hit

Gúnyosan néztek rám: te tényleg azt hiszed, hogy...?
Dühösen kiáltottam vissza: Azt hiszek, amit akarok!
És duzzogva elvonultam, de a sarokban,
Magányos fortyogás közben ráébredtem, hogy
Nem hihetem azt, amit akarok hinni.

Melan-kóla

keserű, de nem ihatatlan
szénsav bugyog az orromba
szar, mint a nem-melan
mégis iszom és élvezem néha, mint azt
de míg kortyolom, arra gondolok
miért is nem jobb a tiszta víz

bátorságom lángját nem elfújták hirtelen, csak az idő a gyertyát olvasztotta el alóla csendesen

vártam a Nagy Kanyonra,
ó, mennyire vártam
vágytam rá, őszintén
minden nappal egyre jobban

Gyűjtök az útra
Így álltam hozzá
És a képeslapok hétről-hétre
Egyre többen lettek

Esténként, szemem lehunyva
A part szélén álltam és mellemből
szilajul rikoltva tört elő
boldog, szabad lelkem

szélsebes röptű sólyom,
nem is sólyom, sárkány!
japán unisono népdalra úszott
repedtfazék, nyekergő nádsíp kísérte

Antigraviton-uszályom
Száguldott velem
A Colorado tajtékot vetett
Mérföld mélységben odalenn

Ébredésem ebbe a világba
Keserű csalódás volt először
Majd már csak várakozás; tudtam
Éjjel újra láthatom megint

Az évek teltek, görnyedt a hát
Lassultak, majd csoszogtak a lábak
Időnként meg kellett állnom köhögni
És szédülni is gyakran szédültem

De a Nagy Kanyonnál nincsen korlát
Röptem egyformán sebes
Az idő más fogalmak szerint
alakul, ha itt vagyok

Az utolsó érme hull a perselybe -
Az útra összegyűlt a zseton
Holnap vár az utazási iroda
s két nap múlva a Nagy Kanyon

S ha nem olyan lesz? Ha esni fog?
Ha nem fog tetszeni?
A persely tartalmát beváltom
Kezemben rendes köteg bankjegy

Az utazási iroda jobbra van
Én balra fordulok, a templom felé
És a pénzt odabenn az utolsó fillérig
A perselybe tuszkolom

analógia és modell

A részecskék hullámtermészetének felfogása többek között azért is nehéz, mert magukat a hullámokat is többnyire részecsketermészettel illusztráljuk, így a hullám mentális sémája referenciát tartalmaz a részecskére és az éterre.

Amikor a középiskolában hullámról beszélünk, és a hullámok viselkedését tanítjuk, általában olyan matematikai modelleket - analógiát - használunk (vizuálisan jól demonstrálható voltuk miatt), amelyek folyadékokban tapasztalható hullámjelenségekkel kapcsolatosak, mint a rések, rácsok, interferencia, elhajlás jelensége. Amikor ezt redukáljuk kisebb fizikai méretű modellre, részecskék és közöttük levő (rugalmas kötelékkel modellezett) erőhatások játszanak szerepet, ilyenekből felépített "leves" alkotja a közeget a későbbiekben.

-- Ahogy az egyedfejlődés megismétli a törzsfejlődést, úgy ismétli az oktatás a fizikai felfedezések pályáját, a konkrétan megtapasztalhatótól az elvont felé haladva (ennek így kell lennie, ráadásul ez nem is olyan rossz: hálásak lehetünk azért, hogy a technikai demonstrációs eszközök fejlődésének köszönhetően már nagyobb ugrásokkal is haladhatunk, mint arra a történelemben lehetőség volt). --

A hullámok magyarázatánál tehát bevezetjük alacsonyabb szintű (alap)modellekként a részecskéket és az "étert", ami a későbbi, absztraktabb matematikai tárgyalásnál már akadályozza újabb sémák kialakulását, plusz erőfeszítésre késztetve az elmét, amellyel el kell rugaszkodnia a korábbi sémától, alternatívát kell kialakítania, és a kettőt egy metasémával kell összekapcsolnia.

A modellt később tovább finomítjuk, míg végül kialakul egy matematikailag önálló, saját, a korábbi modellből nem levezethető tulajdonsághalmaz, amelynek lényeges vonása, hogy a részecskefelfogással ellentétes következtetésekre már ennek nyomán, a részecske-matematikát elvetve, jutunk (pl. a kettősrés-kísérlet és az alagúthatás).

Ha egy szimbólumkezelésben jeleskedő programmal (vagy egy gépiesen gondolkodni képes emberrel) ismertetjük meg a hullámok matematikáját, jó eséllyel hibátlanul és következetesen le tudja vezetni a ma ismert jelenségek zömét. (Ennek a szimbólummanipulációnak ugyanakkor az "értés" misztikus fogalmához nem sok köze van.)
Az iskolában azonban nem lehet így bevezetni ezt a tudományt, hiszen a világgal kapcsolatos tapasztalataink kialakításához és fejlődéséhez a konkrétumokhoz kötés, a megfelelő analógiák segítségével - apróbb lépésekben - végrehajtott sémabővítés, modellfelépítés és az absztrakció bizonyos, évszázadok tapasztalatain át kristályosodott módjai működnek. De vajon csak azok?

Szerepet kaphat a 3D virtuális valóságban kialakított szemléltetés. Mivel demonstrációs eszköznek sokkal jobb, pontosabb és olcsóbb, mint a fizikai kísérletek zöme, javaslom, hogy digitális eszközön szemléltetve, animációval mutassuk be elsőként az absztrakt modellt, és csak ezt követően konkretizáljuk makroszkopikus, kézzelfogható tárgyakkal. Így egy általános séma (azt nem tudom megmondani még, hogy mit kell tennünk e séma megfelelő mértékű bevésődéséhez) kialakításával indítunk, és ennek speciális eseteként hozunk létre makroszkopikus és mikroszkopikus részsémákat a későbbiekben.
Az ilyen megközelítések újfajta pedagógiai és pszichológiai hozzáállást és módszertant követelnek meg, lehetővé téve azt is, hogy mindenki saját képességeinek megfelelően haladjon.
Nem biztos, hogy szükséges a fentebb leírt módon tanítani, mindenesetre lehetséges kipróbálni. Nem biztos, hogy mindenkinek fizikussá kell válnia. Talán sokan nem is lennének rá képesek, azon kívól szükség van bölcsészekre, orvosokra, művészekre, iparosokra és lelkészekre is. (És producerekre, sőt, talán még marketingesekre is.)

Ami azonban szinte teljesen bizonyos: a tömeggyártás ideje a végéhez közeledik, és az egyénre szabott, egyedi igényekhez illeszkedő termelés ideje virrad fel nem csak az iparcikkeknél és a kommersz szolgáltatásoknál, de olyan fontos szükségleteknél is, mint az egészségügy és az oktatás.

a csodálatos köldök

a pete osztódásakor egyforma sejtek keletkeznek, létrejön a szedercsíra, és valamikor elkezdődik a differenciálódás.
Mikor és hogyan? Miért akkor, és mi árulja el egy sejtnek, hogy a DNS mely szekvenciáit kell kifejtenie, a nagy program mely része vonatkozik rá?

A mikorra választ adhat a telomér-elmélet, amely egyfajta időmérő mechanizmus. Vagy az, vagy egy hozzá hasonló működés képes osztódásszámban mérve megállapítani a mikort, visszatartani és beindítani a differenciálódást.

De a "hogyan tudja meg a szem-ős, hogy szem-programra figyeljen, és miért nem vese lesz belőle"-típusú kérdésre nem találtam választ eddig (leszámítva a zigóta szimmetriatengelyeinek kialakulását és a gasztrula - bélcsíra - képződést, amit (rendkívül okos módon) a tyúktojásokban fejlődő csibeembrió vizsgálatával már réges-rég megfigyeltek).

De mi a mechanizmus?

el kell olvasnom a gasztruláció mechanizmusát, hogy pontosabb képet kapjak.
Addig ez a poszt parkol.


A mechanizmus a köldökből mint epicentrumból indul ki, és lökéshullámként terjed tovább.

hány beteljesületlen szerelemre

jut egy beteljesült? Ötre? Százra?

Hogy ez melyik, te döntsd el.

- - -


Lev Porjafin minden este elporoszkált a térre. Az egyik sarkon állt egy Puskin-szobor. Annak támaszkodva nézte a túlsó oldalon álló házat, ahol Olga lakott. De nem ment közelebb.
Nem azért, mintha félt volna. Nem olyan fából faragták.
Hanem azért, mert ez volt a megállapodás.
Hosszú idő telt el így.
Majd ágynak esett, bár nem volt még öreg.
Csak hát a tüdőrák. Az nincs tekintettel a korra.
Lev Porjafin türelemmel várt.
Ez volt talán az egyetlen erénye egész életében.
Porjafin várt, és Olga nem jött.
És Lev szenvedett, nem csak a rák miatt.
Amikor már érezte, hogy nincs sok hátra, tollat és papírt kért Nyinocskától.
A szolgáló megijedt, megérezte talán, hogy gazdája elszámolni készül a világgal.

"Drága Olga" - írta erőtlen kezével reszkető, pacás betűket kanyarítva Lev Porjafin - "sajnálom, hogy megszegem az ígéretemet, és én keresem Önt. Úgy érzem, nem mehetek el anélkül, hogy elmondanám, mennyire hálás vagyok Önnek, hogy teljessé tette az életemet. Az a rövid idő, amíg kitüntetett barátságával, igen sokat jelentett nekem. Sajnálom, hogy 'erőszakosságommal', amilyennek Ön közeledésemet nevezte, terhére voltam olykor.
Megértettem, hogy derék férje és pajkos gyermekei milyen sok feladatot róttak Önre, így hát megígértem, hogy várok a soromra, amíg majd felkeres, és - mint barátságunk idején - nekem szenteli figyelmét.
De, miként az életben oly sok minden, ez a lehetőség is anélkül szaladt el, hogy élvezhettem volna akárcsak egyetlen pillanatát is.
Olga, minden jót kívánok. Emlékét magamban, magammal viszem."

Összehajtotta és lepecsételte a levelet, majd csengetett Nyinocskának, és meghagyta neki, hogy az írást csak a temetést követően adhatja át Olgának, de kizárólag saját kezébe. Aztán megkérte, hogy húzza el a függönyöket, és reggelig ne zavarják.

Amint egyedül maradt, feljebb küzdötte magát a párnán, és kifelé bámult az ablakon. Szerette volna magasztos gondolatokkal megtölteni az elméjét, ehelyett csak hétköznapi dolgok jutottak eszébe. "Mindjárt este hat" - gondolta. - "Ilyenkor szokta a fagylaltárus körbetolni kis kordéját. Sosincs vanília nála. Elfogy, mire hozzám ér." Aztán: "A tavon biztos most is ott ringatózik a zöldre festett, csálé csónak, benne a szikár úr verseket olvas annak a rettentő kövér hölgynek. Csoda, hogy bele nem borulnak a vízbe." Lassan lecsukódott a szeme.
Nyugtalan álma volt: néha kihagyott a lélegzete, néha erőlködve zihált.
Odakint feltámadt a könyörtelen északi szél.

Olga aznap este vendégül látta férje üzlettársait. Amikor a férfiak a balkonon szivaroztak, Simcsin doktor egy elejtett megjegyzését véletlenül meghallva értesült róla, hogy Lev Porjafin beteg. Hirtelen szorongás vett erőt rajta, és fejfájásra hivatkozva visszavonult a szobájába.
Izgatottan levélpapírt húzott elő, és sietve írni kezdett:
"Kedves Lev, nyugtasson meg, ugye nincs komoly baja, ugye jól van?" - majd sírva fakadt, de éppoly hirtelen abba is hagyta. Összegyűrte a levelet, és a kandalló tüzébe hajította. Egy percig rémülten bámult maga elé, aztán az ágyhoz szaladt, magára húzta a takarót, és összekuporodva elaludt.

Másnap reggel, mihelyt az ura munkába indult, a gyerekeket a dadára bízta, és kocsit rendelt.
Lev Porjafin háza közelében fizetett, kiszállt, és a hátralevő utat gyalog tette meg.
Pontosan ugyanabban a pillanatban, amikor cipője az előszoba padlóját érintette, Porjafin átlépett a béke birodalmába.

Míg fekszem kiterítve

Nincs már mi fáj, csak tömény érdeklődés vagyok, hogy mi zajlik még, és mi következik.újszülött a halálban mindenki. tágra meredt szemeim bámésszák a fel-alá sopánkákat.koponyám belül derű, de arcom fagyott halotti maszk.valaki rúzsozzon már rá egy mosolyt!