úgy fogom promotálni, hogy bemondom a rádióban/kiírom a fészre: a megjelenést követő egy hónapon belül (de legfeljebb az első ezer kommentig) minden - de tényleg MINDEN - konstruktív kérdésre, kommentre reagálni fogok.
A hónap elteltével ezt sajnos nem tudom már vállalni: az én feldolgozóképességem is véges.
Feltételezem, hogy e szokatlan ígéret olthatatlan kíváncsiságot ébreszt majd az olvasókban, és rohannak megvenni a könyvet, hogy minél előbb a végére érjenek, és bejuthassanak az első ezer kommentelő elit klubjába. Nem is sejtik, hogy egy agyafúrt elme lépre csalta őket, és anélkül szórják el a pénzüket egy gyenge fűtőérték/ár arányú biomassza-származékra, hogy átlátnának a szitán.
Bruhahahaha!
2014. december 9., kedd
2014. november 2., vasárnap
Ébresztő, a digitális reneszánsz már belépett az ajtón!
Kedves Kollégáim!
Tudjátok, hogy többeteket igen kedvelem, nem egyet közületek barátomnak tekintek. Engedjétek meg, hogy szeretetemre viszonzásul csupán annyit kérjek, ne lehetetlenítsétek el a munkámat. Nem mintha annyira szeretnék dolgozni, de munkafolyamataink valami balga hagyomány miatt mind a mai napig levelezésre épülnek, s mivel rendszeresen késve kapok észbe, hogy el kéne küldenem valamit, vagy választ kéne adnom egy kallódó kérdésre, gyakran kényszerülök hirtelen levélírásra. Erre viszont nincs lehetőségem letiltott, blokkolt, lepecsételt, érvénytelenített postaládával.
Ti, kedves, szeretve tisztelt munkatársak, talán megszokásból, talán kényelemből csatolmányokat ágyaztok a villanylevélbe, és szétspriccelitek 2-3 címzettnek, alkalmasint 15-20 másolati példányban. Erre gyakran választ is kapok, amire ellenválasz indul s.í.t. Egy parázs levélváltás vagy rendezvénystátusz-update pillanatok alatt 20 MB-ot hizlal a postaládámon, a többi tíz társcímzettel együtt ez plusz 200 MB forgalmat jelent, pedig az információ mindössze pár táblázatsor az egész folyamatban.
Jó hírem van számotokra, amely mindannyiunk életét hosszú távon könnyebbé teszi, bár belátom, az elején valóben kell némi kényelmetlenséggel számolnotok; kicsit olyan ez, mint külön gyűjteni a PET-palackot és a papírt: az elején macera, de egy jobb cél érdekében hamar megvigasztalódhatunk. Legfőképpen én.
A jó hír pedig az, hogy megérkezett a fájlmegosztó szolgáltatás!
Olyan jó hír ez, hogy pirossal és csupa nagybetűvel szeretném írni, ha nem lenne az az üvöltő rikácsolás egyezményes jele. Ezért csak megismétlem, s ti képzeljétek hozzá a lelkendezésemet:
Meg lehet osztani fájlokat egy kifejezetten erre a célra kialakított módszerrel!
Sok ilyen szolgáltatás van, nálunk a cégnél is üzemel egy ezek közül, de amit a munkában megtanulsz, képzeld csak, a magánéletben is tudod majd alkalmazni!
Hát nem nagyszerű?
De bizony, hogy az!
A dolog úgy működik, hogy a fájlt, amit eddig 2MB csatolmányként ágyaztál be a levélbe, és elküldted 20 ismerősödnek (ezzel 42 MB látszólagos tárhelyet foglalva imitt-amott) most majd felrakod a Fájlok közé, és csupán küldesz egy megosztást az embereknek, akár üzenetet is mellékelve hozzá. Részedről semmi többletművelet nem szükséges, de csak 2MB tárhellyel kell számolnod. Egy csapásra 40 MB felesleges tárhelyfoglalástól mentetted meg a világot, csökkentetted a CO2-kibocsátást, az ökológiai lábnyomot, és segítettél egy fenntarthatóbb világot építeni!
Hát nem nagyszerű?
De bizony, hogy az!
