I always believed in

myself.

No one else did, but I.
I was absolutely sure. I knew I had brilliant ideas.
Original ideas.
That I heard or saw from no other.
My inner world was complete and wonderful.

I had no chance to attend fancy schools.
The district public one was destined to provide me with ultimate education.

I looked for a righteous job.
I started as french fries assistant at Mandy's.
With 20 years of hard work and devotion I became sandwich manager.
The highest possible rank in one's carreer at Mandy's.

Today, I fry the steak, cut the bagel, lay the lettuce and vegetable slices, neatly order the components, and finally...

(almost finally, to be more accurate)

... I pick up my specially designed dressing "pen", fill it with salad dressing as ink, be it ketchup, mayonnaise, mustard or peanut, and draw a 3-minute portrait over the steak. Each portrait is unique and volatile.
Finally I place the upper half of the bagel on the top.

The customers usually enjoy the taste.

Little do they know they are chewing con-temporary paintulpture.

három elmenés - 3

Állok a parton, a dorongra támaszkodom.
A csoport szedelőzködik.
K kezében lámpás, hangosan magyaráz.
A csoport köréje gyűlik.
Biztonságot ad.
Komfortérzetet.
Nekik.
Mindannyiuknak nyilvánvaló, hogy közéjük tartozom.
Hogy velük tartok.
Nekem nyilvánvaló, hogy nem tartozom közéjük.
Hogy egyedül megyek.
Szükségem volt rájuk.
Szükségem volt K-ra.
Megtanított rá, hogy ne féljek.
Hogy a leginkább a félelemtől kell tartanom.

A csoport szorosan K mellé tömörül.
Mindenki kezében sápadt fényű gyertya.
A mocsárból rossz szagú pára szivárog körénk.
Néhányan köhögnek.
K szava hangosabb, mint valaha.

Szeretem K-t.
Segítségét akkor is sokra tartom, ha most elszakadásban vagyok.

A kérdezi: - Nem jössz?
- Menj előre. Mindjárt indulok én is - felelem.
A megfordul, és felzárkózik az útra kelő csoporthoz.
Nem nézek hátra, nem pillantok rájuk.
A mocsárba bámulok.
Önbizalomtól duzzadva, izgatottan gondolok rá, milyen kalandokba vágok most, teljesen egyedül.
Azzal az útbaigazítással felvértezve, amit eddig kaptam.
Elengedve K kezét, aki vezetőm volt mostanáig.
Kipróbálva magamat.
Felmérve és felvállalva a kockázatot, hogy esetleg alkalmatlan vagyok a feladatra, és a megpróbáltatások végül elpusztítanak.
Nem félek.

Bizsergés, az van.
Gombóc a torokban, az van.
Remegés a térdben, az van.

Lehunyom a szemem, befelé koncentrálok, összeszedem magam.
Majd rögtön kinyitom megint, farkasszemet nézek a köddel.

Elfújom a gyertyát, és leteszem.
Nem lesz rá szükség.
Én megtettem a magamét, ha a sorsom úgy akarja, sikerrel járok.

Vállamra lendítem a vándorbotot, és halálos nyugalommal elindulok.

a mai DLM mítingen

M levénezett
L lefaszozott
D levénfaszozott

mindannyiuknak igaza volt.

L egyébként már megint megdöbbentett. A kis művész.
D már megint nem döbbentett meg. A kis zseni.
M-et már megint megdöbbentettem. A kis csupaszív.

három elmenés - 1 és 2

1.
- Három feladat van az é... - mondta Nagyapa. Görcsösen köhögni kezdett, meg kellett állnia. Letörölte a szájáról a vért. - Az életben. Ezek pedig: Létezés. Tudás. Érzés. Én mindháromra megtaláltam a magam válaszát. Nem tudlak másra megtanítani. Más lényegesre. Nekem viszont már nem hiányzik ez a kínlódás. Inkább megyek.
- Ne, Nagyapa, kérlek... - nyögtem erőtlenül. Dühösen legyintett, azzal a dühös elszántsággal, amelyet ősei éreztek, amikor rabszolgaságuk ellen lázadni kezdtek. Így lázadt ő most az ellen, hogy tétlenül várja, amíg a rák végképp felemészti. Kinyitotta az ablakot. Magasan volt, méter fölötti parapetszinttel, széles könyöklővel. A régi bérházak nyolcadik emeletein nem is számíthatsz másra. Megpróbált felmászni rá, de gyenge volt.
- Segíts már! - förmedt rám. Sírva fakadtam, de négykézlábra ereszkedtem. Nehezen lépett fel a hátamra, onnan a párkányra. Felálltam. Ott kapaszkodott az egyik ablakszárnyban. Kint esett. Ködös novemberi délután volt. Odalent türelmetlenül dudáltak a dugóban rekedt autósok.
Beszívta a brooklyni szmogot. Elmosolyodott.
- Gyönyörű időnk van. Isten veled.

2.
Figyelj, előre kérlek, ne haragudj, de tényleg.
Olyan sok szép dolgot és jó dolgot csináltunk együtt.
Igazán jó volt veled. Én értékellek, tudod?
De van úgy, hogy valami már elmúlik, érted te ezt?
Szerintem érted, vagy legalábbis érzed.
Barátok vagyunk még, ugye?
Fontos, hogy azért még mindentől függetlenül barátok legyünk.
De ki kell mondanom, hogy ez nekem így már nem jó.
Nem, nem felel meg így.
Ez nekem már túl kevés.
Ez nekem már túl sok.

My lucid dreams

Z, aki okos volt, és erősen vonzódott az ezoterikához, tanított meg a kreatív alvásra.
- Te irányítod - mondta. - Az történik, amit te akarsz. Nem sodródsz, hanem tervezel, teremtesz. Ha akarod, szárnyakat növeszthetsz. Ha akarod, lélegezhetsz a víz alatt, gyorsabban száguldhatsz a fénysebességnél, együtt lehetsz Cindy Crawforddal, behatolhatsz egy atommagba, elnökké választhatnak, vagy visszautazhatsz az időben.
- A technika - magyarázta Z - a következő: ébrenlétben kell gyakorolni, és amikor csak tudod, minden észlelt dologról meg kell indokolnod, miért bizonyítja az, hogy épp ébren vagy. Például felnézel a napra, és megjegyzed, hogy ma augusztus 3-a van, ezen és ezen a helyen kell állnia, mérete szokásos, színe, hőmérséklete valós és a többi, és konklúzióként mindig azzal zárd le: tehát most ébren vagyok. Ha ez a vizsgálódás ösztönöddé válik, álmodban is előtolakszik, és ugyanígy elemzel mindent ébren látható és álmodható szempontból. Álmodban pedig találkozol majd olyasmivel, ami nem felel meg a fizikai törvényszerűségeknek. Mivel bevezetted, szokásoddá tetted az elemző kontrollt, az ilyen esetekben majd kikövetkezteted, hogy álmodsz éppen. És be fog következni egy hatalmas ugrás: átveheted az irányítást. Azt mondod, igen, most álmodom, és az történik, amit csak akarok.
És nagyon hamar eljön az idő, hogy minden álmod a szándékaid szerint alakul.

Z elmélete teljesen elvarázsolt. Elképzeltem, ahogy komoly problémákat oldok meg álmomban, ahogy titkos, ám lehetetlen vágyaimat kiélhetem - a kedvenc álmom a repülés, szárnyak nélkül, csak az akaratommal, mint Superman, vagy mint a nevetőgáz segítségével a Banks gyerekek Mary Poppins uzsonnáin.
Nagyon sokat szenvedtem, folyton koncentrálnom kellett, hogy gyűjtögessem magamban az ébrenlét bizonyítékait, és mindig el is mondtam: tehát ébren vagyok. De az álomban nem jött semmi. Aludtam, mind a bunda, ébredés után pedig bambán próbáltam felidézni, mi történt "odaát". Persze mindhiába, szinte azonnal elfelejtettem mindent, egy-egy foszlány jó, ha megmaradt.

Z-t folyton azzal nyaggattam, hogy segítsen továbblépnem.
Csak mosolygott, és figyelmeztetett, hogy ne vigyem túlzásba.

Elfelejtettem megkérdezni, ő bír-e ezzel a képességgel.

De Z már nincs velünk. Gyorsan és váratlanul távozott körünkből.

Mégsem adtam fel. Megszállottként gyakoroltam tovább. Arra azért büszke vagyok, hogy eközben szociális mimikrimet tökélyre fejlesztettem: beszélgetés, sőt munka közben is folytattam a gyakorlást, és a környezetem semmit sem vett észre.
Ez a tudathasadásos állapot Z távozása után kilenc hónappal hozta meg gyümölcsét.
Pontosan emlékszem, hogy egy őzet üldöztem álmomban, az őz átugrott egy ötméteres sövényen, én pedig utána, és ekkor: - itt egy sövény van, szép zöld, az évszaknak megfelelő, sűrű levélzet, tehát ébren vagyok. Öt métert ugrom, tehát... ekkorát nem tudok ugrani, tehát álmodom. TEHÁT ÁLMODOM! Nagyot dobbant a szívem, a fájdalomra is emlékszem meg az eufóriára is, ez pontosan a sövény fölött történt, zsugorpózban, felhúzott térdekkel, összekulcsolt kézzel repültem éppen, és ekkor megállt a világ. Kimerevítettem magamnak álomfilmemet, és beültem a rendezői székbe. Kényelmesen, határtalan magabiztossággal. Álomvilágom teremtő isteneként. Végtelen hatalmam teljes tudatában, egyetlen tizedmásodperc alatt megvilágosodva.
Mindez igen gyorsan zajlott le.
Kizökkenéskor az ember rendszerint felébred, vészhelyzeti reakciónk ez. De én tudtam, ha most bármi kiragad ebből az állapotból, soha többé nem tudom elérni ezt a fázist. Azonnal döntöttem: Alva maradni! És azt akartam, igen, ez a legjobb szó, mert ezt sulykoltam magamban: AKAROM!, hogy őzzé alakuljak, őzbakká, a másik őz meg sutává. És folytattuk az üldözést.
Egyre közelebb kerültem, a suta érezte, hogy nem menekülhet, boszorkányköröket írt le, én belementem a rituáléba, és a kör közepén... és közben átalakítottam magunkat, én ölelkeztem és a csajom, és aztán külső kameraállásba váltottam, majd endoszkópra, vergődő farkcsapásokkal áramlásban úszkáló sejtecskékre kapaszkodtam, és vissza a pár férfitagjára, egészen a szétbontakozásig.
Fergeteges volt.
És felemelő.
Egy világ, amelyben én vagyok a korlátlan úr.

Ettől kezdve  persze függővé váltam.
Egyetlen hét alatt teljesen mesterévé lettem a módszernek.
Ez nem vicc. Egy évig gyakorolsz, nincs eredmény.
Majd még egy hét, és mindent meg tudsz csinálni.

Z azonban egy apróságról elfelejtett tájékoztatni.
Egy egészen pici, de kritikus jelentőségű dologról.

Ha luciddream mesterré válsz, soha többé nem leszel képes normálisan aludni.
Nincs álomtalan, pihentető szendergés. Mély, megnyugvást hozó durmolás. Sötétbe merülés, nemlátás és új létre kelés.
Minden pillanat, amit "odaát" töltesz, teljesen igénybe vesz szellemileg. Feldob ugyan, de kimerít. Mint az extasy. Nem szabadulhatsz tőle. Az élménytől függővé is válsz, de a másként viselkedés ki is kopik az eszköztáradból.

Újabb egy hét múlva a végkimerülés szélén álltam. Nem tudtam egészségesen funkcionálni.
Megszűnt képességem a valós és a képzelt közötti különbségtételre, kábán jártam, mint a begyógyszerezett, képtelen voltam önállóan közlekedni, csak a motorikusan rutinná vált mozdulatok sikerültek, értelmesen megszólalni is nehezemre esett.
És mihelyt ledőltem, kezdődött minden elölről.

De az élmény mindezért kárpótolt, és átrendeződött a két létsík prioritása; mert két külön állapotban léteztem, az ébrenlét álomszerű volt és ködös, csak homályos benyomásokat jelentett, az alvás élénk és pörgő, ezerszer annyi információt és élményt szereztem, mint korábban ugyanennyi valós idő alatt.

Ó igen, a bekattanásom utáni tizenhatodik nap éjjelén kómába estem.
Észleltem, ahogy a szomszédasszony kihívja a mentőket, bevisznek a kórházba, gépre tesznek, fejcsóválva széttárják a kezüket meg hasonló badarságok.

Megjelent egy törpe, egy mesebeli törpe, hétrőfös szakállú, csákányos, lámpásos, piros sipkás törpe, és leült elém.

- Tudod, ugye, hogy nem mehetsz vissza addig, amíg erről le nem mondasz?
- Nem tudsz nekem újat mondani - ásítottam -, hiszen te is én vagy. Mindaz, amit mondasz, önreflexióm extraprojekciója. Uncsi.

A törpe eltűnt.

Egy latexruhás topmodell lépegetett felém. Körbefordítgattam párszor, mielőtt hagytam megszólalni.
- Mégse kéne ezt csinálnod - búgta. Naná, hogy a kedvenc hangszínemen. Kezdtem izgalomba jönni.
- Elmeséljem, mit gondolok erről az egészről? - kérdezte. Körbesétált, komótosan kezdte kigombolni a ruháját. - Itt jobb neked, és mindig az történik, amit akarsz. - Ledobta a felsőjét. Persze, hogy tökéletes volt. Lassan ringatta a csípőjét, és folytatta a privát táncot. - Szerintem helytelen, amit teszel. Minden olyan kiszámítható, magától értetődő, de mégiscsak egyedül vagy. Mindenen uralkodsz, ám sehol egy szabad akarattal rendelkező szereplő.

Közben, már teljesen pucéran, az ölembe ült. Előre-hátra hullámzott. Átadta magát az érzésnek.

- Vissza kéne menned.
- Csend.
- Meghalsz, ha itt maradsz.
- Most élek csak igazán.
- Illúzióföldön akarod bevégezni?
- Itt minden megfelelő. Odakint csak lúzer vagyok.
- Ezt elsősorban te mondod magadnak. Csak az számít, ahogyan te éled meg ezt. Itt is csak a te véleményed számít. Tulajdonképpen gyáva vagy. Megvetlek.

Felháborított a viselkedése. Ellentmond a szajha! Másrészt nekem már úgyis jó volt. Egy kést álmodtam a kezembe, és leszúrtam.

Sokáig gondolkodtam eztán. Idegesített a csaj véleménye. Elszántam, hogy bebizonyítom neki: érek valamit komoly versenyhelyzetben is.

- - -

Az ébredés cseppet sem ment könnyen. Az nem működött, hogy pusztán elhatározom: vége. Benti idő szerint hetekig küzdöttem, de nem ismertem a szabadulás módszerét.
Rájöttem, már tökéletesen tisztában vagyok az álom tényével és jellemzőivel. Elhatároztam, hogy összezavarom magamat, mint luciddream-korszakom előtt, amikor nem tűnt fel alvás közben, hogy illúziók világában tartózkodom. Hasonlóan nehéz korszakot éltem meg, mint az első fázis tanulásakor.
De ahogy egyre jobbá váltam, a motivációm is növekedett. Kezdetben igen könnyen estem vissza, és ez hátráltatott. Aztán egy-egy kellemetlenül sikerült teremtés rávilágított saját univerzumom hibáira. És belső idő szerint egy év alatt, ami a reális időskálán is heteket jelentett, sikerült.
Nem észleltem már a biztos jeleket, minden zavaros volt, és aztán egyszer csak elsötétült a színpad.

De nem haltam meg.
Felébredtem.
Az orvosok nem győztek csodálkozni.
Hat hétig voltam kómában, miközben minden vegetatív funkcióm alapvetően működött.
Csak én tudtam, mi okozta, és mi szüntette meg.

Ez volt az én saját kis titkom, amiről senki nem tudhatott.
Eddig.

- - -

Hallasz, ugye? Tudom, hogy hallasz.
Egyike vagy a sorstársaimnak. Segíteni akarok.
Hogy neked hamarabb sikerüljön kilépni onnan.
A magányból. Ahol minden tökéletes, de mindennek ellenére egyedül vagy.
Hívlak magunk közé, akik már megszabadultunk.
Engedd, hogy kivezesselek sötéten fénylő börtönödből.

Most pedig elmondom lépésről lépésre, mit kell tenned...

szerelmi hipergúla

Mottó: a szerelemnek több arca van

(Az első lovagban mondja Guinevere / a csodás Julia Ormond alakításában /: Love has many faces. I may look on you differently, but not with less love.)

tekintsük az ABCDE hipergúlát.

A szerelmes B-be.
B szereti A-t, de nem szerelmes belé.
B C-be szerelmes.
C nem szerelmes B-be, de szereti.
C tud A-ról.
A nem tud C-ről.
C szereti D-t.
C úgy tudja, hogy D szereti C-t.
D nem tud B-ről.
B tud D-ről, de nem szereti.
E szereti B-t.
B azt hiszi, hogy szereti E-t.
E tud A-ról.
A tud E-ről, de nem szereti.
E szereti C-t.
C kedveli E-t.
B is szereti E-t.
E kedveli D-t.
D nem szereti E-t.
D és A nem tudnak egymás létezéséről.
- - -
ugye, hogy nem is bonyolult?

souris souris petit soursi

Marion s'a appellé le souris parse que elle a perdu son dent quelque jours avant
Je veux dormir.
Pour quoi c'est toujour mon premier intention: dormir? Je ne sais pas.
Science a aucune chance de le savoir.

Rien ne vas plus.

Gonzeaux ou sansgonzeaux?