tudod, hogy szeretlek
de minek az állandó háború
a játszmák, a víadal?
ha jobbra mennék s te balra
miért hogy magad felé húzol?
Nem magadhoz...
Pedig úgy odabújnék
halkan szuszogva,
orrom öledbe fúrva
feledve harcot, játszmát
ételt és világot
csak beszívni bőröd illatát
szembehunyva elképzelni
egy csendes mezőt
az égen némán bárányfelhők úsznak
új meg új formákkal pantomimot játszva nekünk
mi a fűben fekszünk, s halkan nevetünk
de minek a játszma, minek a harc?
ezt vakkantom mindig, de nem érted...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése