míg karateedzésen voltam,

ellopták az öltözőből a vadonatúj Nike edzőcipőmet.
Ebben nem is az a legrosszabb, hogy a cipőre fél évig gyűjtögettem.
22ezer volt, szívtam a fogam, de annyira beleszerettem már rég, hogy mégis kiadtam rá ezt a kisebb vagyont.
(mennyi sört lehet inni ilyen sok pénzből...)

és akkor jöttek a csirkefogók, állítólag az ablakon keresztül - bukóablak - hatoltak be, ezt mondták a rendőrök, hogy behatoltak, esküszöm, a zaklatott lelkiállapotom dacára nevethetnékem támadt, behatolt, mintha valami szenvtelen igazságügyi orvosszakértő írna le egy nemi aktust, végül is tekinthetem annak, elvették erőszakkal az öltöző betörő-szüzességét, ez tény, behatoltak a liliomtipró szemetek, és meglovasították a divatos Nike cipőmet.

Szóval a legrosszabb nem a pénz.
Az a legrosszabb, hogy azt a cipőt még nem hordtam eleget.
Az a cipő még nem volt igazán az enyém.
Még csak fel se próbálhattam úgy istenigazából, nemhogy nem volt alkalmam ráunni.
Egyszer hordtam mindössze, a boltban fizetés után rögvest kicseréltem, a szakadt előző tornacipőmtől búcsút vettem, és iktattam a legközelebbi kukába, és esküszöm, olyan boldogan lépkedtem benne, mint amilyen feldobott egy új szerelmes - annak ellenére, hogy épp most adta ki az utamat a nőm, na ez megint megér egy estét, hogy elmeséljem, de most a cipő foglalkoztat legerősebben, mert az mégiscsak váratlan volt, értehetetlen, erkölcstelen, és mert igazán szíven ütött.

Én nem tudom, kinek mit jelentenek a cipők.
Nekem általában nem sokat, de van úgy, egy-két darabbal, megjegyzem, nem csak cipők, hanem másfajta apróbb tárgyak, egy teló, egy mp3-lejátszó, egy könyv, egy tárca,  bármi, ami megtetszik, és utána napokig csak rágódom, hogy meg kéne venni, szóval az ilyesmi úgy fogva tartja a gondolataimat, mint egy nő, egy szerelem, és a hasonlat nem is erőltetett, mert tényleg úgy éreztem magam, legalábbis Nikével, hogy a lassú birtokbavétel, a fokozatos felfedezés izgatott várakozása, apró örömök, halk sikkantások teljes kavalkádját ígérte nekem ez a cipő, és most tessék, valaki másé.
Aki nem ismeri a féltékenység poklát, az nem értheti, miről beszélek.
Ha meglátnám a csukát a tolvajon, félek, hogy leütném, letaglóznám, kinyiffantanám, fejbe vágnám valahogy. De a bíróság ilyen esetekben nem alkalmazza a szerelemféltést enyhítő körülményként.

Jövök ki a dojóból, nyúlnék a cipőmért, hűlt helye. Elég gyorsan ráébredtem, mi a helyzet, üvölteni akartam, de a karate önuralomról szól elsősorban, nem illett volna semmiféle kirohanás a hely szelleméhez.
A rendőrök helyszínelése sem tartott sokáig, de engem még hamarabb elengedtek. Az épület egy városszéli tanyán áll, mezítláb lépkedtem kifelé az úton.
Október van, sütött a hideg a betonból, a rücskös felületen a kövek szanaszét vágták a talpamat, de a hangulatom volt a legfagyosabb. Csillagtalan éjszaka volt, a holdat felhők takarták, sápadt fénye alig nyújtott világosságot. Óvatosan botorkáltam a kocsiig - kétszáz méterre van a parkoló -, lassan, de belülről gyilkos hangulatban. Ha valaki most hozzám ért volna, biztosan kihúzza a gyufát.
Ritkán vagyok agresszív, de akkor válogatás és gondolkodás nélkül ütök, rosszul jár, aki a közelemben tartózkodik.
Egyre csak a cipő színe, formája, az anyaga, az illata - új cipőnek olyan sajátos, lábszagmentes, ragasztó-, oldószer- és festékillata van - ezek jártak a fejemben, hol düh fojtogatott, hol sírás kerülgetett, de már a kocsinál jártam. Nyitnám, de a kulcs nem volt a zsebemben. Márpedig kabáton kívül semmit nem vittem. Cipő és kabát: ennyi volt nálam. A kabát zsebébe megy a kulcs. Mindig így szoktam, ez már automatizmus.
Kis híján kiborultam. Megint a hely szelleme mentett meg, karatésként képes voltam uralkodni magamon.
Mögöttem léptek csikordultak a murván. sarkon perdültem, persze felhasította a bőrömet valami odahajított söröskupak, mert miért is ne hasította volna fel, és azonnal ütöttem. Ököllel az arcába.
Az illető elterült. A halvány lámpafényben felismertem, hogy a sensei az. Feltápászkodott, és megrázta a fejét.
- A kulcsod kiesett a zsebedből, azt hoztam utánad. Kicsit hülye vagy, ugye, tudod?
Azzal sarkon fordult, és elment.

Sokáig bámultam a kezemben tartott kulcsra.