előrelendült, és a tű mérnöki pontosságal szíven szúrta Lace-t.

A kiborgok meg se rezdültek.

A csőrendszer szenvtelenül szívta ki a sötétpiros folyadékot az aszott testből. 480 másodpercig tartott a tökéletes lecsapolás.

És néhány pillanattal később az oltáron hangosan, fülsértően és követelőzően felsírt fehér batyujában az első kisbaba.