Azt álmodtam

Hogy te meg én...
Nem azt. Hosszan beszélgettünk. Közben robogott a busz. A Marsra utaztunk, Ibusszal. 70 dollár volt a jegy, marsi dollár. Nekem csak 69 volt, a valutalapomon nem volt több hely már, minden zsebpénzem gitárra költöttem, Ausztriából hozattam. Te fizetted ki a hiányzó részt,hogy együtt mehessünk. Sírtam álmomban a nagylelkűséged miatt. Arra ébredtem, hogy nedves az ágynemű

Egy fényes pont

Sőt villám... ez hasított belém elsején. Nem láttam egyebet... szemem homályos volt minden másra. Ahogy az idő múlik, tisztul a kép, s én lassan megnyugszom. Az élet békésen araszol tovább.

Én félig nő vagyok

Na ez nem egy comingout, hanem beismerése annak, hogy nem tudok barkacsolni, hogy hajlamom van a melankoliara, hogy ábrándozo és romantikus vagyok, hogy szeretem a salátat és a gyerekeket, hogy szívesen idozom a fazek korul, és néha összefacsarodik a szívem, hogy mennyire szívtelen férfi vagyok.

Miért mindig az utolsó pillanat

Ban jut eszembe a jó ötlet.mikor már késő.
Ban gondolok az ajándékra. Mikor ég a gyertya.
Után érek oda.amikor épp bezártak.
Ban mondanám ki hogy szeretem, mikor már elhagyott mert mást szeret.
Az én életem utolsó pillanatok sorozata. Jöhetnének első pillanatok is. Jönnek talán, csak gyáva vagyok észrevenni őket. Siránkozni könnyebb, nagy rutinom van benne.