Itt hajt mellettem ez a pofa. Nekem jobb kocsim van, az övé leharcolt tragacs. El kell ismernem, fiatal még a srác, nekem is csak másoktól levedlett roncsra futotta az ő korában.
Az autópályán a "ki az erősebb, ki a faszább" játékot játsszuk, mint majdnem mindenki más is, kis sebességkülönbséggel megelőzni a sort, előbbre jutni, demonstrálva, mennyivel technikásabb, élelmesebb, rátermettebb sofőr vagyok. És persze - ahogy képességeimet erről más területekre extrapolálhatjuk - nem csak sofőr, hanem mívesebb emberpéldány is a többieknél.
Szolidan, intelligensen cikázom, néhány mazsola rémülten kormányoz, elnézően, szeretettel megmosolygom ügyetlenkedésüket. Az előbbi fószer próbál a nyomomba eredni, fel-felbukkan, ám végül jócskán lemarad.
Most itt le kéne kanyarodni, megelőzöm a konvojt, kultúrált gázfröccs, vissza picikét, be kettő kocsi közé, pont a féktávolságba beférek, jobbra ránt, megint fék, már a lassítósávban vagyok, kikanyarodom, le a sztrádáról.
A stoptáblánál áll a sor. Kénytelen vagyok várakozni.
Vesztek némi időt, de már ott is vagyok a lámpánál, sárgán villog, nagy lendület...
VÍÍÍÍ... ... CSAAAAATTTTT !!!
Kikászálódom a kocsiból, légzsákom van, illetve csak volt, kutya bajom.
A vétkes sofőr (mármint ő, természetesen ő a vétkes) felé haladok. Rángatja az ajtót, kiszáll.
Nocsak, kit látok, az előbbi taknyos, akivel kakaskodtunk már a sztrádán is. Úgy látszik, a következő kijáratnál sorolt le, és visszafelé kanyarodott, hogy itt belém rongyoljon.
Nagy lendülettel masírozik felém.
Karateedzésről jövök, még a kezemben az üthetnék.
De hogy bánthatnám ezt a zsenge és szimpatikus ifjút? Aki éppoly sokat remél az élettől, mint én az ő korában? Akinek éppúgy borotválatlan az arca, és pecsétes a nyakkendője, mint nekem volt 15 éve?
Hadonászik, mutogat és kiabál.
Ode se tudok figyelni, úgy megindít rojtos nadrágja, és most veszem csak észre, hogy a nyakkendőjének mintája nem más, mint matematika képletek, a parciális integrálás szabályai, a mértani sorozat összegképlete, szabályos ötszög szerkesztése és hasonló érdekességek. Milyen kedves egy srác!
Megcibálja a fülemet, és nyálat fröcsög a képembe, boldogan nevetek. Helyes gyerek.
Pont ilyen életigenlő és lendületes voltam én is, mintha csak magamat látnám.
Figyelj, tata, üvölti, az elsőbbségadás táblára mutatva, itt a mackósajtod, tudod, mit jelent ez? na virítsad a bejelentőt, mert bemosok egyet.
Hülyén kacagok, megölelem, hiszen milyen szép is volt, amikor csakúgy meghuzigáltam az öregebb bácsik pajeszát, belekaptam két ujjal az orrlikukba, hogy a föld felé rántsam őket, mint ahogy teszi ő most velem.
Ránézve szinte megfiatalodom.
Végtelen szeretet tölt el iránta, és míg elkerekedő szemmel, elképedve bámul rám, két kezemmel szorosan megmarkolom a fejét, hogy moccanni sem bír, és cuppanós puszit nyomok redőzött homlokára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése