A művészet befogadását az ember az egyszerűvel, hétköznapival kezdi.
Ami könnyen emészthető.
Fiatal korunkban: szeretnénk eligazodni a műveken. Élvezni akarjuk.
Később: az egyszerű triviálissá válik, nem találunk már benne újat, érdekeset. Belecsömörlünk.
Öregszünk, létkérdések foglalkoztatnak, bonyolultabbnak észleljük a világot, kétségeink támadnak.
Ezekre keresünk válaszokat. Látni akarjuk, hogy mások is elmélkednek rajtuk.
Kreatív megfogalmazásuk lenyűgöző élményére vágyunk.
Az igényes, kifinomult mozzanatokra, amelyek visszatükrözik gondolataink bonyolultságát, de felcsillantják a kaotikus felszín alatt a struktúrát is.
Kezdetben: népmesét olvasunk.
Majd: indiános könyveket, Rejtőt, Christie-t.
És csak később: Dosztojevszkijt, Vonnegutot, Jelineket.
---
Egy vers nekem: talán dagályos; nyilvánvalóról ír, elkoptatott frázisokkal.
Egy tizenöt évesnek: a saját problémáit fogalmazhatja meg, olyan szavakkal, melyekre rezonál a lelke, és gyönyörűnek találja ugyanazt.
---
Alkotó, mű, befogadó - a művészet szentháromsága.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése