click to download hardware

In the not too distant future, not only the software but the hardware may be downloaded from the internet.
Certainly, special devices will be needed for that, and not all hardware download will be possible.

But as our views about matter and information converge (I mean, modern philosophy considers everything basically energy plus information and we gradually distinguish them less and less), we understand that information determines how things look like and behave, hence if we have unlimited acess to elements, and we are able to scan an object at the atomic level, we can theoretically place components in the correct position to replicate the original object.

We will need a special "printer" or nanoreplicator, which can bee fed by not colour ink components but "element-ink" cartridges, compunds can be assembled from those finy-tiny corpuscules at a much finer resolution than is available in contemporary bubblejet printers and all parts can be put together as if a Lego object was built.

Theoretically this is not pure science fiction.
Richard Feynman, the Nobel laureate physicist said over 50 years ago that such atomic scale assemblers would be possible in the future and Don Eigler, IBM Fellow has already demonstrated that technology can intentionally place atoms to their predefined places.
Therefore, if one structure can be built (the original object representing that), transferring the 3D scanned information to the nanoreplicator will help duplicate an object.

Now it seems fancy, funny fantasy. In a couple of decades our grandchildren will download mugs, T-shirts, glasses, mobile phones, guitars, chairs etc. on a daily basis.

They enter cyberspace, fly to the mall-store-space they want, and if they want to buy some gadget, easily grab them to the floating "Download" basket, get charged and... the thing plumps in their real-world hands.

vagy itt van például Watson

akiről már személyként beszélünk, pedig gép. Nemcsak a média lelkesedik érte, hanem én is. Ha megnézed, mire képes, valóban lenyűgöz némely vonása.
Persze nincsenek illúzióim afelől, hogy minden korban voltak fantaszták, akkori kockák, akik tűzbe jöttek egy izgalmasabb technikai fejlesztés láttán, és máris ábrándozni kezdtek.
Most is erről van szó; legalábbis ezt gondolom, magamból kiindulva.
Persze Watson még nem a Skynet - sosem is lesz az.
És még csak nem is beszéli a nyelvünket, angolul is csak épphogy ért valamicskét. Semmiképp sem úgy, mint mi. De ha nézed, ahogy játszik, olyan emberszerű (igaz, mesterségesen, manipuláltan az); a legizgalmasabb pedig nem is maga az eredmény, hogy megcsinálták és méghozzá hogy!, hanem a jövőbeli perspektívái.
Amire használni lehet, abból egy-két dolgot sejtünk. Aminek megágyaz, abból még szinte semmit sem látunk. Előkészíti a terepet egy új korszaknak.
Internet 3.5? Droidnet, Cybernet, ki tudja.
Asimov nem érhette meg, de mi talán igen.
Jönnek az androidok? Ezt eddig scifi irodalomként emlegettük - mostantól már csak realitásként gondolhatunk rá.

Internet 2041

Én nem értem, hogy mások, akik már száz évvel Darwin után szocializálódtak, miért nem értik, hogy mi is csak köztes állomás vagyunk.

Na, nem úgy, ahogy azt az iskolában tanítják, hogy így zajlik az evolúció, itt a törzsfejlövés fája, ennek vannak zsákutca-ágai, meg szépen tovább fejlett, bimbózó ágacskák, egyik ígéretes kinövés pont az ember, de talán majd lesz még fejlettebb ember, szupember és így tovább.
Hiszen a természet erős törvényei ránk is vonatkoznak, mutálódunk, szelektálódunk. Punktum.

Hanem úgy, hogy minket magamagunk váltjuk le szilícium-alapú önverziónkkal (meghágva, de legalábbis felülbírálva a természetet minden törvényével egyetemben).
Létrehozzuk rosszul működő komponenseink jobbított alternatíváját, kicseréljük magunkban.
Létrehozzuk e komponensek összefüggő rendszerét.
Létrehozzuk a megjavított embert, amely képes lesz létrehozni a szupembert, melynek nem lesz már influenzája és rákja, kedvére pöfékelheti a cigit, kedvére lőheti magát hernyóval, kedvére leugrálhat a Niagara-vízesésről és kedvére űrsétálhat anyaszült (anya?! szült?! - hahaha!) szkafandertelenül a Holdon.
(azt még nem tudom, hogy lesz-e olyasmije, hogy kedv.)

Kezdetben mesterséges implantokkal tesszük a jobbítást, már most is van művégtag meg csípőprotézis.
Aztán majd nanotechnológiával elérjük, hogy a különbség eredeti és utánkorrigált között észrevehetetlen legyen.
Majd új programmorzsácskák írásával (vírus) rábírjuk önreprodukciós rendszereinket új komponensek szintézisére. Tadaaam!
Például kézilabda-kapus vagyok, és rájövök, hogy kéne még egy mancs. ez így zajlik majd:
A klinikán vért vesznek tőlem - két hét múlva jöjjek vissza. Visszajövök, kapok egy koktélt, pár szurit.
Kifizetem a cuccot, hazamegyek, aztán nagyon viszket a vállam pár hétig, kinől rajta egy dudor, szépen nől, kis csökevény, de fejlődik a lelkem, ujjak bimbóznak rajta, ízületesedik. Először vigyázni kell rá, keménytokba csúsztatom (furán fityeg az), nemsokára már puhatok is elég, aztán jöhet a napfény és a tornáztatás. Három-négy hónap alatt szép hosszú, szőrős, izmos karom nő, megyek vissza játszani, na most dobd be a hétméterest!

Aztán, amikor majd már elavul a szénalapú létforma, megint visszatérünk a fogaskerekekhez és dugattyúkhoz, csak az agyunkban duruzsolnak majd életre emlékeztető komponensek.
(érdekes, hogy a kerék milyen jó találmány, talán elvaul-e valaha is, bármely világegyetemben? Még a könyv is igen jó kis találmány, de a kerék talán univerzálisabb.)

Miért lenne ez szomorú?
Miért van bennünk az a romantikus elképzelés, hogy a mi létünk az végcél?
Még ha teremtett lények vagyunk is, létrehozásunk eredeti célja akár az is lehetett, hogy alkossuk meg a következő lépcsőfokokat.
Ahogy az történni is fog.

Szép új világ lesz.
Sistergő, zakatoló.
Sehol egy kacaj.