két dolgot várhatok el egy előadástól vagy egy kurzustól.
hogy szórakoztasson vagy hogy informáljon (a kurzustól inkább ez utóbbit)
most az elsővel nem foglalkozom.
A prezi (kurzus) akkor lesz jó nekem, ha úgy érzem, hogy érdemes volt rászánnom az időt.
Hogy sokat tudtam meg belőle; hogy a kimeneti oldalon a tudásom mérhetően nagyobb lett, mint a bemeneti oldalon volt.
Látható, hogy a kurzus "jósága" függ a befogadótól. Sőt, az igazán jó kurzus dinamikusan igazodik a hallgatóhoz, ha valamely területen lassabb a felfogása, akkor ott kiszélesedik és elmélyül, ahol meg könnyen, gyorsan halad, ott sietősebb tempót vesz fel.
De ebből máris látszik, hogy mindenkinek más a jó kurzus, azaz, differenciáltan kell adni és befogadni.
És szükség van a folyamat mérésére, hogy adataink legyenek első pillantásra nem látható összefüggések feltárásához.
(folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése