Egy új sportág, ami kombinálja az észjátékokat az ügyességgel.
Egy 13 x 13 mezős (1 mező 1 négyzetméter), négyzet alakú, pepita táblán áll fel a két hatfős csapat.
A pálya oldalainak közepén 4 db kosárpalánk van, két-két szomszédos tartozik egy csapathoz. A célterület a palánk alatti 7,5,3,1 négyzetből álló háromszög. A visszatérő terület az alapvonalon levő 7 négyzete a célterületnek. 2 játékvezető és egy kvízmester van.
A cél pontok szerzése.
A játék időre megy, 2 x 30 perc, az a csapat győz, amelyiknek több pontja van.
Haladás.
A játékosok a táblán akkor mozoghatnak, ha erre jogot szereznek.
Minden mozgás előtt elhangzik egy kérdés. Ez egy kvizkérdés, 1-6 pontért
Amelyik csapat játékosánál van a labda (ez a csapat a kedvezményezett), annak kell válaszolnia. A jó válaszért megkapják a pontokat, ha rosszul válaszol, az ellenfél csapata válaszolhat, az a játékos, akit az ellenfél csapatkapitánya kijelöl. Ha az így adott válasz jó, az ellenfél csapatkapitánya megkapja a labdát (szereprablás), és az általa kijelölt akármyelik játékosának passzolhat.
A kedvezményezett csapat jó válaszáért kapott pontokat úgy lehet felhasználni, hogy a labdás játékos legfeljebb annyit léphet egyenes vonalban (átlósan nem szabad lépni), ahány pontja van a csapatnak. Ezután passzolhat egy csapattársának, vagy kosárra dobhat a célterületen belülről. Ha ennél kevesebbet lép, akkor a passz után a labdás játékos a maradék lépéseket még felhasználhatja, passzolhat és dobhat, ha marad pont, a labdás játékos... és így tovább, amíg a lépés pontszámai el nem fogynak.
Passzolás. A passzot el kell kapni, ha kiejti egy játékos, bárki felszedheti saját mezőjének elhagyása nélkül. Védőjátékos is elcsípheti a labdát, ekkor szerepcsere történik, az elrabolt labdához tartozó maradék pontokat a védő csapat felhasználhatja. Ha a labdát senki nem tudja elcsípni, gazdátlan mezőn landol vagy elhagyja a pályát, azé a labda, akinek a palánkjához tartozó pályaszakaszon ment ki. A csapatkapitány által kijelölt játékos a visszatérő mezők egyikére lép, és a labdát játékba hozza.
Ütés is lehetséges. Ha egy labdával rendelkező játékos, míg a kedvezményezett cspatnak van még 3-6 pontja, első lépésként átlósan egy ellenfél játékos mezőjére tud lépni, az ellenfélt kiüti. Ez 3 lépéspontba kerül. Ezután csak passzolhat, dobni nem szabad. A kiütött játékos elhagyja a pályát, és a következő körben a saját palánkja alatti visszatérő mezők egyikén kerül vissza a játékba.
Dobás.
A célterületen belülről lehet kosárra dobni. védekezni szabad. Érvényes találat után a dobó játékos tetszőleges, csapatához tartozó visszatérő mezőn játékba léphet.
Ha a dobás nem sikeres, a játékosok a pattogó labdát megpróbálhatják felszedni. Ha nem lehetséges, a passzolásnál leírtak szerint jár el a bíró.
A sikeres dobás annyi pontot ér, ahány pont még van a labdában.
Csere, időkérés.
Félidőnként két időkérési lehetőség van.
Csere minden kérdés előtt lehetséges. A lecserélt játékos lemegy, a cserejátékos a visszatérő mezők egyikén lép játékba. Tetszőleges számú csere van, de előre kell jelezni, és csak a következő kérdésnél hajtható végre.
Büntetés, szabálytalanság.
kilépésnél figyelmeztetés történik.
két figyelmeztetés egy büntető.
Súlyos szabálytalanságnál azonnal büntető történik.
Durva szabálytalanságnál (szándékos durvaság, lökés, ütés, labdával dobás, vitatkozás, sértegetés, sportszerűtlen magatartás) a bíró kiküldi a büntetett játékost, aki két percig kimarad, és szerez egy hibapontot. Négy hibapont kipontozódással jár.
A büntető a következő: a kedvezményezett csapatkapitány választ három lehetőségből:
1. Dobás: a labdás játékos akárhonnan kosárra dobhat, nem csak a célterületről.
2. Egy védő játékost levesznek a tábláról, aki azonnal a visszatérő területre kerülhet.
3. Az ellenfél csapata a következő körben nem rabolhat kérdést, vagyis a következő körben, ha a kedvezményezett csapat nem jól válaszol, akkor is náluk marad a labda.
2012. augusztus 31., péntek
Te folyton gründolsz valamit! avagy mire való az egyetem?
Larry Ellsion (Oracle CEO) is kibukott, Bill Gates, Steve Wozniak, Steve Jobs, Paul Allen mind-mind találtak maguknak jobb elfoglaltságot, mint az egyetem.
De utólag: nekik volt igazuk.
Az egyetem elsősorban azoknak való, akik nem maguk akarnak új utakat taposni, hanem inkább kényelmesen a mások által kitaposott úton járnak.
Persze lehet a felfedezők között is, aki az egyetemre azért megy,hogy magába szívja, amit mások már kitaláltak, ne kelljen újrafelfedezéssel időt vesztenie, és aztán vesz repülőrajtot.
Nekem is volt egy évfolyamtársam, aki ugyan diplomát nem szerzett, de folyton céget alapított, tőzsdézett, időnként bejött vizsgára, akkor összepuskázta és összesúgatta magának a kettest, de kirostálódott a nagy, patinás egyetemről.
Most Amerikában él, felsővezető a Microsoftnál :-) Sokkal-sokkal messzebre jutott, mint én, aki az iskolában rekedtem sokáig. (Ő egyébként a Fazékba járt, az azért mond valamit. Statisztikailag.)
- - -
Nem vagyok menedzserbubus, vállapbuzi.
Az, hogy végigjárja-e valaki az egyetemet, tulajdonképpen mindegy.
Akiben mocorog valami, tudásvágy és ambíció, az már korán megmutatkozik. Vagy beszorítható az intézmény keretei közé (ha éppen az érdeklődésének megfelelő dolgokat tálalják elé, jó tempóban), vagy nem - ekkor kibukik, de mégis érvényesül, csak más módon.
Ehhez azért kell némi talpraesettség is.
Vannak persze elkallódott tehetségek is. :-(
Tulajdonképpen csak az a lényeg, hogy tanulj, könyvből vagy az élet által osztott csókokból és pofonokból. Teheted ezt egy szakma keretein belül - erre néhány szakmánál hagyományosan az egyetemek voltak az alkalmas közegek (ma már egyre kevésbé azok).
Vagy járhatsz a saját utadon is.
- - -
Tulajdonképpen kellenének független minősítő (vizsgáztató) intézmények.
Ide el lehetne menni egyetemi tanulmányok nélkül is.
de legyen igazán kemény a vizsga.
Ha az egyetemi képzés értékes, akkor az egyetemre járók sokkal nagyobb arányban mennek át a vizsgán, mint a nem egyetemre járók. Meg ott van egy közösség is. Kapcsolatokat lehet építeni. Tudományos, szakmai munka folyik, meg ilyenek.
Ám nyugodtan mehessen el megméretni magát az is, aki nem jár egyetemre. Ugyanazok legyenek a kritériumok. Ha nem teljesíti, bukon meg. Legyen drága a vizsga, de szigorú és független. Aki diplomát szerez, annak a diplomája a tudását tanúsítsa, ne az iskolapadban töltött időt.
De utólag: nekik volt igazuk.
Az egyetem elsősorban azoknak való, akik nem maguk akarnak új utakat taposni, hanem inkább kényelmesen a mások által kitaposott úton járnak.
Persze lehet a felfedezők között is, aki az egyetemre azért megy,hogy magába szívja, amit mások már kitaláltak, ne kelljen újrafelfedezéssel időt vesztenie, és aztán vesz repülőrajtot.
Nekem is volt egy évfolyamtársam, aki ugyan diplomát nem szerzett, de folyton céget alapított, tőzsdézett, időnként bejött vizsgára, akkor összepuskázta és összesúgatta magának a kettest, de kirostálódott a nagy, patinás egyetemről.
Most Amerikában él, felsővezető a Microsoftnál :-) Sokkal-sokkal messzebre jutott, mint én, aki az iskolában rekedtem sokáig. (Ő egyébként a Fazékba járt, az azért mond valamit. Statisztikailag.)
- - -
Nem vagyok menedzserbubus, vállapbuzi.
Az, hogy végigjárja-e valaki az egyetemet, tulajdonképpen mindegy.
Akiben mocorog valami, tudásvágy és ambíció, az már korán megmutatkozik. Vagy beszorítható az intézmény keretei közé (ha éppen az érdeklődésének megfelelő dolgokat tálalják elé, jó tempóban), vagy nem - ekkor kibukik, de mégis érvényesül, csak más módon.
Ehhez azért kell némi talpraesettség is.
Vannak persze elkallódott tehetségek is. :-(
Tulajdonképpen csak az a lényeg, hogy tanulj, könyvből vagy az élet által osztott csókokból és pofonokból. Teheted ezt egy szakma keretein belül - erre néhány szakmánál hagyományosan az egyetemek voltak az alkalmas közegek (ma már egyre kevésbé azok).
Vagy járhatsz a saját utadon is.
- - -
Tulajdonképpen kellenének független minősítő (vizsgáztató) intézmények.
Ide el lehetne menni egyetemi tanulmányok nélkül is.
de legyen igazán kemény a vizsga.
Ha az egyetemi képzés értékes, akkor az egyetemre járók sokkal nagyobb arányban mennek át a vizsgán, mint a nem egyetemre járók. Meg ott van egy közösség is. Kapcsolatokat lehet építeni. Tudományos, szakmai munka folyik, meg ilyenek.
Ám nyugodtan mehessen el megméretni magát az is, aki nem jár egyetemre. Ugyanazok legyenek a kritériumok. Ha nem teljesíti, bukon meg. Legyen drága a vizsga, de szigorú és független. Aki diplomát szerez, annak a diplomája a tudását tanúsítsa, ne az iskolapadban töltött időt.
2012. augusztus 22., szerda
Autó, 2018
Szerintem joystick lesz benne kormány helyett, érintőképernyős vezérlések a műszerfalon, maga a műszerfal a szélvédőre, szemmagasságba kerül.
Az ülések alatt lesz az akkumulátor, csendes elektromotor fogja húzni, és belülről szinte a teljes karosszériafelületen ki lehet majd látni.
Polikarbonátból és nanoszálakból font szerkezete törhetetlen, szilárd, de erőhatásra képlékennyé váló energiaelnyelő falakat tartalmaz majd. Nem lesznek benne biztonsági övek, hanem az esetleges ütközéseknél felfúvódó légzsák-erdő fogja az utasokat megvédeni, maga az autó pedig, tényleg képlékeny lévén, mint egy kocsonyagombóc fog jobbra-balra-fel-le pattogni, míg az ütközés energiája el nem enyészik. A merev részek az ütközéskor leválnak és saját kocsonyaburkukban csúsznak le az útról.
Az utak végig be lesznek szenzorozva, akárcsak a járművek.
Nem saját kocsikkal közlekedünk majd, az csak a rendkívül gazdagok és antiszocik kiváltsága lesz, hanem köztulajdonban álló taxikkal. Mindenkinek annyi lesz csak a feladata, hogy bemondja az úticélt és a szállítandó személyek számát, a rendszer kiküldi a legközelebbi kapszulát, amely, mint egy gyűjtővezérléses lift, összeszedi az úton az utasokat.
A kapszulák egymással összekapaszkodnak hosszabb utakon, nincs követési távolság közöttük, a leágazásoknál leválnak egymásról és kisorolnak.
A sofőrök automaták, a személyszállítás úgy zajlik majd, mint most az internetes adattovábbítás: az úticél és a tartalom adott, a routerek határozzák meg az útvonalat, és hogy melyik csomagot hova passzolják. (A csomag a kapszula lesz, embertartalmával).
Nem lesz sok dugó, higgyétek el.
A hagyományos, ma ismert közlekedés pedig a vidámparkokba szorul majd, mint most a kovbojosdi.
Az ülések alatt lesz az akkumulátor, csendes elektromotor fogja húzni, és belülről szinte a teljes karosszériafelületen ki lehet majd látni.
Polikarbonátból és nanoszálakból font szerkezete törhetetlen, szilárd, de erőhatásra képlékennyé váló energiaelnyelő falakat tartalmaz majd. Nem lesznek benne biztonsági övek, hanem az esetleges ütközéseknél felfúvódó légzsák-erdő fogja az utasokat megvédeni, maga az autó pedig, tényleg képlékeny lévén, mint egy kocsonyagombóc fog jobbra-balra-fel-le pattogni, míg az ütközés energiája el nem enyészik. A merev részek az ütközéskor leválnak és saját kocsonyaburkukban csúsznak le az útról.
Az utak végig be lesznek szenzorozva, akárcsak a járművek.
Nem saját kocsikkal közlekedünk majd, az csak a rendkívül gazdagok és antiszocik kiváltsága lesz, hanem köztulajdonban álló taxikkal. Mindenkinek annyi lesz csak a feladata, hogy bemondja az úticélt és a szállítandó személyek számát, a rendszer kiküldi a legközelebbi kapszulát, amely, mint egy gyűjtővezérléses lift, összeszedi az úton az utasokat.
A kapszulák egymással összekapaszkodnak hosszabb utakon, nincs követési távolság közöttük, a leágazásoknál leválnak egymásról és kisorolnak.
A sofőrök automaták, a személyszállítás úgy zajlik majd, mint most az internetes adattovábbítás: az úticél és a tartalom adott, a routerek határozzák meg az útvonalat, és hogy melyik csomagot hova passzolják. (A csomag a kapszula lesz, embertartalmával).
Nem lesz sok dugó, higgyétek el.
A hagyományos, ma ismert közlekedés pedig a vidámparkokba szorul majd, mint most a kovbojosdi.
Mindenkinek készülnie kell a halálra
amikor meghalunk,
és mi szomorkodunk:
1. sajnáljuk, hogy már nem folytathatjuk, ami jó volt - de ehelyett inkább adjunk hálát, hogy volt, ami jó volt!
2. vagy elmulasztottuk, amit lehetett volna - ne mulasszunk hát olyat, amit szabad és helyes!
ha más hal meg,
és mi szomorkodunk:
1. őt sajnáljuk, hogy neki fájdalmas és szomorú a halál - lásd az előző két pontot
2. vagy sajnáljuk, hogy már nem lehet velünk - de akkor jó volt vele lenni, és emiatt inkább adjunk hálát.
(remélem, az FBI pszichopataszűrő botja nem tesz fel a megfigyelendők listájára a poszt címe miatt. Ha mégis:
Te, medve, nem tudnál levenni a listáról? Dehogynem...)
és mi szomorkodunk:
1. sajnáljuk, hogy már nem folytathatjuk, ami jó volt - de ehelyett inkább adjunk hálát, hogy volt, ami jó volt!
2. vagy elmulasztottuk, amit lehetett volna - ne mulasszunk hát olyat, amit szabad és helyes!
ha más hal meg,
és mi szomorkodunk:
1. őt sajnáljuk, hogy neki fájdalmas és szomorú a halál - lásd az előző két pontot
2. vagy sajnáljuk, hogy már nem lehet velünk - de akkor jó volt vele lenni, és emiatt inkább adjunk hálát.
(remélem, az FBI pszichopataszűrő botja nem tesz fel a megfigyelendők listájára a poszt címe miatt. Ha mégis:
Te, medve, nem tudnál levenni a listáról? Dehogynem...)
Nekem egy olyan alkalmazásra lenne szükségem
- de tényleg -, amely képes arra, hogy a számomra elküldött levelekből kihámozza, melyeket szükséges elolvasnom, és melyeket nem.
Ez így, első olvasatra, szarkasztikusan hangzik, azonban most kifejtem, és meglátod, hogy ésszerű.
Naponta több olyan levelet is kapok, amelyet, ha tényleg lenne időm elolvasni és értelmezni, hasznosnak tartanék. Például egy, a munkámhoz fontos új ismeretre hívják fel a figyelmemet, vagy értesítenek egy cikkről, amelyből tanulhatok.
A 'Tárgy' mezőből sok esetben el tudom dönteni, hogy a levél azonnal mehet-e a szemétbe, de néha bizonytalan vagyok.
Naponta legalább egy tucat levelet kapok, ebből minimum 2-3 tartalmazhat annyi fontos információt, hogy érdemes lenne továbbhaladnom a levél által javasolt úton. A teendő egy cikk elolvasása és/vagy egy előadás meghallgatása lenne, ez naponta átlagosan 1-1.5 óra vagy még több. Természetesen, ha hanyag vagyok, és kihagyok egy napot, halmozódnak a teendőim.
Vagy mégsem?
Bizony, az első különlegesség az, hogy nem mindig, ugyanis gyakori, hogy későbbi, fontosnak minősített levelek ugyanarra az információra, tanulnivalóra (sőt, aktualizált változatukra) akarják felhívni a figyelmemet, mint egy korábbi, esetleg más forrásból érkező levél.
A második különlegesség az, hogy nem minden hírforrás egyenértékű, még ha a téma közel azonos is. Egy adott ismeret megszerzését végezhetem úgy, hogy több, jelentős átfedést tartalmazó, nagyrészt már ismert, vagy sok pontatlansággal tarkított forrásból próbálom meg tudásomat aktualizálni, de úgy is, hogy egy alapos, akadémiai súlyú és hitelességű művel foglalkozom. Ez utóbbival azonban sokat kell szöszmötölnöm, és lehet, hogy feleslegesen sok kitérőtől és új, értelmezendő fogalomtól lesz rögös a tanulásnak ez az útja. Akárhogy is, az optimális tudásforrás a témától és aktuális ismereteimtől épp annyira függ, mint a céltól, amelyre a tudást használni szeretném. Nem mindegy, ugye, hogy kíváncsiság vezérel, vizsgára tanulok, szópárbajra készülök dr. Sheldon Cooperrel, vagy egy fehérnépet akarok elkápráztatni hihetetlen tájékozottságommal.
Szeretnék egy alkalmazást tehát, amely átfésüli a leveleimet, kimazsolázza a megszólalásaimból, hogy az adott témában mennyire lehetek járatlan, és a beérkező postámat elemezve rangsorolja nekem, mely leveleket iktathatom a kukába (mert hasznosnak tűnő, de valójában számomra alapvetően haszontalan dolgokat reklámoznak, esetleg már elavult az infó, amit találnék, vagy ellenkezőleg, számomra érthetetlen, nem releváns, már tudásommal eleve lefedett az az info, amit kapnék). Sőt, a feleslegeseket akár iktathatja is a kukába.
Ha tudsz ilyenről, kérlek, tájékoztass.
Az aktuális valutával, lájkkal fizetek.
Ez így, első olvasatra, szarkasztikusan hangzik, azonban most kifejtem, és meglátod, hogy ésszerű.
Naponta több olyan levelet is kapok, amelyet, ha tényleg lenne időm elolvasni és értelmezni, hasznosnak tartanék. Például egy, a munkámhoz fontos új ismeretre hívják fel a figyelmemet, vagy értesítenek egy cikkről, amelyből tanulhatok.
A 'Tárgy' mezőből sok esetben el tudom dönteni, hogy a levél azonnal mehet-e a szemétbe, de néha bizonytalan vagyok.
Naponta legalább egy tucat levelet kapok, ebből minimum 2-3 tartalmazhat annyi fontos információt, hogy érdemes lenne továbbhaladnom a levél által javasolt úton. A teendő egy cikk elolvasása és/vagy egy előadás meghallgatása lenne, ez naponta átlagosan 1-1.5 óra vagy még több. Természetesen, ha hanyag vagyok, és kihagyok egy napot, halmozódnak a teendőim.
Vagy mégsem?
Bizony, az első különlegesség az, hogy nem mindig, ugyanis gyakori, hogy későbbi, fontosnak minősített levelek ugyanarra az információra, tanulnivalóra (sőt, aktualizált változatukra) akarják felhívni a figyelmemet, mint egy korábbi, esetleg más forrásból érkező levél.
A második különlegesség az, hogy nem minden hírforrás egyenértékű, még ha a téma közel azonos is. Egy adott ismeret megszerzését végezhetem úgy, hogy több, jelentős átfedést tartalmazó, nagyrészt már ismert, vagy sok pontatlansággal tarkított forrásból próbálom meg tudásomat aktualizálni, de úgy is, hogy egy alapos, akadémiai súlyú és hitelességű művel foglalkozom. Ez utóbbival azonban sokat kell szöszmötölnöm, és lehet, hogy feleslegesen sok kitérőtől és új, értelmezendő fogalomtól lesz rögös a tanulásnak ez az útja. Akárhogy is, az optimális tudásforrás a témától és aktuális ismereteimtől épp annyira függ, mint a céltól, amelyre a tudást használni szeretném. Nem mindegy, ugye, hogy kíváncsiság vezérel, vizsgára tanulok, szópárbajra készülök dr. Sheldon Cooperrel, vagy egy fehérnépet akarok elkápráztatni hihetetlen tájékozottságommal.
Szeretnék egy alkalmazást tehát, amely átfésüli a leveleimet, kimazsolázza a megszólalásaimból, hogy az adott témában mennyire lehetek járatlan, és a beérkező postámat elemezve rangsorolja nekem, mely leveleket iktathatom a kukába (mert hasznosnak tűnő, de valójában számomra alapvetően haszontalan dolgokat reklámoznak, esetleg már elavult az infó, amit találnék, vagy ellenkezőleg, számomra érthetetlen, nem releváns, már tudásommal eleve lefedett az az info, amit kapnék). Sőt, a feleslegeseket akár iktathatja is a kukába.
Ha tudsz ilyenről, kérlek, tájékoztass.
Az aktuális valutával, lájkkal fizetek.
2012. augusztus 15., szerda
Aki blogot ír
- mondta Brown - az azt akarja, hogy mások is elolvassák.
- Ostobaság - szúrta oda Red, miközben a lapjait rendezgette. - Olyan ez, mint régen a napló. Illetve nem olyan, hanem az. Modern formában.
- Aki csak magának akarja megtartani a gondolatait, vesz egy kockás füzetet vagy egy vastag jegyzettömböt, és abba ír. Kézzel - érvelt tovább Brown. - Az internetes naplónak, akár bevallják, akár nem, az a lényege, hogy kitárulkozzanak. Szükségük van mások - akár idegenek - véleményére. Mindegy, mit reagálnak, a lényeg, hogy a külvilág visszaigazolja: a blogger létezik.
- Rakjál már, ahelyett, hogy csak szövegelsz - nyögte Green.
- Akkor legyen betli - sóhajtott Brown, és lerakta a talonba a lapokat.
- Hm - ráncolta össze a homlokát Red, és azon merengett, hogy össze tud-e hozni egy erősebb bemondást. Keze a talon két lapja fölött tétovázott. - Amikor én blogolok, csak le akarom jegyezni a gondolataimat, mielőtt elenyésznek. Nem érdekel, ki olvassa, és mi a véleménye. Nálam van a tapifon, lekörmölöm, ami eszembe jut, és ennyi.
- Publikálod a bejegyzést?
- Persze.
- Nincs több kérdésem. Kú-e-dé.
- Mikor jövök én? - kukkantott be a zeneszobából Yellow. Nyakában egy Fender gitár lógott, fején félrecsúszva egy kőkorszaki Bose füles.
- Még el se indult a kijátszás. Na, passzoljatok már! - türelmetlenkedett Green
- Mi van? - vette fel a kesztyűt Red. - Naná, hogy publikálom, mi a faxért ne tenném? Így nem kell belépnem, hogy megnézhessem, miket jegyeztem fel magamnak.
