Zseninomenklatúra

Nevezéktan zsenikről és nemzsenikről.

vannak a mozartok.
Róluk még a laikus is megmondja némi pislogás után, hogy csoda, amit művelnek.

vannak a vangoghok.
Ők ugyan őrültek, öntörvényűek, és nem értik meg őket a kortársak.
De teljesen ki tudnak lépni a tanított és elfogadott keretek közül, és teremteni képesek.

vannak az einsteinek.
Ők ugyan nem tartják magukat rendkívül eszesnek, csak rendkívül valami másnak (AE kíváncsinak vallotta magát), de mégis elképesztőt produkálnak.

vannak az okosok.
Nem a gyors észjárásúak, a hiperműveltek, a számtanpéldákat könnyedén megoldók sorolhatók ide. Hanem azok, akik tudják, mit akarnak elérni, és a játékszabályokat megértve és alkalmazva sikeresek a saját mércéjük szerint.
Ide tartoznak a győzik is. Meg egyes jótanuló kisdiákok. Meg a boldog topmenedzserek.

vannak a nevetségesek.
Ők összekeverik az okot és a következményt.
Azt tudják, hogy a zsenik nem feltétlenül vetik alá magukat a szabott kereteknek. De azt hiszik, az öntörvényűség, az önpusztító életmód, a depresszió nélkülözhetetlen stílusjegyei a kiválóságnak. Beilleszkedni nem hajlandóak, a viselkedésükre vonatkozó (akár ön-) kritikát azzal hessegetik el, én zseni vagyok, hagyjatok. Olyasmit képzelnek magukról, hogy Asperger-szindrómások vagy mi, és felmentik magukat minden szégyenletes tettükért.

vannak a középszerűek.
Ezen nincs is mit magyarázni.

Mindenkiben lehet valami zseniális. Olykor-olykor.
Ma vangogh vagy, holnap középszerű. Egyszer einstein, máskor nevetséges.

Szépen süt a nap.
Az imént meg csepergett.
Tavaszi összhang.

Carpe diem, fit genius!

Salieri-szindróma

Mocorog néha az emberben az az érzés, hogy esetleg tehetsége van valamihez.
Van, aki megelégszik azzal, hogy ezt kicsit ápolgatja, aztán elszórakozik vele, hogy valamiben ügyes.
Meg vannak a Salierik.
Akik már télleg nagyon jók lehetnének, és minden erejüket önfejlesztésbe invesztálják.
És magasra törnek. Foggal-körömmel.
Pechjükre, amiben jók, abban csak Salierileg jók.
És amikor már nagyon sokjuk fexik a dologban, akkor szembetalálkoznak Mozartokkal, ezek lehetnek kicsik vagy nagyok, öregek vagy fiatalok, de a Salieriknek tükrök, megmutatják, milyenek nem lehetnek soha.
Pedig a Salieriket ez élteti. Hogy ők is Mozartok legyenek.
De ez nem fog menni. Mert mozgásterük értelmezési tartománya szűkebb annál, mint ami Mozartsághoz szükséges lenne.
Szomorú.
De a legszomorúbb nem az, hogy nincs elég tehetségük.
Hanem az a defektusuk, hogy képtelenek beérni annyival, amennyi jut.
És csak küzdelemből és keserűségből áll a karrierjük.

Mozartnyi tehetség az kúl. Kibontakozni valamiben a legmagasabb szintekig.
Salierinyi tehetség Salieri-hozzáállással az szívás. Színesnek, de fakónak lenni. Elfecsérelt élet.