nézlek, ahogy alszol

már csak az utcalámpa fénye éber társam,

elcsendesült a ház, nem ugat a kutyánk sem

nyugodt szuszogásod betölti a szobát,

ökölbe szorult kezem lassan elernyed

a gyomromban a jégcsap apránként elolvad

a szívemet szorító abroncs megreped

szép arcod, orrod, szemed varázskörbe vonnak

és örökkévaló pillanatba merevítenek

ha harcos napjaimban a becsvágyam legyűrne

ajkad gyömbérízét fogom felidézni

s bár pályámat kéri számon lelkem egyik fele 

a másik a fontost: szerelmedet nézi

életünk lehet a rettegés maga,

hogy van-e még időnk a célokat elérni 

vagy kifogyunk belőle, idejekorán
és nem tudjuk meg mire teremtettünk mi

hajtunk és feszülünk, pörgünk, izzadunk; 

pedig a válasz egyszerű is lehet

ne fényes karrierrel akarj hagyni nyomot;

jobb az ha szeretsz, és van, ki viszontszeret.

Betiltanám a nyarat

mondja Gg sóhajtva.
Pedig Gg nem egyedülálló.
Csak hát hiába van otthon a frizsiderben egy szép kerek őszibarack, mégsem tud versenyezni a hamvas, illatozó, fáról épphogy csak leszakított barackokkal.
A frizsider-gyümölcsöm édes lében úszkál, fényesen csillog, bármikor beleharaphatok vagy lenyalogathatom róla a szirupot. Szeretem, dédelgetem, jó az íze, és elégedetté tesz a tudat, hogy van egy szép és ízletes barackom.
De a frissiben szakajtott erősebben illatozik. Kemény a húsa, a tartórostjait nem főzték puhára, roppan a fogam alatt. Héján pihék, pici szőröcskék csiklandozzák az ajkaimat. Nincs félbevágva, kimagozva. És - ellentétben a tartósítással konszolidált, megbízható barackommal - izgalmasabbá teszi, hogy még benne van a rothadás lehetősége.

A gasztronómia örömei

Olyan szerves része a hétköznapoknak, hogy nem is tudom, hogy lehet külön naplót és külön szakácskönyvet írni. Tudom, mostanában meghonosodott ez a naplószakácskönyv-műfaj. Lehet, hogy bulváros, bevallom, egyet sem olvastam, de valamennyire jogos. Én szeretek enni, finomat enni, és az örömöt okoz.mellette jót beszélgetni, elmélkedni, utána egy jó könyv vagy zene, film, rövid szundikálás...
A minap a mirage-ban jártunk.kiváló a konyha. Egy hete a mugal shahiban. Pazar ízek. Ma egy felejtendő mekis eltévelyedés után idehaza főztünk. Csirkecomb tepsis krumplival,tzatziki. Utána túrógombóc, gundel károly receptje nyomán. Ha valaki, hát ő komolyan vette a gasztronómiát, és olyan szeretettel ír a konyháról, hogy kedvem támad beállni a fazekak mögé.
A nap hangulatához persze hozzátartozik a pezsdítő beszélgetés két evőcimborámmal, szőrmókkal és furcsarccal, akik mély és megnyerő benyomást tettek ivadékaimra. Ezúton is kösz.

három koan

Aranyparton sújtott az álom.
Szeder a vízben araszolt. Nem lehetett olyan hideg.
Nadrágom zsebébe dugtam a kezem, és hátradőltem a takarón.
A pincsi mellém telepedett, a chi összpontosult.
Szeder kihúzta magát.


Rózsaszirmok a fagylalt.
Három íz. Nálam mindig három.
A negyedik a kávé, de ez a négy is három volt.


Szarvasvipera a legfélelmetesebb, amióta a legionárius felkiáltott.
Bennem lakik, és néha nem mozdul.
Én sem moccanok, hátha akkor felébred.

Sanghajt látni kellett

Sanghaj a jövő egyik kapuja.
Inkább, mint New York, mely jobbára még jelen. Inkább, mint Róma, mely valójában a múlt.
Azt hittem, reveláció lesz; nem volt az.
Jól éreztem magam ott, sok szempontból ismerős volt, aligha nevezhetném idegen világnak.
Semmi ellenséges fogadtatás a város vagy az ország részéről, barátságosan rám nevetett, invitált: nézz meg, nézd Kínát, nézd az embereket, a forgatagot, az életerőtől duzzadó, lendületes fejlődést!

Nyomor középszerűen, gazdagság és középosztály nyugatiasan, figyasztói társadalom és hagyománytisztelet a jin és jang harmóniájában.

Csoszan, Shanghaj.

Az élet zen

Az élet szép. Az élet szar. Az élet szenvtelenül semleges, tőlem semmit nem akar.

Ott áll előttem.
Balról nézem, profilja szabályos, tetszetős, kedvem lelem benne.
Jobbról nézem, na innen látszik a hatalmas forradás, a furunkulus az orrán, a hályog és az aránytalan járomcsont-kiszögellés, mely elborzaszt.
Merről tekintsek rá? Csak rajtam múlik.
Az igazi művész mindenfelől szemügyre veszi a látnivalót, hogy teljes legyen a kép, és szabadon dönthesse el, mit és hogyan kíván kiemelni belőle.

Zhoang Xi mondta: a mester feladata helyzetet teremteni.