modern Lázár

már 77 éves is elmúlt, amikor fellázadt.

Addig példás életet élt, pont olyat, amit konvencionálisnak nevezünk.
Család (két fiú), karrier (főosztályvezető), konszolidált vagyonka (ház, nyaraló, két kocsi), unokák (hat). Nyugdíj (plusz a befektetések).
Özvegység (diabétesz+agyvérzés).

Rajta volt az ösvényen, ami szépen, kiszámíthatóan elvezet a ... tudjukhova.
Meg kéne halnia.

"Kelj fel, és járj", mondta a dac.
Még élvezném. Még tanulnék.
Lelépett az ösvényről, új útra indult.

Fiatal barátnője van (32, széles csípőjű, barna, bölcsész), jön a gyerek. Harmincasokkal és negyvenesekkel barátkozik. Sörözőben tölti az idejét, káromkodik, tervezget.

Szánalmas, ahogy erőlködik, hogy az öregség ne gyűrje le.
(Végül úgyis alulmarad a harcban, ez a törvény.)

Mégis van abban valami nagyszerű is, ahogyan fityiszt mutat a Halálnak, és azt mondja, a testem fonnyaszthatod, de nem adom meg magam.

Karambolozás egy fiatalemberrel

Itt hajt mellettem ez a pofa. Nekem jobb kocsim van, az övé leharcolt tragacs. El kell ismernem, fiatal még a srác, nekem is csak másoktól levedlett roncsra futotta az ő korában.
Az autópályán a "ki az erősebb, ki a faszább" játékot játsszuk, mint majdnem mindenki más is, kis sebességkülönbséggel megelőzni a sort, előbbre jutni, demonstrálva, mennyivel technikásabb, élelmesebb, rátermettebb sofőr vagyok. És persze - ahogy képességeimet erről más területekre extrapolálhatjuk - nem csak sofőr, hanem mívesebb emberpéldány is a többieknél.
Szolidan, intelligensen cikázom, néhány mazsola rémülten kormányoz, elnézően, szeretettel megmosolygom ügyetlenkedésüket. Az előbbi fószer próbál a nyomomba eredni, fel-felbukkan, ám végül jócskán lemarad.
Most itt le kéne kanyarodni, megelőzöm a konvojt, kultúrált gázfröccs, vissza picikét, be kettő kocsi közé, pont a féktávolságba beférek, jobbra ránt, megint fék, már a lassítósávban vagyok, kikanyarodom, le a sztrádáról.

A stoptáblánál áll a sor. Kénytelen vagyok várakozni.
Vesztek némi időt, de már ott is vagyok a lámpánál, sárgán villog, nagy lendület...

VÍÍÍÍ...     ... CSAAAAATTTTT !!!

Kikászálódom a kocsiból, légzsákom van, illetve csak volt, kutya bajom.
A vétkes sofőr (mármint ő, természetesen ő a vétkes) felé haladok. Rángatja az ajtót, kiszáll.
Nocsak, kit látok, az előbbi taknyos, akivel kakaskodtunk már a sztrádán is. Úgy látszik, a következő kijáratnál sorolt le, és visszafelé kanyarodott, hogy itt belém rongyoljon.

Nagy lendülettel masírozik felém.

Karateedzésről jövök, még a kezemben az üthetnék.
De hogy bánthatnám ezt a zsenge és szimpatikus ifjút? Aki éppoly sokat remél az élettől, mint én az ő korában? Akinek éppúgy borotválatlan az arca, és pecsétes a nyakkendője, mint nekem volt 15 éve?

Hadonászik, mutogat és kiabál.
Ode se tudok figyelni, úgy megindít rojtos nadrágja, és most veszem csak észre, hogy a nyakkendőjének mintája nem más, mint matematika képletek, a parciális integrálás szabályai, a mértani sorozat összegképlete, szabályos ötszög szerkesztése és hasonló érdekességek. Milyen kedves egy srác!
Megcibálja a fülemet, és nyálat fröcsög a képembe, boldogan nevetek. Helyes gyerek.

Pont ilyen életigenlő és lendületes voltam én is, mintha csak magamat látnám.
Figyelj, tata, üvölti, az elsőbbségadás táblára mutatva, itt a mackósajtod, tudod, mit jelent ez? na virítsad a bejelentőt, mert bemosok egyet.
Hülyén kacagok, megölelem, hiszen milyen szép is volt, amikor csakúgy meghuzigáltam az öregebb bácsik pajeszát, belekaptam két ujjal az orrlikukba, hogy a föld felé rántsam őket, mint ahogy teszi ő most velem.
Ránézve szinte megfiatalodom.

Végtelen szeretet tölt el iránta, és míg elkerekedő szemmel, elképedve bámul rám, két kezemmel szorosan megmarkolom a fejét, hogy moccanni sem bír, és cuppanós puszit nyomok redőzött homlokára.

songett

When I first saw you
i felt you were a stranger
a stranger who is so much unlike me

i heard wise sayin' that people
who share things in common
attract each other and yet we did not, did we

but as you sat by my side the other day
and as we shared a coffee as we often do
I feel it stronger than ever
it is so good to have you
sitting by my side it's good indeed
I feel an unusual comfort
acceptance and honesty
my stubborn doubts vanished, yes they did

I tend to categorize everything
to name them in order to capture
memories before they disappear with a swing

but for you and me i don't have a word
I neither dare nor need to define us
I just enjoy your presence with no expectations

yes as you sat by my side the other day
as i looked at you unlike i used to do
I feel it stronger than ever
it is so good to have you
sitting by my side it's good indeed
I felt an unusual comfort
I felt flow and harmony
and i finally understood happiness, oh i did.

aspirációs szint

mindnyájunknak szükségünk van rá, hogy önmagunkat okosnak, jónak, ésszerűnek és értékesnek érezhessük.
Minden cselekedetünkre - legyen az egy véleménynyilvánítás, egy publikáció, egy mosoly vagy egy bátortalan szó - érkezik valamilyen értékelés a külvilágból. A tükörből, amelyben megpillanthatjuk, hogy nézünk ki mások szemével nézve.
Ha a tükörkép tetszik nekünk, önértékelésünk emelkedik, és azt várjuk el, hogy a jövőben is sikerül cselekedeteinkkel megfelelni ennek az eszménynek. Elvárási (aspirációs) szintünk növekszik. Magasabbra helyezzük a lécet, bátrabban lélegzünk.

De ha publikációnkat visszadobják, véleményünket meg se hallgatják, nem köszönnek vissza, társaságban nem figyelnek ránk, akkor csökken az aspirációs szint, és azt szűrjük le a tükörképből, hogy értéktelenek és érdektelenek vagyunk másoknak.

Áldott szerencse, hogy én jóságos vagyok és bölcs és szép.

nyelvtannáci

így nevezett szandi a múltkor
kezd az a rettegést kiváltó érzés eluralkodni rajtam, hogy a cégnél mindenkinek szegényesebb a helyesírása, mint az enyimé, és ez borzalmas, de a legborzalmasabb az, hogy becsmérelnek érte, és verbálisan megtorolják, ha figyelmeztetem őket, hogy az ajánlatban nem mindegy, hogy "ki fizet" avagy "kifizet."

Az olyasmin, hogy kissebb és az eredmény meg van, csupán felszisszenek.
De mit mondjunk azokra, akik számára totális szürke köd, hogy a helyesírásnak olykor jelentésmegkülönböztető szerepe is van, azaz nem funkció nélküli, csak a hagyományőrző romantikus lelkület istápolására szolgál, hanem néha azt is el tudja dönteni, hogy kapjuk a pénzt, vagy adjuk?

a pimsleur-módszer

egy kreatív nyelvtanulási módszertan a hozzá tartozó üzleti modellel.

A lényeg, hogy olcsón kapsz egy alapszintű oktatócsomagot, ami szerencsére csak audioanyag, így mp3 lejátszóddal akármikor és akárhol tanulhatsz.
Az ígéret szerint napi 30 perc tanulás és 10 nap folyamatos munka már kommunikációképessé tesz.
Amikor megkapod a csomagodat, egyúttal a prémium klub tagja is leszel, ami feljogosít további haladó kurzusok megvásárlására.
Ezeket persze megkapod kérés nélkül, és ha megtartod, ki is kell fizetned őket.
Persze lemondhatod, ha nem tetszik a dolog. Van egy telefonszám, ahol a lemondásokat intézheted.

---

Bár a kezdőcsomag jónak tűnik, legalábbis a marketingfilmet végignézve, a lemondásban nem bízom eléggé, és a haladó csomagok rettenetesen drágák a pénztárcámnak, így bele sem merek vágni.

A másik kérdés, hogy működhet-e a módszer.

---

Az alapfeltevés az, hogy ha beszélni akarunk megtanulni, akkor spontán nyelvtanulással fogjunk neki, mint a gyerekek. (Arra nem tér ki a marketing anyag, hogy a gyerekek és a felnőttek nyelvtanulási képességei alapvetően mások, ez az első pont, ahol a racionális elme gyomra remegni kezd.)
A módszer főbb elemei:
Audio anyagokat kapsz, 10 napit, napi harminc percnyit, amiben a tökéletes kiejtéssel előadott, alapvető szó- és kifejezéskészletet használó anyag alapján megkezdődik az alaptudás elsajátítása - a tanuló bevonásával.
A napi harminc percet be kell tartani, hogy a tananyagrészek ne interferáljanak. A minden napi gyakorlást be kell tartani, hogy az egymásraépülés gördülékeny legyen.
A kurzus végére nem ígéri a módszer, hogy professzorrá válsz, de képes leszel egy minimális kommunikációra, amely ad egyfajta magabiztossságot, és a nyelvkönyves tanfolyamok ezek után már talán könnyebben mennek.
A legtöbb turistának pont ilyesmire van szüksége. Könnyen, gyorsan, használhatót.
Őszintén szólva, kíváncsi vagyok rá. Bár nem hiszem, hogy a gyerekek ügyességével tudunk majd tanulni, de azért valami talán ragad az emberre.
A múltkor hallottam, hogy 12 éves korban lezárul az agglutinációs bázis fejlődése, és az ezt követően tanult nyelvek kiejtésében új hangzók nem alakulhatnak ki.
Ezt én tapasztalatból cáfolom, de azért az alapvetést - amely talán némi finomításra szorul - az átlagra elfogadhatónak tartom. Ez viszont a Pimsleur-módszer "tökéletes kiejtés" tanával ellentmondásba kerül.
Pimsleur azt ígéri, megtanít a helyes kiejtésre.
Ehhez a módszer kevés. Ismerünk nyelvzseniket, akik képesek erre, és tudjuk, az emberek nagy része gyerekkorában igen, később pedig már nem. A képességeken sok múlik. A módszeren kevés.

Nem taglalom tovább, milyen kérdések vetődnek fel a módszerről, hiszen keveset tudok róla.
De szívesen veszek észrevételeket, vagy ha van tapasztalatod ezzel (vagy más csodamódszerrel) kapcsolatban, arra is kíváncsi vagyok.

mitől jó egy prezi vagy kurzus?

két dolgot várhatok el egy előadástól vagy egy kurzustól.
hogy szórakoztasson vagy hogy informáljon (a kurzustól inkább ez utóbbit)
most az elsővel nem foglalkozom.

A prezi (kurzus) akkor lesz jó nekem, ha úgy érzem, hogy érdemes volt rászánnom az időt.
Hogy sokat tudtam meg belőle; hogy a kimeneti oldalon a tudásom mérhetően nagyobb lett, mint a bemeneti oldalon volt.

Látható, hogy a kurzus "jósága" függ a befogadótól. Sőt, az igazán jó kurzus dinamikusan igazodik a hallgatóhoz, ha valamely területen lassabb a felfogása, akkor ott kiszélesedik és elmélyül, ahol meg könnyen, gyorsan halad, ott sietősebb tempót vesz fel.
De ebből máris látszik, hogy mindenkinek más a jó kurzus, azaz, differenciáltan kell adni és befogadni.

És szükség van a folyamat mérésére, hogy adataink legyenek első pillantásra nem látható összefüggések feltárásához.

(folytatjuk)

én például nem érzem jól magam

most, egyáltalán nem,
de a pillanatnyi rossz érzésem mellé még társul egy permanens, évek óta lappangó,
időnként fel-feltörő is, amely ma ismét teljes pompájában manifesztálódhatott,
amikor könyökölve robogó társadalmunk
(High Performance Culture)
tigriskarmaival alaposan képen törölt,
bíbor árkokat szántva pozsgás, naiv arcocskámba

de minden pofon egyúttal ébresztő is
rávilágít, hogy nem akarok így élni.

Viszont a Szívélyes Fahrenheit, az jó volt.

az asztal, ahol dolgozom

az az ebédlőasztalunk.
a gépem mögött állt a teáskanna.
De nem valami ezeregyéjszaka stílusú (amit Utah teapot-ként emlegetnek a grafikai programok - ez olyan referenciaobjektum-féleség), hanem a megtermett, masszív, másfél literes, szocreál - egyébként nagyon praktikus - üvegkancsó.
Benne kihűlt zöldtea.
Gépelek, szenvedek, gépelek, lelkesedek, törlök, törlök, írok, törlök, kattintok, zenét hallgatok.
Normál alkotói folyamat, melyben a zenehallgatásnak és a hangoknak kiemelt jelentősége van.
Ehhez egy 1800 HUF beszerzési árú, kiváló minőségű AKG fülhallgatót használok.
Felállok, mert el kell zarándokolnom valahova.
Felállok, és a fülest hanyagul a monitorra dobom.

Amikor visszajövök, és visszatömöm helyére az AKG-t, a fülem csurom víz lesz.
Víz? Honnan?
Ekkor jövök rá, hogy nem csurom vizes, hanem csurom zöldteás a hallójáratom.
Mert olyan laza voltam, hogy a fülest szépen a monitor felső peremén túl belelógattam a zöldteás kancsóba.

Laza csávó fél óráig hajszárítózta az elektronikai céleszközt, hogy kipárologtassa a zárlatképes cseppecskéket.

Most már jól szól.
Legközelebb csak a billentyűkig hajítom hanyagul.

a mester sóhaja

nem tudok senkinek megtanítani semmi mást,
mint amit már amúgy is tud.
Én legfeljebb elismétlem szavakkal, és ő felismeri, hogy ez volt az, ami oly régóta motoszkált benne.

Ha újat mondok,
azt sem megérteni, sem megjegyezni nem fogja.

Kvintesszencia

Arr felbukkant a tengerből. Kopoltyúinak olyan jólesett a hideg, oxigéndús, sós víz, mint amilyen felüdülést a vérátömlesztés szokott okozni. Hat hónap után végre átmoshatta őket megint. Lubickolt még egy kicsit, majd nagyot sóhajtva partra botorkált, és a homokot óvatosan beletöltötte az aranyládikába. A vödör alján maradt még egy kevés, ami a gyengéd, ütögető mozdulatokra sem moccant. Az odatapadt részt arany kiskanállal és ecsettel óvatosan szedte ki, nehogy a ritka anyag egyetlen értékes szemcséje is kárba vesszen. Míg dolgozott, tüdejében az apró, teflonnal borított hólyagok fokozatosan kiszűrték a vizet, és átálltak légköri üzemmódra. Az aranyládában a bíbor homok úgy vöröslött, akár a vér.

*

Rees harmadik hete ült ugyanazon a helyen. A szaharai forróság lassan kikezdte az idegeit, és az ízületeiben a kenőanyag már-már elviselhetetlenül sűrűvé vált. Mégsem tehetett mást, csak várt. Minden éjjel, amint a hőmérséklet mínusz tizenöt fokra süllyedt, néhány csepp csapadékot be tudott gyűjteni. Maga szerkesztette kristályedénykébe fogta fel a harmatot, és hosszan gyönyörködött a halványtürkiz felszínben. S bár nagy volt a kísértés, hogy belekortyoljon, nem akarta veszélyeztetni a küldetés sikerét. Inkább a magával hozott tömlőből ivott, amelyben csak közönséges víz volt. Még néhány nap, gondolta, és elég lesz. Lehunyta szemeit, csak egyet tartott nyitva, hogy őrködjön a néma éjszakában.

*

Thot a hegyi faluban töltötte az utóbbi két évet. Mindenkit ismert, mindenkivel összebarátkozott. A helyieknek volt egy hagyománya, amit idegenek számára dolgoztak ki. Olyanoknak, akik nem ott születtek, felnőttként érkeztek, és csak pár rövid éve tartózkodtak náluk. A téli hidegben, ez mínusz ötven fokot jelentett, órákig tartó rituális tánc formájában kellett szimbolikusan megküzdenie a falu minden férfitagjával. Hogy érdekesebb legyen, teljesen fedetlen testtel. Aki jelentősebb károsodás nélkül megúszta a versengést, azt befogadták.

Thot átment a próbán, és attól kezdve a közösség tagja lett. Ám tudta, hogy eljön a nap, amikor el kell válniuk. Nem mondta el nekik, de érezték ők is. Hosszú, komor napfogyatkozás volt azon a délutánon. Orkán erejű szél fújt. Thot a megfelelő pillanatban kinyitotta a légakkut, és felfogta a jeges fuvallatokat. Amikor a töltésjelző a maximumhoz ért, elcsomagolta a szerkezetet, hátára vette odakészített zsákját, és útnak indult. Lopva akart távozni, tartott tőle, hogy a búcsú elnehezítené a szívét. Amikor a gerincről visszapillantott, látta, hogy néhány száz méterre tőle ott áll a falu apraja-nagyja. Sokáig nézték egymást.

Lassan valamennyien elszomorodtak, maguk sem tudták, miért.

*

Csend volt, elnémult a város, csak a kutyák ugattak itt-ott. A Hold vizet loccsantott az udvar köveire s a szomszédos házfalakra, a nyitott ajtón át a padlókövekre. Az asztalon aranyosan csillogott a finom cseréplámpa fénye. Taell megsimogatta az alvó asszony fejét, aki kedvesen dünnyögött valamit álmában. Belebújt az azbesztruhába, majd felcsavarta hasán a potenciométert. Sietve indult a kráter felé, hogy végezzen, mielőtt megérkeznek a turisták. Szennyezett anyaggal semmire sem megy. Kiadós séta után a biztonsági kordonnál állt. Odalent kénszagú gőzöket árasztva fortyogott az izzó kőzet. Elővette a mágneskanalat, és leereszkedett a drótlétrán. Rettentő meleg volt, de nem törődott vele. Függeszkedett a felszíntől pár centiméterre, egyik kezében a kanállal. Megvárta a következő, tiszta buborékot, és a felfröccsenő lávacsíkokból ügyesen el-elcsípett pár centiliternyit. Háromnegyed órányi munka eredményeként a kanál tele lett. Visszamászott, és a hasrekeszébe zárta a még mindig folyékony anyagot. Autóba ugrott, majd elhajtott a megbeszélt helyszín irányában.

*

Lace a monitoron figyelte, ahogy Arr, Rees, Thot majd Taell megérkeznek. Begördült tolószékével a trónterembe.

-          Köszönöm, hogy eljöttetek. Fáradt vagyok, barátaim, nagyon fáradt. Az ember már hosszú ideje letért az evolúció ösvényéről, és saját kezébe vette fejlődésének irányítását. Létrejött a szilícium alapú lény. Kiborgok vagytok mind. Kiborg az egész világ. Olyan egyedül érzem magam emberként, fajom egyetlen megmaradt példányaként! És bevallom, hiányzik, hogy esetlenek és sérülékenyek voltunk, hogy féltünk és tudtunk szeretni. Most minden jól működik, csak a lélek, az illant el.

Hogy hozhatnám vissza azt a boldog kort? Évtizedek óta ezen dolgozom, kedves segítőim. Újrateremteni az embert. A klasszikus módon nem megy – nincs társam, és öreg is vagyok. Olvastam, kutattam. Minden létező, mondja Arisztotelész, négy alapelemből épül fel. Két gravitáló, azaz nehéz elem van: a föld és a víz. Két levitáló, vagyis könnyű elem van: a tűz és a levegő. Rájöttem: ha létre akarok hozni valamit, csak a legtisztább forrásból meríthetek. Köszönöm, hogy segítettetek ebben. Hogy elhoztátok nekem a földet, a vizet, a tüzet és a levegőt.

Ám bármint vegyülnek is, e négy elem mind kevés, hogy útját állja a gonosznak, és megteremtse a jót. Csak egy esélyünk van ellene, a kvinta esszencia.

Kikászálódott a kocsiból, és óriási erőfeszítéssel a terem közepén felállított, alabástrom oltárhoz vonszolta magát, melyen három kis batyu – egy hófehér, egy fekete és egy szivárványszín kendővel letakart csomag – mellett ott sorakozott az aranyládika, szikrázó bíbor homokkal ölében, a kristályedényke, csendesen ringatózó harmatcseppjeivel, az üvöltő magashegyi áramlatok tépázta légakku, és a mágneskanál, melyben lángoló, folyékony andezit bugyogott.

Az elemek e különleges tisztaságú mintáit precízen háromfelé osztotta, és mindegyik batyu belsejébe egyformán juttatott belőlük.

Amikor végzett mindezzel, az oltár mögött álló szerkezethez vánszorgott, és belehuppant. Halk szisszenéssel fémpántok csúsztak elő rejtett nyílásokból, és az öreget bokáinál és csuklóinál fogva a székhez rögzítették. A mennyezetről különleges csőrendszer süllyedt alá, mely érhálózatként kötötte össze az öregembert és a három batyut. A csövek karvastagságú fecskendőben futottak össze, melynek végén arasznyi hosszú injekciós tű ágaskodott, milliméterekre a vénember mellétől.

Pont a szíve magasságában.

-          Csak a legtisztább forrásból merítek – ismételte motyogva Lace, mialatt a mennyezeti projektor egy fiatalasszony képét vetítette a trónnal szemközti falra. Szép volt, boldog mosolya időtlenséget és harmóniát sugárzott. – És mi más lehet ez a kvinta esszencia esetén, mint a lélek legmagasztosabb állapota? A szerelem; az örök szerelem. - Már a kivetített alakhoz beszélt. - Amelyben részem volt veled. Nincs nélküled élet, és veled minden újra kezdődik.

A vénség lehunyta szemét, arcán megkönnyebbült mosoly terült el. Talán ezekben a pillanatokban költözött vissza lelkébe a boldogság.

Egy tizedmásodperccel később a fecskendő előrelendült, és a tű mérnöki pontosságal szíven szúrta Lace-t.

A kiborgok meg se rezdültek.

A csőrendszer szenvtelenül szívta ki a sötétpiros folyadékot az aszott testből. 480 másodpercig tartott a tökéletes lecsapolás.

És néhány pillanattal később az oltáron hangosan, fülsértően és követelőzően felsírt fehér batyujában az első kisbaba.

Lord of the Flies

A Legyek Ura Bel-Zebub, a sötétség fejedelme, a pokol hercege.

A hajótörött gyerekek félelmei és szorongásai rövid idő alatt kivetülnek és testet öltenek. Megszületik az Állat.
Az Állat legyőzhetetlen, és csak akkor lehetnek tőle biztonságban, ha vérszomját áldozattal kielégítik.
Zsákmányuk egy részét, a koca fejét és beleit a vadászok az Állat kiengesztelésére szánják.
A beleken, az alacsonyabbrendű részeken a legyek serege lakmározik. A fejet Belzebub fogadja(foglalja) el.

Uralja a szigetet, uralja az Állat fennhatóságát elfogadó vadászok elméjét. Felőrli a józan észt, a félelmen keresztül kiszabadítja az előbújni készülő gonoszságot az emberkezdeményekből. Ahol a civilizáció támogatása véget érni látszik, akadálytalanul söpri el a gátlásokat.

A vadászok törzse leveti régi énjét, maszkok mögé bújnak, amely megvédi őket a beléjük nevelt moralitás szemrehányásától, önnön felelősségrevonásuktól.

Épphogy iskolások.
De már bennük van az, amit a Legyek Ura irányíthat.

Ahogy egyre fogy a remény a megmenekülésre, úgy veszti funkcióját az erkölcs és a régi törvények (ezeknek a civilizáció fenntartásában van szerepe), és kezd kialakulni egy új rendszer, egy állatias, civilizálatlan, ám abban a környezetben éppúgy - ha nem épp inkább - létjogosultsággal bíró társadalmi struktúra, amelyben a létfenntartás könyörtelen törvénye az egyetlen célfüggvény, és - mi tagadás - erre a sötétlelkű Jack az alkalmasabb vezér. Ő képes megszerezni a húst, és neki van koncepciója az Állat féken tartására.

De a kegyetlenség és a vérszomj nem praktikus okokból lépnek színre. A gonoszság és a hatalomvágy nem a rend megszervezését szolgálják, az új berendezkedés csak ürügy, alkalom arra, hogy Bel-zebub legyei kiszabaduljanak, és ellepjék, felzabálják azt a világot, amely évezredes fejlődésen ment át, mire képessé lett kordában tartani a sötétséget.