Ráadásul, és a dolog itt igazán csodálatossá fajul már, őszintén szólva alig bírom fékezni az izgalmamat, ha változtatni kell azon a fájlon, akkor egy újabb változatot rakhatsz fel a régi(ek) mellé, így mindig pontosan követhető, mi a legfrissebb állapot, és én is csak egy 2MB-os friss példánnyal leszek gazdagabb, postaládámban nem fog ott penészedni a korábbi 20 változat, ami nem aktuális már, csupán digitális hulladék, és másra sem jó, mint hogy nehézségeimet tetézze. Juj, épphogy csak sikerül türtőztetni magam, annyira fellelkesített ez a csodálatos digitális reneszánsz, ami már itt ücsörög a szófán, láthatatlanul, észrevétlenül, de mihelyt kinyitjuk a szemünket, és ráeszmélünk a jelenlétére, egy igazi, új aranykorral készül megörvendeztetni minket.
Hát nem csodálatos?
De bizony, hogy az!
Gyere, bámuljuk meg együtt!
Tudjátok, hogy többeteket igen kedvelem, nem egyet közületek barátomnak tekintek. Engedjétek meg, hogy szeretetemre viszonzásul csupán annyit kérjek, ne lehetetlenítsétek el a munkámat. Nem mintha annyira szeretnék dolgozni, de munkafolyamataink valami balga hagyomány miatt mind a mai napig levelezésre épülnek, s mivel rendszeresen késve kapok észbe, hogy el kéne küldenem valamit, vagy választ kéne adnom egy kallódó kérdésre, gyakran kényszerülök hirtelen levélírásra. Erre viszont nincs lehetőségem letiltott, blokkolt, lepecsételt, érvénytelenített postaládával.
Ti, kedves, szeretve tisztelt munkatársak, talán megszokásból, talán kényelemből csatolmányokat ágyaztok a villanylevélbe, és szétspriccelitek 2-3 címzettnek, alkalmasint 15-20 másolati példányban. Erre gyakran választ is kapok, amire ellenválasz indul s.í.t. Egy parázs levélváltás vagy rendezvénystátusz-update pillanatok alatt 20 MB-ot hizlal a postaládámon, a többi tíz társcímzettel együtt ez plusz 200 MB forgalmat jelent, pedig az információ mindössze pár táblázatsor az egész folyamatban.
Jó hírem van számotokra, amely mindannyiunk életét hosszú távon könnyebbé teszi, bár belátom, az elején valóben kell némi kényelmetlenséggel számolnotok; kicsit olyan ez, mint külön gyűjteni a PET-palackot és a papírt: az elején macera, de egy jobb cél érdekében hamar megvigasztalódhatunk. Legfőképpen én.
A jó hír pedig az, hogy megérkezett a fájlmegosztó szolgáltatás!
Olyan jó hír ez, hogy pirossal és csupa nagybetűvel szeretném írni, ha nem lenne az az üvöltő rikácsolás egyezményes jele. Ezért csak megismétlem, s ti képzeljétek hozzá a lelkendezésemet:
Meg lehet osztani fájlokat egy kifejezetten erre a célra kialakított módszerrel!
Sok ilyen szolgáltatás van, nálunk a cégnél is üzemel egy ezek közül, de amit a munkában megtanulsz, képzeld csak, a magánéletben is tudod majd alkalmazni!
Hát nem nagyszerű?
De bizony, hogy az!
A dolog úgy működik, hogy a fájlt, amit eddig 2MB csatolmányként ágyaztál be a levélbe, és elküldted 20 ismerősödnek (ezzel 42 MB látszólagos tárhelyet foglalva imitt-amott) most majd felrakod a Fájlok közé, és csupán küldesz egy megosztást az embereknek, akár üzenetet is mellékelve hozzá. Részedről semmi többletművelet nem szükséges, de csak 2MB tárhellyel kell számolnod. Egy csapásra 40 MB felesleges tárhelyfoglalástól mentetted meg a világot, csökkentetted a CO2-kibocsátást, az ökológiai lábnyomot, és segítettél egy fenntarthatóbb világot építeni!
Hát nem nagyszerű?
De bizony, hogy az!
Ráadásul, és a dolog itt igazán csodálatossá fajul már, őszintén szólva alig bírom fékezni az izgalmamat, ha változtatni kell azon a fájlon, akkor egy újabb változatot rakhatsz fel a régi(ek) mellé, így mindig pontosan követhető, mi a legfrissebb állapot, és én is csak egy 2MB-os friss példánnyal leszek gazdagabb, postaládámban nem fog ott penészedni a korábbi 20 változat, ami nem aktuális már, csupán digitális hulladék, és másra sem jó, mint hogy nehézségeimet tetézze. Juj, épphogy csak sikerül türtőztetni magam, annyira fellelkesített ez a csodálatos digitális reneszánsz, ami már itt ücsörög a szófán, láthatatlanul, észrevétlenül, de mihelyt kinyitjuk a szemünket, és ráeszmélünk a jelenlétére, egy igazi, új aranykorral készül megörvendeztetni minket.
Hát nem csodálatos?
De bizony, hogy az!
Gyere, bámuljuk meg együtt!
2014. szeptember 14., vasárnap
A kísérlet
Egy (etikai szempontból különösen kegyetlen) kísérletben (bővebben itt: www.experimentalresearch.com/reports/collins/rsc/natives-in-the-woods/21/16394/node/31334/jsop.php?q=11er93eg87b2r6rr34g5e91326496197614ds96ff1293s45a91) két alannyal dolgoztak.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, az ember ösztönei mennyire teszik lehetővé a túélélést, másképp fogalmazva: a faj fennmaradása milyen mértékben köszönhető a nevelésnek és közösségnek, és mennyire lenne esélye egy magányos példánynak, hogy társak nélkül éljen.
Két újszülöttet szemeltek ki, a jelentés rájuk J és K néven hivatkozik. Egészítsük ki a túl hideg és tárgyilagos jelölést, nevezzük őket Johnnak és Kate-nek, bár azt nem tartalmazzák a dokumentumok, hogy milyen neműek. Nem, nem, legyen a nevük mégis inkább Jib és Kab, így nem sugallunk semmi olyasmit, ami arra indítaná a gyanútlan olvasót, hogy az eredményeket valamiképp összefüggésbe hozza a nemi sajátosságokkal.
Jib és Kab egyaránt újszülöttként, mindössze néhány órásan került a kutatókhoz.
Egymástól külön, 40 ezer évvel ezelőtti, szubtrópusi klímának megfelelően berendezett ketrecekbe helyezték a piciket. Egy automata mechanizmus táplálta, tisztította és némi simogatással bátorította őket. Szükségleteiket tehát kielégítették, de mindezt mesterséges asszisztenseken keresztül, azt szimulálandó, hogy teljesen elszigetelve, magukra maradtak.
Jibet teljes gondozásra, Kabet ridegtartásra jelölték ki. Mihelyt beindult lokomóciós készségük, és hason csúszva meg tudtak tenni néhány lábnyi távolságot, Kabtől távol helyezték el a táplálékot, és tisztítani sem tisztították. Pépes, félig emésztett ennivalót helyeztek el a földön a közelében, és néhány pocsolyát is kialakítottak. Jib ugyanekkor változatlanul gépanyától kapott táplálékot, és tovább is gondozták.
Ahogy telt az idő, Kab egyre gyorsabban önállósodott, nála valószínűleg felgyorsult az ösztönök kifejtése. Kiszagolta az élelmet, odakúszott érte és felnyalta, a pocsolyából szürcsölve ivott, ürülékét egyre inkább egy, a szokásos mozgásteréhez képest távoli ponton helyezte el, és egyéves korára már stabilan járt, sőt futott, míg Jib az első bizonytalan lépteivel próbálkozott. Kab már narancsot és tojást evett, Jib még az anyatejjel kevert reszelt almánál tartott.
Másfél éves korukban a ketrecből a lefoglalt vadászterületre helyezték őket, és befejezték Jib táplálását.
Ő azonban nem sokkal a ketrecből kihelyezés után elpusztult. Bár ragadozóktól a kutatók megtisztították a területet, kórokozók bőségesen maradtak. Jib az első napokban mély horzsolást szerzett, amely hamar elfertőződött, és a gyermek vérmérgezésben rövid időn belül meghalt.
A kutatók figyelme így teljes egészében Kab felé fordult, aki hamarosan már kezdetleges eszközökkel vadászott, köveket, botokat használt, apró rovarokat, tojásokat szerzett a gyümölcsök és gombák mellé, amelyeket a földről elérhető magasságból szüretelt.
Fejlődése látványos volt, ösztönei bámulatosan segítették a túlélését. A hosszú jelentésből csak néhány részletet emelnék még ki (aki akarja, az eredetit is elolvashatja, bár a sok emészthetetlen statisztika és a zavaros fejtegetés miatt ez igencsak olvasót próbáló feladat).
Kab megtanult két lábon járni (ösztön), és egyszerűbb szerszámhasználatot is megfigyeltek nála (botok, kövek), tervezni (primitív csapdát állított gyors állatoknak, így ejtett például vaddisznót), de nem beszélt, nem épített magának lakhelyet, nem készített ruhát, nem ismerte fel összetettebb tárgyak rendeltetését (a kutatók rendszeresen helyeztek el az útjában bizonyos dolgokat, amelyek látszólag véletlenül kerültek oda):
Egy ízben szappant (Kab megkóstolta), máskor egy töltött revolvert (Kab tojást tört fel vele, majd otthagyta), aztán egy doboz gyufát (megette, és napokig fosott), kést (ez némiképp kivételes szerephez jutott, mert Kab a fogában a fekhelyére cipelte, s ettől kezdve vele aludt), bőrtalpú cipőt (elfogyasztotta), doboz szeget (szintén otthagyta), végül egy példányt Alfred Shmitz Learish királyából (ezt mindössze levizelte).
A jelentés kihangsúlyozza, hogy az ember ösztönei bámulatosan alkalmasak a túlélésre.
Az elmúlt évtizedekben egyébként számos kutatócsoport figyelte még hosszabb-rövidebb ideig életét és fejlődését, de az eredeti programon nem változtattak.
A csapat terve az, hogy Kab jövőre esedékes ötvenedik születésnapján egy nagyszabású bankett keretében feltárják előtte a tényt, hogy valójában nincs egyedül, és ezt követően megnyitnak előtte egy reményteljes szocializációs ösvényt: megpróbálják integrálni a modern társadalomba.
Remélem, élő adásban számolhatok be az eseményről.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, az ember ösztönei mennyire teszik lehetővé a túélélést, másképp fogalmazva: a faj fennmaradása milyen mértékben köszönhető a nevelésnek és közösségnek, és mennyire lenne esélye egy magányos példánynak, hogy társak nélkül éljen.
Két újszülöttet szemeltek ki, a jelentés rájuk J és K néven hivatkozik. Egészítsük ki a túl hideg és tárgyilagos jelölést, nevezzük őket Johnnak és Kate-nek, bár azt nem tartalmazzák a dokumentumok, hogy milyen neműek. Nem, nem, legyen a nevük mégis inkább Jib és Kab, így nem sugallunk semmi olyasmit, ami arra indítaná a gyanútlan olvasót, hogy az eredményeket valamiképp összefüggésbe hozza a nemi sajátosságokkal.
Jib és Kab egyaránt újszülöttként, mindössze néhány órásan került a kutatókhoz.
Egymástól külön, 40 ezer évvel ezelőtti, szubtrópusi klímának megfelelően berendezett ketrecekbe helyezték a piciket. Egy automata mechanizmus táplálta, tisztította és némi simogatással bátorította őket. Szükségleteiket tehát kielégítették, de mindezt mesterséges asszisztenseken keresztül, azt szimulálandó, hogy teljesen elszigetelve, magukra maradtak.
Jibet teljes gondozásra, Kabet ridegtartásra jelölték ki. Mihelyt beindult lokomóciós készségük, és hason csúszva meg tudtak tenni néhány lábnyi távolságot, Kabtől távol helyezték el a táplálékot, és tisztítani sem tisztították. Pépes, félig emésztett ennivalót helyeztek el a földön a közelében, és néhány pocsolyát is kialakítottak. Jib ugyanekkor változatlanul gépanyától kapott táplálékot, és tovább is gondozták.
Ahogy telt az idő, Kab egyre gyorsabban önállósodott, nála valószínűleg felgyorsult az ösztönök kifejtése. Kiszagolta az élelmet, odakúszott érte és felnyalta, a pocsolyából szürcsölve ivott, ürülékét egyre inkább egy, a szokásos mozgásteréhez képest távoli ponton helyezte el, és egyéves korára már stabilan járt, sőt futott, míg Jib az első bizonytalan lépteivel próbálkozott. Kab már narancsot és tojást evett, Jib még az anyatejjel kevert reszelt almánál tartott.
Másfél éves korukban a ketrecből a lefoglalt vadászterületre helyezték őket, és befejezték Jib táplálását.
Ő azonban nem sokkal a ketrecből kihelyezés után elpusztult. Bár ragadozóktól a kutatók megtisztították a területet, kórokozók bőségesen maradtak. Jib az első napokban mély horzsolást szerzett, amely hamar elfertőződött, és a gyermek vérmérgezésben rövid időn belül meghalt.
A kutatók figyelme így teljes egészében Kab felé fordult, aki hamarosan már kezdetleges eszközökkel vadászott, köveket, botokat használt, apró rovarokat, tojásokat szerzett a gyümölcsök és gombák mellé, amelyeket a földről elérhető magasságból szüretelt.
Fejlődése látványos volt, ösztönei bámulatosan segítették a túlélését. A hosszú jelentésből csak néhány részletet emelnék még ki (aki akarja, az eredetit is elolvashatja, bár a sok emészthetetlen statisztika és a zavaros fejtegetés miatt ez igencsak olvasót próbáló feladat).
Kab megtanult két lábon járni (ösztön), és egyszerűbb szerszámhasználatot is megfigyeltek nála (botok, kövek), tervezni (primitív csapdát állított gyors állatoknak, így ejtett például vaddisznót), de nem beszélt, nem épített magának lakhelyet, nem készített ruhát, nem ismerte fel összetettebb tárgyak rendeltetését (a kutatók rendszeresen helyeztek el az útjában bizonyos dolgokat, amelyek látszólag véletlenül kerültek oda):
Egy ízben szappant (Kab megkóstolta), máskor egy töltött revolvert (Kab tojást tört fel vele, majd otthagyta), aztán egy doboz gyufát (megette, és napokig fosott), kést (ez némiképp kivételes szerephez jutott, mert Kab a fogában a fekhelyére cipelte, s ettől kezdve vele aludt), bőrtalpú cipőt (elfogyasztotta), doboz szeget (szintén otthagyta), végül egy példányt Alfred Shmitz Learish királyából (ezt mindössze levizelte).
A jelentés kihangsúlyozza, hogy az ember ösztönei bámulatosan alkalmasak a túlélésre.
Az elmúlt évtizedekben egyébként számos kutatócsoport figyelte még hosszabb-rövidebb ideig életét és fejlődését, de az eredeti programon nem változtattak.
A csapat terve az, hogy Kab jövőre esedékes ötvenedik születésnapján egy nagyszabású bankett keretében feltárják előtte a tényt, hogy valójában nincs egyedül, és ezt követően megnyitnak előtte egy reményteljes szocializációs ösvényt: megpróbálják integrálni a modern társadalomba.
Remélem, élő adásban számolhatok be az eseményről.
2014. szeptember 11., csütörtök
Jótanácsok tanuláshoz
Ha már tudod, elméd legyen borona, mely gyorsan siklik, és porrá zúzza az apróbb göröngyöket.
Ha még új számodra, elméd legyen eke, mely mélyen szánt, megakad a nagyobb rögben, és el nem engedi azt, míg teljesen a földből ki nem fordítja.
Ha még új számodra, elméd legyen eke, mely mélyen szánt, megakad a nagyobb rögben, és el nem engedi azt, míg teljesen a földből ki nem fordítja.
2014. augusztus 25., hétfő
megrendelésre írni
Ha magamtól kezdek neki, minden ürügyet megragadok, hogy halogassam.
Bár a téma és a szöveg mindenestől az enyém, vagy nincs bátorságom nekifogni, vagy folyton kibúvót keresek, és más tevékenységgel kötöm le magam.
De ha megrendelésre dolgozom, akár darab, novella, esszé vagy forgatókönyv készül, szorít a határidő és az ígéret.
Bár más téren kompromisszumra kényszerülök, legalább az alkotás öröme megvan (a folyamat közben), ráadásul még a végén is úgy érzem, hogy valamit elKÉSZítettem.
Bár a téma és a szöveg mindenestől az enyém, vagy nincs bátorságom nekifogni, vagy folyton kibúvót keresek, és más tevékenységgel kötöm le magam.
De ha megrendelésre dolgozom, akár darab, novella, esszé vagy forgatókönyv készül, szorít a határidő és az ígéret.
Bár más téren kompromisszumra kényszerülök, legalább az alkotás öröme megvan (a folyamat közben), ráadásul még a végén is úgy érzem, hogy valamit elKÉSZítettem.
2014. június 28., szombat
(Jake/Maggie) Gyllenhaal
= Jillenhúlehé? Dzsillinhól? (ő hogy mondja, ugye.)
Skarsg°ard = szkársgórd?
Kierkegaard = kjirkegór?
(-gaard/-g°ard) = farm
Ralph Fiennes = réf fájnsz
Shia LaBeouf = sija lábáff
Skarsg°ard = szkársgórd?
Kierkegaard = kjirkegór?
(-gaard/-g°ard) = farm
Ralph Fiennes = réf fájnsz
Shia LaBeouf = sija lábáff
2014. június 27., péntek
Három életszakasz
Barna kicsike.
Okosan gondolkodó.
Néha bólintok.
Sárgul már a lomb.
Madarak költöznek el.
Borom kortyintom.
Nehéz sudoku.
Megállt a falióra.
Lehunyom szemem.
2014. június 25., szerda
pub lik áció
Ha közzéteszem világmegváltó gondolataimat egy nyilvánosan elérhető felületen (mint ez), az publikálás, de nem szakmai publikáció.
Még ha a világegyenletről, a Nagy Egyesített Elméletről (Unified Theory) vagy a Végső Kérdésről van is szó.
A szakmai publikáció szokásosan érvényes módja a szakértő közönség által megköpködhetővé tétel a széles-nyilvánosságra hozatal előtt, ez adja a minőségbiztosítási keretet.
A szakmai publikáció több lépcsős metódus, először is jegyzett helyre kell bekerülni, de az sem megy könnyen, mert egy opponens után az előszűrőkön át kell verekednünk magunkat, aztán a szűrőkön is, végül meg kell várni a szakmai közvélemény bírálatát, mielőtt munkánk elfogadottá válik.
Potenciálisan olyan bonyolult és hosszadalmas ez a procedúra, hogy sokakat önmagában visszariaszt, így élnek az internet szabadságával és blogot írnak, ahol apró kis tudásszemcséket szórnak a világ elé, aztán ha majd ezekből összeáll valami használható, kiadják könyvben, az már elmegy publikációnak (bár időben így sincs beljebb a szerző).
Megismerkedtem egy hapsival, igen komoly tudósnak tűnt, elmesélte nekem az elméletének (elméleteinek) a lényegét, egészen radikálisnak és ígéretesnek tűnt. (Magamban elneveztem a magyar Walter Bishopnak - ld. Fringe).
Beszélt a sokadik dimenziókról, kvantummechanikáról, életről és sötét anyagról.
Utánanéztem a publikációinak - szinte semmi. Semmi tetten érhető, legalábbis a neten.
Vajon az eljárás komplikáltsága, a szerző lustasága magyarázza ezt? Vagy a tartalom állt gyenge lábakon?
Azóta sem tudtam eldönteni.
2014. június 19., csütörtök
2014. június 11., szerda
álmomban
egy keskeny peremen kapaszkodom
fehér mészkőpor mállik az ujjaim alatt
lenézek
a perem megreped, leszakad, háttal a semmi felé zuhanok
ritka megkönnyebbülés...
fehér mészkőpor mállik az ujjaim alatt
lenézek
a perem megreped, leszakad, háttal a semmi felé zuhanok
ritka megkönnyebbülés...
Van egy vágány
ezen halad a világ
a vonaton utazók 99 százaléka teljesen jól érzi így magát
nekem néha nem csak, hogy nem tetszik, amerre robogunk, egyenesen rosszul érzem magam és a saját létem értelmét kérdőjelezem meg.
(korábban sosem értettem, hogy juthat el valaki szuicid gondolatokhoz, de már kapisgálom)
ki lehet-e siklatni a vonatot? aligha
Le lehet ugrani róla? próba, szerencse
csak össze kell szednem magam hozzá
a vonaton utazók 99 százaléka teljesen jól érzi így magát
nekem néha nem csak, hogy nem tetszik, amerre robogunk, egyenesen rosszul érzem magam és a saját létem értelmét kérdőjelezem meg.
(korábban sosem értettem, hogy juthat el valaki szuicid gondolatokhoz, de már kapisgálom)
ki lehet-e siklatni a vonatot? aligha
Le lehet ugrani róla? próba, szerencse
csak össze kell szednem magam hozzá
Y meg én
sokszor olyan egyformák vagyunk.
Ha őt meg tudom menteni, azzal már elégedett lehetek.
Akár el is kárhozhatom.
Ha őt meg tudom menteni, azzal már elégedett lehetek.
Akár el is kárhozhatom.
2014. május 11., vasárnap
Azt álmodtam
Hogy te meg én...
Nem azt. Hosszan beszélgettünk. Közben robogott a busz. A Marsra utaztunk, Ibusszal. 70 dollár volt a jegy, marsi dollár. Nekem csak 69 volt, a valutalapomon nem volt több hely már, minden zsebpénzem gitárra költöttem, Ausztriából hozattam. Te fizetted ki a hiányzó részt,hogy együtt mehessünk. Sírtam álmomban a nagylelkűséged miatt. Arra ébredtem, hogy nedves az ágynemű
Nem azt. Hosszan beszélgettünk. Közben robogott a busz. A Marsra utaztunk, Ibusszal. 70 dollár volt a jegy, marsi dollár. Nekem csak 69 volt, a valutalapomon nem volt több hely már, minden zsebpénzem gitárra költöttem, Ausztriából hozattam. Te fizetted ki a hiányzó részt,hogy együtt mehessünk. Sírtam álmomban a nagylelkűséged miatt. Arra ébredtem, hogy nedves az ágynemű
Egy fényes pont
Sőt villám... ez hasított belém elsején. Nem láttam egyebet... szemem homályos volt minden másra. Ahogy az idő múlik, tisztul a kép, s én lassan megnyugszom. Az élet békésen araszol tovább.
Én félig nő vagyok
Na ez nem egy comingout, hanem beismerése annak, hogy nem tudok barkacsolni, hogy hajlamom van a melankoliara, hogy ábrándozo és romantikus vagyok, hogy szeretem a salátat és a gyerekeket, hogy szívesen idozom a fazek korul, és néha összefacsarodik a szívem, hogy mennyire szívtelen férfi vagyok.
Miért mindig az utolsó pillanat
Ban jut eszembe a jó ötlet.mikor már késő.
Ban gondolok az ajándékra. Mikor ég a gyertya.
Után érek oda.amikor épp bezártak.
Ban mondanám ki hogy szeretem, mikor már elhagyott mert mást szeret.
Az én életem utolsó pillanatok sorozata. Jöhetnének első pillanatok is. Jönnek talán, csak gyáva vagyok észrevenni őket. Siránkozni könnyebb, nagy rutinom van benne.
2014. március 17., hétfő
Nincs kauzalitás
csak korreláció van;
miért tapasztaljuk ennek az ellenkezőjét?
a kauzalitás épp annyira pontos modell, mint a newtoni mechanika - a kvantummechanika csak akkor mutatja meg magát, ha elégséges nagyítással fordulunk az anyag felé; mindaddig, amíg ennél kevésbé vagyunk kíváncsiak a finomszerkezetre, a korábbi modell megfelelő.
a kauzalitás is jól írja le hétköznapi tapasztalatainkat, de a valósághoz talán közelebb áll egy olyan korrelációs világkép, amelyben szerephez jut egy időnként, véges kis valószínűséggel nyitva álló "alagút", melyen keresztül a kauzalitás meredek falú szurdokából kiszökhet a szigorú determináltság.
És ha nincs kauzalitás és determinizmus, akkor másként kell feltennünk az összes kérdést a szabad akaratról, a fizikáról, Isten és ember viszonyáról, gondolkodásról és megismerésről, időutazásról, sőt, még erről a blogposztról is.
miért tapasztaljuk ennek az ellenkezőjét?
a kauzalitás épp annyira pontos modell, mint a newtoni mechanika - a kvantummechanika csak akkor mutatja meg magát, ha elégséges nagyítással fordulunk az anyag felé; mindaddig, amíg ennél kevésbé vagyunk kíváncsiak a finomszerkezetre, a korábbi modell megfelelő.
a kauzalitás is jól írja le hétköznapi tapasztalatainkat, de a valósághoz talán közelebb áll egy olyan korrelációs világkép, amelyben szerephez jut egy időnként, véges kis valószínűséggel nyitva álló "alagút", melyen keresztül a kauzalitás meredek falú szurdokából kiszökhet a szigorú determináltság.
És ha nincs kauzalitás és determinizmus, akkor másként kell feltennünk az összes kérdést a szabad akaratról, a fizikáról, Isten és ember viszonyáról, gondolkodásról és megismerésről, időutazásról, sőt, még erről a blogposztról is.
2014. február 26., szerda
Opera
Te nem vagy sznob amiatt, hogy megszeretted azt, amire a sznob szüleid gyerekkorodban rendszeresen elcipeltek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)