Kvintesszencia

Arr felbukkant a tengerből. Kopoltyúinak olyan jólesett a hideg, oxigéndús, sós víz, mint amilyen felüdülést a vérátömlesztés szokott okozni. Hat hónap után végre átmoshatta őket megint. Lubickolt még egy kicsit, majd nagyot sóhajtva partra botorkált, és a homokot óvatosan beletöltötte az aranyládikába. A vödör alján maradt még egy kevés, ami a gyengéd, ütögető mozdulatokra sem moccant. Az odatapadt részt arany kiskanállal és ecsettel óvatosan szedte ki, nehogy a ritka anyag egyetlen értékes szemcséje is kárba vesszen. Míg dolgozott, tüdejében az apró, teflonnal borított hólyagok fokozatosan kiszűrték a vizet, és átálltak légköri üzemmódra. Az aranyládában a bíbor homok úgy vöröslött, akár a vér.

*

Rees harmadik hete ült ugyanazon a helyen. A szaharai forróság lassan kikezdte az idegeit, és az ízületeiben a kenőanyag már-már elviselhetetlenül sűrűvé vált. Mégsem tehetett mást, csak várt. Minden éjjel, amint a hőmérséklet mínusz tizenöt fokra süllyedt, néhány csepp csapadékot be tudott gyűjteni. Maga szerkesztette kristályedénykébe fogta fel a harmatot, és hosszan gyönyörködött a halványtürkiz felszínben. S bár nagy volt a kísértés, hogy belekortyoljon, nem akarta veszélyeztetni a küldetés sikerét. Inkább a magával hozott tömlőből ivott, amelyben csak közönséges víz volt. Még néhány nap, gondolta, és elég lesz. Lehunyta szemeit, csak egyet tartott nyitva, hogy őrködjön a néma éjszakában.

*

Thot a hegyi faluban töltötte az utóbbi két évet. Mindenkit ismert, mindenkivel összebarátkozott. A helyieknek volt egy hagyománya, amit idegenek számára dolgoztak ki. Olyanoknak, akik nem ott születtek, felnőttként érkeztek, és csak pár rövid éve tartózkodtak náluk. A téli hidegben, ez mínusz ötven fokot jelentett, órákig tartó rituális tánc formájában kellett szimbolikusan megküzdenie a falu minden férfitagjával. Hogy érdekesebb legyen, teljesen fedetlen testtel. Aki jelentősebb károsodás nélkül megúszta a versengést, azt befogadták.

Thot átment a próbán, és attól kezdve a közösség tagja lett. Ám tudta, hogy eljön a nap, amikor el kell válniuk. Nem mondta el nekik, de érezték ők is. Hosszú, komor napfogyatkozás volt azon a délutánon. Orkán erejű szél fújt. Thot a megfelelő pillanatban kinyitotta a légakkut, és felfogta a jeges fuvallatokat. Amikor a töltésjelző a maximumhoz ért, elcsomagolta a szerkezetet, hátára vette odakészített zsákját, és útnak indult. Lopva akart távozni, tartott tőle, hogy a búcsú elnehezítené a szívét. Amikor a gerincről visszapillantott, látta, hogy néhány száz méterre tőle ott áll a falu apraja-nagyja. Sokáig nézték egymást.

Lassan valamennyien elszomorodtak, maguk sem tudták, miért.

*

Csend volt, elnémult a város, csak a kutyák ugattak itt-ott. A Hold vizet loccsantott az udvar köveire s a szomszédos házfalakra, a nyitott ajtón át a padlókövekre. Az asztalon aranyosan csillogott a finom cseréplámpa fénye. Taell megsimogatta az alvó asszony fejét, aki kedvesen dünnyögött valamit álmában. Belebújt az azbesztruhába, majd felcsavarta hasán a potenciométert. Sietve indult a kráter felé, hogy végezzen, mielőtt megérkeznek a turisták. Szennyezett anyaggal semmire sem megy. Kiadós séta után a biztonsági kordonnál állt. Odalent kénszagú gőzöket árasztva fortyogott az izzó kőzet. Elővette a mágneskanalat, és leereszkedett a drótlétrán. Rettentő meleg volt, de nem törődott vele. Függeszkedett a felszíntől pár centiméterre, egyik kezében a kanállal. Megvárta a következő, tiszta buborékot, és a felfröccsenő lávacsíkokból ügyesen el-elcsípett pár centiliternyit. Háromnegyed órányi munka eredményeként a kanál tele lett. Visszamászott, és a hasrekeszébe zárta a még mindig folyékony anyagot. Autóba ugrott, majd elhajtott a megbeszélt helyszín irányában.

*

Lace a monitoron figyelte, ahogy Arr, Rees, Thot majd Taell megérkeznek. Begördült tolószékével a trónterembe.

-          Köszönöm, hogy eljöttetek. Fáradt vagyok, barátaim, nagyon fáradt. Az ember már hosszú ideje letért az evolúció ösvényéről, és saját kezébe vette fejlődésének irányítását. Létrejött a szilícium alapú lény. Kiborgok vagytok mind. Kiborg az egész világ. Olyan egyedül érzem magam emberként, fajom egyetlen megmaradt példányaként! És bevallom, hiányzik, hogy esetlenek és sérülékenyek voltunk, hogy féltünk és tudtunk szeretni. Most minden jól működik, csak a lélek, az illant el.

Hogy hozhatnám vissza azt a boldog kort? Évtizedek óta ezen dolgozom, kedves segítőim. Újrateremteni az embert. A klasszikus módon nem megy – nincs társam, és öreg is vagyok. Olvastam, kutattam. Minden létező, mondja Arisztotelész, négy alapelemből épül fel. Két gravitáló, azaz nehéz elem van: a föld és a víz. Két levitáló, vagyis könnyű elem van: a tűz és a levegő. Rájöttem: ha létre akarok hozni valamit, csak a legtisztább forrásból meríthetek. Köszönöm, hogy segítettetek ebben. Hogy elhoztátok nekem a földet, a vizet, a tüzet és a levegőt.

Ám bármint vegyülnek is, e négy elem mind kevés, hogy útját állja a gonosznak, és megteremtse a jót. Csak egy esélyünk van ellene, a kvinta esszencia.

Kikászálódott a kocsiból, és óriási erőfeszítéssel a terem közepén felállított, alabástrom oltárhoz vonszolta magát, melyen három kis batyu – egy hófehér, egy fekete és egy szivárványszín kendővel letakart csomag – mellett ott sorakozott az aranyládika, szikrázó bíbor homokkal ölében, a kristályedényke, csendesen ringatózó harmatcseppjeivel, az üvöltő magashegyi áramlatok tépázta légakku, és a mágneskanál, melyben lángoló, folyékony andezit bugyogott.

Az elemek e különleges tisztaságú mintáit precízen háromfelé osztotta, és mindegyik batyu belsejébe egyformán juttatott belőlük.

Amikor végzett mindezzel, az oltár mögött álló szerkezethez vánszorgott, és belehuppant. Halk szisszenéssel fémpántok csúsztak elő rejtett nyílásokból, és az öreget bokáinál és csuklóinál fogva a székhez rögzítették. A mennyezetről különleges csőrendszer süllyedt alá, mely érhálózatként kötötte össze az öregembert és a három batyut. A csövek karvastagságú fecskendőben futottak össze, melynek végén arasznyi hosszú injekciós tű ágaskodott, milliméterekre a vénember mellétől.

Pont a szíve magasságában.

-          Csak a legtisztább forrásból merítek – ismételte motyogva Lace, mialatt a mennyezeti projektor egy fiatalasszony képét vetítette a trónnal szemközti falra. Szép volt, boldog mosolya időtlenséget és harmóniát sugárzott. – És mi más lehet ez a kvinta esszencia esetén, mint a lélek legmagasztosabb állapota? A szerelem; az örök szerelem. - Már a kivetített alakhoz beszélt. - Amelyben részem volt veled. Nincs nélküled élet, és veled minden újra kezdődik.

A vénség lehunyta szemét, arcán megkönnyebbült mosoly terült el. Talán ezekben a pillanatokban költözött vissza lelkébe a boldogság.

Egy tizedmásodperccel később a fecskendő előrelendült, és a tű mérnöki pontosságal szíven szúrta Lace-t.

A kiborgok meg se rezdültek.

A csőrendszer szenvtelenül szívta ki a sötétpiros folyadékot az aszott testből. 480 másodpercig tartott a tökéletes lecsapolás.

És néhány pillanattal később az oltáron hangosan, fülsértően és követelőzően felsírt fehér batyujában az első kisbaba.