- És beállítasz értesítést, hogy lásd, mikor fűznek megjegyzést a posztodhoz?
- Ez alapszolgáltatás. Nem módosítottam. Nem számít.
- És válaszolsz a kommentekre?
- Mit tudom én? Előfordult már, persze. Ha egyszer megszólítanak...
- Minden hülyeséget leírsz, ami az eszedbe jut?
- A naplóba se.
- Ennyi. Közösségi lét, szocneter-szindróma, az elidegenedett világban megfoghatatlan, eltárgyiatlanított, neurotikus céltalanságérzésed pótcselekvésként űzött, segélykiáltásnak tekinthető manifesztációja, melynek fundamentális célja visszaigazolni - legalább az illúziók szintjén - létezésedet, hogy súly kerüljön az ellenpontra a legkézenfekvőbb következtetéssel, a szolipszikus világegyetemmel, a Mátrix valóságosságával szemben. Punktum.
- Piros negyven-száz ulti. - sziszegte Red.
- Kontra - mondta hidegen Brown, és lerakta a piros hetest az asztalra.
- Ostobaság - szúrta oda Red, miközben a lapjait rendezgette. - Olyan ez, mint régen a napló. Illetve nem olyan, hanem az. Modern formában.
- Aki csak magának akarja megtartani a gondolatait, vesz egy kockás füzetet vagy egy vastag jegyzettömböt, és abba ír. Kézzel - érvelt tovább Brown. - Az internetes naplónak, akár bevallják, akár nem, az a lényege, hogy kitárulkozzanak. Szükségük van mások - akár idegenek - véleményére. Mindegy, mit reagálnak, a lényeg, hogy a külvilág visszaigazolja: a blogger létezik.
- Rakjál már, ahelyett, hogy csak szövegelsz - nyögte Green.
- Akkor legyen betli - sóhajtott Brown, és lerakta a talonba a lapokat.
- Hm - ráncolta össze a homlokát Red, és azon merengett, hogy össze tud-e hozni egy erősebb bemondást. Keze a talon két lapja fölött tétovázott. - Amikor én blogolok, csak le akarom jegyezni a gondolataimat, mielőtt elenyésznek. Nem érdekel, ki olvassa, és mi a véleménye. Nálam van a tapifon, lekörmölöm, ami eszembe jut, és ennyi.
- Publikálod a bejegyzést?
- Persze.
- Nincs több kérdésem. Kú-e-dé.
- Mikor jövök én? - kukkantott be a zeneszobából Yellow. Nyakában egy Fender gitár lógott, fején félrecsúszva egy kőkorszaki Bose füles.
- Még el se indult a kijátszás. Na, passzoljatok már! - türelmetlenkedett Green
- Mi van? - vette fel a kesztyűt Red. - Naná, hogy publikálom, mi a faxért ne tenném? Így nem kell belépnem, hogy megnézhessem, miket jegyeztem fel magamnak.
- És beállítasz értesítést, hogy lásd, mikor fűznek megjegyzést a posztodhoz?
- Ez alapszolgáltatás. Nem módosítottam. Nem számít.
- És válaszolsz a kommentekre?
- Mit tudom én? Előfordult már, persze. Ha egyszer megszólítanak...
- Minden hülyeséget leírsz, ami az eszedbe jut?
- A naplóba se.
- Ennyi. Közösségi lét, szocneter-szindróma, az elidegenedett világban megfoghatatlan, eltárgyiatlanított, neurotikus céltalanságérzésed pótcselekvésként űzött, segélykiáltásnak tekinthető manifesztációja, melynek fundamentális célja visszaigazolni - legalább az illúziók szintjén - létezésedet, hogy súly kerüljön az ellenpontra a legkézenfekvőbb következtetéssel, a szolipszikus világegyetemmel, a Mátrix valóságosságával szemben. Punktum.
- Piros negyven-száz ulti. - sziszegte Red.
- Kontra - mondta hidegen Brown, és lerakta a piros hetest az asztalra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)