Haldoklott

de nem mondta meg senkinek.

Később, amikor már nem volt mit tenni, csak várni, a felesége kérdőre vonta.
Nem akartam, hogy bármi is változzon.
Ez volt a fő érve.
Nem hittem benne, hogy a kezelések megmentenek.
Azt viszont tudtam, hogy végig csak szorongtok majd, te meg a gyerek, nem megyünk el sehova, nehogy ez vagy az történjen velem. Az életünk onnantól kezdve lett volna pokol, hogy közlöm a hírt.
Most már jártányi erőm sincs; éppen elég most elkezdeni a keserű napokat.
De hátha még lehetett volna valamit tenni. Az orvostudomány... sírdogált az asszony.
Egyszer eljön az idő úgyis. Amíg lehet, éljünk teljesen és jól, kihasználva minden pillanatot.
Mint a bridzsben, ahol az a feladatod, hogy a legjobbat hozd ki a leosztásból. Nem mindig lehet szanaduval mindent besöpörni, de ha ügyesen használod, amit kaptál, mégis boldog lehetsz.
Így gondoltam a hátralevő évekre.
Nem volt-e édes minden perce? Vigasztalta a könnytől maszatos arcú nőt.
Fogták egymás kezét.
Fájt az a sok kaland, élmény és lehetőség, ami közös jövőjükből már örökre kiradírozódott.
És aztán elkezdték számba venni, mi mindenben volt részük együtt.
Egészen meghitten, a körülményekhez képest boldog hangulatban nosztalgiáztak.
Fényképeket nézegettek.
Nevettek. A férfinak még egy vicc is az eszébe jutott.
Aztán bejött az eutanázor. A nő felállt. Megpróbálta elfojtani a zokogását, ám mégis el kellett fordulnia, míg az orvos bekötötte az infúziót. Aztán erőt vett magán, és nézte az urát.
Az eutanázor kiszólt, és bejött a rendőr meg a közjegyző. Felállították a kamerát.
A közjegyző feltette a szokásos kérdéseket, a beteg jól hallhatóan felelt.

Kezébe adták a kapcsolót.

A férfi kinyúlt az asszony felé, és utoljára megszorították egymás kezét.
A férfi megnyomta a gombot.

20 percbe telt, míg lefolyt az infúzió. Mindannyian némán álltak.
Végül az orvos ellenőrizte a fekvőt, és bólintott.

Az asszony homlokon csókolta a halottat, és míg kifelé botorkált, elmosolyodott; öröm töltötte el amiatt, hogy végül sikerült megtalálnia a szekrény alján férje kedvenc nyakkendőjét, az elefántmintásat, és hogy abban indulhatott el az útra, ahogy kívánta.