az az ebédlőasztalunk.
a gépem mögött állt a teáskanna.
De nem valami ezeregyéjszaka stílusú (amit Utah teapot-ként emlegetnek a grafikai programok - ez olyan referenciaobjektum-féleség), hanem a megtermett, masszív, másfél literes, szocreál - egyébként nagyon praktikus - üvegkancsó.
Benne kihűlt zöldtea.
Gépelek, szenvedek, gépelek, lelkesedek, törlök, törlök, írok, törlök, kattintok, zenét hallgatok.
Normál alkotói folyamat, melyben a zenehallgatásnak és a hangoknak kiemelt jelentősége van.
Ehhez egy 1800 HUF beszerzési árú, kiváló minőségű AKG fülhallgatót használok.
Felállok, mert el kell zarándokolnom valahova.
Felállok, és a fülest hanyagul a monitorra dobom.
Amikor visszajövök, és visszatömöm helyére az AKG-t, a fülem csurom víz lesz.
Víz? Honnan?
Ekkor jövök rá, hogy nem csurom vizes, hanem csurom zöldteás a hallójáratom.
Mert olyan laza voltam, hogy a fülest szépen a monitor felső peremén túl belelógattam a zöldteás kancsóba.
Laza csávó fél óráig hajszárítózta az elektronikai céleszközt, hogy kipárologtassa a zárlatképes cseppecskéket.
Most már jól szól.
Legközelebb csak a billentyűkig hajítom hanyagul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése