2012. január 15., vasárnap

nem megmondtam?

most írja a Yahoo! a friss hírek között, mik a legmenőbb sci-fi kütyük.
mármint igazi kütyük, amik eddig legfeljebb a tudom-fanta filmekben és történetekben léteztek.
Nézem, van K.I.T.T. a Fordtól, na, ez nem érdekel, van telefonos óra a Sanyitól, ez se nagy szám.
Egy kicsit izgibb a felületvezérlésű komputer Samsungéktól, meg az okos ablak, ezek már felizgatnak.
de ami kiveri a biztosítékot nálam, az a Vuzix-Nokia Smart Glass, főleg a binokuláris változat.

Már pár éve szajkózom nektek, hogy ez a jövő a kijelzőknél, hemüvegünkben - amik félig áteresztik a hátteret, vagyis rajtunk lehetnek közlekedés közben is - lesz két (bal szem, jobb szem) kijelző, kiterjesztett valósággal, a kezünk mozgásával pedig majd a virtuális/kiterjesztett valóságba vetített kallantyúkat, fogantyúkat, tekerentyűket, gombokat, szerszámokat megfogjuk, elhúzzuk, elforgatjuk, így vezéreljük az odarakott kontrollokat. A Kinecthez hasonló módon ez sem lehetetlen.

Hogy fogn kinézni a jövő kompjútere? Egy (nap)szemüveg lesz, és kész.

és persze beszélni is lehet majd vele.
Az aksi más kérdés. lehet, hogy csak 1-2 órát bírja majd.

csináljatok már egy jobb aksi-technológiát, plíz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése