kvadruplavé

Mostanában a Big Data kapcsán a 3 V a sláger (Volume, Velocity, Variety - azaz mennyiség, sebesség és sokféleség), viszont a negyedikről rendre elfeledkezünk.
Na jó, néhányan megemlítgetik.
A Nagy Adat problémakörének azonban fontos - sőt, talán a legalattomosabb - eleme a forrásként felhasznált adat igazságtartalmába vetett hit (ezt a gondot hangsúlyozza az angol név: Veracity).
Amit a neten találunk, gyakran kételkedés és ellenőrzés nélkül fogadjuk, ténynek tekintjük, megtanuljuk, és a tudásunk (?) erre épül. Csakhogy ma sokkal könnyebb silány, hamis, a tényekkel ellentétes tartalmat előállítani, mert a Web2 óta boldog-boldogtalan állíthat elő tartalmat, erodálódtak a minőségbiztosítási rendszerek még ott is, ahol pedig valaha léteztek.

A jelenséget egy mai pompás példa illusztrálja.
Ismerősöm megosztott egy bejegyzést a japán cseresznye (nihon sakura) virágzásáról. Gyönyörű képek, lenyűgöz, elraktározom a fejemben, na, így néz ki egy igazi cseresznyevirágzás. Korábban már láttam róla képeket, na de ez kicsit más, sokkal szebb, mindenhatóbb, ez az igazi. Megjegyzem, megtanulom; fejemben ezek a képek fogják mostantól megmásíthatatlan, 100%-os erősséggel az echte japán cseresznyét jellemezni.
Örömömben beleolvasgatok a kommentekbe, hadd lássam mások lelkes reakcióit.
Minden rendben, amíg az egyik tudálékos meg nem jegyzi, hogy ez bizony lilaakác, nem is hasonlít a cseresznyéhez. Zsigerből lehülyézem magamban, felébred bennem, hogy lám, egy buta amatőr, miért nem tudunk egyszer kussolni végre, amikor honnan tudhatná egy magyar, hogy milyen is az igazán gyönyörű, 144 éves cseresznye, nyilván lelilaakácozza, mert mindenképpen valami ismert helyihez akarja hasonlítani, ahelyett, hogy nyitottan fogadná az újdonságot. Egy másik kommentelő kapásból, de azért kulturáltan helyreigazítja, elárulva, hogy a japán cseresznye dísznövény, nem hoz termést és a többi. Hamarosan beindul az intellektuális adok-kapok, többen foglalnak állást a lilaakác mellett, mások a cseresznyére esküdnek; a dolgok elfajulása kicsit már elbizonytalanít, mert lehet ugyan, hogy sok a hülye, de azért ennyire mégse valószínű.
Egyre erősebb bennem a gyanú, hogy az elsőre sima kép a víz felületén úszó olajfoltban tükröződő nyugodt égbolt visszfénye, és ahogy fodrozni kezdik, mindjárt zavaros.
Több belinkelt botanikai bejegyzés után valaki végre beilleszt egy hivatkozást az eredeti cikkre (boredpanda.com), ahonnan kiderül, hogy a szerző se cseresznyére (cherry), se akácra (acacia, glicine) nem hivatkozik, egyszerűen a botanikai nevet (wisteria) írja le, ami bizony a lilaakác. A képek és a részletes elemzés (kúszónövény, nem fa; a virága is más) egyértelműen bizonyítják, hogy a cseresznyevirágzásról szóló cikk bizony a lilaakác virágzását mutatja képekkel.
Szegény szerző összekeverte a dolgot, de én vagyok nagyobb bajban, mert nem vettem a fáradságot, hogy ellenőrizzem annak az adatnak a valódiságát, amely alapján fejemben a tudást (ez alkalommal majdnem téves vagy hamis tudást) felépítem.
Azt azért nem gondolom komolyan, hogy képesek lennénk az összes ténymorzsát valódiság, hitelesség szempontjából leellenőrizni, mert ha így tennénk, minden döntésünk életképtelenül nehézkes lenne.
A probléma ettől azonban még létezik, és minél nagyobb mennyiségű és komplexebb adatokra támaszkodunk, annál jobban meg kell fontolni, hogy oldjuk meg a feladatot.

Nem leplek meg, ha elárulom, én ismét Watsonra szavazok. Amikor Watson (például az Explorerben) több forrásból vesz elő adatot, ezeket értelmezi és rangsorolja, minden bizonyítékot értékel aszerint, mennyire jó eséllyel kínál a kérdésére felelő választ. Az esélylatolgatásban a hitelesség is szerepet játszik. Egy ilyen technológia képes jól megközelíteni a V-négyesfogat minden elemét; felkészíthető arra, hogy a megkérdőjelezhető hitelességű adatoknak ne tulajdonítson kapásból akkora jelentőséget, mint a leellenőrzött, lektorált, minőségi forrásoknak.

A mennyiség és sebesség csupán skálázási probléma: több az adat és gyorsabban kell elemezni? Nagyobb, gyorsabb gépet neki!
De a változatosság és igazságtartalom már paradigmaváltást igényel, mert a módszereinket újakkal kell kiegészíteni, hogy a hiányos, zajos, strukturálatlan, megbízhatatlan forrásból származó adatokból is tudást nyerhessünk ki.

Ha ezt elmulasztjuk komolyan venni, nem csak a döntéseink lesznek majd éppoly pontosak, akárha dobókockára hagyatkoznánk; még az a ciki helyzet is előfordulhat, hogy Japánban járva ottani ismerőseinket lilaakác alá hívjuk szakura hanamira.

Félidő

Ma különösen jó napom volt az egyetemen. Hazaérkezvén a nagyobbik lányomat pillantottam meg először, épp a házi feladatát csinálta a konyhában. Másodéves az MIT-n, elég jól tanul.
A kicsi is nemsokára hazajött, zenét hallgatott. Nem túl szorgalmas, pedig idén érettségizik. Valószínűleg virágkötő lesz, ügyes a keze, szeret alkotni.
Majd kicsattantam: mennyire szeretem a családomat!

A vacsoránál Bob, a férjem furcsán krákogott. Lazacot csináltam, azt hittem, a torkán akadt a szálka.
- Barb - kezdte zavartan -, tudod, idén van a 30.
Tényleg, 30 éves házasok vagyunk, uramisten!
- Nahát - csodálkoztam -, egészen elfelejtettem.
Odabújtam hozzá. Nagy, vastag, erős karjai vannak, át szokott ölelni, pont úgy, mint fiatalabb korunkban. Most is körülfont mancsaival, megcsókolta a homlokomat.
- Barb, itt az idő.
- Neeee... - duruzsoltam - várjunk még fél évet!
- Sajnos, nem lehet, tudod, milyen nehéz időpontot kapni. Holnap reggel megyek.
- De nekem te így vagy jó. Fonnyadtabbak vagyunk, igaz, de belül ugyanaz a lelkes, életvidám ember mindkettőnk, mint régen.
- Jól van, ne izgulj. Csak ráncfelvarrás. Úgyis már teljesen tropa a hasnyálmirigyem. Aztán pedig most van a kifizetési időpont, nem halogathatom, tudod. És képzeld el, milyen jó lesz, újra járhatunk rokizni, majd dobállak, mint régen.

Elhúzódtam. Kicsit elszontyolodtam, bár tudtam, hogy igaza van.

Másnap késő délután jött meg. A kedvencével vártuk, ilyenkor szokás társadalmunkban kisebb ünnepséget tartani, hasonlót a régi születésnapokhoz. Fekete volt a haja, a bőre sima, frissen borotvált. A tavalyi biciklibalesetben szerzett forradás ott volt az arcán, egy-két ilyet a prémium csomag - neki az van - felár nélkül tartalmaz.
- Minden simán ment - újságolta lelkesen -, levették a memflasht, mondjuk, az kicsit kellemetlen még az érzéstelenítés mellett is, aztán a porlasztásra már nyilván nem emlékszem, az utána történt. Az ébresztéshez az esküvői zenénket rendeltem meg, nagyszerű érzés volt. Siettem haza hozzátok.

Este olyan vadul szeretkeztünk, hogy beleszédültem. Ismét felvillantotta azt a régi, tüzes, ellenállhatatlan libidóját. Mégiscsak jó ötlet volt a 60-as szerviz! Sokáig nem tudtam elaludni, csak tépelődtem.

Három hónap telt el. Ő feszes és izmos és 30 km-t fut naponta, én már 5 km után zihálok, le kell állnom. A testem elöregedett, a csípőm kikerekedett, a mellem és fenekem megereszkedett, szarkalábak és táskák vannak a szemem alatt - érzem, hogy nem kíván annyira, de nem csodálkozom.
Három-négy hónapig kibírják az emberek, ám utána már nehéz, egyre jobban nő a feszültség.
Szerencsére holnaputánra én is kaptam időpontot.

Megyek befelé az előkészítőbe. Mindjárt leveszik a memflasht, az összes emlékemet, mindazt, ami engem azzá a személyiséggé tesz, akit a külvilág ismer. Az új, fiatal, 32 éves testem a másik szobában vár, kértem rá az egyik heget, a császármetszés nyomát, azt Bob (illetve Bob2, jobb lesz, ha így nevezem, hiszen Bob meghalt) nagyon szereti, minden este megcirógatja, mint anyai önfeláldozásom bizonyítékát. Jobb lenne ezeket a gondolatokat száműzni, amíg nem veszik le a memflasht, mert Barb2, aki 32 éves testben ébred mindjárt, ezekre a nyomasztó gondolatokra is emlékezni fog majd.

Úgy, nem is fájt. A porlasztás sem fog fájni. Csak simán elmúlok. Hallom, ahogy kinyílnak halk szisszenéssel a gáznyílások, és tudom, hogy áramlik befelé a színtelen-szagtalan vég. Tapintatból addig nem ébresztik Barb2-t, amíg lélegzem. Hogy a kevésbé agyalós ügyfelek azt hihessék, ők ébrednek fel. Pedig ahogy Bob2 átvette az én Bobom helyét az életünkben (és mi tagadás, adott még három hónap felejthetetlen élményt), Barb2 is kitúr engem a helyemről, és Bob2 társa lesz. És a gyerekeim anyja, ahogy nekem Bob2 szakasztott Bob volt, fiatalabb kiadásban, mindenki számára a világon Barb2 is szakasztott Barb lesz. És joguk van a felhőtlen életre, Bob2-nek is, hogy boldogan éljen Barb2-vel, a gyerekeknek is, hogy megfiatalodott szülőkkel frissüljön a család.

Csak egy kicsit félek, hiszen gyerekkorom óta tudom, mi a szokás, mi vár rám. Barb2-t ugyanakkor idegennek érzem, bár tudom, hogy épp azt a szeretetet érzi minden családtagom iránt, mint én, épp az okoz neki szorongást, mint ami nekem, épp úgy emlékszik Mary asztmagyógyszerére és hogy Lileth melyik virágot szereti a legjobban.

De azért sajog a szívem, hogy ma délutántól már nem én adom oda nekik többé.

Többszörös intelligencia

A dolognak van apropója, de nem kívánkozik ide. Szimplán csak kinyilatkoztatok.

Az IQ azt méri, ki milyen "jól" (gyorsan és pontosan) tud IQ-tesztet kitölteni. Nagyjából a geometriai-aritmetikai-logikai összefüggések felismerésében való ügyességgel korrelál. Az IQ-tesztek sokfélék, a legelterjedtebbnek számító teszt bizonyos mértékben a verbális képességeket és a térbeli tájékozódást is méri.

- - -

A vizibilis a szemmel látható. Az intelligibilis az értelemmel belátható. Olyan összefüggések, amelyek első pillantásra, érzékszerveink számára a többség elől rejtve maradnak, értelmünkkel felfedezhetők.

Az IQ-val mérhető matematikai-logikai intelligencia csak egyike azon képességeknek, amelyekben ilyen összefüggés-felismerés (vagy megérzés) megnyilatkozik. Howard Gardner többszörös intelligencia (1983) elmélete szerint számos területen tapasztalhatunk az átlagot meghaladó ügyességet, azaz tehetséget. Gardner igazából amellett érvel, hogy az intelligencia (értelmesség) több összetevőből áll, és ezek mindegyikéből birtoklunk valamennyit; az összetétel, a kombináció pedig minden esetben egyedi. Megjegyzi, hogy az intelligencia olyan képesség, melynek köszönhetően az ember hasznos dolgot végez vagy hoz létre, problémát old meg, új megoldásokat teremt vagy tudást szerez.

Gardner kategóriái:

- nyelvi-verbális (beszéd, nyelvtanulás, meggyőzés, szókincs, magyarázás, írás... - egyetemleges intelligencia, a legtöbb ember rendelkezik egy magas szinttel)

- matematikai-logikai (számok, műveletek, absztrakció, mennyiségi tartalmak közötti rejtett összefüggések felismerése, érvelés, következtetés, kategorizálás, általánosítás)

- zenei-ritmikus (ritmus, hangmagasság, dallam észlelése, létrehozása, előadása)

- képi-térbeli (tájékozódás, szín-, forma-, alak-, elrendezés-fogékonyság, belső képalkotás, grafikus ábrázolás, térképen és táblázatban eligazodás)

- testi-mozgásos (mozdulatok uralása, kifejezésre használata, kéz ügyessége, tapintás kifinomultsága, tárgyak létrehozása, megváltoztatása, hajlékonyság,gyorsaság, egyensúly)

- társas, interperszonális (más emberek hangulatának, érzésének, szándékainak, indítékainak megértése, sikeres kommunikáció és metakommunikáció felismerése, együttműködés, konfliktuskezelés)

- önismereti, intraperszonális (tehetségünk és korlátaink felismerése, önbecsülés, önuralom, természetünk, gondolataink, vágyaink, érzéseink, szándékaink, választásaink megértése)

- természeti (természeti jelenségeknek - városban élettelen tárgyak kategóriáinak -, növény- és állatfajoknak megkülönböztetése és osztályozása)

(ezekhez a későbbiekben kiegészítő kategóriaként a spirituális és egzisztenciális összetevőket is felvette.)

A kategóriákban való tehetség nem feltétlenül jelenti, hogy minden részképességünk egyaránt fejlett. (Weöres Sándor például alig beszélt idegen nyelvet.) 

Az értelmesség tehát több összetevőnek köszönhető. Különösen értelmesnek ismert emberek e kategóriák közül sokban rendelkeznek tehetséggel. Vannak olyanok is, akik csak egy részterületen kiemelkedők.

A M. szervezetnek azok lehetnek tagjai, akik a matematikai-logikai intelligenciában mért, nyelvfüggetlen, standardizált IQ-teszten olyan magas pontszámot érnek el, amely (statisztikailag) a populáció 2%-a által teljesíthető.

Hiba lenne azonban az ebben a kategóriában elért kimagasló eredményt általában az "eszességgel", "éles elméjűséggel", "okossággal" azonosítani. 

Míg az eleve nagyon tehetséges (tehát sok kategóriában kiemelkedő) emberek valószínűleg képesek lennének a M.-követelményeknek megfelelni, tehát a "ha okos vagy, akkor M. is lehetsz" állítás valószínűleg igaz, addig a "M. vagy, tehát okos vagy" kijelentés csak azokra a magas IQ-júakra igaz, akik már eleve többszörösen intelligensek.

Általában is:társadalmunk hajlamos a mat-log intelligenciát túlértékelni. Bár egy-egy fent felsorolt kategóriában a rendkivul kiemelkedoket zseninek nevezzuk, semmivel sem indokoltabb egy magas iq-jut "okosnak" nevezni, mint egy tobb nyelven jol beszelot, egy gyonyoruen eneklot, vagy egy kivalo szobraszt. Itt lenne az ideje, hogy helyreallitsuk a felrebillent egyensulyt a szohasznalatban.

A mai nap tudományos szenzációja

Semmi sem jelezte előre, hogy a munkatársai által többnyire szürke kisegérnek, olykor krakéler mizantrópnak tartott S.N., slampos negyvenes dolgozó, aki már közel két évtizede szótlanul és rezignáltan robotolt, milyen váratlan eredménnyel rukkol elő egy nap.
Pedig ma pontosan ez történt. Az eset akkor történt, amikor az említett fiatalember - hazafelé tartva - kettesből hármas fokozatba váltott. (Spoiler alert!: a kettes és a hármas egyaránt prímek.)

Egyazon percben jutott el a sejtésig (angolul: conjecture), majd a bizonyított tételig (ang.: theorem). A világ a tudós (most már méltán nevezhetjük így, mert e megvilágosító pillanatban kivívta magának a helyet a leginkább említésre méltó koponyák panteonjában) eredményét S.-tételnek, egyszerűbben hármasikerprím-tételnek fogja hívni.
Az úgynevezett ikerprímsejtés (talán jogosan nevezhetjük a hármasikerprím-tétel kisöccsének) Eukleidész óta megoldatlan, és ellenszegül minden bizonyítási kísérletnek. A sejtés azt mondja ki, hogy végtelen sok ikerprím van (ikerprímek egymástól kettővel különböznek). Ilyen például a 3,5; 5,7; 11,13 és még sok más számpár.
A hármasikerprímek azok, amelyeknél egymástól kettővel különböző számpár helyett egymást kettő távolságra követő számhármasokról van szó. A S.-sejtés azt mondja ki, hogy csupán egyetlen (!!!) hármasikerprím van: a 3-5-7, és nincs több!
Hogy a matematikusoknak ne okozzunk fejtörést, rögtön fel is lebbentjük a fátylat a rejtélyről, eláruljuk a bizonyítás lényegét.
A 3-5-7 hármasikrekre a tételt könnyen ellenőrizhetjük. (A 2-3-5 számhármas ún. csonka hármasiker, a tétel nem vonatkozik rá, mindössze érdekesség gyanánt említjük.)

Legyen p, p+2, p+4 ezektől különböző hármasiker. Ha p prím, akkor hármas maradéka 1 vagy 2. Az első esetben p+2, a másodikban p+4 osztható hárommal. QED.

E bizonyítás eleganciája talán csak Fermat híres margószéli jegyzetével említhető egy lapon a tudománytörténetben. A szerény S. a gratulációkat FB-oldalán fogadja.

az egyedfejlődés megismétli a törzsfejlődést - a bölcseletben is

nem csak az anyaméhben.

hogyan lehet tudást szerezni? Tanulással? Mit és milyen sorrendben tanuljunk?

Kis kivételtől eltekintve ugyanolyan sorrendben kell az egyénnek felépítenie a tudást elmepalotájában, mint ahogy az emberiség fedezte fel a válaszokat. (A kivételeket azok a kérdések jelentik, amelyek valami oknál fogva évszázadokig, vagy -ezredekig kifogtak a tudós elméken, de amelyekre adott válaszok nem a hiányos tudás miatt maradtak rejtve, amelyekhez nem az eltelt idő alatt felhalmozott újabb ismeretek kellettek, hanem csak egy szikra, egy ihlet, egy megvilágosodott pillanat - s akár már korábban is felbukkanhatak volna.)

Ha olyankor magyarázzuk el a lét kérdéseinek megfejtését, amikor a probléma még nem épült fel az elmében, a memória befogadja ugyan a válaszokat, de lehorgonyozni nem tudja őket, s így azok hamarosan szertefoszlanak. Ha azonban a tudás minden tégláját oda rakjuk, ahol az éppen számára szükséges alapok és falazat már csak az új ismeret behelyezésére várnak, az építmény szilárd és teljes lesz. A helyes tanulásnak tehát olyan ütemben és módon kell a kérdéseket és válaszokat adagolnia, hogy segítségével e szerkezet pontosan úgy épülhessen, mint egy katedrális falazata.

A jó tanár a kőműves és építész, a jó diák pedig a segédje - együtt faragják a követ, vetik a vályogot, ácsolják a nyeregtetőt. Lassanként az építménybe beköltözhet az értelem.

ha majd egyszer könyvet írok

úgy fogom promotálni, hogy bemondom a rádióban/kiírom a fészre: a megjelenést követő egy hónapon belül (de legfeljebb az első ezer kommentig) minden - de tényleg MINDEN - konstruktív kérdésre, kommentre reagálni fogok.
A hónap elteltével ezt sajnos nem tudom már vállalni: az én feldolgozóképességem is véges.

Feltételezem, hogy e szokatlan ígéret olthatatlan kíváncsiságot ébreszt majd az olvasókban, és rohannak megvenni a könyvet, hogy minél előbb a végére érjenek, és bejuthassanak az első ezer kommentelő elit klubjába. Nem is sejtik, hogy egy agyafúrt elme lépre csalta őket, és anélkül szórják el a pénzüket egy gyenge fűtőérték/ár arányú biomassza-származékra, hogy átlátnának a szitán.

Bruhahahaha!

Ébresztő, a digitális reneszánsz már belépett az ajtón!

Kedves Kollégáim!

Tudjátok, hogy többeteket igen kedvelem, nem egyet közületek barátomnak tekintek. Engedjétek meg, hogy szeretetemre viszonzásul csupán annyit kérjek, ne lehetetlenítsétek el a munkámat. Nem mintha annyira szeretnék dolgozni, de munkafolyamataink valami balga hagyomány miatt mind a mai napig levelezésre épülnek, s mivel rendszeresen késve kapok észbe, hogy el kéne küldenem valamit, vagy választ kéne adnom egy kallódó kérdésre, gyakran kényszerülök hirtelen levélírásra. Erre viszont nincs lehetőségem letiltott, blokkolt, lepecsételt, érvénytelenített postaládával.

Ti, kedves, szeretve tisztelt munkatársak, talán megszokásból, talán kényelemből csatolmányokat ágyaztok a villanylevélbe, és szétspriccelitek 2-3 címzettnek, alkalmasint 15-20 másolati példányban. Erre gyakran választ is kapok, amire ellenválasz indul s.í.t. Egy parázs levélváltás vagy rendezvénystátusz-update pillanatok alatt 20 MB-ot hizlal a postaládámon, a többi tíz társcímzettel együtt ez plusz 200 MB forgalmat jelent, pedig az információ mindössze pár táblázatsor az egész folyamatban.

Jó hírem van számotokra, amely mindannyiunk életét hosszú távon könnyebbé teszi, bár belátom, az elején valóben kell némi kényelmetlenséggel számolnotok; kicsit olyan ez, mint külön gyűjteni a PET-palackot és a papírt: az elején macera, de egy jobb cél érdekében hamar megvigasztalódhatunk. Legfőképpen én.

A jó hír pedig az, hogy megérkezett a fájlmegosztó szolgáltatás!
Olyan jó hír ez, hogy pirossal és csupa nagybetűvel szeretném írni, ha nem lenne az az üvöltő rikácsolás egyezményes jele. Ezért csak megismétlem, s ti képzeljétek hozzá a lelkendezésemet:
Meg lehet osztani fájlokat egy kifejezetten erre a célra kialakított módszerrel!
Sok ilyen szolgáltatás van, nálunk a cégnél is üzemel egy ezek közül, de amit a munkában megtanulsz, képzeld csak, a magánéletben is tudod majd alkalmazni!
Hát nem nagyszerű?
De bizony, hogy az!

A dolog úgy működik, hogy a fájlt, amit eddig 2MB csatolmányként ágyaztál be a levélbe, és elküldted 20 ismerősödnek (ezzel 42 MB látszólagos tárhelyet foglalva imitt-amott) most majd felrakod a Fájlok közé, és csupán küldesz egy megosztást az embereknek, akár üzenetet is mellékelve hozzá. Részedről semmi többletművelet nem szükséges, de csak 2MB tárhellyel kell számolnod. Egy csapásra 40 MB felesleges tárhelyfoglalástól mentetted meg a világot, csökkentetted a CO2-kibocsátást, az ökológiai lábnyomot, és segítettél egy fenntarthatóbb világot építeni!
Hát nem nagyszerű?
De bizony, hogy az!

Ráadásul, és a dolog itt igazán csodálatossá fajul már, őszintén szólva alig bírom fékezni az izgalmamat, ha változtatni kell azon a fájlon, akkor egy újabb változatot rakhatsz fel a régi(ek) mellé, így mindig pontosan követhető, mi a legfrissebb állapot, és én is csak egy 2MB-os friss példánnyal leszek gazdagabb, postaládámban nem fog ott penészedni a korábbi 20 változat, ami nem aktuális már, csupán digitális hulladék, és másra sem jó, mint hogy nehézségeimet tetézze. Juj, épphogy csak sikerül türtőztetni magam, annyira fellelkesített ez a csodálatos digitális reneszánsz, ami már itt ücsörög a szófán, láthatatlanul, észrevétlenül, de mihelyt kinyitjuk a szemünket, és ráeszmélünk a jelenlétére, egy igazi, új aranykorral készül megörvendeztetni minket.
Hát nem csodálatos?
De bizony, hogy az!

Gyere, bámuljuk meg együtt!