nem a szép szavaknak hiszek;
úgyis megérzem, ha hamisan csengenek, és nem veszem be.
de ez, sajnos, mégsem igaz.
hányan és hányan estünk áldozatul a behízelgésnek és a hazug udvarlásnak!
ám ilyenkor nem a szavak csalnak tőrbe, nem az álarcként felöltött mosoly (nem Duchenne!) és színlelt odaadás vesz le a lábadról.
a bókok csak elindítanak valamit, csak félig ők a hibásak.
te vagy aki lépre csalsz és csalatsz, elhiteted önmagaddal, hogy amire vágysz, valóság, és saját kelepcédbe esel.
ki ne lenne elég gyarló ahhoz, hogy bármennyire realistának vallja is magát, egy szempillantás alatt ostoba romantikussá fonnyadjon, ha felcsillan a remény?
egy kedves szót hallasz, rég vágyott elismerést kapsz, és szilárd, világmegvető egód erőtlen hamukupaccá roskad.
aztán ne csodálkozz, ha egy arra járó kankutya a lábát emeli, és rádcifráz; sárkupaccá alakít: kimutatja lényegi valódat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése