2012. október 22., hétfő

analógia és modell

A részecskék hullámtermészetének felfogása többek között azért is nehéz, mert magukat a hullámokat is többnyire részecsketermészettel illusztráljuk, így a hullám mentális sémája referenciát tartalmaz a részecskére és az éterre.

Amikor a középiskolában hullámról beszélünk, és a hullámok viselkedését tanítjuk, általában olyan matematikai modelleket - analógiát - használunk (vizuálisan jól demonstrálható voltuk miatt), amelyek folyadékokban tapasztalható hullámjelenségekkel kapcsolatosak, mint a rések, rácsok, interferencia, elhajlás jelensége. Amikor ezt redukáljuk kisebb fizikai méretű modellre, részecskék és közöttük levő (rugalmas kötelékkel modellezett) erőhatások játszanak szerepet, ilyenekből felépített "leves" alkotja a közeget a későbbiekben.

-- Ahogy az egyedfejlődés megismétli a törzsfejlődést, úgy ismétli az oktatás a fizikai felfedezések pályáját, a konkrétan megtapasztalhatótól az elvont felé haladva (ennek így kell lennie, ráadásul ez nem is olyan rossz: hálásak lehetünk azért, hogy a technikai demonstrációs eszközök fejlődésének köszönhetően már nagyobb ugrásokkal is haladhatunk, mint arra a történelemben lehetőség volt). --

A hullámok magyarázatánál tehát bevezetjük alacsonyabb szintű (alap)modellekként a részecskéket és az "étert", ami a későbbi, absztraktabb matematikai tárgyalásnál már akadályozza újabb sémák kialakulását, plusz erőfeszítésre késztetve az elmét, amellyel el kell rugaszkodnia a korábbi sémától, alternatívát kell kialakítania, és a kettőt egy metasémával kell összekapcsolnia.

A modellt később tovább finomítjuk, míg végül kialakul egy matematikailag önálló, saját, a korábbi modellből nem levezethető tulajdonsághalmaz, amelynek lényeges vonása, hogy a részecskefelfogással ellentétes következtetésekre már ennek nyomán, a részecske-matematikát elvetve, jutunk (pl. a kettősrés-kísérlet és az alagúthatás).

Ha egy szimbólumkezelésben jeleskedő programmal (vagy egy gépiesen gondolkodni képes emberrel) ismertetjük meg a hullámok matematikáját, jó eséllyel hibátlanul és következetesen le tudja vezetni a ma ismert jelenségek zömét. (Ennek a szimbólummanipulációnak ugyanakkor az "értés" misztikus fogalmához nem sok köze van.)
Az iskolában azonban nem lehet így bevezetni ezt a tudományt, hiszen a világgal kapcsolatos tapasztalataink kialakításához és fejlődéséhez a konkrétumokhoz kötés, a megfelelő analógiák segítségével - apróbb lépésekben - végrehajtott sémabővítés, modellfelépítés és az absztrakció bizonyos, évszázadok tapasztalatain át kristályosodott módjai működnek. De vajon csak azok?

Szerepet kaphat a 3D virtuális valóságban kialakított szemléltetés. Mivel demonstrációs eszköznek sokkal jobb, pontosabb és olcsóbb, mint a fizikai kísérletek zöme, javaslom, hogy digitális eszközön szemléltetve, animációval mutassuk be elsőként az absztrakt modellt, és csak ezt követően konkretizáljuk makroszkopikus, kézzelfogható tárgyakkal. Így egy általános séma (azt nem tudom megmondani még, hogy mit kell tennünk e séma megfelelő mértékű bevésődéséhez) kialakításával indítunk, és ennek speciális eseteként hozunk létre makroszkopikus és mikroszkopikus részsémákat a későbbiekben.
Az ilyen megközelítések újfajta pedagógiai és pszichológiai hozzáállást és módszertant követelnek meg, lehetővé téve azt is, hogy mindenki saját képességeinek megfelelően haladjon.
Nem biztos, hogy szükséges a fentebb leírt módon tanítani, mindenesetre lehetséges kipróbálni. Nem biztos, hogy mindenkinek fizikussá kell válnia. Talán sokan nem is lennének rá képesek, azon kívól szükség van bölcsészekre, orvosokra, művészekre, iparosokra és lelkészekre is. (És producerekre, sőt, talán még marketingesekre is.)

Ami azonban szinte teljesen bizonyos: a tömeggyártás ideje a végéhez közeledik, és az egyénre szabott, egyedi igényekhez illeszkedő termelés ideje virrad fel nem csak az iparcikkeknél és a kommersz szolgáltatásoknál, de olyan fontos szükségleteknél is, mint az egészségügy és az oktatás.


2012. október 17., szerda

a csodálatos köldök

a pete osztódásakor egyforma sejtek keletkeznek, létrejön a szedercsíra, és valamikor elkezdődik a differenciálódás.
Mikor és hogyan? Miért akkor, és mi árulja el egy sejtnek, hogy a DNS mely szekvenciáit kell kifejtenie, a nagy program mely része vonatkozik rá?

A mikorra választ adhat a telomér-elmélet, amely egyfajta időmérő mechanizmus. Vagy az, vagy egy hozzá hasonló működés képes osztódásszámban mérve megállapítani a mikort, visszatartani és beindítani a differenciálódást.

De a "hogyan tudja meg a szem-ős, hogy szem-programra figyeljen, és miért nem vese lesz belőle"-típusú kérdésre nem találtam választ eddig (leszámítva a zigóta szimmetriatengelyeinek kialakulását és a gasztrula - bélcsíra - képződést, amit (rendkívül okos módon) a tyúktojásokban fejlődő csibeembrió vizsgálatával már réges-rég megfigyeltek).

De mi a mechanizmus?

el kell olvasnom a gasztruláció mechanizmusát, hogy pontosabb képet kapjak.
Addig ez a poszt parkol.


A mechanizmus a köldökből mint epicentrumból indul ki, és lökéshullámként terjed tovább.




2012. szeptember 25., kedd

hány beteljesületlen szerelemre

jut egy beteljesült? Ötre? Százra?

Hogy ez melyik, te döntsd el.

- - -


Lev Porjafin minden este elporoszkált a térre. Az egyik sarkon állt egy Puskin-szobor. Annak támaszkodva nézte a túlsó oldalon álló házat, ahol Olga lakott. De nem ment közelebb.
Nem azért, mintha félt volna. Nem olyan fából faragták.
Hanem azért, mert ez volt a megállapodás.
Hosszú idő telt el így.
Majd ágynak esett, bár nem volt még öreg.
Csak hát a tüdőrák. Az nincs tekintettel a korra.
Lev Porjafin türelemmel várt.
Ez volt talán az egyetlen erénye egész életében.
Porjafin várt, és Olga nem jött.
És Lev szenvedett, nem csak a rák miatt.
Amikor már érezte, hogy nincs sok hátra, tollat és papírt kért Nyinocskától.
A szolgáló megijedt, megérezte talán, hogy gazdája elszámolni készül a világgal.

"Drága Olga" - írta erőtlen kezével reszkető, pacás betűket kanyarítva Lev Porjafin - "sajnálom, hogy megszegem az ígéretemet, és én keresem Önt. Úgy érzem, nem mehetek el anélkül, hogy elmondanám, mennyire hálás vagyok Önnek, hogy teljessé tette az életemet. Az a rövid idő, amíg kitüntetett barátságával, igen sokat jelentett nekem. Sajnálom, hogy 'erőszakosságommal', amilyennek Ön közeledésemet nevezte, terhére voltam olykor.
Megértettem, hogy derék férje és pajkos gyermekei milyen sok feladatot róttak Önre, így hát megígértem, hogy várok a soromra, amíg majd felkeres, és - mint barátságunk idején - nekem szenteli figyelmét.
De, miként az életben oly sok minden, ez a lehetőség is anélkül szaladt el, hogy élvezhettem volna akárcsak egyetlen pillanatát is.
Olga, minden jót kívánok. Emlékét magamban, magammal viszem."

Összehajtotta és lepecsételte a levelet, majd csengetett Nyinocskának, és meghagyta neki, hogy az írást csak a temetést követően adhatja át Olgának, de kizárólag saját kezébe. Aztán megkérte, hogy húzza el a függönyöket, és reggelig ne zavarják.

Amint egyedül maradt, feljebb küzdötte magát a párnán, és kifelé bámult az ablakon. Szerette volna magasztos gondolatokkal megtölteni az elméjét, ehelyett csak hétköznapi dolgok jutottak eszébe. "Mindjárt este hat" - gondolta. - "Ilyenkor szokta a fagylaltárus körbetolni kis kordéját. Sosincs vanília nála. Elfogy, mire hozzám ér." Aztán: "A tavon biztos most is ott ringatózik a zöldre festett, csálé csónak, benne a szikár úr verseket olvas annak a rettentő kövér hölgynek. Csoda, hogy bele nem borulnak a vízbe." Lassan lecsukódott a szeme.
Nyugtalan álma volt: néha kihagyott a lélegzete, néha erőlködve zihált.
Odakint feltámadt a könyörtelen északi szél.

Olga aznap este vendégül látta férje üzlettársait. Amikor a férfiak a balkonon szivaroztak, Simcsin doktor egy elejtett megjegyzését véletlenül meghallva értesült róla, hogy Lev Porjafin beteg. Hirtelen szorongás vett erőt rajta, és fejfájásra hivatkozva visszavonult a szobájába.
Izgatottan levélpapírt húzott elő, és sietve írni kezdett:
"Kedves Lev, nyugtasson meg, ugye nincs komoly baja, ugye jól van?" - majd sírva fakadt, de éppoly hirtelen abba is hagyta. Összegyűrte a levelet, és a kandalló tüzébe hajította. Egy percig rémülten bámult maga elé, aztán az ágyhoz szaladt, magára húzta a takarót, és összekuporodva elaludt.

Másnap reggel, mihelyt az ura munkába indult, a gyerekeket a dadára bízta, és kocsit rendelt.
Lev Porjafin háza közelében fizetett, kiszállt, és a hátralevő utat gyalog tette meg.
Pontosan ugyanabban a pillanatban, amikor cipője az előszoba padlóját érintette, Porjafin átlépett a béke birodalmába.

2012. szeptember 17., hétfő

Míg fekszem kiterítve

Nincs már mi fáj, csak tömény érdeklődés vagyok, hogy mi zajlik még, és mi következik.újszülött a halálban mindenki. tágra meredt szemeim bámésszák a fel-alá sopánkákat.koponyám belül derű, de arcom fagyott halotti maszk.valaki rúzsozzon már rá egy mosolyt!

2012. augusztus 31., péntek

Smartball

Egy új sportág, ami kombinálja az észjátékokat az ügyességgel.

Egy 13 x 13 mezős (1 mező 1 négyzetméter), négyzet alakú, pepita táblán áll fel a két hatfős csapat.
A pálya oldalainak közepén 4 db kosárpalánk van, két-két szomszédos tartozik egy csapathoz. A célterület a palánk alatti 7,5,3,1 négyzetből álló háromszög. A visszatérő terület az alapvonalon levő 7 négyzete a célterületnek. 2 játékvezető és egy kvízmester van.

A cél pontok szerzése.
A játék időre megy, 2 x 30 perc, az a csapat győz, amelyiknek több pontja van.

Haladás.
A játékosok a táblán akkor mozoghatnak, ha erre jogot szereznek.
Minden mozgás előtt elhangzik egy kérdés. Ez egy kvizkérdés, 1-6 pontért
Amelyik csapat játékosánál van a labda (ez a csapat a kedvezményezett), annak kell válaszolnia. A jó válaszért megkapják a pontokat, ha rosszul válaszol, az ellenfél csapata válaszolhat, az a játékos, akit az ellenfél csapatkapitánya kijelöl. Ha az így adott válasz jó, az ellenfél csapatkapitánya megkapja a labdát (szereprablás), és az általa kijelölt akármyelik játékosának passzolhat.
A kedvezményezett csapat jó válaszáért kapott pontokat úgy lehet felhasználni, hogy a labdás játékos legfeljebb annyit léphet egyenes vonalban (átlósan nem szabad lépni), ahány pontja van a csapatnak. Ezután passzolhat egy csapattársának, vagy kosárra dobhat a célterületen belülről. Ha ennél kevesebbet lép, akkor a passz után a labdás játékos a maradék lépéseket még felhasználhatja, passzolhat és dobhat, ha marad pont, a labdás játékos... és így tovább, amíg a lépés pontszámai el nem fogynak.

Passzolás. A passzot el kell kapni, ha kiejti egy játékos, bárki felszedheti saját mezőjének elhagyása nélkül. Védőjátékos is elcsípheti a labdát, ekkor szerepcsere történik, az elrabolt labdához tartozó maradék pontokat a védő csapat felhasználhatja. Ha a labdát senki nem tudja elcsípni, gazdátlan mezőn landol vagy elhagyja a pályát, azé a labda, akinek a palánkjához tartozó pályaszakaszon ment ki. A csapatkapitány által kijelölt játékos a visszatérő mezők egyikére lép, és a labdát játékba hozza.

Ütés is lehetséges. Ha egy labdával rendelkező játékos, míg a kedvezményezett cspatnak van még 3-6 pontja, első lépésként átlósan egy ellenfél játékos mezőjére tud lépni, az ellenfélt kiüti. Ez 3 lépéspontba kerül. Ezután csak passzolhat, dobni nem szabad. A kiütött játékos elhagyja a pályát, és a következő körben a saját palánkja alatti visszatérő mezők egyikén kerül vissza a játékba.

Dobás.
A célterületen belülről lehet kosárra dobni. védekezni szabad. Érvényes találat után a dobó játékos tetszőleges, csapatához tartozó visszatérő mezőn játékba léphet.
Ha a dobás nem sikeres, a játékosok a pattogó labdát megpróbálhatják felszedni. Ha nem lehetséges, a passzolásnál leírtak szerint jár el a bíró.
A sikeres dobás annyi pontot ér, ahány pont még van a labdában.

Csere, időkérés.
Félidőnként két időkérési lehetőség van.
Csere minden kérdés előtt lehetséges. A lecserélt játékos lemegy, a cserejátékos a visszatérő mezők egyikén lép játékba. Tetszőleges számú csere van, de előre kell jelezni, és csak a következő kérdésnél hajtható végre.

Büntetés, szabálytalanság.
kilépésnél figyelmeztetés történik.
két figyelmeztetés egy büntető.
Súlyos szabálytalanságnál azonnal büntető történik.
Durva szabálytalanságnál (szándékos durvaság, lökés, ütés, labdával dobás, vitatkozás, sértegetés, sportszerűtlen magatartás) a bíró kiküldi a büntetett játékost, aki két percig kimarad, és szerez egy hibapontot. Négy hibapont kipontozódással jár.
A büntető a következő: a kedvezményezett csapatkapitány választ három lehetőségből:
1. Dobás: a labdás játékos akárhonnan kosárra dobhat, nem csak a célterületről.
2. Egy védő játékost levesznek a tábláról, aki azonnal a visszatérő területre kerülhet.
3. Az ellenfél csapata a következő körben nem rabolhat kérdést, vagyis a következő körben, ha a kedvezményezett csapat nem jól válaszol, akkor is náluk marad a labda.


Te folyton gründolsz valamit! avagy mire való az egyetem?

Larry Ellsion (Oracle CEO) is kibukott, Bill Gates, Steve Wozniak, Steve Jobs, Paul Allen mind-mind találtak maguknak jobb elfoglaltságot, mint az egyetem.
De utólag: nekik volt igazuk.
Az egyetem elsősorban azoknak való, akik nem maguk akarnak új utakat taposni, hanem inkább kényelmesen a mások által kitaposott úton járnak.
Persze lehet a felfedezők között is, aki az egyetemre azért megy,hogy magába szívja, amit mások már kitaláltak, ne kelljen újrafelfedezéssel időt vesztenie, és aztán vesz repülőrajtot.

Nekem is volt egy évfolyamtársam, aki ugyan diplomát nem szerzett, de folyton céget alapított, tőzsdézett, időnként bejött vizsgára, akkor összepuskázta és összesúgatta magának a kettest, de kirostálódott a nagy, patinás egyetemről.
Most Amerikában él, felsővezető a Microsoftnál :-) Sokkal-sokkal messzebre jutott, mint én, aki az iskolában rekedtem sokáig. (Ő egyébként a Fazékba járt, az azért mond valamit. Statisztikailag.)

- - -

Nem vagyok menedzserbubus, vállapbuzi.

Az, hogy végigjárja-e valaki az egyetemet, tulajdonképpen mindegy.
Akiben mocorog valami, tudásvágy és ambíció, az már korán megmutatkozik. Vagy beszorítható az intézmény keretei közé (ha éppen az érdeklődésének megfelelő dolgokat tálalják elé, jó tempóban), vagy nem - ekkor kibukik, de mégis érvényesül, csak más módon.
Ehhez azért kell némi talpraesettség is.

Vannak persze elkallódott tehetségek is. :-(


Tulajdonképpen csak az a lényeg, hogy tanulj, könyvből vagy az élet által osztott csókokból és pofonokból. Teheted ezt egy szakma keretein belül - erre néhány szakmánál hagyományosan az egyetemek voltak az alkalmas közegek (ma már egyre kevésbé azok).
Vagy járhatsz a saját utadon is.

- - -

Tulajdonképpen kellenének független minősítő (vizsgáztató) intézmények.
Ide el lehetne menni egyetemi tanulmányok nélkül is.
de legyen igazán kemény a vizsga.
Ha az egyetemi képzés értékes, akkor az egyetemre járók sokkal nagyobb arányban mennek át a vizsgán, mint a nem egyetemre járók. Meg ott van egy közösség is. Kapcsolatokat lehet építeni. Tudományos, szakmai munka folyik, meg ilyenek.

Ám nyugodtan mehessen el megméretni magát az is, aki nem jár egyetemre. Ugyanazok legyenek a kritériumok. Ha nem teljesíti, bukon meg. Legyen drága a vizsga, de szigorú és független. Aki diplomát szerez, annak a diplomája a tudását tanúsítsa, ne az iskolapadban töltött időt.


2012. augusztus 22., szerda

Autó, 2018

Szerintem joystick lesz benne kormány helyett, érintőképernyős vezérlések a műszerfalon, maga a műszerfal a szélvédőre, szemmagasságba kerül.
Az ülések alatt lesz az akkumulátor, csendes elektromotor fogja húzni, és belülről szinte a teljes karosszériafelületen ki lehet majd látni.
Polikarbonátból és nanoszálakból font szerkezete törhetetlen, szilárd, de erőhatásra képlékennyé váló energiaelnyelő falakat tartalmaz majd. Nem lesznek benne biztonsági övek, hanem az esetleges ütközéseknél felfúvódó légzsák-erdő fogja az utasokat megvédeni, maga az autó pedig, tényleg képlékeny lévén, mint egy kocsonyagombóc fog jobbra-balra-fel-le pattogni, míg az ütközés energiája el nem enyészik. A merev részek az ütközéskor leválnak és saját kocsonyaburkukban csúsznak le az útról.
Az utak végig be lesznek szenzorozva, akárcsak a járművek.
Nem saját kocsikkal közlekedünk majd, az csak a rendkívül gazdagok és antiszocik kiváltsága lesz, hanem köztulajdonban álló taxikkal. Mindenkinek annyi lesz csak a feladata, hogy bemondja az úticélt és a szállítandó személyek számát, a rendszer kiküldi a legközelebbi kapszulát, amely, mint egy gyűjtővezérléses lift, összeszedi az úton az utasokat.
A kapszulák egymással összekapaszkodnak hosszabb utakon, nincs követési távolság közöttük, a leágazásoknál leválnak egymásról és kisorolnak.
A sofőrök automaták, a személyszállítás úgy zajlik majd, mint most az internetes adattovábbítás: az úticél és a tartalom adott, a routerek határozzák meg az útvonalat, és hogy melyik csomagot hova passzolják. (A csomag a kapszula lesz, embertartalmával).

Nem lesz sok dugó, higgyétek el.
A hagyományos, ma ismert közlekedés pedig a vidámparkokba szorul majd, mint most a kovbojosdi.